Tom belevetette magát a Roxforti diákéletbe és a tanulásba. Megtudta, hogy a Mardekár házvezetője Horatius Lumspluck, egy rendkívül nyájas férfi, aki nem fukarkodik a bíztatással és a dicséretekkel, az ő óráin lehetetlenség, hogy valaki rosszul érezze magát, mert Lumspluck pofesszor soha nem szid senkit, nagyon elnéző és empatikus férfi, a legrosszabb bájitalfőzőket is bátorítja. Tom ráébredt, hogy rettenetesen sokat kell még tanulnia erről a világról, de kész volt szorgalommal, éjszakai tanulással, és lankadatlan figyelemmel és tudásszomjjal behozni a lemaradásait. A pénteki nap volt mindig a legkönnyebb az elsőéves mardekárosoknak. Délelőtt Herbert Shomjam professzorral töltötték az időt az üvegházakban és növénybesorolásokat végeztek. Ami kezdetben könnyű feladatnak tűnt, de az alakváltó növényekről megállapítani, hogy melyik hasonlít a megfelelő tankönyvi és lexikonábrához, egyáltalán nem bizonyult egyszerű feladatnak. Tom fokozatosan lopta be magát tanárai szívébe. Példátlan szorgalmával és tudás iránti vágyával. Ha valamit nem értett, óra végén rákérdezett a tanároknál és feljegyzéseit cédulázással bejegyezte a használt tankönyve gyűrött lapjai közé, hogy órák után felsiessen a könyvtárba utánanézni és tovább tájékozódni. A buzgóság és a tanulási vágy nem kerülte el, a könyvtári feladatai végéhez közeledő Dorea figyelmét sem. Tom volt az utolsó a könyvtárban, akit zárás előtt ki kellett tessékelni. S a szorgalmat Dorea is elismerte. Tom minden muglit meghazudtolva mohón szerezte a tudást, hogy bepótolja lemaradását a többiekkel szemben. S mindezt szerényen és visszahúzódón tette. Rászolgált az első jó jegyeire is. Az első dolgozatok eredményei pedig meghatározóak voltak a tanároknak is. Felfigyeltek, a szerény külsejű, csendes, jó tanuló fiúra, aki hibátlan dolgozatokkal kápráztatta el a tanárokat. Tomot szüntelen könyvek olvasásán lehetett fogni, hétvégén, a mardekár klubhelyiségben is.

-         Tony, lehozod a kosarat, amit szereztünk? – kiáltotta át figyelemfelhívóan Rabastan a klubhelyiség középpontjában.

-         Lehozzam? – kérdezett vissza Dolohov. Rabastan csak kacsintott, s újrakötötte a haját. Sima selyemszálú haja belesimult a tenyerébe, megerősítette a megkötőt, s meghúzva újra kötötte.

-         Már hozom is a kosárkánkat – hatalmas ölnyi fonott tengeri vesszőkből font kosárral az ölében visszatért. Dorea felkapta a fejét olajlámpása fényénél. A letakart dolgokból mindig rosszat szimatolt.

-         Mit viszel abban a kosárban Dolohov? – mordult rá keményen.

-         Csak virágot szedünk bele a réten, prefektus kisasszony! – kiáltotta neki Rabastan. Dorea sötét pillantást küldött a fiú felé, s lehajtotta a fejét a tenyerére, pergamenjeibe mélyedve.

-         És szezám tárul! – suttogta Rabastan ruganyosan a kosárhoz lépve és ellebbentve róla a selyemanyagot. Lucretia levegő után kapva tartotta tenyerét a szája elé, ahogy meglátta a tucatnyi sziszegő kígyót.

-         Mit akartok fiúk ennyi kígyóval? – pislantott a kosár mélyére újból Lucretia.

-         Nem is kígyópecsenyét vacsorára, annál jobb sorsra szánjuk őket – s Rabastan a házidolgozatot körmölő Tom felé pillantott. Rabastan lágyan a legközelebbi kígyó alá nyúlt, s egy határozott mozdulattal átlendítette Tom íróasztalára. Tom meglepetten hőkölt hátra. S felnézett a dobás irányába. Rabastan vigyorgott rá. Tom a kígyónak suttogott, s figyelte, ahogy az engedelmeskedve visszatér Rabastanhoz és rátekeredik a lábára.

-         Gondoltuk játszunk egy kicsit, benne vagy? -  kérdezte Rabastan a közeledő Tomtól, aki összecsukva a könyveket elindult feléjük.

-         Mit akartok tőlem? – kérdezte lágy mosollyal Tom, holott pontosan tudta mit akarnak tőle. Rabastan fanyar félmosollyal viszonozta a kis kígyókra vetett tekintetet.

-         Azt – röhögte. Tony felvihogott Lestrange háta mögött. – Benne vagy? – búgta rekedt hangon Rabastan. Tom csak felcsillanó szemmel mosolygott.

-         Ez az! – suttogta aléltan Lucretia és a lányok valahonnan elővarázsoltak egy csörgődobot. Lucretia lerúgta a cipőit és maga kezdte ütni a dobot. A Black lányok zenei tanulmányait sugallta a mód, ahogy megpendítette a hangszert. Ezernyi rezgést váltott ki az egyszerű kifeszített állatbőr dobból. Váltakozva ütötte ujjbegyével, csuklóval és tenyérrel, Tom meg sem gondolta, hogy ennyiféleképpen lehet megszólaltatni egy ilyen egyszerű kis csörgődobot, mint ahogy azt Lucretia teszi. Apró fürge lányként körbesiklott a mardekár klubhelyiségen, és keleti ritmussal  rezegtette a dob rezgőit, ütötte a főritmust a dobhártyán, rezgett a hártya, a csörgők, figyelemfelkeltően gyorsult a ritmus és mindvégig megmaradt a keleties dallamzönge a dob dallamhangjain.  Körbedobolta az egész mardekárt. Mindenki a dobolóra figyelt, és a klubhelyiség közepén a társaságra. Rabastan és Tony gyorsan tologatták a foteleket, és a kanapékat, hogy minél nagyobb helyet csináljanak a nagy kandalló előtt.

-         Nott készíts ebből nekem egy furulyát – nyomta az egyik gyertyatartót a fiú kezébe Walburga. – Én még nem értek az ilyen szintű átváltoztatáshoz – Nott homlrokráncolva suhintotta a pálcáját a gyertyatartóra.

-         Megfelel? – kérdezte, de Walburga már szájához is emelte a hangszert. Lucretia dobritmusához bekapcsolódva, ő is keleties dallammotívummal indított.

-         Ez jó buli lesz! – helyezkedtek el többen is a szőnyegen.

-         Barátaim! Igazi párszaszóbemutatóval ajándékoz meg minket Tom!  A kígyók ura, aki suttogva parancsol, és csendben vívja ki tiszteletünket. Mert itt van, mardekár vére köztünk él!úgy halljátok barátaim, lássatok csodát! AZ alapítók ma is közöttünk élnek! Íme Tom Denem! – mutatott Tomra határozott karnyújtással Rabastan. Lucretia beugrott a kör közepére és Walburga a kosár és Tom között táncolva verte a ritmust. Tom zavartan vakarta a tartkóját.

-         Mit kértek mit csináljanak? – kérdezte Tom.

-         Hívd ki őket a kosárból mindet! – kiáltotta be valaki az első sorból. Tom sziszegve csábította ki a kis apró kígyókat a kosárból. Mind sziszegve Tomra néztek és várták a parancsait. A közönség lelkesen tapsolt.

-         Mond nekik, hogy kússzanak körbe körbe a kosár körül! – találták ki a következő feladványt. Ámuldozó kiáltások követték Tom sziszegését, ahogy egytől egyig teljesítették a kígyók Tom utasítását.

-         Mond annak az egynek, hogy jöjjön ide hozzám! – szólt Tony. Tom odaküldte a kiválasztott kígyót Tonyhoz. A mardekár lelkesen tapsolt a produkcióra. Zene, taps és ováció kisérte minden egyes  feladatteljesítést.

-         Elég legyen! Mit műveltek itt! – csattant Dorea hangja, aki berontott a kör közepére.

-         Igen prefektus kisasszony? Nem tetszik valami? Nem lehet gyakorolni talán a klubhelyiségben? – kérdezte Rabastan provokálón felemelt szemöldökkel, s kioldozta a nyakkendőjét a nyakából, s most a derekára kötötte.

-         Ne hívj így! – bosszankodott Dorea csípőre tett kézzel. – Ez pedig nem iskolai gyakorlat!

-         Be akarod tiltani? Mégis mit mondasz Lumpsluck professzornak! Tanár úr párszaszógyakorlatokat végeznek a klubhelyiségbe! – gúnyolódott Rabastan.

-         Felháborítóak vagytok! Honnan szereztétek ezeket a szerencsétlen állatokat! – nézett végig az apró kölyökkígyókon Dorea.

-         A Szárnyas Vadkanban bármit meg lehet vásárolni pult alatt nem tudtad? – kérdezte vissza fölényesen Rabastan. Kidagadtak az erek a karján, ahogy Doreával szemben állva ő is csípőre tette a kezét, öntudatlanul is felvéve ezzel, s leutánozva Dorea testhelyzetét.

-         Megtiltom, hogy hangoskodjatok! Így nem lehet tanulni! – méltatlankodott Dorea.

-         Ha nem tetszik, akkor felmehetsz tanulni a könyvtárba! – jegyezte meg Rabastan.

-         Azt hiszitek a párszaszó jópofaság és ezen szórakoztok? Nem vagytok méltók hozzá, hogy mardekárosok legyetek, ha nektek ez poén! – csapta össze a könyveit Dorea és kiviharzott a klubhelyiségből.

-         Folytassuk a bemutatót! – tapsolt örömmel Rabastan, és a bemutató nézői is érdeklődve fordultak vissza Tomhoz.

-         Mi legyen a következő? – kérdezte a társaságot Tom. Mindenki egyszerre kezdett beszélni, mert mindenki látni akarta, ahogy a saját kívánságát teljesítik a kígyók. Elviselhetetlen volt a hangzavar.

-         Igen te ott mit szeretnél! – döntött végül a hangzavart túlharsogva Tom.

-         Hozza ide a pálcám!

-         Kússzon fel az állólámpára!

-         Rejtőzzön el a függöny mögött! Aludjon! Tekeredjen fel ide! Táamdjon rá a párnára! Fojtsa meg Anne macskáját!

-         Hé nem azt nem! Elég! – végeláthatatlan kívánságok árja következett, tapsoltak, nevettek, örömködtek és élvezték, hogy valami titkos mégis természetfeletti képességben részesülhetnek Tom által. Tom az ő kívánságaikat közvetítette a kígyóknak, akik Tom utasítására zokszó nélkül teljesítették is azokat. Végül Lucretia és Walburga is már csak a nézelődőkhöz csatlakoztak. Őket is lenyűgözte a soha nem látott párszaszóbemutató. És már akkora volt a lárma, hogy csak zavarta volna a dobszó őket. Taps, nevetés, Tom újabb választása, újabb kérés. Az újdonság varázsa csak akkor lohadt le,amikor már fogytak a kívánságok, és a mardekárból már mindenki kívánt legalább egyszer. Két óra intenzív párszaszó bemutató után. Lucretia a szőnyegen hason feküdve lóbálta a lábát a levegőbe, tenyerébe támasztva az állát. Walburga a fotelnak  dőlve ásítozott. Dolohov a homlokára kötötte a nyakkendőjét, s ettől úgy nézett ki mint egy indián törzsfőnök.  Nott bágyadtan meredt maga elé.

-         Mi van Ted? – legyintette meg ujjbegyével a  fiút Rabastan.

-         Épp azon gondolkodok, hogy egy poharat tartok két kezemben, vagy két poharat egy kezemben? – motyogta. – Ez tutira sütőtöklé!?

-         Aham – röhögte Dolohov.

-         És mióta ennyire ütős?

-         Amióta Tony meg én  lángnyelv whiskyt kevertünk bele! – hahotázott Rabastan.

-         Ó ti barmok! – morogta Nott.

-         Cst! Pszt pszt! Ez titok! – súgták a felsőbb évesek nekik. – Ha Dorea megtudja, hajnalban kivág minket állatürüléket takarítani! – vihogták el a mondat végét.

-         Mert Dorea még sosem rúgott be? – bugyborékolta a kevert lángnyelv whisky és sötőtüklé italába Rabastan.

-         Szerintem még életében nem látott alkoholt – jegyezte meg Dorea egyik évfolyamtársa.

-         Vagy nem hat rá az alkohol – gúnyolódott vihorászva Rabastan.

-         Tom, mond a kis kígyódnak, hogy kortyoljon egy kis töklevet ő is – intett Rabastan Tomnak.

-         Azt mondja, hogy nem szereti a sötőtüklevet és ti meg úgy néztek ki tőle, mint aki kígyóméreg hatása alatt van – nevetett Tom, s megsimogatta a kígyó fejét.

-         Tom! Az egész Roxfortra rá lehetne uszítani őket? – kérdezte hirtelen valaki a nevetgélő tömegből.

-         Elméletileg igen – biccentett Tom.

-         De ezek kicsik – legyintett Rabastan. – Teljesen ártalmatlanok.

-         De…ha mégis így lenne…mekkora hatalom ez Tom! Irányíthatod a kígyókat, kiüríthetnénk velük az egész Roxfortot! Miért is nem tesszük!? – buzdította a tömeget egy ittas hang.

-         Ez az! Úgy van! Miért nem tesszük! Itt a kezünkben a kulcs! Tom tud párszaszóul! Senki sem tudná meg, hogy mi voltunk!

-         Gamp! Tűnj a hálótermedbe és mond a bunkó barátaidnak is, hogy kövessenek! – hasította ketté a levegőt egy pengeéles hideg hang. Mint akiket fejbevágtak, kezdtek tompa fejfájással józanodni a mardekárosok. Két óra féktelen párszaszóbemutató, nevetés és ivászat után furcsán kijózanító volt a hideg mindig kemény és célra tartó, elszánt hang. Dorea hangja akár egy gongszó térítette a kábulatból magukhoz a mardekárosokat. Senki sem tudta, hogy csinálja ezt. De Dorea fellépése mindig olyan volt, amire hallgatni kellett. A lány szép vágású frufruja alól a hatalmas kék szempár fagyosan mérte végig a klubhelyiségben tartózkodókat. Összevont szemöldöke szigor és nemtetszés hideg egyvelegét sugallta. A mardekár nagy része meghunyászkodva támolygott fel a földről és iszkoltak a hálótermek felé. Bezárt a könyvtár. Dorea visszatrét a klubhelyiségbe és itt még mindig nagy fejetlenség van, sőt nagyobb mint, amit hagyott.

-         Ti nem tudtok konszolidáltan viselkedni? – sziszegte fagyosan Rabastannak Dorea.

-         Az meg mi a szar? – morogta oda sem figyelve Rabastan, aki a zsebében keresgélt pálcája után.

-         Van fogalmad róla, hogy mit művelsz? – rántotta vissza Rabastant az ingjénél fogva Dorea.

-         Nincs – tántorodott meg kissé Rabastan, szédelegve Dorea felé lendülve.

-         Cirkuszt csinálsz a mardekárból. Ahol a cirkuszi állatok a kígyók és Tom a műsorvezető, ezt akarod? Hogy a mardekár egy hatalmas cirkusz legyen? Ahol részeg disznók módjára fetreng az egész mardekár! Lázadást szítasz Rabastan! És észre sem veszed! – lehelte Dorea, Rabastan összefogott haját megmarkolva, hogy a fiú a szemébe nézhessen. – Hajszálon múlik, hogy mi zajlik odakint, pattanásig feszült a húr és nem fogom engedni, hogy te itt  a mardekárban kicsesszél velünk és kirobbants a hülye barátaiddal valamit. Elég világos voltam?

-         Mint az éjszaka – vihogta Dorea képébe Rabastan.

-         Rabastan figyelsz rám?! – emelte meg a szemöldökét Dorea, s elengedte Rabastan haját.

-         Nézd egy szösz hullott…ide… - motyogta imbolyogva Rabastan, s leemelte Dorea melléről a fekete pihét. Dorea rácsapott a fiú kezére, s felpaprikázva fordult meg.

-         Takarítsátok el innen ezt  a mocskot, a kígyókat meg vigyétek ki a kastélyból látni se akarok ilyen állatokat itt. Lehet hogy jó viccnek tartjátok de egyáltalán nem az! – utasította rendre a hátra maradottakat. Rabastan Tomhoz hajolva a fülébe súgott valamit. Tom lehajolt a legközelebbi kígyóhoz s párszaszóul szólt hozzá. Dorea a párszaszót hallva visszanézett Tomra.

-         Kézzel pakoljam be őket? – kérdezte ártatlan tekintettel Tom.

-         Párszaszóval, angolul, vagy franciául, nekem tök mindegy, de a kosárban legyenek és tüntessétek el őket innen! – förmedt rá Dorea. – Ááá! – egy kígyó kúszott fel a lábán, s Dorea rémülten próbált hátrálni. Döbbenten meredt, a kígyóra, állkapcsa közt alig arasznyi szárú, pici vörös rózsát tartott. Dorea zavartan emelte ki a rózsát, s a kígyó azonnal lesiklott róla. Dermedten meredt a rózsára. Megforgatta az ujjai között, s felnézett a kígyókkal teli kosár mellett álló Tomra és Rabastanra. Rabastan Tomra támaszkodva bárgyún vigyorgott rá.

-         Hülye! – suttogta erőtlenül Dorea, s otthagyta az egész bagázst a klubhelyiségben, felviharzott a hálóterembe.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés