Tomot semmi más nem érdekelte ezen a nyáron, csak a kutatás. A családfakutatás. Minden nap várta Rabastan baglyát, amiben megírja, hogy megkapták az időpontot és mehetnek a minisztériumba. Igaz, számos régi varázslócsaládokról szóló könyvben talált nyomokat, megjegyzéseket. De mivel elsősorban apai ágon kutatott nem sok mindent talált. Anyai ágon voltak bíztatóak a jelek. És nem értette, hogy miért. Egyértelműnek vette, hogy anyja mugli származású volt, ezért miután megszületett muglik között nevelkedett. De vajon mi a helyzet az apjával? A mardekár családról szóló könyvek a századok előrehaladtával egyre ködösebbek, bizonytalanabb és kétesebb információforrásokra támaszkodva íródtak. S Tom hiába kutatott a könyvtárban a híres varázslócsaládok után ráébredt, hogy a lexikonok, legendák, mondák, regények, és összeírások nem lesznek megfelelőek és elegendőek az ő kutatásához. Az utolsó évszázadokra például már semmilyen megerősíthető forrásra nem tudnak támaszkodni a leírások. Tom pedig nagyon is megértette, hogy ez így nem elegendő, sőt hiányos, kevés és ráadásul ami még bosszantóbb, hogy megkérdőjelezhető. Vagyis bizonytalan az ő származása. Mivel apja utáni kutatást a varázsvilágban akarta kezdeni, és esetleg anyja után majd itt kint a mugli világban, szüksége volt Dorea és Rabastan segítségére. Ezért türelmesen várt. Csendesen, hallgatagon, sosem sürgetve. Úgyis tudta. Rabastan az ő ügyéért dolgozik, ha kell Doreával is összerúgja a port. Neki nem számít. Rabastan mindent megtesz azért, hogy Tom beilleszkedhessen. S Tom nem értette, hogy miért ez a nagy önzetlen barátság. Dacból Doreával szemben, sajnálatból, szimpátiából Tom iránt, vagy egyszerűen csak azért, mert Rabastan ilyen és kész. És nem kell magyarázatokat és okokat és indítékokat keresni a viselkedésére. És bizonyos, hogy ez utóbbi lesz, ami a legközelebb viszi ahhoz, hogy megértse Rabastan Lestrange-t. Végre megérkezett a szürke fülesbagoly. Rabastan valóban a megbeszélt helyen várta a Foltozott üst közelében. Csendesen haladtak egymás mellett.

-         Dorea csak egyetlen óra kutatást kapott a minisztériumba – magyarázta Rabastan. – És Tom, ez is nagyon nagy dolog. A Minisztériumba nem lehet csak úgy kutakodni a családi anyagok között. Ráadásul Dorea eredetileg a Black családi anyagokat kérte ki.

-         Ami azt jelenti, hogy egyetlen óra alatt nekünk kell valahogy az enyémet megszerezni és átnézni – bólintott komoran Tom.

-         Ha lebukunk,  akkor mind a hárman, nem hagyom Doreát a bajban rendben? – kérdezte felhős tekintettel Rabastan.

-         Ez csak természetes – bólintott Tom. Meglátta a lányt. Dorea széles csípőjére simuló feszes szoknyában várta őket. A Doreára jellemző, térd fölött arasznyira érő szoknyahossz, fekete színű vastag anyagú szoknya volt, s hozzá könnyű háromnegyedujjú, lenge kék nyári blúzt viselt. Tom hallotta, hogy Rabastan szárazon nyel egy nagyot. Nagyon csinos volt a lány. És a kék nagyon jól állt a szeméhez.

-         Befelé! – intett a fejével a két fiúnak Dorea. Maga is belépett a telefonfülkébe magas cipősarkával utat tört magának a két fiú között és a tárcsához lépett. Tomot megcsapta a lány parfümjének illata, ahogy a lány beütötte a számokat, erőteljes ujjnyomással. Dinnye illatú volt, friss, üde, gyümölcsös. A Roxfortban sosem használta. Talán Charl Pottertől kapta? Dorea kiszállt a liftből. Már várták őket, ahogy kiléptek a folyosóra.

-         Dorea Black! – nyújtotta kezét a hivatalnoknak. – Mr. Bones köszönöm, hogy fogad – mosolygott Dorea a jól ismert hivatalos mosolyával, amiből sosem lehetett tudni, hogy hányadán állnak.

-         Már elő is készítettem az anyagokat – invitálta a társaságot a Dokutár felé Bones. Dorea felhősen nézett hátra Rabastanra. – Tessék itt helyet foglalni – mutatott egy zöld lámpással megvilágított tömör asztalra Mr. Bones, s Dorea elé tolta a fémkazettás rekeszt. Dorea sokatmondó sötét pillantással Rabastanra vetette feketébe hajló kék szemeit, s közben Mr. Bones felé fordulva mondta: - Mr. Bones lekötelez, hogy ilyen figyelmességgel….rendelkezésemre bocsátotta az anyagot – nézte, ahogy a férfi kábultan a földre rogy. – Hümmm… egész tűrhető volt Lestrange – nézett elismerően a fiúra. – Vasajtót behúzni! – szólt és nem is figyelte, hogy ki teljesíti az utasítását, máris a magas kartotégfiókok felé futott. Pálcáját a magasba lendítve hangosan ejtette ki az ábécésor választott betűjét: - Dé! – a polcsorok szétnyíltak a kívánt betűnél. Dorea és a vasajtót lezáró Tom máris rohantak a polcsor közé, a másik oldalon Rabastan is befordult hozzájuk. Dorea és Rabastan fürgén suhintgatták pálcájukat a vasfiókok elejére: - Denem, Denem… - Tom ellesve a technikát maga is keresgélni kezdte. Természetesen nem volt olyan sikeres, mint a papírmunkában olyan jól kiigazodó Dorea. – Megvan! – kiáltott fel megkönnyebbülten Dorea. Rabastan segített leemelni a fiókot a legközelebbi asztalkára.  Dorea ujjaival gyorsan pergette át a pergameneket.  Mire megtalálta a kívánt vezetéknevet. Ahogy felrántotta a többi közül a megfelelőt, máris csalódottan lelassult.

-         Egyetlen Denem karton van, és az a tiéd Tom – harapott az alsó ajkára Dorea. RAbastan a lány mögött leselkedett bele a pergamenek közé, s Dorea érezte a fiú leheletét a tarkóján. Libabőrös lett tőle.

-         Ez mit jelent?! – követelés volt Tom hangjában, de Dorea nem sértődött meg a parancsoló hangnemtől. Szemét már Tom adatain futtatta, szokásához híven, szeme balról jobbra járt gyorsan. Gyors reagálású, fürge észjárású volt mindig. Már most tudta, hogy mit kell lépniük. – Egyértelmű. Az apai ág nincs meg a Dokutárban. Vagyis. Nem a varázsvilágban létező és élő személyről van szó. Az apád után Thomas Denem néven a saját világodban kell keresned. Viszont az anyai ágat még megnézhetjük. Merope Gomold – Dorea visszacsúsztatta Tom kartonlapját a többi közé és Rabastan testmelegétől elhúzódva hátrahagyta a fiúknak a vasfiókot, hogy tegyék a helyére. – átmegyünk a Gé sorhoz – utasította a fiúkat. – Igyekezzetek, nincs sok időnk! – A két fiú visszaerőszakolta a nehéz szerkezetet a helyére, s Dorea után futottak. – Gomold! – harsogta gyorsan a sor felé tartva a pálcáját Dorea. Két fiók ugrott elő a sorból. Dorea ahogy meglátta a címkézést máris tudta, hogy családi rekesszel van dolga. Vagyis nem egy válogatás volt, mint a Tom fiókja. Hanem a család saját fiókja.

-         Keressük ki siess! – sürgette Rabastan a lányt.

-         Fölösleges, a családi iratoknak a végén mindig van nemzedéktáblázat – legyintett Dorea és csak a legutolsó összehajtogatott pergamenlapot húzta ki. – Vastag, ez jó jel – nézett fel izgatottan Rabastanra.

-         Mit jelent? – hajolt mohón a pergamen fölé Tom s figyelte, ahogy Dorea vékony ujjai fürgén bontogatják egyre terjedelmesebb térképpé a családrajzot.

-         Hogy régre visszavezethető a család származása – nézett rá komolyan Dorea. Hatalmas családfa képe tárult eléjük. Kopott, régi, és penészfoltos pergamenlap volt. Elmosódott feliratokkal több helyen is. Megviselt pergamen, apró lyukas foltokkal, látszott, hogy régi darab. A közepén barna szétfolyásos hatalmas barna folt, mintha kávéval öntötték volna le egykoron, feláztatta az anyagot, meghullámosodott, újra száradt. Dorea lesepergette a penészport a pergamenről. S a tetején keresgélt ismerős nevek után. Gyönyörű volt a pergamen. A levelek festői díszítettségűek, a törzsre pedig egy kígyó tekeredett fel. Aranyfonalak vezették az ágacskákat szerte szét, de a sűrű lombkoronában túl sok volt az apró ágacska. Rabastan megérintette az ujjbegyével a neveket, a kis ágakat, rügyeket.

-         Rövid hajtások. A vérfertőzés sajnálatos jelei – bólogatott sötéten. – Betegségek, génproblémák, az aranyvér fertője. Ők mind fiatalon haltak meg.

-         Az aranyvér fertője az alacsonyabb rendűekkel való keveredés. Ez az igazi vérmérgezés – tiltakozott hevesen Tom.

-         Nem, a családon belüli vérkapcsolatok sokkal nagyobb fertőzést okoznak – vetette ellen Rabastan.

-         Nem azért vagyunk itt, hogy ezt megvitassátok – sziszegte nekik halkan Dorea. – Itt van Merope Gomold. És nézd Tom! – Dorea izgatottan kocogtatta körmével a Merope melletti ágat. – Morfin! A testvére még él! – hatalmasra nyílt nagy kék szemekkel nézett a két fiúra. – A rokonod! – suttogta reszkető hangon Dorea. Igaza volt, a záró dátumot még üresen hagyták a pergamenen. Ugyanúgy, ahogy a törzshöz eggyel közelebbi névnél is. –

-         Sőt a nagyapád is él Tom! Rowle Gomold – mutatott rá Rabastan. – Ők aranyvérűek – mutatta az aranyszálakat Rabastan. De hiába keresgélt Merope-tól kiinduló szál után. – De nem jelöltek téged – vonta össze a szemöldökét Rabastan.

-         Jelölték, csak valószínűleg később mégis meggondolták – fürkészte éles szemmel a pergamen minőségét Dorea. – Itt kaparás van a pergamenen, látjátok? – a pergamen lapján alig észrevehetően mintha körömmel megkaparták volna az anyagot. Dorea a legalsó névre pillantott, s dermedtségét lassan a két fiú is átvette. A 15. század végére datált, de ami felette díszes kanyargós fekete tintával volt olvasható, mindent megmagyarázott: Meredicht Mardekár. Nőágon vitte tovább a mardekár vért, amely így eljutott egészen a Gomold családhoz, s általuk Tom Denemhez. Megrebbentek a fények, ahogy hárman egymásra pillantottak. Vagyis igaz, Tom ereiben az alapító mardekár vére csörgedezik.

-         Sietnünk kell! – szólalt meg hangját keresgélve Dorea, s visszatolta a rekeszt. Cipője kopogott ahogy előresietett a folyosón. Mr. Bones fejét vakargatva ébredezett.

-         Köszönöm Mr. Bones – biccentett neki Dorea, és a két fiúval a sarkában szaporán vette lépteit a lift felé.  Tom alaposan végigjáratta tekintetét a Minisztérium falain belül. Különös vöröseskék téglákból épült, boltívekkel, mesterséges kutakkal, természetellenes fénnyel. Varázslat volt az egész. Szemtévesztő álca. Mint az árvaházi ételek. Semmi sem eredeti benne, csak a liszt, ebben meg a tégla. Bár nem akarta megsérteni a két aranyvérűt egyáltalán nem tetszett neki a varázsvilág minisztériuma. Bár hatalmas, monumentális épület volt, de csupa hazugság. Ahogy az egész varázslótársadalom is él. Füllentenek maguknak és elhitetik magukkal, hogy minden rendben van. Dorea Black is pontosan így él. S ezért gyűlöli a Lestrange-okat és Tom Denemet is. Mert ők nem olyannak látják a varázsvilágot, mint ők. Tom fellélegzett, ahogy a nyomasztó sötét márványtégla épületből végre kiértek a friss levegőre.

-         Menjünk a Foltozott üstbe – húzta Doreát a könyökénél fogva Rabastan.

-         Az egy kocsma – jegyezte meg Dorea szemrehányóan.

-         Meghívlak egy italra, a fáradozásodért – mondta ellentmondást nem tűrően Rabastan. Szótlanul tették meg az utat a Foltozott üst fogadóig. Rabastan három vajsört rendelt, s ujjait átsimította a nyers asztalfa erezetén. Ahogy apjától látta évek óta.

-         Tom, kitől értesültél a Roxfortról? – kérdezett rá elgondolkodva Rabastan.

-         Dumbledore professzor jött el hozzám az árvaházba – felelte Tom. Rabastan haragosan nézett Doreára, aki kávét rendelt magának Rabastan tudta kívül, s most látta, hogy kihozzák neki. Dorea nem vett tudomást a pillantásról, s kavargatni kezdte a cukrot, de érezte Rabastan pillantásában azt, amit mindezek mellett nem mondott ki.

-         Nem vagyok nagy szerencsejátékos, de az ilyen esetekre szokás mondani, hogy fogadni mernék rá, Tom Denem nem volt az 1925/26-os év varázsszületésűinek listáján – bólogatott Dorea, s belekortyolt a kávéba.

-         A Roxfortban nem szerepeltél a felvételt nyert varázslók között a listán, az, hogy bekerültél a varázsvilágba csakis Dumbledore egyéni érdeklődésének, és kutatásának köszönhető Tom – húzta meg a vajsört a korsóból Rabastan. – Ezek szerint.

-         Különös – nézte a kavargó feketén csillogó gyertyafényt Dorea. – A Denem résznél szerepelt, de a Gomoldoknál nem. A felvételi jegyzékbe nem került be, de Dumbledore mégis tudott rólad – gondolkodott hangosan Dorea.

-         Ne felejtsd el Dumbledore egy időben nagy érdeklődést mutatott a sötét varázslatok, a sötét varázslók, az aranyvérűek és az alapítók iránt. Elképzelhető, hogy fiatal korából már pontosan tudta, hogy Tom Mardekár leszármazott – emlékeztette Rabastan. – Talán csak akkor került Tom kartonja az egyedi esetek közé, amikor már bekerült a Roxfortba. S előzőleg nem is szerepelt Tom a varázsvilágban. Tehát ha nincs Dumbledore, nem is tud senki sem Tomról, s nem is került volna sosem közénk. Nem bagollyal küldték a levelet a Roxfortból, csak Dumbledore adta át. Az iskolába is ő intézte el a felvételedet. Valójában csak a te világodban léteztél és tudtak rólad – mondta Tomnak. Tom is lepillantott Dorea kávéscsészéjében a feketére. Sötét…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés