Rabastan Lestrange erősen suhintotta a pálcáját a levegőben, de csak a párbaj végét jelző elköszönő pálcamozdulat volt. Mélykék szemével a párbajklub bejáratának lengőajtaján belépő párost figyelte. A Potter házaspár volt. Dorea felvetett fejjel, hűvös tekintettel nézett végig a nagy gyakorlóterem pástjain. A küzdőtéren nem vette észre a fiút. Potter ellépve feleségétől közönyösen válogatott a párbajpálcák között. Valamit szólt Doreához, de a felesége, csak felhúzott orral elfordult tőle és ő is keresgélni kezdett az egyedi pálcák között. Az aranyvérűeknek fenntartott párbajklubok egyedi pálcakülönlegességekkel csábítgatták magukhoz a válogatott vendégeket. Magától értetődő volt, hogy az edzőtermek és a barátságos mérkőzések egyben az aranyvérűek biztos találkozópontjai is voltak, amelyet házaspárok éppúgy látogattak, mint férfi- vagy nőtársaságok. A párbajkluboknak az volt a nagy előnye, hogy nem csak saját pálcát lehetett használni, ami magától értetődően a legjobb kellett hogy legyen, de különböző pálcakészítő iskolák termékeit is a választékukon tartottak – vagyis nem csak Olivander mesterremekeit használhatták, hanem a Gregorovics féle pálcákat is kipróbálhatták – de egyedi párosítások is megtalálhatók voltak, ritka fafajtákból, kísérleti anyagokból és különböző korokból. A klubba már hetekkel előre le kellett foglalni a pástokat, és ez a klub volt a leghíresebb arról a pálcájáról, amely állítólag abból a fából készült, amely Daphné babérfává változásából került a természetbe. A párbajklubok mindig valami alapítókhoz kötődő elemeket is emeltek készletük sajátságai közé, így a Mardekár érintette pálcák, vagy a Merlin elszenderedésének fája jellegű pálcák szinte minden ilyen klubban megtalálhatóak voltak. Dorea unottan emelt el egy, könnyű galagonyapálcát a sorból. Rabastan áttörölte a verejtéket a homlokáról egy törülközőbe és a pálcatárhoz sietett, hogy beszélni tudjon a prefektussal.

-         Hölgyem én ezt a pálcát ajánlanám – jegyezte meg könnyed hangon Rabastan.

-         Lestrange! Lépten nyomon fel kell botlani benned? – húzta el a száját Dorea. – A férjemmel jöttem – emlékeztette Rabastant, mielőtt az meggondolatlanságokat tesz.

-         Igen észrevettem, ne aggódj. De úgy látszik Pottert teljesen leköti a választott pálcája – fordult a Potterék által lefoglalt küzdőtér felé, ahol Charlus Potter párbajtársat találva már valóban a választott pálca sajátságait próbálgatta.

-         Mit akarsz Rabastan? Oké, hogy a Roxfortban állandóan láb alatt vagy, de már az iskolán kívül is zaklatni akarsz? – sóhajtotta elutasítóan Dorea Rabastan javaslatát figyelembe sem véve egy fűzfapálcát választva a sorból.

-         Tomról akartam veled beszélni – súgta Rabastan, közelebb hajolva.

-         A férjem! – húzódott távolabb Dorea, figyelmeztetve Rabastant, hogy túl sokat enged meg magának.

-         Jó bocs – pislantott fel Potter felé Rabastan. – Nem beszélhetnénk négyszemközt?

-         Semmi esetre sem! A férjemmel jöttem és nem neked kell Charlust hallgatnod, ha valaki többet foglalkozik velem, mint amennyit ő jónak lát – mérgelődött Dorea felbőszülten. – Mondjad mit akarsz aztán hagyj békén – suhintott néhányat a pálcával Dorea kipróbálva a fogását.

-         Jövőre szeretném elhozni a klubba – mondta komoran Rabastan.

-         Denem külsős, nem fajtiszta, egy klub sem engedné be – tiltakozott Dorea. – Ráadásul még párbajozni sem tud – fújtatta hozzá.

-         Éppen erről akartam beszélni veled. A Mardekár Klubba vinném, szerintem a körülményekre tekintettel biztos, hogy bejuthatna, szeretném, ha megismerné a mi világunkat. Viszont klubba nem lehet belépni kellő pálcaforgatási technikai tudás nélkül – harapott az ajkára Rabastan. – Ezt te is tudod.

-         Igen én is tudom és? – emelte meg a szemöldökét közönyösen Dorea.

-         Arra, gondoltam, hogy…taníthatnánk, mi a Roxfortban – nézett mélyen Dorea szemébe Rabastan. Dorea nem vette el a pillantását, és ettől a tekintetbe valami egészen zavaros dolog is keveredett. Dorea végül felocsúdva elszakította a tekintetét a fiúétól.

-         Kizárt! – fordult meg metszőn odavetve Rabastannak a válaszát és elindult a küzdőterek felé.

-         Dorea! Várj! – Dorea szembefordult. – Kérlek! – nyögte ki nehezen Rabastan. – Prefektus vagy, meg tudnád csinálni, hogy egy teremben gyakoroljunk, és igaz az alapokat megpróbálnám elmagyarázni, de hát én még sem vagyok Párbajoktató.

-         Mert én talán az vagyok? – bosszankodott Dorea.

-         Nem, de ismerlek és tudom, hogy te kellenél neki, hogy elsajátítsa amit kell – nyomatékosította Rabastan.

-         Tudod mit Lestrange, ne hangoztasd, hogy ismersz, mert nem ismersz, és nem fogok holmi muglik közül szalajtott félvérnek segítkezni, hogy boldoguljon a mi világunkban – felelte rá metszőn Dorea.

-         Mardekár leszármazottja – emlékeztette Rabastan. – Megvonnád a segítséget Mardekártól, ha maga kérné tőled? – húzta fel a szemöldökét kérdőn Rabastan, hogy ettől apró ráncok futottak fel a homlokára. Bedobta a legütősebb lapját. Ha erre nem reagál Dorea, akkor semmire. Mardekár eszményét lebbentette meg a lány szeme elől, és Dorea is azonnal felismerte a ravasz szófordulatot Rabastan mondanivalójában. Mit lehetne erre felelni? Hibátlan volt Rabastan felvezetése. Bosszantó, de erre Phineus Nigellus nagyapa se tudna mást mondani. Dorea hűvösen meresztette a szemét Rabastanra, majd elnézett oldalt, a földre. Látszott, hogy a frufruja mögött lázasan gondolkodik, és habozik. Hátat fordított Rabastannak. Rabastan lehunyta a szemét, ahogy visszafojtva a lélegzetét várta, mit felel Dorea.

-         A Roxfortban, vasárnap délután ötkor, a bájitalteremben – vetette oda foghegyről Dorea. A Potter küzdőtérhez sietett és leült a szélére a párnázott székek egyikére. Rabastan leesett állal bámult Dorea után. Nem hitte el, hogy végre egyszer, csatát nyert Doreával szemben. Tehát mégsem olyan közömbös mardekár leszármazottja iránt, mint ahogy mutatni akarja. Rabastan elégedetten az eredménnyel dörzsölte meg a halántékát. Megcsinálta. Dorea és ő. Vasárnaponként megtanítják az igazi mardekáros pálcaforgatásra, mardekár leszármazottját.

Dorea körbejárta a fiút. Lobogtak a gyertyák a bájitaltanteremben. Ez a terem volt a legsötétebb az épületben. Az alagsorra rányomja bélyegét a fekete-tó jellegzetessége. Mindig sötétek az itt kialakított helyiségek és legjobb esetben is félhomályosak. Ide nem jut be a napfény. A mardekárosok ezért töltik szabadidejüket a Fekete-tó partján, ha tehetik. Rabastan karba tett kézzel a sarokból figyelte a kettőst. Tom a terem közepén állt, és forgatva a fejét figyelte, ahogy Dorea körbe-körbe jár körülötte. Dorea lesimította a szoknyáját a fenekén. Holott a mozdulat fölösleges volt, mert a szoknya feszesen simult rá mindenütt, gyűrődés nélkül.

-         Vedd fel a párbajozó testtartásod! – utasította Dorea. Tom habozva előbb Rabastanra pislogott, majd próbált valamit produkálni. Mint, amikor rövidtávfutáshoz készül egyik lábát előre helyezte és kinyújtotta a pálcát tartó karját. Dorea ítélete azonnal megérkezett.

-         Nem jó – vágta ki határozottan. Pálcájával megszúrta Tom hasát. – Renyhe! Feszítsd meg! – Tom visszatartva a levegőt behúzta a hasát. Dorea enyhe fejrázással a sarokban álló Rabastanra nézett sötéten. Reménytelen eset – ez állt az arckifejezésében. – Szoknyája korcába csúsztatva a pálcáját Tom mögé lépett. Jobb kezét a fiú rekeszizmára csúsztatta. – Ne a hasad húzd be, hanem az izmokat feszítsd meg! – utasította Tomot, miközben tenyerét a fiú rekeszizmánál szétterítve ujjaival érzékelte, hogy hogyan veszi Tom a levegőt. – A férfiak pedig könnyebben tudnak elméletileg párbajozni – jegyezte meg cinikusan Dorea, miközben sötétkék villanással Rabastannak célozta gúnyos megjegyzését. – A férfiak hasból lélegeznek és nem tüdőből mint a nők – mondta Dorea. – Belégzés, ki – utasította Dorea. – De feszítsd itt, ahol a tenyerem tartom! – csattant Tomra közvetlenül a fiú fülébe, amitől Tom akaratlanul is összerezzent. – Dorea körkörösen húzta végig a tenyerét Tom hasán. – Feszít, feszít! Levegő, levegő, húzd be a hasad! – szólt rá Dorea. Ellépett a fiú háta mögül. Tom olyan merev nyakkal állt, és csak pihegte a levegőt ,ahogy csak bírta. Rabastan, viszont irigykedett, hogy miért nem magának kért párbajleckéket. Persze, mert Dorea, azt válaszolta volna rá, hogy tanuljon a magánoktatójától, ha még mindig nem tud párbajozni. Ami kizárt dolog, mert hogy tud.  Dorea kirántotta a pálcáját a szoknyakorcából, és újra eltávolodott. Le-fel járt a szeme Tomon. Megdöfte a pálcája hegyével a fiú hasát. Tom nem moccant. Dorea végighúzta a pálcája hegyét Tom mellkasán, és a fiú álla alá tette, s pálcája nyomásával kényszerítette, hogy Tom enyhén megemelje a fejét.

-         Most jó! – mondta keményen Dorea. – Se mélyről, se magasról ne nézz az ellenfeledre. Legalábbis kezdetben – húzta el a száját Dorea. – Mutasd, hogy tartod a pálcát a kezedben! – Tom kinyújtotta a karját. Dorea, ismét minden szögből körbejárta. – Ez borzalmas! Te komolyan ezt tanítottad neki? – nézett hátra Rabastanra fintorogva Dorea.

-         Ma mindenáron le akarsz tiporni a földbe igaz? – kérdezett vissza Rabastan. Dorea összepréselte az ajkait, majd rátette alkarját Toméra. – Lejjebb – nyomta lefelé a fiú karját Dorea. – Úgy tartod, mintha fából lenne a karod – ráncolta a homlokát rosszallóan Dorea. – Legyen egy kicsit könnyed, lágy, enyhén íves a karod, a könyököd ne nyújtsd így ki, ez nagyon csúnya – igazgatta el apró érintésekkel, finoman a fiú karját. – Mintha egy deszkát tartanál, ne markold ennyire a pálcát – fejtette le a fiú ujjait a tiszafapálcáról Dorea. -  A párbajban fontos a csuklómozdulat, legyen könnyed az egész karod, amíg hasban feszíted és tartod magad, addig a karoknál éppen a könnyedség a lényeg, a hajlékonyság. – Dorea állát megtámasztva kissé Tom vállán, rendezgette el Tom mozdulatait, s Tom kézfejét megfogva tett néhány könnyed kört a levegőben. – Érzed? Lágyan, puhán, mintha csak hullámoznál a vízen. – Ahogy beigazgatta Tom karját azonnal el is húzódott. – A párbajoktatóktól úgy tanuljuk, hogy a használaton kívüli karunkat ne lóbáljuk szanaszét, párbaj közben, mert az csúnya, igaz Rabastan? – nézett a fiúra Dorea.

-         Igen, így van. De ezt senki sem használja így – jegyezte meg Rabastan.

-         A párbajoktatóink általában franciák. A párbajtechnika alapköveit a franciák tették le a varázsvilágban. És ők jobban is ragaszkodnak ezekhez a technikai fogásokhoz. A szabad kezet, vagy hátra, vagy oldalt csípőre teszik, de ez kivitelezhetetlen egy valamire való párbaj során, ahol a másik kar is aktívan részt vesz a lendületszerzésben és egyebek végrehajtásában – magyarázta Dorea. Körömcipőjében váratlanul belépett Tom lábai közé és széjjelebb rúgta egymástól Tom két lábfejét. – Legyen ennél nagyobb a terpesz. És ne úgy állj mint akinek fából van a lába. A lábban is a ruganyosság a lényeg.  – Dorea még egyszer körbejárta Tomot. – Igen most már jó. Akkor kezdjük a lépéseket.

-         Te komolyan körömcipőben akarod megmutatni neki az araszolgatást? – húzta el a száját gúnyosan Rabastan és ellökte magát a faltól.

-         Ha már itt tátod ránk a szádat, akkor gondoltam ez a te feladatod lehetne – vágott vissza Dorea. Rabastan beállt Tom elé, Dorea  Tom mögé így egy sort alkotva egy vonal mentén. – Az araszolás lényege, hogy a hátsó lábat mindig a másik után húzzuk, hátrafelé pedig fordítva a hátsóval lépünk és az elsőt húzzuk a hátsó láb után. Rabastannal bemutatjuk – mondta Dorea, felvéve Rabastannal a támadó testhelyzetet, s tekintetük várakozóan összekapcsolódott, ahogy Rabastan várta Dorea indítását, hogy egyszerre léphessen vele. – Hármat. – mondta neki Dorea, s Rabastan csak szemmel intette rá, hogy rendben. - Előre, előre, előre. Hátra, hátra, hátra – Rabastan és Dorea közel egyforma nagyságú lépésközöket léptek, pontos ritmusban, és mindketten tökéletes tartással. Rabastan fekete szövetnadrágja, éppen a cipője sarkáig ért, lebegett a bőrcipője körül, ahogy lépett. Mindketten, ruganyosan, bokából, és teljesen meglepő nemi jelleget öltöttek a férfi és a női rutinos párbajléptek, a két fekete bőrcipő mozgása oda-vissza a terem hosszában. Dorea körömcipője egyszerre koppant, Rabastan testesebb férfias lépteivel, de mindkettejük léptében könnyedség volt és erő egyszerre. Mintha csak táncolnának. Látszott rajtuk a begyakorlottság, a kitanultság, ugyanaz az iskola, ugyanaz a technika, és tagadhatatlanul a felső réteg tökéletessége.

-         Sosem fogom tudni így csinálni mint ti – jegyezte meg Tom figyelve, ahogy Rabastan és Dorea megállíthatatlanul lépnek és mutatják be Tomnak a párbaj elemeit.

-         Dehogyisnem, még jobban Tom. Ez csak a technika, de a tudás, a varázslás, a párbajban…az egészen más. És abban te leszel jobb, mindannyiunknál – mondta Rabastan.

-         Látod Tom, így, gyere te is csatlakozz! – Rabastan és Dorea lassították a tempót és hárman léptek együtt. Egyszerre. Tom bizonytalan léptekkel, utánozva a Rabastantól és Doreától látottakat. Kicsit úgy tűnt, mintha a gyereküket tanítanák a szülők az első lépésekre. Legalább egy fél órán át csak az előre-hátramenést gyakorolták. Dorea és Rabastan fáradhatatlanul.

-         Az edzésnek vége, fáj a lábam. Vagy megmasszírozod Lestrange? – emelte meg a szemöldökét Dorea a talárját felvéve a padról.

-         Ott a férjed tőle kérj ilyeneket – felelte rá gonoszul Rabastan.

-         Aham, kösz. Jövőhéten folytatjuk, addig ne felejtsd el Tom – lépett ki a fiúk előtt a teremből Dorea, de Rabastan aki szorosan követte a lányt, most majdnem beleütközött, ugyanis Dorea váratlanul megállt.

-         Te meg mit keresel itt? Ezekkel? – nézett végig a két mardekáros fiún Charlus Potter, ahogy kiléptek a bájitaltanteremből.

-         Mit akarsz Charl? – kérdezte hűvösen Dorea.

-         Kerestelek, azt hittem a könyvtárban vagy – nézett végig gyanakvóan a társaságon Potter.

-         Segítettünk Lumpsluck professzornak tantermet takarítani, igaz fiúk? – kérdezte Dorea a férjéről le sem véve a szemét.

-         Igaz – mondta Rabastan és Tom kórusban.

-         Beszélni szeretnék veled – mondta Potter elutasítóan a két mardekáros fiút méregetve.

-         Nincs titkolnivalóm a háztársaim előtt – felelte rá célzatosan Dorea.

-         Négyszemközt! – sziszegte Potter bosszúsan.

-         Mint mondtam, nincs mit titkolnom, és ezek ketten amúgy sem beszámíthatóak – legyintett Dorea, fittyet sem hányva Rabastan és tom bosszús tekintetére. A két fiú pontosan tudta mire megy ki a játék. Dorea véletlen sem akart kettesben maradni a férjével, most hogy végre ismét a Roxfortban lehet, ezzel megkímélve magát a házasélettől, akár az elviselhetetlen Rabastant és a félvér Tomot is jobban elviseli, mint a férjét.

-         Még mindig nem vagy terhes? – mérte végig Doreát sötéten Potter.

-         Amint látod nem – felelte fagyosan Dorea, miközben enyhén elvörösödött, hogy két háztársa is fültanúja a jelenetnek. – Bár nem értem, hogy jön most ez ide a Roxfortba.

-         Úgy, hogy gyanakszom rád! Szedsz valamit igaz? Mit szedsz? – kérdezte arrogánsan Potter és Doreához lépve megrázta a nőt.

-         Semmit, lehet, hogy egyszerűen a selejt véreddel képtelen keveredni a Black vér – felelte Dorea gonosz kíméletlen mosollyal az arcán. – Vagy egyszerűen nemzőképtelen vagy Charl! – Még a sötétedő folyosón is látszott, hogy Potter elvörösödik és Dorea füléhez hajolva összeszorított fogai között szűrte indulatosan a szavakat.

-         Nem versz át Dorea! Lucretia vissza sem jött a Roxfortba, mert tudja, hogy mi a kötelessége és gyermeket vár, holott később volt a kézfogója mint a miénk. Ne feledd, hogy a feleségem vagy és ha megtudom, hogy valamit szedtél leverem rajtad elég világos voltam? – sziszegte erőszakosan Potter és görcsbe szoruló ujjaival közrefogta Dorea arcát és száját a nőéhez szorította.  – Rajtunk röhög az egész társaság! Úgy hogy viselkedj!

-         Legfeljebb rajtad Charl – törölte le a kézfejével Potter nyálát az álláról Dorea. Potter feldühödve rontott rá, s Dorea a falhoz hátrált. – hozzám ne merj nyúlni! – sziszegte halkan Dorea, a pálcáját védekezőül maga elé tartva. A hitvesi dulakodásnak Rabastan vetett véget azzal, hogy erősen megköszörülte a torkát. Potter eltávolodott a feleségétől.

-         Karácsonyi szünetben hazajössz! Megértetted? És még számolunk! – lépett el Potter és elviharzott a folyosón. Dorea a pincefolyosóra köpött és letörölgette a száját. Bármennyire is nem viszonozta a csókot, Potter erőszakosan feszítve szét a száját behatolt az ajkai közé.

-         Ezt nem kellett volna inkább mégis négyszemközt? – harapott az ajkára Rabastan Doreát fürkészve. – Jól vagy?

-         Nem mintha számítana neked mi? – felelte rá gúnyosan Dorea.

-         Tényleg szedsz valamit? – kérdezte kíváncsian Rabastan.

-         Lestrange! – nézett rá vérfagyasztóan Dorea.

-         Tudom, semmi közöm hozzá  - vigyorogta Rabastan, de Dorea egy pillantás erejéig elárulta magát. Tehát igen. A rafinált boszorkány, szándékosan kijátsza Pottert és kikerüli

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés