Rabastan hozta a fehér dobozba, papír közé csomagolt vadonatúj dísztalárt kora reggel a Shanda & Sheymes Abszol úti üzletéből. A Lestrange-ok ajándéka erre az estére. Az emeleten már hangoltak a zenészek, ültetőkártyákat rendezgettek az étkezőben, Varázskosz elhárító illata terjengett a kastélyban. Rendezvényekre bérelhető kastélyt választottak helyszínnek. Ez így senkit sem fog kényelmetlenül érinteni és kellően nagy lesz így a hely is. Igaz a meghívottak köre nagy, de ez még nem jelenti, hogy mindenki hajlandó is megjelenni a bálon. Mint minden aranyvérű ünnepségen, a lakoma elkerülhetetlen része a mulatságnak. Rabastan és Rodolphus a meghívók, a szervezés lebonyolításán fáradozott, addig Lucretia Prewett az étlapot állította össze, gondos válogatással, és rengeteg, virágot, díszt, selyemanyagokat és egyéb kiegészítőket rendelt az eseményre. Rabastan csak a szalonba akarta dobni a dobozt, de Lucretiát már ott találta. Felcsippentő bűbájjal a függönyredőket rendezgette.

-         Ez meg mi? – fordult meg, a puffanást hallva.

-         Dísztalár, Tomnak, vagy szerinted a használt, kopott talárjában jelenjen meg a tiszteletére rendezett estén? – morogta Rabastan.

-         Ó, hogy nekem kiment ez a fejemből – csapta a tenyerét a homlokára ijedten Lucretia.

-         Ezért nem csak te rendezed – felelte rá magától értetődően Rabastan. – Lemegyek a kocsiszínbe – futott lefelé a fényesre kent cseresznyeszín lépcsőn Rabastan. Megtorpant, és a levegőbe szimatolt. – Ez meg mi a csoda? – vette ki a tégelyt a házimanó kezéből Rabastan.

-         Halolaj! Lucretia asszonyom szerint ez a titka a szép fényes fának – magyarázta a házimanó meghajolva. – Megparancsolta, hogy minden fa ezzel legyen lekenve – nyelt nagyot a házimanó. Bár Lucretia szolgája volt, de aranyvérűektől azért mégis csak tartott.

-         Értem, hát akkor jól van – nézte kételkedve az anyagot Rabastan. A kocsiszínbe érve végigmérte a helyet. – Lehet, kicsi lesz – szívta a fogát Rabatan. – A kocsikat rögtön hozzák hátra, ne maradjon sose itt lent, mert sok vendéget várunk. Legyen gördülékeny az egész és ne kelljen kint várakozni a kapu előtt a vendégeknek, hogy behajtathassanak – magyarázta a kocsiszínben a vezetőnek.

-         Igenis – biccentett rá. Rodolphus futott be az udvarra, pergament lobogtatva maga előtt.

-         A süteményszállítók. Azt mondták két név szerepel két aláírás is kell – rázta a fejét Rodolphus, s Rabastan kezébe nyomta a pennát. Rabastan szép szálkás betűkkel aláfirkantotta a szállítólevelet. Rabastan visszafutott az emeletre. Lucretia a virágokat rendezgette a vázába. Igazi Black. Tagadhatatlan, minden virág úgy állt a termekben, hogy azon látszott hozzáértő kezek igazgatták el. Bár volt egy Black lány akiről annyira nem tudta elképzelni a ráérős virágrendezgetést.

-         Ideje lenne készülődnöd Lucretia – figyelmeztette Rabastan.

-         Már annyi az idő? – nézett rá hátra a lány. – Jól, jól van. Két óra egy nő toalettje tudod – lebbentette meg a csurkáját Lucretia. – Találkozunk lent. Rabastan a felső emeletre sietett.

-         A teríték kész, ültetőkártyák a helyükön, Crackékat Malfoyék mellé ültettem, Longbottomék kellően távol lesznek a mardekártól, Potterék mellett ülnek az asztal végében, így jó lesz? – kérdezte Rodolphus, lihegve futott be, mikor Rabastan már csaknem végzett az öltözködéssel.

-         Potteréket elültetted a francba? – förmedt rá dühösen Rabastan.

-         Miért? Eddig mindig te kérted ezt! – tiltakozott Rodolphus.

-         Amíg nem Dorea Black képviselte a családot! De ők fognak eljönni, tudom – erősködött Rabastan.

-         Potter jóban van Longbottomékkal, míg senki más nem! – emlékeztette Rodolhpus. – Azt mondtad ne legyenek kínos ügyek Tom bemutatkozó estéjén!

-         Jól van, jól van – mormogta Rabastan, miközben a csokornyakkendőjét kötötte, s igazgatta a masnit a nyakánál, hogy egyforma legyen a két vége.

-         Egyáltalán nem biztos, hogy Dorea jön – állt a mosdótálhoz Rodolphus.

-         Mardekár vérére szerinted ki más lenne kíváncsi Potteréktől. Úgy lesznek vele, a fiataloké a bálozás és nem az időseké – simítgatta a füle felett a haját Rabastan, hogy szépen egyenletesen simuljon a fejére a hátrafogott haj.

-         Tom jobbján Lucretia ül Prewettel, a baljára Walburgát ültettem. Walburga után ülsz te, közöttünk Sandy…

-         Miféle Sandy! Én nem ismerek Sandykat – tiltakozott Rabastan.

-         Alexandra Yaxley hát ki más! – forgatta  szemét Rodolphus. – Mellettem a Rosier házaspár. Utánuk a Black család,…

-         Ki ül Tommal szemközt? – kérdezte elgondolkodva Rabastan.

-         Ki más? Notték, meg Dolohovék…

-         Ki ül Dorea másik oldalán? – kérdezett rá szinte féltékenyen Rabastan.

-         Abraxas Malfoy. Wizengamot tag tudod – Rabastan kedvetlenül, de biccentett rá. Ez Dorea érdekeit is szolgálja így. Jó lesz. Lehajtott fejjel állt a tükör előtt. Hatalmas csörtetéssel kilökte valaki a szobaajtót.

-         Ezt nézzétek! Tom, hogy kikupálódott! – csapta össze közben a tenyerét Lucretia, s legyezője vidáman fityegett a csuklóján. Tomot kísérte be, s a kétszárnyú ajtó mindkét részét belökve ott álltak ők ketten. Rabastan felnézett, s előbb Tom tükörképét látta meg. Maga is csak bámult a fiúra. Három éve ismeri. De lötyögős, kopott, szürke talárban egészen máshogy festett a fiú.  Rodolphus elismerően füttyentett. Tom mindenkit lepipált és ebben ők is benne voltak. Fekete finom selyemtalárban, ezüstkék árnyalatú mellényben és nyakkendőben, csillogó bőrcipőben, élre vasalt nadrágban. Az 1940-es év divatja szerint, magas volt, néhány fekete tincs előrebukott a homlokára, s ez valami olyan sármot adott neki, amit nem lehetett nem észrevenni. Jóképű fiú volt. Lestrange-okat verően jóképű. Olyan megjelenésű, hogy mindenkinek megdobbantja a szívét, nem csak a nőkét. A két Lestrange sokatmondóan nézett össze.

-         Nem lesz itt gond – jegyezte meg Rodolphus.

-         Izgulsz egy kicsit Tom? – kérdezte lelkesen Lucretia, ahogy a fiúba karolt.

-         Amennyire elengedhetetlenül kötelező is, csakis annyira – mosolygott kedélyesen Tom. Úgy viselte a talárját, mintha rá öntötték volna. Fess volt, elegáns, elbűvölő.

S ezt a benyomást keltette mindenkiben. Nem volt női szempár, amelyik ne akadt volna meg a meseszép férfiarcon. A serdülés első hullámai futottak végig már Tom arcán. Nem volt gyerek, de még nem is férfi. S ez a hamvas ifjúság tette annyira lehengerlő szépségűvé őt, olyanná, amilyen férfiarcról minden nő csak álmodik. Mert a valóságban nem létezett. Eddig a pillanatig.

- Elbűvölő fiatalember! – suttogta az idős Mrs. Rookwood, fekete csipkelegyezője mögött a Carrow nővéreknek, akik heves legyezőlengetés közben le sem vették oldalpillantásukat a magas karcsú fiúról.

- De Lizy! Nem illik egy idős asszonynak, ennyire fiatal fiúkat így megnézni! – suttogta lesütött pillantásai mögött az idősebb Carrow nő.

- Semmit sem tesz! Merlinre milyen rosszkor is jártam én a Roxfortba! Fogadjunk, hogy az összes kislány szerelmes belé a Roxfortban! – kuncogta a Lizynek szólított idős nő a legyezőjébe.

- Milyen nyugodt , udvarias, és abból a néhány mondatból, amit váltottam vele, kifejezetten jó társalgónak tűnt. Valóban a vérében van. Egy igazi Mardekár! – legyezte meg magát elégedetten Mrs. Rookwood. Lucretia Black adta az estélyt egy kedves Roxforti barátjának: Tom Denemnek, de egyértelműen mindenki tudta, a bemutatás Mardekár vérének szól. Lucretia fogadta a lépcsőn felérkező vendégeket, s ő mutatta be az érkezőknek Tom Denemet, akit Lucretia férje Ignatius Prewett követett, kényszerűségből semmint valódi kedvből. Kínos lett volna ha Mrs. Prewett mellett nem szerepel ő is a fogadó személyek között. Lucretia a lépcső tetején királynői Black tartással állva várta az érkezőket. Könnyed kontyba tűzött haját apró kék krizantém virágokat mintázó zafírdísz tartotta. Tomnak önkéntelenül is a virágárús néni jutott eszébe ott a sarkon, meg a temető, ami valahogy Lucretia lassú hanyatló fizikai állapotára utalt. De véletlen sem tette ezt neki szóvá. Lucretia rettentően lefogyott, arca beesett volt, és a pirosító és festékek nélkül, már csak árnyéka volt annak a mosolygós fiatal lánynak, akit Tom megismert a Roxfort Expresszen. Számtalan vetéléssel és betegséggel, gyakori ideglázzal, és megrendült egészségi állapottal a maga mögött tudott három évben állt most itt. De ma este ragyogott. Boldog volt, hogy ő lehet az, aki Tom Denemet tényleg megismerteti az egész aranyvérű társadalommal. Ignatiusnak pedig nem volt szíve megtagadni sokat megtűrt feleségétől ezt a kívánságot.  Lucretia királykék ruhában állt, hozzá illő, csinos csipkelegyezővel, amit most csak a csuklóján tartott. Lucretia bájos mosollyal fogadta az érkezőket. Újabb házaspár érkezett. Kissé köpcös férfi fogta karon, karcsú feleségét. Vakítóan szőkék voltak.

- Abraxas Malfoy, és a felesége – súgta Tomnak előre az információkat Lucretia, mint minden érkezőnél. – Nagyon gazdag, és befolyásos család. Abraxas két éve került a Wizengamotba, a felesége ősi rúnák után kutat, sokat van távol, a múlt héten érkezett haza, valószínűleg a meghívás miatt – húzódott el Tom fülétől Lucretia.

- Tom Denem, szolgálatukra – hajolt meg enyhén Tom, miközben Abraxas Malfoy-al kezet fogott, feleségének, pedig kezet csókolt.

- Örülünk, hogy megismerhetjük Mr. Denem. Már nagyon sokat hallottunk önről – felelte Mrs. Malfoy.

- Megtisztelő, hogy megszakította az utazását, hogy eleget tegyen ezen meghívásnak Mrs. Malfoy – mosolygott kedélyesen Tom.

- Vannak helyzetek, amiket vétek lenne kihagyni, Mr. Denem. Ez azon kivételes alkalmak egyike – mosolygott elbájolóan Mrs. Malfoy. Bár valójában inkább ő volt elbájolva tetőtől talpig. Senki sem számított arra, hogy Tom Denem így néz ki a valóságban. Ha a Mardekár szó eszükbe jutott nekik is a templomfreskó villant be lelki szemeik elé. A szakállas, szikár, magas, idős varázsló. De véletlen sem egy rendkívül megkapó külsejű fiatalember. Akinek hófehér a bőre, ragyogóan titokzatos kék a szeme, és jól nyírt borzongatóan sötét haja van. Könnyed a kézszorítása, puha a kézcsókja és szép a nevetése és a mosolya.  Igényes a talárválasztás, és szép benne Tom tartása is. Mintha ide született volna. Hibátlan volt.

- Mr. Wilkes és a felesége. Valójában csaknem mindenütt az ő monopóliumuk uralja a lángnyelvwhisky-piacot. Csak a haszonból élnek, és nem is rosszul – hajolt enyhén Tomhoz Lucretia, s Tom kicsit mindig meghajolt, hogy jobban hallja, milyen titkokat suttog Lucretia a fülébe. Az idős házaspár nehézkesen ért fel a lépcső tetejére.

- Tom Denem, szolgálatukra – mutatkozott be Tom Denem.

- William Wilkes, alázatos szolgálatjára – igazgatta derékövét a kövér férfi. – Haj, Lucretia szívem máris szomjas vagyok, ezek a lépcsők nem nekem valók már – nyelt nagyot Wilkes.

- De Mr. Wilkes kérem! – nevetett könnyedén Lucretia.

- Sajnos önöknek már nem tudunk újat nyújtani a frissítők között – jegyezte meg könnyed társalgási hangnemben Tom. A házaspár felnevetett a megjegyzésen.

- Ah, a gyógyítóm, már megint csak ezzel a forrásvízzel itat – szuszogott az idős férfi. – Azért is vagyunk itt Bath-ban. Gyógyvízkúrán. Ah az átkozott teremtettje!

- De Bill! – szólt rá haragosan a felesége. – Hogy tetszik önnek Bath Mr. Denem?

- Bár most van először alkalmam itt a városban járni, de annyira megkapó, hogy fontolgatom, hosszabb ideig is kellene időznöm, egy ilyen kellemes városban csakis jó lehet az élet

- de milyen egyhangú! – sopánkodott Mr. Wilkes. – Amondó vagyok úgy kell élni, mint a lángnyelvwhiskyn élő lovak! – kacarászott Mr. Wilkes jóízűen. – Zabolátlanul! – mind a négyen felnevettek a megjegyzésen. – Még találkozunk – intett kissé bogarasan az öregember.

- Eredményes gyógykúrát, jó egészséget és minden jót – mosolygott rájuk Tom.

- Köszönjük kedvesem. Gyere már Bill, mozogj, ne tartsd fel a többieket! – ripakodott rá az asszony, s a két idős ember elbicegett a bálterem felé. Rabastan a lépcsőkorlátnak támaszkodva pezsgőt kortyolgatott. Az apja csak a dagállyal érkezik, az este közepén. De hát ő már úgyis ismeri Tomot. Rodolphus szemmel követte a tömeget, még csak gyülekeztek a bálteremben, elkapta a pillantásokat, amiket Tom felé küldtek a nők. Egyértelműen Tom volt a középpontban, a beszédtéma. Rodolphus csak akkor fordult vissza bátyjához, amikor észrevette, hogy a másik megfeszül. Lepillantott a kocsiszínből belépők fejére. Dorea Black és Charlus Potter lépett a fogadóhelyiségbe, éppen akkor adták át könnyű pelerinjeiket a házimanóknak. Doreán válláról lecsúsztatott ujjú padlizsánszín estélyiruha volt, fekete csipkefodorcsíkokkal a szoknya aljában. Finom ezüstberakásos ametisztköves nyaklánccal és fülbevalóval viselte. A hajába pedig két íves gyöngysor feszült ami a feltűzött haj kiegészítője lett. Rabastan nem emlékezett, hogy valaha is látta volna Doreát feltűzött hajjal, de már most tudta, hogy ezzel is ugyanolyan lesz, mint mindig. Potter várakozón tartotta neki a karját. Dorea egy ideig a szoknyájával babrált inkább szándékosan úgy téve mintha, nem vette volna észre Pottert, de végül kedvetlenül belekarolt. Dorea egyik kezével felcsippentve a szoknyáját vette a lépcsőfokokat.

- Lucretia! Szervusz minden rendben? Hogy vagy? – nyomta az arcát Lucretia arcához Dorea, s kutató szemekkel kereste Lucretia arcán a változásokat. Lucretia háta mögött azonban észrevette a Lestrange fivéreket. – Majd bent találkozunk – húzódott el hűvösen.

- Tom – biccentett a fiúnak Dorea, s véletlen sem adta a kezét a fiúnak.

- Mrs. Potter – billentette meg üdvözlésképpen a fejét Tom. Lassan haladt a sor. Potterék az utolsók között érkeztek a bálra. Lucretia elemelt egy pezsgőt az egyik tálcáról és a Lestrange fivérekhez sietett. Összekoccintották a pezsgőspoharukat.

- Tom estéjére! – mosolygott Lucretia és belekortyolt a hűsítő alkoholba. – Mindenki eljött, akit meghívtunk, minden család képviselteti magát. Azt hiszem, megdicsérhetjük magunkat, jól szerveztük meg – mondta elégedetten a lány és körbenézett a nyüzsgő társaságon.

- Az érdeklődés csakis Tom érdeme – nézett a fiúra Rabastan, akit nem akartak a nők kiereszteni a markukból. Tom már percek óta hozzájuk próbált közelíteni, de szüntelen meg kellett állnia egy-egy csoportnál, mert annyian kíváncsiak voltak rá. – Ez Mardekár vérvonalának szól.

- Vagy inkább Tom egyéniségének – pontosította Lucretia.

- Gondolod? – kortyolt a pezsgőből Rabastan. – ezen még sosem gondolkodtam el. Lehet, hogy Tom tényleg több, mint egyszerűen Mardekár örököse – ízlelgette a szót Rabastan, miközben tekintetével fogva tartotta a fiút. Ők tudták honnan jött és a kezdeti riadalmuk alaptalannak bizonyult. Tom nem az az árvaházi kisfiú volt, aki becsöppent a mardekár házba. Tom Denem az a magabiztos, jó tanuló fiú volt, aki tisztában volt vele, hogy kinek a leszármazottja, s ami minden aranyvérű fölé kell hogy emelje őt. Ez érződött benne, de mégis ezt olyan diszkréten és szerényen tette, és olyan lenyűgöző hajlékony modorral, tiszteletteljes magatartással, komolysággal, könnyedséggel, bravúrral, amit nehezen álltak volna ki ők is. De Tom Denem erre született, és ide született. Itt a helye.

- Ideje vacsoraasztalhoz ülnünk – zavarta meg Rabastan gondolatmenetét az öccse. Rabastan intett a ceremóniamesternek, hogy jelezze a vacsora kezdetét. Tom Walburgát kísérte asztalhoz, Rabastan Alexandra Yaxleyt. Fel sem tűnt eddig neki, hogy a lány szőke. Sőt nem is olyan csúnya. Szép zöld szemei voltak. Rodolphus évfolyamtársa.

Tom ült a hosszú asztal közepén. Lucretiával beszélgetett halk szóval. Rabastan pedig a Potter házaspár felé sandítgatott laposan. Dorea a borospohara szélén simította át az ujját, átnézett az asztal hosszán. Rabastan a saját borospoharát megfogva enyhén Dorea felé tartotta, majd belekortyolt. Dorea szempillarebbenéssel elfordította a fejét. Olyan színű volt a vörösbor, mint Dorea ruhájának színe. Potter a felesége felé fordult. Dorea is felé fordította a fejét. A kék szemek talán a fekete szemüvegkereten jártak, Dorea elmosolyodott. Rabastan elkapta a tekintetét a házaspárról. Miért érzi úgy, mintha gyomron vágták volna, ha Dorea a férjére mosolyog? Elvégre házasok. Rabastan összepréselve az ajkát nézett a tányérjába. Elment az étvágya. Inkább iszik még. Rabastan újratöltette a poharát.

-         Elég lesz ezzel ennyi ugye Rabastan – kérdezte tőle Walburga.

-         Miért? – öblögette a szájában a kellemes ízű bort Rabastan.

-         Ez Tom estje – nyomatékosította Walburga.

-         Igaz – fogta mérsékletre magát Rabastan. Ráébredt, hogy Dorea nézésével töltötte eddig az egész estét. S ez udvariatlanság is részéről. – A szüleid is elkísértek Alexandra?

-         Természetesen, ők is kíváncsiak Tomra. Ott ülnek, a másik oldalon – felelte rá a lány. Jó étvággyal evett. Ő Yaxley, nem pedig Black. Lucretia is előre megvacsorázott. Mert nem akart a vendégek előtt mohón étkezni, mint aki éhes. A társasági összejöveteleknek nem az a célja, hogy jóllakjanak. Dorea is csak csipegetett az ételekből. Ahogy minden Black. Számukra a társalgás a fontos az asztalnál is. Dorea kihasználva az alkalmat Abraxas Malfoy-jal beszélgetett. Rodolphus túl izgatott volt ahhoz, hogy jó étvágya legyen. A barátját most az egész aranyvérű társadalom górcső alá veszi. Pedig Tom viselkedése is óráról órára pergette le a vállukról, és a mellkasukról a terheket. Megkönnyebbülhettek. Az aranyvérűek felfogták az esemény horderejét. Rabastanék attól tartottak, hogy a bált leminősítik majd Roxforti diáktalálkozóvá. Ezért is nem merték ők megrendezni. Ha egy férjes asszony ad bált valakinek a tiszteletére, az mindjárt más, annak nagyobb súlya van. Ezért lett Lucretia a házigazdája az eseménynek.

Már hangoltak a zenészek. A hegedűkön felfutottak az első dallamok. A bált természetesen Tom és Lucretia nyitja meg. Felemelkedtek az asztaltól, és több páros is csatlakozott hozzájuk. Rabastan a mellette ülő Alexandrához fordult.

-         Szabad lesz? – kérdezte inkább rutinból semmint tényleges táncolási kedvből.

-         Persze – fogadta el a táncra való felkérést a Yaxley lány és beálltak a francianégyes táncoló párosok közé. Elég távol kerültek a Potter házaspártól. Rabastan meghajolt. Egyszerre indultak a párok a sorban. Alexandra Yaxley most tűnt csak fel, hogy finom selyemkesztyűt viselt. Rabastan a másik oldalra került a férfiakkal. Rodolphusék kerülték meg őket. Rabastan komoran állt. Az ő párosuk következett. A zene addig tart, amíg a progresszív francianégyesben minden páros tesz egy teljes hosszat, és végül visszakerül a saját helyére. Ez most elég hosszúra fog nyúlni, ugyanis nagyon sok a páros. Keresztezték egymást Alexandrával. Megkerülve a következő párost pedig beálltak a helyükre. Rabastan nem figyelte Tomot. Bízott benne, hogy egy évvel ezelőtt elég jól megtanították a fiúnak a haladó francianégyest. Padlizsán színű szoknya csapódott a lábszáránál. A karjuk összesimult a tánc alatt, Dorea hűvösen tartotta fel a fejét. Ruganyosak a tánclépései. Eltávolodtak. Ismét Alexandrával forgott. Majd újra megállt. Dorea járta körbe Rabastant. Szinte érezte a parketten Dorea minden lábvetésének a rezgését. Megcsapta az orrát a lány menetszeléből áradó dinnyeillatú parfüm.  Dorea megkerülve visszaállt a helyére. Újra a kettejük szólója jön. Dorea hűvös ujjai csúsztak a tenyerébe. Egyszerre léptek. Dorea a tánclépést követve már gyorsan eresztette el a kezét és hűvös kimért tartással távolodott. A négyes sorokban ismét egymás mellé kerültek. Nem néztek egymásra kellőnél többet. Dorea igazán még annyit sem. Lágy mozdulatokkal táncolt. S most már ismét Potteré volt. Rabastan még figyelte a szép fürtöket a gyöngysorba rendezve, ahogy távolodnak. Újabb párosok jöttek és mentek, a hosszú francianégyes sosem akart véget érni, kettesével ,a következő páros hölgy tagjával, a négyes lánc tánca, majd ismét Alexandra. Újabb pár, újabb hölgytáncos. A négyes füzértánca. Rabastan is az aranyvérűektől megszokható kedélyes, de távolságtartó francianégyes modorban táncolt.  Minden hölgypartnerre egy futó mosoly. Miközben a gyöngysoros fekete hajú padlizsán ruhás nő egyre távolodik. Ismét a helyükön voltak. Néhány hegedővonással a táncnak vége lett. Tom tévesztés nélkül végigcsinálta. Az utolsó akadályt is átlépte. Kiválóan táncolt. Mint aki a varázsvilágban született. Dorea szétterítette lila színű csipkelegyezőjét és kedvére elrejtőzött mögötte. A bálnak vége. Tom levizsgázott a társaság előtt és a vizsgán átment.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés