-         Ó Tom! Gratulálok! Klubtag lettél! Ez olyan csodálatos – áradozott Lucretia. A Prewett-villa szalonjában voltak. Lucretia maga mellé ültette Tomot és követelte, hogy töviről hegyire mindent meséljen el neki. Rabastan inkább feszülten dobolt a kandallópárkányon, türelmetlenül igazgatta a kínai vázát a tetején. Tom sosem volt bőbeszédű, de Lucretia annál inkább. És nem ezért jöttek a lányhoz.

-         Lucretia elsősorban más miatt vagyunk most itt – figyelmeztette Rabastan.

-         Foglalj már helyet Rabastan, had mesélje el Tom az élményeit – legyintett rá Lucretia. Sápadt volt, mélyen ültek a szemei, ismét vérszegénység.

-         Megint vetéltél? – ráncolta a homlokát Rabastan.

-         Ne légy ilyen szókimondó kérlek! – csattant rá Lucretia, miközben végre szín szökött az arcába.

-         Elnézést, nyers a modorom néha – húzta el a száját Rabastan. – Ez nem normális dolog ugye tudod? – rázta a fejét Lucretiát vizsgálgatva a szemével.

-         Tudom, beszéljünk másról – fordult el Lucretia.

-         Aggódom érted – vallotta be Rabastan.

-         Milyen megható! – csattant a  gúnyos hang a háta mögött. Rabastan megpördült a sarkán. Most komolyan neki nem kellene üldözési mániában szenvednie? Mit keres itt Dorea Potter? – Te meg mit keresel itt? – szaladt ki a száján.

-         Ez nem a te házad tudtommal, hanem a Prewetteké, szóval a kérdésed nem jogos. A másik, hogy Lucretia az unokahúgom, és nem tudom miért lenne különös, hogy meglátogatom egy rokonomat. A kérdés inkább az te miért aggódsz férjes asszonyokért, ugyanis az unokahúgom is az! – dühöngött Dorea. Felpaprikázva összevont szemöldökkel Lucretiának küldve gyilkos pillantásait. Összeesküvést sejtett az mögött, hogy Rabastant éppen itt találja.

-         Nem tűnt még fel, hogy az unokanővéred maga Eris? Miért is nem ez a neve? Akárhová teszed a lábad viszályt szítasz Dorea! – felelte borongósan Rabastan.

-         Én is kérdezhetném, hogy te mit keresel itt? – tette harciasan karba a kezét Dorea.

-         Nem rád tartozik – vágta hozzá Rabastan és visszafordult Lucretiához.

-         Tehát mi is a jöveteletek célja? – fordult felé teljes figyelemmel Lucretia.

-         El akartuk újságolni, Tom tagságát, s egyben Dorea tudtán kívül – hümmögte a magas lányra sandítva Rabastan . – kérni némi segítséget.

-         Miben segíthetnék? – tette félre az ölében tartott hímzést Lucretia.

-         Bár az első belépőkártyát Tom megkapta, de a társaságban elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb társasági táncba keveredik. És nos ezen a téren elég hiányosak az ismeretei. És az én családom sajnos nem örvendhet hölgytagoknak, így elég egyoldalú táncismereteket nyújthatnánk – magyarázta Rabastan.

-         A pofátlanságnak is van határa! Mi vigyük párbajklubba, és vezessük be a társaságba, ne rendezzünk bált a tiszteletére? – fortyogott Dorea.

-         Nem rossz ötlet – nevetett Lucretia. – Szívesen adnék bált Tom tiszteletére – mosolygott Tomra.

-         Ezért nem akartam, hogy tudj róla – nézett sötéten Doreára Rabastan.

-         Be kell ismerni, hogy együtt jobbak vagyunk – biccentett Rodolphus.

-         Én nem szeretném, ha miattam vita támadna, igazán nem akartam ezt sem – szólalt meg Tom szerényen.

-         Azt tudjuk – legyintett Dorea. – Rabastannak vannak képtelen felzárkóztatási ötletei.

-         Walburga! – kiáltotta el magát Lucretia. – Gyere át szükségünk van rád! – majd visszafordult a társasághoz. – Ha Tomot az aranyvérű táncrendre akarjuk megtanítani, akkor az első…

-         …a francianégyes – mondták ki egyszerre. Dorea lemondó sóhajjal, dobta le az utazóköpenyét. Lucretia csengetett a házimanónak egy gramofonért. Rabastan karját nyújtotta Lucretiának, aki elfogadva indult a szalon közepe felé.

-         Gyere Dorea! Táncolj! – nevetett Lucretia. Rodolphus lépett Doreához és felkérte a próbatáncra. A befutó Walburga Tom mellé állva pihegett.

-         Meg tudnálak fojtani – sziszegte Dorea, ahogy szembe álltak Rabastan párosával.

-         A francianégyes első pillantásra elég bonyolult táncnak tűnik, de ha megtanultad, utána rutinosnak és egyszerűnek érzed az egészet. Rendkívül kikapcsoló tánc – nevetett Lucretia. – Zenét! – intett a manónak Lucretia.

-         El sem hiszem, hogy belerángattál ebbe! – hajolt meg unokahúga felé Dorea.

-         Ugyan, hiszen szereted a francianégyest! – kacsintott rá Lucretia.

-         Soha! – tiltakozott Dorea. Rodolphussal könnyedén lépett a tánc ütemére. Összerezzent, ahogy megérezte Rabastan érintését a derekán, fürgén fonták össze a kezeiket, ahogy helyet cserélve haladtak a lépések során. A Lestrange fivérek kivételesen jó táncosoknak számítottak, ezt most Dorea megállapíthatta. Rabastan mint idősebb és valószínűleg gyakorlottabb táncos sokkal erőteljesebb és határozottabb volt mint öccse. Tartást adott, tévedhetetlen határozott férfias lépésekkel, könnyed csípővel, puha mégis magabiztosságot adó kézfogással. Dorea nem tudta eldönteni, hogy csak ő érzi-e ezt, vagy Rabastan minden hölgypartnere, úgy találja, hogy Rabastan táncirányítása alatt biztonságban van és gondolkodnia sem kell, csak élvezni a fiú határozott karjaiban a lépéseket. – Tom, gyere állj be Rodolphus helyére! – szólt Tomnak Dorea. S lecserélte a Lestrange fiút. – Pontosan azt kell lépned, amit Rabastan lép – indította el a fiút egy könnyed érintéssel. Tom engedelmesen követte az utasítást. – Most ide, át, keresztbe járunk – Dorea határozottan irányította a fiút, hogy lássa a tánc menetét miközben maga is részt vesz benne. – A francianégyesnek éppen az a lényege, hogy mindig két pár táncolja végig, egymással szemben, és egymás mellett, miközben egyenként a párosok folyamatosan haladnak előre, majd folyamatosan haladva táncolnak minden párossal.

-         Elsősorban társasági tánc, és elég sűrű bármely bál táncrendjében – folytatta Lucretia. – Ezt nem tudni a legnagyobb tanulatlanság jelképe. Minden aranyvérű megtanulja még az első tíz évében – magyarázta Lucretia. – Ha nem tudsz francianégyest táncolni, azonnal kiszúrnak, és leírtad magad a társaság szemében. Ez alap.

-         Táncolni azonban a hajadonoknak és az agglegényeknek szokás és nem a házasságban élőknek – figyelmeztette Dorea.

-         Nem, nem táncolni mindenki táncol, ezt csak a tánctanárok hangoztatják - nevetett Lucretia. – A tánchoz senki sem elég öreg – kacsintott Lucretia.

-         Ha elég ügyes vagy, már ma délutánra tudni fogod a lényegét – hagyta figyelmen kívül a megjegyzést Dorea Tomra nézve. A fiú csak bólintott.

Már zenére gyakorolták a francianégyest, beszállt Walburga és a Prewett rokonság egy része is a házi kis francianégyesbe. Dorea maradt végig Tom partnere a táncban, s ahogy tudta kerülte az érintkezést Rabastannal, de nemcsak az érintést, a tekintetét is.

-         Dorea! – szólította meg végül Rabastan, miután hiába kereste a lány tekintetét már hosszú percek óta.

-         Nem akarok tudni semmiről, hagyj ki a dolgaidból végre! – sziszegte neki Dorea, ahogy Rabastannal találkoztak a sor közepén.

-         Tudod, hogy Tomnak szüksége van a papírra, hogy klubtag maradjon. Te nagykorú vagy! Black vagy! Tudod, hogy nem kérnélek rá, ha lenne más lehetőségem. Családfa kutatást végezni a minisztériumi okmánytárba… - Rabastan kérlelőn pislantott rá.

-         Azt a lapot már kijátszottad, hogy ha maga mardekár kérne erre. Jobb indok kell! – vágta rá hidegen Dorea.

-         Ok, én kérlek rá! – felelte futó mosollyal Rabastan.

-         Ez neked jobb indok? – nézett szúrósan a fiúra Dorea.

-         Bíztam benne, hogy igen -  búgta rekedten Rabastan. A zenének váratlanul szakadt vége. Mindenki az ajtóra pillantott. Charlus Potter állt az ajtóban.

-         A rögtönzött táncmulatságnak vége – állapította meg hidegen Dorea.

-         Pontosan! Azt mondtad elugrasz egy órára! Már azóta lement a nap neked nem tűnt fel hitvesem, vagy olyan jól elszórakozol a mardekáros társaságoddal, hogy elfelejted, hogy van férjed is? – emelte meg a szemöldökét Potter.

-         Charl! Természetesen nem feledkeztem meg… - kezdte Dorea, de a másik belefojtotta a szót.

-         Nem, azt veszem észre, vedd a köpenyedet és megyünk haza – lépett az előszobába Charl, s egyértelműen követelte, hogy Dorea is kövesse.

-         Minek menjünk haza? Mást se akarsz otthon, mint gyereket csinálni! – vágtatott utána Dorea.

-         Igen hitvesem képzeld, gyereket akarunk csinálni, nem? Akkor gyerünk, ha neked itt is jó, akkor csináljuk itt! – ragadta meg Doreát és az előszoba kanapéjára hajította.

-         Eressz el! – sziszegte Dorea.

-         Most mi van? Nem akarsz tőlem gyereket? – zihálta Potter.

-         Egy szóval sem mondtam – pihegte Dorea. Potter Dorea fölé térdelve a kanapéra szorította Dorea csuklóját.

-         Szállj le rólam! – suttogta Dorea, s Charl végre feltápászkodott a kanapéról. – Bravúros volt a bemutatód Charl! – grimaszolt Dorea hátranézve, ahogy a szalon ajtajában még a társaság tagjai álltak.

-         Elnézést, Mrs. Prewett! Jó éjszakát kívánunk! – búcsúzott el unottan Charl, s kirontott a házból. Dorea szóra nyitotta a száját. De végül rájött, itt nincs értelme magyarázkodnia, vagy kimentenie magukat. Elég egyértelmű, ami történt. S nem idegen itt senki sem. Csak lenne már vége ennek a küzdésnek Charl és közte. Ha megoldódnának a dolgok, minden annyival egyszerűbb lenne. Békében hagyhatnák egymást. Dorea összepréselte hát az ajkait, sarkon fordult és a férje után sietett. Rabastan az alsó fogsorára harapott, s öntudatlanul is ökölbe szorította a kezét. A két Black unokatestvér homlokráncolva néztek össze. Ez a házastársak dolga és nem az övék.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés