Tom fellapozta a fekete bőrkötéses naplóját. Ismét átfutotta a sorokat, amiket még az árvaházban vetett papírra. „ A fajt a vérkeveredés megmérgezte.” Ragadta ki a mondatot.

„A vér elvesztett tisztasága azonban örökre szétrombolja az ember lelki boldogságát, örökre és végképp lesújtja őt, és következményei a testből és lélekből soha el nem távolíthatók.” Ha valóban félvér itt ebben a világban, akkor az ő lelkét is szétrombolta a vérkeveredés? Talán azért nem érezte magát sohasem teljesnek, egésznek, mert valójában itt a vérében a vénáiban hordozza a kórságot? A kevert vért? Hangosan fújta ki a levegőt. Rodolphus felnézett a hangra.

-         Minden rendben? – kérdezte érdeklődve.

-         A varázsvilág társadalmában léteznek faji csoportok? – kérdezett rá sötéten Tom. Rodolphus és Rabastan összenéztek a kérdésre. Rodolphus felült a kanapén.

-         Mi…ezt így nem mondjuk ki – harapott a szája szélére Rodolphus.

-         Tehát léteznek – fokozta szemeinek sötét villanását Tom, vallató hangnemben.

-         A varázsvilágban ilyenről nem eshet szó, a Wizengamot tiltja a faji megkülönböztetés bárminemű módját – mondta keményen és rendre utasítóan Dorea, aki elkapta a beszélgetés folyamát.

-         Te mindenhol ott vagy? – dörrent a lányra bosszúsan Rabastan, ahogy hátrafordulva látta, a kanapéja mögött álló lányt.

-         Prefektus vagyok, az a dolgom, hogy szemmel tartsam a háztársaimat és felügyeljem a rendet az iskolában – tette karba a kezét Dorea határozottan.

-         Mondtam, már mennyire utálom, ha pöffeszkedsz? – morogta az orra alatt rosszkedvűen Rabastan.

-         Ha nem is egyfolytában, de érezni érezteted – tette le a pálcáját a Rabastan előtti apró asztalkára.

-         Folyamatosan olyan érzésem van, hogy követsz. És ettől frászt kapok! Ne járkálj a nyomomba különben félre fogom érteni a dolgot, arra gyanakszom, hogy akarsz tőlem valamit, amit a férjedtől talán nem kapsz meg – dühöngte szemöldökét felvonogatva Rabastan.

-         Tom, ha kérdéseid vannak fordulj a tanáraidhoz, vagy a prefektusodhoz, semmi esetre sem olyan diáktársaidhoz, akik nem tudnak mérvadó tájékoztatást adni a varázsvilág bizonyos dolgairól – fordult Tom felé Dorea figyelmen kívül hagyva Rabastan megjegyzését.

-         Dorea a Wizengamotba készül. Ha kérdésed van Tom, akkor kérdezd a bírói testület egy leendő tagját, az esküdtszék egyik képviselőjét – tárta szét a karját ingerülten Rabastan.

-         A Wizengamotba bekerülni nem kis megtiszteltetés és sok tudás és munka eredménye, kiváltságos dolog, nagy elismerés és nem olyan könnyű Wizengamot tagnak lenni, mint ahogy azt egyes léhűtők hiszik – felelte keményen Dorea. Úgy beszéltek egymás mellett, hogy sem Dorea sem Rabastan nem nézett a másikra, mégis valójában egymással csatáztak.

-         De tudod Tom bizonyos családoknak menetlevelük van a varázsvilág legfelső pozícióiba. Megsúgom ilyen a Black család is – vágta rá acélos hidegséggel Rabastan.

-         A Black család minden tagja elismerésként és fokozatonként jutott el abba a pozícióba, amivel megtisztelte a társadalom őket. Egyesek, akiknek azonban csak ölükbe pottyan a szerencse némi ködös utak folytán természetesen elképzelni sem tudják, hogy szorgalom, munka és tudás módján tisztességes úton is el lehet érni dolgokat – vágott vissza Rabastan megjegyzésére Dorea. Tom egyikről a másikra pillantott. Mindketten csak őt nézték, holott egymással vitatkoztak.

-         Csak a fajtiszták jutnak vezető pozíciókhoz? – kérdezett rá most már Tom.

-         Ha lehetséges a varázsvilágban kerüld ezeket a jelzőket Tom – szívta meg a fogát Dorea. – Visszatetszést keltenek.

-         Ha Black vagy bármi elérhető számodra – szúrta közbe gúnyosan Rabastan.

-         Ha a tanulmányaiddal foglalkoznál akkor előrébb jutnál – Dorea Tomhoz beszélt, de valójában Rabastannak intézte szavait.

-         Nincs valami sürgős dolga Mrs. Potter? – fordult meg a kanapén Rabastan, hogy felnézzen a felette állóra.

-         Köszönöm az invitálást Mr. Lestrange, csatlakozok a társasághoz – foglalt helyet a legközelebbi bőrfotelban Dorea.

-         Megérkezett a döntőbíró, Tom folytathatjuk a tárgyalást – adta át a szót Rabastan mérgesen és durcás arckifejezéssel elhallgatott. A másodév egészen máshogy alakult. Lucretia nem jött vissza a Roxfortba, amikor Tom rákérdezett Ignatius Prewett válaszolt a kérdésre. Lucretia idén kimarad az iskolából és majd csak jövőre folytatja velük az iskolát. Lucretia távolléte viszont maga után vonta, hogy a csendesebb és szűkszavúbb Walburga egyedül nem kereste a fiúk társaságát. Rabastan nem kis bosszúságára, Dorea azonban feltűnően sokat foglalkozott a klubhelyiségben szüntelen félrevonuló Tom és Lestrange testvérek hármasával. Dorea ugyanolyan elutasító volt mint régen, mégis mintha tartana tőlük sokat kereste a társaságot.

-         A tiszta aranyvért megmérgezi a muglik által kevert vér. A vegyesházasságok ártanak a varázsvilágnak. Igazam van? Senki nem mondja ki a varázsvilágban, de most már látom. Már értem. A konfliktusok forrása valójában ez. A félvérek elözönlik a varázsvilágot, a tiszta vérűek elfelejtik, hogy ha feladják, akkor a vérük keveredésével elzüllesztik az egész varázsvilágot. Sokáig talán nem is tűnt fel a folyamat, de most már egyre égetőbben látszik, és a mardekár házbeliek ezért féltik a köreiket. A tiszta vér megőrzéséért. Ezért volt tavaly az a hatalmas baj, hogy én bekerültem közétek igazam van? Mert én félvér vagyok. És megfertőzöm a mardekárt. – hevült bele szinte önmagától is megijedve Tom.

-         Azért nem kell mindjárt mártírt csinálnod magadból – jegyezte meg Rodolphus. – a te jelenléted közöttünk eléggé specifikus. Egyrészről  káros, mert mérgezett vér került közénk, hiszen félvér vagy, ami egyértelmű volt előttünk az első perctől fogva. Másrészt viszont mardekár vére vagy, beszéled a kígyók nyelvét. Tom fogalmad sincs hogy mekkora felbolydulást okoztál az aranyvérűek körében. Ha maga mardekár vére még fennmaradt ezek szerint és maga is szennyezett, akkor miért is ragaszkodunk mi a tiszta vérhez, ha maga a mardekár vér más példát mutat nekünk.

-         A kérdés rajtad áll Tom. Hogy a te képességeid mennyire igazolják vissza, hogy szennyezett  a vér, hogy ezzel alacsonyabb rendű, és jelentéktelenebb és természetesen selejtes. Ha bebizonyítanád, nekik hogy mardekár véreként félvérként is sokra lehet vinni borulna a felépített képletük, hogy csak két aranyvérű képes a tiszta igaz, varázslógént továbbörökíteni. Annyira bonyolult ez Tom. Hogy éppen te és éppen veled – rázta a fejét ijedten Rodolphus.

-         Ez már ideológiai filozófiai problematika. A tiszta vér rögeszme és a mardekár vér. A kérdés csupán az. Most hogy ismét feltűnt mardekár vére mire int minket? Hogy a mardekárság fontos és ezzel az aranyvér tisztaságának megőrzése, vagy hogy ahogy maga a legtisztább vér megmártózott a sárban, úgy mi is miért ne követhetnénk a példáját. Intő példa, vagy követendő példa? – vette át a szót öccsétől Rabastan.

-         Vagyis a probléma éppen én vagyok – zuhant magába Tom. – Egyszerre képviselem a legtisztább vér örökségét és egyben a mérgezett vért is.

-         Így van igen – bólintott rá Rodolphus. Tom fürkészte a három tiszta vérű aranyvérűt akik mind őt nézték. Dorea Potter, Rabastan és Rodolphus Lestrange. Aranyvérűek, akik az aranyvérű társadalom tagjai. S egy év hályoga került le Tom szeméről egyetlen villanás alatt. Ahogy becsobbant a mardekár vizébe felbolygatta a csendes tó vizét és koncentrikus köröket generálva egyre nagyobb távolságra terjed ki a kérdés, amit ő jelent, s ami általa fogalmazódott meg a varázsvilágban.

-         Nem tudhatom, hogy valóban mardekár leszármazottja vagyok. De ha igen, akkor talán megadhatom nektek a választ. Ha nem állítjátok meg a szennyezést, akkor elárasztja a világotokat, ahogy megmérgezte mardekár vérét úgy a tieteket is meg fogja és megállíthatatlan lesz a folyamat. Komolyan ezt akarnátok valaha is? Én mardekár utódjaként egy árvaházban nőttem fel, muglik közé hajítva, akik elmebetegnek tartottak és, ahogy visszatértem csupán egy félvérként tekintetek rám, mérgezett vérűként, aki bár mardekár vérvonalat visz tovább valójában, már magában terjeszti a kórságot. A kevert vért. – Tom olyan hirtelen ötlettől vezérelve mintha hirtelen megvilágosodott volna előtte küldetése és, hogy mit is keres itt, felpattant ültéből. – Azt üzenem minden aranyvérűnek, hogy őrizze meg a tisztaságát, mert a tiszta mindig nemesebb és magasabbrendű mint a többi – Tom felkapta a papírvágó kést az íróasztalról és egy határozott mozdulattal a csuklójára nyomta.

-         Neeee!!! Merlinre nee! – Rabastan, ahogy ráébredt mi Tom szándéka, fizikai törvényeket meghazudtolva pattant fel és teljes erővel rántva megmarkolta a kést, hogy megakadályozza a fiút, hogy felvágja az ereit. Dorea sikítva ugrott talpra és fáziskéséssel Rodolphus is a bátyja után sietett. Ott álltak négyen az íróasztal körül. Hallatszott, ahogy cseppek hullanak a száraz pergamenre, szinte érezni lehetett a vér szagát. Egy csomó ideig Dorea és Rodolphus semmit sem láttak, mert Rabastan talárja mindent kitakart. Tom ijedten nézett Rabastanra, és kettejük közül az utóbbi szisszent fel. Dorea sokkolt állapotából ocsúdva lenézett az íróasztalra. A nyakára szorította a tenyerét ahogy meglátta az élénkpiros cseppeket, amelyek megállíthatatlanul ömlöttek a fekete bőrnaplóra. De a vér, nem Tomé volt. Hanem Rabastan tenyeréből ömlött, aki még idejében tartotta a kezét Tom csuklója fölé erőszakosan félrelökve a kést.

-         Ősz szakállú Merlin mindenit! – nyelt nagyot Dorea, aki elborzadva nézte a véres eseményt.

-         Történt valami? – lépett a bőrfotelekhez egy alsóbb éves.

-         Minden rendben, nincs semmi baj – felelte ijedtségét meghazudtoló nyugodt hangon Dorea. Előrántott a talárja zsebéből egy zsebkendőt és a fehér anyagot gyorsan rátekerte Rabastan kézfejére. És maga után vonszolta a fiút. Gyorsan ázott át a kötés, ahogy a gyengélkedő felé siettek.  Az ifjú madam Pomfrey nővér apró fityulájában, törékeny alkattal tett vett a gyógyszeres szekrényben, amikor meglátta az érkezőket.

-         Majd én beszélek – sziszegte Dorea Rabastannak. A fiúnak nem maradt ideje válaszolni, vagy visszavágni, mert Madam Pomfrey eléjük sietett.

-         Baleset történt – előzte meg a kérdést Dorea. – Rabastan véletlenül belenyúlt a papírvágó késébe, mert nem vette észre. Mindig mondom az alsóbb évesek kezébe éles szerszámok nemvalóak, olyan kis butusok – túrta meg Rabastan haját a fejtetőjén, akár egy rosszalkodó kis kutyus buksiját. – Mindig összetörik magukat. De még szerencse hogy éppen a közelben voltam. A prefektus mindig ott van, ahol a legnagyobb szükségük van rá – fényezte magát Dorea, miközben Rabastan fortyogott magában, hogy a lány úgy kezeli mint egy engedetlen gyereket, aki megint kárt tett magában, mert olyan kicsi és ügyetlen még.

-         Dorea! Szerencsére ritkán kell a mardekár házból a gyengélkedőre kísérned valakit, de sajnos balesetek mindig történnek, na had nézzük ezt a csúnya sebet – vette maga elé a fiú tenyerét Madam Pomfrey. Lágyan felnyitotta a kötést, majd kifertőtlenítette a sebet. Rabastan felszisszent. Rettegett tőle, hogy Dorea menten elkezdi pátyolgatni és vigasztalni, mint egy kis elsőst, de a lány szerencsére nem szólalt meg, inkább elfordította a tekintetét, mert lesápadt a vér látványától.

-         Készen is vagyunk – kötötte át a sebet a nővér. – de holnap még maradjon rajta a kötés.

-         Köszönjük Madam Pomfrey – ráncigálta el Rabastant Dorea. Csendesen lépkedtek egymás mellett a sötétedő folyosón. A pincerendszer felé fordulva Rabastanból kibukott a kérdés:

-         Mi a véleményed Tomról? – a kérdés megállította Doreát. Lenézett a lefelé vezető lépcsőn, de nem indult el. Szembe fordult Rabastannal.

-         Egy év a varázsvilágban. Tom kezd ébredezni, úgy tűnik kezd megvilágosodni előtte minden. ÉS ettől bizonytalanná is vált. Bekerült közénk és most keresi önmagát itt nálunk. Az útkeresés hosszú és nehéz folyamat Rabastan. De te vajon segíted őt a helyes utat megtalálni, vagy betaszítod őt a legsötétebb ingoványos járatlan utakra? Fogalmad sincs milyen ráhatással vagy Tom formálódására. És tévedsz, ha azt hiszed ez jó irány!

-         Mert te úgy gondolod, hogy tűrni, és változatlanul hagyni mindent a jó irány!? – sziszegte Rabastan.

-         Úgy gondolom, hogy törvényekkel és tisztességes úton haladni a jó irány! – feleselt rá Dorea. – de te mit akarsz? Felhergelsz mindenkit, lázítasz, széthúzást keltesz és ki tudja még mibe rángatod bele. Össze vissza zagyválod Tom gondolatait.

-         Egyáltalán nem én! Miért kensz mindent rám? Nem tűnt fel, hogy Tom magától mondja ki ezeket a gondolatokat? Hogy a saját útján ébredt rá arra, hogy mi a fő szakadás aranyvér és mugli között? Hogy az egész társadalmat égető súlyos kérdésekről kellene már végre nyíltan tárgyalni ott bent a Wizengamotban is! De ha ilyenek kerülnek be mint Te! – mérte végig sértőn Doreát Rabastan. – Akkor tudod mi lesz Dorea?! Nem törvényes út! Hanem gyűlölködés és nem csak az én vérem fog hullni mint ma abban biztos lehetsz! Fohászkodom Merlinhez, hogy te se juss be, mert akkor a Wizengamot is hasonló sorsra vár mint sok minden más! – fröcsögte magából Rabastan. Dorea hatalmas pofont kevert le a fiúnak. Visszhangot vetett a pincafolyosó csendjében. Rabastan ép kezével szorítva a lány csuklóját a falhoz lökte Doreát.

-         Minden évet így kezdünk? Hogy felpofozol?  - suttogta Doreának kifürkészhetetlen tekintettel. Volt valami Rabastan mélykék szemei sötétjében, amitől Doreának elakadt a lélegzete.

-         Potter… - nyögte ijedten Dorea.

-         Potter fent van a Griffendél toronyban és magasról ejt arra, hogy mi van veled, a vak is látja – fújtatta Rabastan Doreába fojtva a szót. – Fejezd ezt be!

-         Mit? – vonta össze a szemöldökét Dorea, s közben megpróbált elhúzódni.

-         Hogy incselkedsz velem. Komolyan gyereknek tartasz? Ennyire ne nézz hülyének – rázta a fejét Rabastan, az idei messze nem volt akkora pofon mint a tavalyi. Rabastan elengedte a lány kezét.

-         Mert mindig felhúzol – dörzsölte meg a csuklóját fájósan Dorea. – Állandóan ez az ideges feszültség bennem…a közeledben nyugtalan leszek – vallotta be Dorea.

-         Talán nem csak te érzed ezt – harapott az alsó fogsorára keményen Rabastan, s ettől megfeszültek az arcizmai.

-         Azt hittem otthon jobban át tudom látni a dolgokat. Tom, és te, Rodolphus, a többiek. Gamp megjegyzései. Egyre több ilyen van. Attól tartok, veszélyes a reakciós anyagokat egy környezetben tartani…

-         Reakciósnak tartasz? – nevetett fel halkan Rabastan.

-         Félek, hogy meggondolatlanságokat csináltok, azt hiszem nem akarom, hogy Tomot bevezesd a társaságba nálunk – harapott az alsó ajkára Dorea.

-         Ígérem, rajta tartom a szemem – mondta komolyan Rabastan.

-         Az jó, akkor jó – száradt ki Dorea ajka.

-         Tudja Mrs. Potter. Én egészen más dolgoktól tartok – rekedt el Rabastan hangja, ahogy szinte hangtalanul ejtette ki a szavakat. – Attól, hogy ez a feszültség…valami egészen más miatt van – felemelte ép kezét és óvatosan, mintha egy kis snidgetet akarna megérinteni tenyerét rásimította a lány arcára. Hallotta, ahogy Dorea visszatartja a lélegzetét. Egyetlen másodpercre megszűnt a világ. Csak a két összetalálkozó mélykék szempár meredt a másikra. Rabastan érezte, ahogy megemelkedik a pulzusszáma. Dübörgött a szíve ritmusa a dobhártyáján, hallotta a saját szívverésének ritmusát. Érezte a lány bőrének puha bársonyosságát. Dorea lesütötte a szemét és mélyen magába szívta, a fiú tenyerének melegét az arcán, majd reszketőn nagy levegőt véve ellépett.

-         Menjünk vissza, mindjárt kilenc óra, kezdődik a kijárási tilalom – suttogta hangját keresgélve Dorea, s a lépcső tetején hagyva a fiút elindult a klubhelyiség felé. Rabastan magában szitkozódva követte a lányt. Átkozott szabályok! És a lány állandó szabálykövetése!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés