Az elsőéves mardekárosok izgatottan várták, hogy nekikezdjenek a következő növénymetsző órának, ám csalódniuk kellett. Tom éppen kesztyűjét igazgatta el az ujjain, amikor belépett Herbert Shomjam professzor, de ma nem volt rajta szokásos védőöltözete, a kötény és a gumicsizma, valamint a könyékig érő kesztyűi.

-         elsőévesek figyelem – mozgatta meg az orra alatt a bajszát és rakoncátlan göndör fürtjeit próbálta rendszerbe szedni. – Elmarad a mai óránk, ugyanis szereplőválogatást tartok a karácsonyi műsorunkhoz.

-         Tanár úr milyen műsor lesz ez? – kérdezett rá Rodolphus.

-         Ó, egy kis amatőr színjátszó csoportot szervezek idén is és karácsonykor az ünnepi lakoma után előadnánk a kedvenc kis Bogar bard mesénket A szerencse színes szökőkútját.

-         Ó az a kedvenc mesém! – kiáltott fel lelkesen Lucretia.

-         Nevezni bárkinek lehet! – szólt hátra Shomjam professzor, miközben már elindult vissza a nagyterembe.

-         Egy próbát megér – rántotta meg a vállát Rodolphus.

-         Miről szól ez a mese? – kérdezte Tom, követve az elsőéveseket, akik mind a nagyterembe vonultak, hogy figyelemmel kísérjék a szereplőválogatást.

-         Hát van három flúgos boszorkány. Mind a háromnak van valami kínja, és arra jár egy lovag, aki bejut velük a mezőre, aztán feljutnak a szökőkútbhoz, és aki eljut odáig és megmártózik a kútban az onnantól szerencsés lesz.

-         Jaj szebben meséld el! – csattant Lucretia. – Az egyik boszorkány Ása, akit nyavalya gyötör

-         ….a másik Altéda, aki szegény, mert elrabolták a pálcáját, házát, pénzét – folytatta Walburga

-         …Amátát meg elhagyta a szerelme – vágta rá Rodolphus.

-          És van Sir Luckless, aki egy bús képű lovag és véletlenül kerül a kertbe, van három próbatétel – mondta Lucretia.

-         És végül megfürdik a kútban a lovag és szerelmes lesz Amátába vége – zárta le gyorsan Rodolphus. A nagyterembe érve hatalmas hangzavar fogadta őket. Shomjam professzor előre sietett.

-         Á Dumbledore professzor, kérem ne siessen, itt vagyok, jövök már – integetett Shomjam professzor neki. A félhold alakú szemüveg megcsillant a fényben, ahogy szembe fordult a gyógynövénytan professzorral.

-         Igen Herbert, milyen különleges átváltoztatástan feladatokat kívánsz tőlem?

-         Nos nézd Albus úgy tervezem, hogy te mint a Roxfortban az átváltoztatástan professzora te értesz a legjobban az ilyesmihez, így elkészíthetnél bizonyos speciális effektusokat a műsoromba – kezdett bele lelkesen felbuzdulva Shomjam professzor.

-         Speciális effektusokat? – vonta fel szemöldökét a professzor nevetve.

-         Úgy igen úgy. Egy igazi működő szökőkutat ide a színpad tetejére és egy folyamatosan emelkedő füves  miniatűr dombot. Megoldható ez Albus? – érdeklődött a szervezés lázától kipirosodva Shomjam Professzor.

-         Végülis, igen elképzelhető, hogy meg lehetne csinálni – simogatta hosszú szakállát Dumbledore.

-         Nagyszerű! – dörzsölgette a tenyerét lelkesen Shomjam professzor. – Már megbeszéltem Ebshont professzorral, hogy tenyészt számunkra némi különleges férget, ami az egyik próbatételhez elengedhetetlen lesz.

-         Akkor lássuk a szereplőket igen. Ása szerepére kérem a jelentkezőket! – szólt Shomjam professzor és néhány lány felsorakozott a szerep megszerzéséhez.

-         Mi van nem áhitozol Ása szerepére Dorea? – hallatszott a gúnyos kérdés a hátuk mögül. Az elsősök is megfordultak a hangra. Dorea karba tett kézzel fagyos tekintettel figyelte a szereplőválogatást, természetesen kijött felügyelni a mardekárosokat jó prefektushoz illően.

-         Egyik női szerepre sem áhítozom. Sem nyavalyatörött, sem szegény, sem reményvesztett szerelmes nem vagyok és nem is akarok lenni – adta meg a választ Rabastan kérdésére Dorea.

-         Ó pedig Amáta szerepe éppen neked való lenne – bökte meg Walburgát Lucretia. – Igaz Walburga? Egy nő, aki elvesztette a szerelmét.

-         Az én szerelmem ellenben nem veszett el. Ami nincs, azt nem is lehet elveszíteni – hagyta őket ott Dorea továbbsétálva a mardekárosok között.

-         Senki nem fog jelentkezni ezekre a szerepekre a mardekárosok közül – követte a jelentkezőket a tekintetével Lucretia.

-         Ugyan már, miért nem? – kérdezte homlokráncolva Tom.

-         Mert tiltott kapcsolatról szól – felelte Rodolphus magyarázatképpen. Tom hevesen pislogott. Ő tiltott kapcsolaton, hogy mit értene…valószínűleg nem azt, amit itt a társai.

-         A boszorkány a végén beleszeret a lovagba, aki egy mugli. Vegyesházasságra buzdító mese. A mardekárosok és az aranyvérűek valójában elutasítják ezt a mesét, de a szerelem mindent legyőz. Igaz Rabastan? – kérdezte Lucretia az idősebb fiútól várva nyugtatást.

-         Pontosan, úgyhogy példát állítva, én jelentkezem Sir Luckless szerepére – lökte el magát a faltól Rabastan kapva a szón és hirtelen felindulásból a mardekárosok között kivonulva beállt a lovag szerepére jelentkező néhány fiú közé.

-         Most jó ha bekerül vagy sem? – nézett tanácstalanul Tom, aki nem értette a fejleményeket.

-         Viszonyítás kérdése, egy mugli szerepére egy aranyvérű – ingatta a fejét Rodolphus. – De Rabastanon sosem lehet teljesen eligazodni. Mindig fura ötletei vannak. - Hosszú perc várakozás következett. Tom az étkezőasztalukon gubbasztott az elsőévesekkel, várták az eredményt, hogy Shomjam professzor kihírdesse a szereplőket. Dorea a szaladgáló Ignatiust és Evant rendre intette és visszazavarta a terem végébe őket. A mardekáron végigfutott a hír, hogy Rabastan jelentkezik a szerepre. Doreának már nem volt esélye visszatartani. Rabastan tehát eldöntötte, hogy nem követi a rendszer szabályait. Példát akar mutatni? Éppen neki? A prefektusának? Hogy ki lehet törni a szabályokból a berögződésekből és a hagyományokból? Nevetséges. Csendre intette a hangoskodó lányokat, igyekezett pontot levonni a többi háztól. Tom elővette a bájitaltan receptkönyvét és fejben memorizálni kezdte a tanult bájitalokat.

-         Örömmel jelentem be hogy megvan az eredmény, a szereplőket kiválasztottam! – kiáltotta Shomjam professzor. – Ása szerepére Alice McKinnon hollóhát, Altéda szerepére Carlotta Pinkstone Griffendél, Amáta szerepére Miranda Dabrak, hollóhát, és Sir Luckless egyetlen férfi főszereplőnk Rabastan Lestrange, mardekár. Gratulálok a szereplőknek! A próbák holnaptól kezdődnek! – Rodolphussal az élen az elsősök hangosan tapsoltak a bejutott mardekárosuknak. Dorea is kötelességből összeütögette a tenyerét. Ez provokatív lázadás! Hogy éppen egy mardekáros a szerencsétlen mugli szerepében! Ez már szinte sértő! Ezek a Lestrange-ok! Dorea amióta bekerültek a Lestrange fiúk a Roxfortba érezte, hogy rengetegszer meggyűlik majd velük a baja. Amióta prefektus lett, azóta szüntelen. Tavaly külön engedéllyel a mardekárban nagy tiszteletnek örvendő Phineus Nigellus unokáját nevezték ki prefektusnak. Dorea baja pedig éppen a Lestrange-ok lecsillapításával gyűlt meg a leginkább. Rodolphus rengeteg mindenben követi a bátyját. Rabastan pedig maga a színtiszta provokáció. A tettei pedig egyenesen izgatóak! Kedélyizgatóak. Nem ilyen időkre valók, amik most zajlanak kint a varázsvilágban. Rabastan szüntelen feszegeti a kényes húrokat, izgatást szít a közhangulatban, és Dorea szüntelen éberségén múlik, hogy nem-e robban ki éppen innen valami. Rabastan túl vakmerő és túlságosan is dacol a rendszerrel és most a kezében van a mardekár lehető legnagyobb fegyvere: Mardekár leszármazottja. Amíg Tom nem ébred a varázsvilágban teljes öntudatra addig a fiú nem veszélyes. Addig csupán a pálca Rabastan kezében. De Rabastan idén egyre sarkalatosabb indítványokba kezd. Amíg csak tudja vissza kell fognia Tom Denemet itt a Roxfortban. A legutóbbi párszaszóbamutatón is hová fajultak a dolgok! Dorea pont időben érkezett, hogy lehűtse a kedélyeket. Nem lehet elég elővigyázatos, és a Tom Denem körül kialakult baráti és rajongói körön neki kell úrrá lennie, mielőtt végzetes következményei lesznek. És vissza kell fognia Rabastan forrongó vérét is. Tom Denemmel túl messzi távlatokba kezdett.

-         Húhú! A bátyám felcsapott amatőr szinésznek! – nevetgélt Rodolphus.

-         Kik a lányok? – kérdezte Tom.

-         Egyik sem évfolyamtársunk. Carlotta Rabastan évfolyamtársa, vannak is közös óráik, Alice szintén Rabastan évfolyama, Miranda Dabrak viszont már negyedéves. Gondolom ötödéveseket és idősebbeket már nem akartak beválogatni, mert nekik tanulniuk kell elég sokat. Az RBF- év nagyon kemény. Az RBF nagy vizsga – magyarázta Rodolphus.

-         Üdv néked Sir Luckless! – köszöntötte visszatérő bátyját Rodolphus.

-         A Luckless vagyis szerencsétlen – fintorogta Dorea.

-         Nem is gratulál nekem a házam prefektusa? – fintorgott Rabastan.

-         Hogy megkaptad a mugli főszerepet? – tette karba a kezét hűvösen Dorea. – Majd ha sikerrel végigviszed a darabot talán.

A karácsony közeledtével felbolydult a Roxfort. Flitwick professzor megkezdte a karácsonyi díszeket felaggatni a nagyterem legmagasabb pontjaira is. A hatalmas fenyőfa mellett pedig szüntelen megkezdődött a karácsonyi színházi próba. Tom minden hétvégén csatlakozott a társasághoz, hogy Rodolphus, Lucretia és Walburga mellett ő is figyelje Rabastan szerepteljesítményét a próbákon. De Rabastan túljátszotta a szerepét. És ezt nem lehetett nem észrevenni. Rabastan és a mese szép szerelmes főhősnője között egyre melegebbek lettek a próbák végi egymásra találások. Rabastan a szökőkútból kipattanva már sokszor felkapta a szőke hosszú hajú Mirandát és megforgatta a levegőben, ölbe kapva, az ölében hozta le a lejtőn és Shomjam professzor dramatikai megnyilvánulásnak vélte, amikor Miranda Rabastan tarkójára csúsztatva a tenyerét várta, hogy Rabastan lehajoljon az ajkaira, s a várakozás nem volt hiába. A nagy egymásra találás mindig forró, nyáladzó cuppogó csókban ért véget, ami persze nagyon romantikusnak hatott, de nem tartozott a színészi játékhoz már, hanem a valóság tényleges része lett.

- Na szépen nézünk ki – mormolta Rodolphus, ahogy látta Rabastan ismét karjaiban tartja a szőke hajú lányt. Tom fel sem pillantva lapozott a kötetben. A mágia jel és szimbólumrendszerét tanulmányozta, és ez sokkal jobban érdekelte, mint az, hogy mellette a két lány ától cettig kivesézi Rabastant.

- Megint Miranda haját simogatta láttad? – kapta el a mozdulatot Lucretia.

- Nos senki sem sejtette, hogy ez lesz a főpróbákból – rántotta a vállát Walburga. – Persze Rabastan korát meghazudtolóan sármos.

- Sármos? Szerintem kifejezetten helyes. És nagyon izmos – súgta neki kuncogva Lucretia. Rodolphus gyömbéres gyíkot rágcsálva sötéten nézett a lányokra. Miranda kihúzta a selyem megkötőt Rabastan hajából és a fiú sötét haja, most szépen keretezve hullott az arcába. Éppen a válláig ért a haja, s most Miranda beletúrt a fiú selymes fekete hajába.

- Ó, ezt én is mindig ki akartam próbálni – epekedett Lucretia.

- Tulajdonképpen minek jövünk mi ezekre a főpróbákra? – olvasta el az újabb szimbólumértelmezést Tom.

- Hogy a lányok csorgassák a nyálukat a bátyám után – dühöngött Rodolphus. – Már nem is én akarok ide jönni, hanem ők. – Az első mennydörgés hangjával egy időben lépett a nagyterembe Dorea. Kifejezéstelen tekintettel figyelte, ahogy az utolsó jelenetet próbálva Rabastan újra birtokba veszi Miranda ajkait, majd tekintete tovább siklott a teremben ülők felé. Megtalálta tekintetével az unokahúgait.

- Mit szólsz hozzá, Dorea hogy halad a próba? – érdeklődtek a lányok, ahogy nagynénjük eléjük lépett.

- Látom bizonyos jeleneteket már túlgyakoroltatott Shomjam professzor – felelte jegesen Dorea, s egy fehérszalagos borítékot nyújtott át a lányoknak. – Gondoltam mégiscsak jobb ha tőlem kapjátok meg, mintha apátok küldi postán – a két lány lenézett a borítékra. Ijesztően fehér és szalagos. Egy ilyen boríték csak egyet jelenthet. Lucretia felhajtotta a borítékot és kihúzta a finom pergamenlapot.

Meghívó

Dorea Black és Charlus Potter

Esküvöi szertartására. Szeretettel meghívunk, hogy

Együtt ünnepeljétek velünk, hogy e két aranyvérü család egyesül

A házasság erös kötelékében, s megünnepeljük az órát, mely

Szíveiket közel hozta egymáshoz.

Várunk szeretettel :1937. december 26-án a londoni katedrálisban

Sokkolta a hír a két lányt. Alig néhány hete, még konkrét tervben sem volt az esküvő, most pedig, már itt tartják a kezükben az esküvői meghívót. Doreán nem látszottak érzelmek.

-         Jaj Dorea! De hát miért? Ez már végleges? – hajtotta össze a meghívót Lucretia.

-         Amint látszik. A meghívókat már szétküldték. Nektek is hoztam egyet – nézett sötéten Rodolphusra Dorea, s átnyújtotta a meghívót. – Apám úgy döntött még most mielőtt betöltöm a tizenhetet összeesket bennünket. Nem bízik bennem. És most rohanok mert dolgom van – fordult sarkon és kiviharzott a teremből. Rabastan  a nevetgélő Mirandával a sarkában érkezett az öccséhez.

-         Remélem nem büntetőmunkára küld, amiért mugli szerepet vállaltam – gúnyolódott Rabastan, s elvette a pergamenlapot. – Sziveiket közel hozta? Micsoda egy hamis szöveg ez! – fújtatott Rabastan, s visszadobta a meghívót Rodolphus ölébe.

-         Felszaladunk Doreához hátha tudunk beszélni vele – hagyták ott a fiúkat az unokatestvérek.

-         Ki érti ezt Tom? – ingatta a fejét Rodolphus.

-         Na én nem – bólintott rá Tom. – Kezdem úgy érezni a mugli világban minden sokkal egyszerűbb – mosolyodta el magát.

A napok rendkívül lassan teltek. Tom rendszerint a hálóteremben az ágyán gyakorolta a pálcamozdulatokat. Igazán nem is tudta megmondani, hogy melyik a kedvenc tantárgya a Roxfortban. Teljesen más ismeretekhez jutott itt, mint az árvaházi tanulmányai során. Érdekes volt a mágiatörténet, és egyértelmű, hogy a legkevesebb érzéke a seprűlovagláshoz volt. Nem érezte biztonságosnak a széllökéseknek kitett seprűt és általában nem is engedelmeskedett pontosan az utasításainak. Ráadásul minek neki seprű, ha magától is képes repülni. Például ott a barlangnál is maga juttatta el két társát a megközelíthetetlen barlangba. Neki nincs szüksége segédeszközökre a repüléshez, innentől pedig számára fölöslegessé is vált a seprűlovaglás óra. A sötét varázslatok kivédését tartotta a leghasznosabb órának, hiszen amióta pálcája van tudja, hogy ebben a világban támadás érheti a leghamarabb az embert, és ezeket nem árt kivédeni. Galatea Merrythought egy rendkívül idős ám mozgékony professzorasszony vezette be a roxforti tanulókat a sötét varázslatok kivédésébe. És mindig azt mondta, ha nincs sötét varázslat, akkor nincs mit kivédeni. Természetesen nevetséges volt a tárgyat az első években sötét varázslatok kivédésének tekinteni, mivel semmiféle sötét varázslat ellen nem tanultak még meg védekezni, csupa egyszerű lefegyverző bűbájok ellen védekeztek, ami a mardekárosok szerint is rendkívül távol áll egy igazi sötét varázslattól. De Galatea Merrythought is mint minden tanár azt hangoztatta, hogy a mágiában a fokozatokat kell felismerni, és minden fok és minden lépcső közelebb visz a teljes tudáshoz. Így kezdik az egyszerűbbekkel és haladnak a bonyolultabbak felé. Tom már türelmetlenül várta a napot, amikor komolyabb és veszélyesebb varázslatokkal kell szembenéznie, de tudta a kitartása végül megtérül majd. Dumbledore professzor, akivel először találkozott és aki meginvitálta a Roxfortba, itt az iskolában átváltoztatástant tanított neki. Tom ehhez a tárgyhoz érzett a legkevesebb affinitást. Unalmasnak és értelmetlennek tartotta, mert értelmetlen dolgokat kellett még nagyobb sületlenségekre változtatni és, hogy ez mire volt jó, nos erről elképzelései sem voltak, és ezt a tárgyat alapból minden mardekáros rühellte. Persze Tom elég intelligens volt ahhoz ,hogy tudja, ezt Dumbledore professzornak sohasem szabad a tudomására hoznia. Így mindig érdeklődő maradt és a lehető legjobb eredményeket igyekezett itt is elérni. Véget ért a tanítás. Már mindenki karácsonyi lázban égett. A harmadévesek Roxmortsból számos karácsonyi finomságot és ajándékokat hoztak. Tom és az elsősök azonban nem részesülhettek még a kirándulás okozta örömökben. Helyette hallgathatták Lucretia és Walburga sirámait. A két lány ismét Dorea mellett ült. A lány egy sűrűn lobogó-pattogó, meleget ontó kandalló előtt ült és ujjai szorgalmasan jártak egy finom kelmeanyagon. Fürgén futott a tű az anyagba és vissza.

- Ó hogy mennyire gyűlölöm a két kezi munkát – kelt ki magából már tucadjára Dorea.

- Had segítsünk – kérlelte Lucretia.

- Nem lehet, egyedül kell megcsinálnom – bosszankodott Dorea. – Tavaly ez miatt mulasztottam el azt a kicseszett kézfogót! Mert az volt a kifogásom, hogy még nincs kész ez a hülye ágytakaró! – Dorea bosszúsan méregette a franciaágy méretű takarót. Tom már tudta, hogy mit készít a lány. Rodolphus elmagyarázta, hogy ez aranyvérű szokás szintén. A menyegző napjára, vagyis a nászéjszakára varrja meg a hitvesi ágy takaróját a menyasszony. A takarón mindig fel kell tűntetni a két egyesülő család címerét, a minta egyébként szabadon választható, de a menyasszony saját kezűleg és egymaga készíti el. Ez lesz a házaspár állandó takarója. Kézi hímzéssel, finom anyagból készül. Dorea viszont majd elhányta magát a tudattól, hogy a hitvesi takaróját varrja. Szíve szerint széttépte volna az egészet, és világgá megy. De mindez egyedül nem olyan izgalmas. S nem is tudta, hogy nem csak az ő gyomra háborog az ágytakaró láttán, de a klubhelyiségből mindig menekülő Rabastané is. Maga sem értette, hogy miért érzi bűnösnek magát a dologban és hogy miért érez feszítő dühöt, ha meglátja az ágytakarót. Helyette inkább a szőke Mirandával próbálta felejteni a dolgokat és mulatni az időt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés