Dorea leütögette a porcukrot a teasütemény tetejéről, s  beleharapott az omlós tésztába. Az akták tetejéről egy újabb ügyiratot vett le. Felütötte a kartonlap tetejét. Az ügy a Varázskereskedelmi Felügyelőtestülettől jött. Dorea azonnal felismerte férje aláírását. Az ügyhöz egy rövid üzenet is volt csatolva: „Talán ez az ügy felkelti majd az érdeklődésed. Némi ismerős nevekre bukkanhatsz benne. Kíváncsi lennék mennyire dobogtatja meg a szívedet. Charl”  Dorea belelapozott az aktába, s a vádlott nevére siklott a tekintete: Rabastan Lestrange. Dorea félrenyelte a teasüteményt, s hevesen köhögni kezdett. Sietve nyúlt a teáscsészéjéért, s belekortyolt. Elfutotta a szemét a könny, ahogy fuldoklott. Mélyet kortyolt, s megtörölte a szája szélét a szalvétájában, s megmorzsolgatta ujjai között is a papírszalvétát.

-         Rabastan Lestrange? – formálta Dorea homlokráncolva s átfutotta kék szemeivel a tárgyalási esetet. – Vádpont: Réem vér birtoklása, valószínűsített feketepiaci árúsítása – Dorea elhúzta a száját.  – Gondolom Charl alig várta, hogy elkapja valamivel – préselte össze szép cseresznyeszín ajkait. Karórájára pillantott. Délután négy. Vége a munkaidőnek ó végre! Dorea kinyújtózott, s Rabastan ügyiratát átdobta az átnézett akták tetejére. Felvette kosztümkabátját, s mappáját a hóna alá szorítva kilépett az irodája ajtaján. Már a titkárnők is készülődtek hazafelé.

-         Jó pihenést, holnap találkozunk! Emily, Elinore – biccentett Dorea kifelé haladva a Wizengamot emeletéről. Lesietett a lépcsőn, s kilépett a friss napsütéses időre. Alig koppant fekete bőrcipője a kövezeten, amikor mély férfihang szólította meg.

-         Dorea! – a nő oldalt kapta a fejét.

-         Lestrange! – nézett körbe Dorea, nem látja-e kettősüket valaki.

-         Beszélhetnénk? hazaviszlek az én hintómon ha gondolod – sürgette Rabastan. – Értesültél már…

-         Igen, épp ma olvastam az aktát. Elég óvatlan voltál Lestrange. Ha már tilosban jársz legalább légy résen! – sziszegte Dorea, de követte Rabastan invitálását, s elfogadta a férfi kezét, hogy felsegítse a hintóra.

-         A tanácsodat akartam kérni, hogy mit javasolsz? Mi lesz, bírósági tárgyalás? – tette össze a kezét Rabastan, miközben meglódult velük a hintó. Doreával szemben ült a kocsiban.

-         Behívhatnánk – nézett ki inkább az ablakon Dorea. Nem akarta a férfit fürkészni, amikro az ilyen közel ül hozzá. – De jobban tennéd, ha a tárgyalástól távol maradnál. Mennyit találtak nálad?

-         Körülbelül egy ampullával – forgatta a szemét Rabastan. – Véletlen…ott hagytam egy…helyen a kabátom.

-         Jó tudod mit inkább nem akarom hallani a részleteket – tette karba a kezét türelmetlenül Dorea, s topogni kezdett cipőorrával. Nem szokott le azóta se erről. Dorrea nagyon is megsejtette, hogy Rabastan hol felejthette a kabátját. Sőt azt is, hogy Charl Potter is ugyanazon a helyen volt, szándékosan átkutatta Rabastan zsebeit. A sejtése felháborító volt. Ugyan hol találkozhatott a két férfi? Ahol aztán széltében hosszában vetkőznek!

-         Potter rám utazott! Alig várta, hogy…

-         Jó, nem érdekel Lestrange – vágta rá rosszkedvűen Dorea. – Amúgy meg óvatlan vagy és ez nem lep meg! Tudhatnád, hogy Potter… a férjem – javította ki magát Dorea. – Mindig is pikkelt rád. Alig várja, hogy keresztbe tegyen neked és micsoda elégtétel most neki, hogy elkapott, és elém dobhatta az ügyedet. Szerinted nekem milyen érzés?

-         Hogy az én aktámon kell dolgoznod? – sandított rá Rabastan.

-         Hogy egy mardekáros ügyeivel kell foglalkoznom! Ez még mindig ugyanaz a harc mint a Roxfortban. Charl sportot űz ebből, hogy minél több mardekáros ügyét dobhassa hozzám. Már túl jól ismerem. A minisztériumban is harcolunk egymással. Őrület. Jó, hogy találkoztunk – lehelte Dorea szinte megkönnyebbülten, s megvárta, hogy Rabastan lépjen le elsőként a fogatról, s lesegítse.

-         Mert ennyire hiányoztam – szorította meg a nő kezét Rabastan.

-         Ne légy nevetséges! – nézett rá sötéten Dorea, s kirántotta ujjait a férfi szorításából. – Csakis azért, mert nem szeretném ha baromságokat művelnél a tárgyaláson vagy előtte, vagy utána – futott fel a Potter-ház bejáratához vezető lépcsőn.

-         A férjem? – kérdezte az ajtót nyitó házimanót Dorea.

-         Az úr még nincs itthon, azt mondta dolga akadt és csak vacsorára ér haza – felelte a manó alaposan végigmérve Rabastant. Dorea ledobta a mappáját az előtér kanapéjára, s felsóhajtott, ahogy meglátta a lépcsőkorlátot nyalogató kisfiút.

-         Riley, kisfiam mit művelsz már megint – kapta fel az ölébe a gyereket Dorea. – Hol a nevelőnő, hogy engedhet meg ilyesmit?

-         Mama! Mama – ismételgette a kisfiú, anyja vállán megtámasztva pufók karjait. Rabastan megtorpant egy pillanatra.  Rileynak nagy kék szemei voltak, és magas homlokát ugyanúgy ráncolta mint az anyja.

-         Riley, nézz rám, ide nézz – Dorea hátrafordulva látta, hogy a gyerek Rabastant fürkészi, maga felé fordította a gyerek arcát, s törölgetni kezdte a nyálat a kicsi álláról, egy szövetzsebkendővel. Riley durcás képpel tűrte, hogy az anyja rendbeszedi. Dorea, seperc alatt az elkerített játszókába ültette a fiát. – Maradj most itt szépen! – húzta be rá az ajtót, s homlokából hátratúrva a frufruját visszatért Rabastanhoz. – Hol is hagytam abba? – kérdezte homlokráncolva. Csak most látszottak a szeme körül a gondterheltség fáradt ráncai. Kimerült volt. Rabastan pedig erős késztetést érzett arra, hogy a nőt a karjaiba zárja s elringassa, de Dorea máris szokásos pattogós stílusában átvágott az előtéren a szalonba.

-         Kitty? Hozzon nekünk egy kanna teát – kiáltott hátra Dorea, s behúzta a szalonajtót.

-         Tehát a tárgyalás – fordult szembe Rabastannal Dorea, s le-fel járkált az ablak előtt, cipője minden lépésnél erőteljesen koppant a parkettán.

-         Leülhetek? – állt még mindig a nőt bámulva Rabastan. Dorea csak bólintott.

-         Egy ampulla? – Dorea az utca forgataga felé nézett, gondterhelten a homlokát dörzsölgetve, s másik kezét a csípőjére tette. – Ez végülis saját használatra elegendő. Ezért nem büntethetnek. Charl úgy fogalmazta meg a felterjesztést, hogy valószínűsíthetően feketén árultad? Mond, hogy nem adtál el neki! – nézett rá gondterhelten Dorea.

-         Öhm…tudod mire való? – kérdezte óvatosan Rabastan.

-         Pontosan tudom, hogy mire való a réem –vér! Nem vagyok hülye! – csattant Dorea. – Szinte emberfeletti erőt kölcsönöz a hatása alatt, keverten pedig kiváló ajzószerv, impotencia ellen. Egy közönséges vágyfokozó, és kellő merevedést idéz elő. Nem azt kérdeztem, hogy használtad-e vagy Charl használja-e azt kérdeztem adtál-e el neki! – kiáltotta rá Dorea feszülten.

-         Nyugi, nyugi! Ne légy ennyire ideges! – szólt közbe nyugtatóan Rabastan. – Nem adtam el, neki belőle ha erre vagy kíváncsi.

-         Jó, hát az rohadtul megnyugtat! – eresztette ki a levegőt a tüdejéből Dorea, s  megelégelve a járkálást az egyik bőrfotel mögé állt, s Rabastan a mozgásból csak annyit látott, hogy Dorea alacsonyabb lett mint eddig.

-         Te meg mit művelsz ott? – nézett rá szemöldökét összevonva.

-         Szétmegy a lábam ebbe na magassarkúban, bocs, azt hittem…nem veszed észre – bosszankodott Dorea, s visszabújtatta felduzzadt lábfejét a cipőbe.

-         Nem zavar, ha elengeded magad a közelemben – vigyorgott rá Rabastan. Dorea sötéten nézett rá, de nem válaszolhatott, mert behozták a teát. Dorea csendben várta, amíg Rabastan előtt elhelyezi a tálcát az asztalkán a szobalány, majd távozik. – Nyugodtan vedd le a cipődet, elvégre te otthon vagy, nem akarom, hogy kényelmetlenül érezd magad miattam.

-         Nem vagyok biztos abban, hogy biztonságban lennék veled egy szobában, ha bármit is levennék – felelte ködösen Dorea, ahogy a tálcához lépett, s töltött magának a  teából. Rabastan könnyed férfias hangon felnevetett.

-         Egy kis whisky jobban esett volna – sóhajtotta Rabastan, de ő is töltött a teából a csészéjébe. Tenyerével pedig átfogta a sarok alatt a csinos körömcipőt. – Vedd ezt le! – Dorea habozva állt, érezte a  férfi erős markát a talpán. Végül engedett, s hagyta, hogy Rabastan lesegítse róla a kényelmetlenné váló cipőt. Leereszkedett  a kanapé másik végébe, s belekortyolt a teájába.

-         Ha adtál volna neki lenne bizonyítéka, hogy tényleg árulod a szert, szóval megnyugtató, hogy ennyire nem voltál ostoba – jegyezte meg Dorea, szeme sarkából a férfit figyelve.

-         Sajnos elég zavaró, hogy egy mh…házba járunk – harapott a szája szélére Rabastan.

-         Talán váltanod kéne, vagy egyáltalán nem járni – felelte fagyosan Dorea.

-         Potter is jár, pedig ő nős – vágott vissza Rabastan.

-         Nem tartozom neked magyarázattal a házaséletemről – villantak Rabastanra a hatalmas kék szemek.

-         Igaz – felelte halkan Rabastan. – Ha gondolod, megmasszírozom a talpad, egyesek szerint igen jól értek hozzá.

-         Nem szeretném, hogy bármilyen módon is hozzám érj – zárkózott el Dorea. – És teljesen komolyan mondom, hogy válts házat! Gondolom a férfivendégkörben árultad igaz? Charl nyilván tudott róla, csak nem tudja rádbizonyítani. Még mindig nem. Viszont elkapott. A birtoklásáért max. pénzbírságot lehet rád szabni – Rabastan megragadta a nő bokáját, s az ölébe emelte. Dorea tiltakozó kiáltást hallatott, de végül mégsem húzta el a lábát Rabastan  öléből.  Rabastan ujjai lágyan nyomkodták végig a nő talpát. Dorea akaratlanul is lehunyta a szemét. Nagyon jól esett a kényeztetés, ráadásul Rabastannak igaza volt, eszméletlenül jól csinálta. Szinte felért…egy előjátékkal. Dorea ijedten nyitotta ki a szemét, s el akarta húzni a lábát, de Rabastan combjai erősen tartották.

-         Tehát a tárgyalás… - szólt rá Rabastan.

-         Kapsz egy behívót a tárgyalásra, mint ilyen esetekben mindig, de semmi esetre se gyere el – felelte lehunyt szemmel Dorea. – Csak fölösleges keresztkérdésekkel összezavarnának és ilyenkor rengetegen belezavarodnak a mondandójukba és rosszabbul jönnek ki az egészből. Szóval  távolmaradással csak várd ki az ítéletet. Nem hiszem, hogy túl nagy összeg lesz egy aprócska ampulláért. A birtoklás még nem bűn, csak az árulása. De hát ez sem egy főben járó vétek. Inkább csak pénzt gyűjtenek az ilyen esetekből. De légy óvatos a későbbiekben, és ha lehet nagy ívben kerüld Pottert – vetette fel rá a tekintetét Dorea.

-         Eddig is kerültem, de úgy tűnik azonos az ízlésünk – fintorgott Rabastan, s tett egy különös villanást Doreára.

-         Erősen kétlem -  húzta el a száját Dorea.

-         Fáradtnak tűnsz – jegyezte meg Rabastan, miközben puhán, mégis határozott erővel nyomkodta a nő talpát.

-         Mióta vagy itthon? – kérdezte válasz helyett Dorea.

-         Két hete. Rodolphus végzett a Roxfortban. Együtt akarunk hajózni most egy kicsit – Dorea hihetetlenül élvezte a kényeztetést. Rabastan mesterien masszírozott, s átfutott a fején a gondolat, hogy vajon máshoz is ennyire jól ért-e. Zavartan pillantott fel a férfira. Rabastan keze megakadt a mozdulatban. Dorea lesütötte a szemét, s elhúzta a lábait Rabastan öléből. Nem lenne szabad ilyesmikre gondolnia. Ő férjes asszony. Maga alá húzta a lábait, s az ölében tartott csészére pillantott. – Nekik is vége. Sokszor szeretnék még a Roxfortba járni. Mint régen. Szép idők voltak.

-         Igen, én is sokat gondolok a Roxfortra – mondta halkan Dorea. – Azóta. Kicsit egyhangú lett az élet. Wizengamot, Riley, mindig ugyanazok a körök.

-         Mintha csalódott lennél – figyelte Dorea arcát Rabastan, bár a nő haja előrebukott, így szinte semmit nem látott belőle. – Nem vagy elégedett? A Wizengamotban vagy.

-         De, szeretem a munkám és semmi bajom a Wizengamottal.

-         Nem vagy boldog a házasságodban igaz? – kérdezte elrekedő hangon Rabastan.

-         Nem kell bemutatnom, tudod jól, ez nem egy szerelmi ügy – nevetett fel fásultan Dorea, s rásimította tenyerét a térdére, ahogy felnézett Rabastanra.

-         Tudom, de sok házasság az aranyvérűek közt nem szerelemből köttetik, mégis aztán…harmonikussá válik – facsarta magából Rabastan.

-         Hát azt azért te sem gondoltad komolyan, hogy ez éppen rám és Potterre fog illeni – mosolygott szárazon Dorea.

-         Jó hát nem, igen, valahogy ezt azért sejtettem – bújkált apró mosoly Rabastan szája körül.

-         Azt hittem hallottad a pletykát, ami rólunk terjeng az egész társaságban – nézett a mennyezet felé megcsillanó szemmel Dorea.

-         Arra gondolsz, hogy külön hálószobátok van és a gyerek óta egyáltalán nem… - Rabastan megköszörülte a torkát.

-         Az egész aranyvérű társaság ezen csámcsog – forgatta a szemét Dorea. – gondolom mennyire megvetnek. Hogy milyen hideg szívű nőnek tartanak. Persze én vagyok a rossz, a bűnös, a kiengesztelhetetlen. Ah. Teljesen mindegy, nem is érdekel. Teljesítettem a kötelességemet – túrta hátra a haját Dorea. – El sem tudom mondani milyen megkönnyebbülés volt, hogy Riley fiú lett. Így. Nem lehetett Potternek továbbra is igénye a… a házaséletre. Minden, amire kötelezve voltam, teljesítettem. S számomra ezennel vége.

-         Azt hittem…csak rosszmájú feltételezés az egész – nézett a szőnyeg mintájára Rabastan.

-         Pedig Potter elég sokszor tett egyértelmű megjegyzéseket. Meg hát, semmi sem marad titokban ebben a világban. Lássuk be, ki nem állhattuk egymást. Potter is megkönnyebbült én is. Nem kell egymásra erőltetnünk…az együttléteket. Nem vagyok prűd, tudom, hogy Potter miféle helyeken keresi az efféle örömöket. De hát engem igazán ez már nem érdekel, amíg engem nem zaklat, azt csinál amit akar – húzta el a száját Dorea.

-         És te? – lebbent meg Rabastan szempillája.

-         Én? Mit mondhatnék? Ha egy férfi félrelép , az természetes. Azt mindenki elnézi. De ha egy nő. Azt sosem bocsátják meg neki. Nincs mit mondanom.

-         Szeretnélek boldognak látni Dorea!  Én még mindig…

-         Én viszont még mindig nem szeretnék erről beszélni sem veled – vágta rá Dorea.

-         Nem hiányzik…?

-         Úgy érzem a beszélgetésünknek vége, a számlát, majd kiküldi a Wizengamot – állt fel hirtelen Dorea.

-         Ennyire rosszak az élményeid? Mit tett veled? Megerőszakolt? – lobbant Rabastanban a düh, s ő is felpattant, s megragadta Dorea karját, hogy megrázza.

-         Rabastan, ezek a dolgok nem tartoznak rád. Én a felesége vagyok. És ezen senki és semmi nem változtat. Minden joga megvan arra, hogy…

-         Arra, hogy rád kényszerítse magát? – csattant Rabastan. – Hogy tűrheted? Te ismered a Wizengamot kódexet nem én!

-         Pontosan! – kiáltotta most már Dorea is. – Én nagyon jól ismerem a Wizengamot törvényeket, a varázslók alapvető jogait! Képzeld Rabastan jobban ismerem mint te! Felfogtad? A varázslók alapvető jogai vannak lefektetve benne, nem a boszorkányoké! – vágta Rabastan fejéhez Dorea, s a szalonajtót kitárta Rabastan előtt. – Most pedig tűnj el!

-         Hogy lehetsz ennyire görcs? Miért nem engedsz csak egy kicsit közelebb? Mi tart vissza ez? – ragadta meg Dorea jobb kezét, s feltartotta a gyűrűsujját. – Egy nevetséges házasság, és egy karikagyűrű!?

-         A törvények Pottert védik! Mindent megtehet, érted? – sziszegte Dorea. – Ő a férjem, és csakis annak köszönhetem, hogy nem kell elviselnem az ocsmány lihegését fölöttem, hogy tisztes erkölcsös életet élek, és ha ez az ára annak, hogy megkíméljem magam Potter érintésétől, akkor akkor is megtartóztatom magam, ha maga az ördög kísért meg! – suttogta erélyesen Rabastan arcába Dorea. – Ez a hallgatólagos megegyezésünk Potterrel érted már?

-         Miért nem válsz már el tőle? – nézett végig hidegen de egyben felindultan is Doreán.

-         Mert nem tehetem – hunyta le a szemét Dorea. – A törvények…

-         Szarok a törvényekre! Egy szavadba kerülne és elviszlek innen bárhová, ha akarod a világ végére is.

-         De én nem akarom feladni ezt az életet, szeretem a munkám, szeretem a fiam. S egyiket sem akarom elhagyni! Boldog és elégedett vagyok így!

-         Hazudsz! S ha ezt be tudtad beszélni magadnak akkor magadnak is hazudsz! – lehelte Dorea arcába a nő fölé magasodva.

-         Nem a te dolgod ezt eldönteni – húzódott el Dorea. – Nincs semmi alapod arra, hogy ezeket mondd nekem – nézett fel komolyan Rabastanra.

-         Engedd, hogy megérintselek és bebizonyítom, hogy van – nézett kihívóan a nőre Rabastan.

-         Nem érzek semmit sem irántad, fogalmam sincs honnan veszel ilyesmiket – rázta a fejét Dorea.

-         Mégis amióta csak ismersz tiltakozol ellenem, akkor a Roxfortban beismerted, hogy felizgulsz a közelemben

-         Egy szóval sem mondtam ilyet! Azt mondtam, hogy feldühítesz és feszült leszek tőled, ami a mai napig is igaz, szóval hagyj békén.

-         Látod? Más közelében is ezt érzed, vagy csak az enyémben?

-         Ne erőltesd a dolgot, fölösleges – dörzsölgette Dorea saját csuklóját, amit az előbb Rabastan szorongatott. S csak lassan döbbent rá, hogy azért, mert a bőre bizseregni kezdett a férfi érintésétől.

-         Tudod mit? Te is rohadtul fel tudsz dühíteni engem minden egyes alkalommal és való igaz, szinte nincs perc, hogy ne lennék feszült ha a közelemben vagy, de azért mert egyszerűn majd felrobbanok tőled annyira akarlak! –feszültek meg Rabastan karján az izmok, ahogy ökölbe szorította a kezét. Szeme kidülledt, s másodpercekig csak  bámult Doreára. Dermedten állt. Ezt nagyon nem kellett volna. Nem lett volna szabad kimondania. De egyszerűen kiszaladt a száján a vallomás. Dorea szemlesütve simult a falhoz. Zihált a mellkasa, le-fel hullámzott a keble, olyan ingerlően. – Ezt nem kellett volna kimondanom – szólalt meg halkan Rabastan megtörve a csendet.

-         Nem, valóban nem – hajtotta le a fejét Dorea. De a hangjában keménység csengett.

-         Vagy sokkal hamarabb meg kellett volna tennem. De a Roxfortban…magam sem tudtam ,hogy mit akarok. Meg ott volt Potter, és az állandó pöffeszkedésed.

-         Kösz – húzta el a száját Dorea. – Te meg állandóan bosszantottál a létező összes módon. Na ná, hogy ki nem állhattalak. Illetve, Potter volt akit ki nem állhattam. Mindegy. Menj el!

-         Gyere velem! – kérte Rabastan.

-         Nem. Én Wizengamot tag vagyok. Mit gondolsz egyáltalán Lestrange? Nem látod mennyire ellentétesek vagyunk? Én képtelen lennék vitorlázgatni ide-oda! Én a rendszert szeretem, a törvényeket, hogy ami le van írva az úgy van. Hogy tudom, mikor hová tartok. A Wizengamot az életem.

-         Munkamániás vagy! – morogta Rabastan.

-         Te meg egy kalandor! – vágott vissza Dorea.

-         Lássuk be, sohasem illettünk volna össze.

-         Pontosan – erősítette meg Dorea. Rabastan azonban közelebb lépett. Dorea a falhoz simult. – Utazz el! Menj! Mikor lesz a következő dagály?

-         Este hatkor – mormolta Rabastan.

-         Remek, még eléred!

-         Nem a Temzén horgonyzok – formálta lassan Rabastan.

-         Nem érdekel, hogy hol horgonyzol le, de tűnj el az életemből! – csattant rá Dorea. – És ha már tiltott árúkkal üzérkedsz akkor diszkréten csináld, mert nem akarom minden héten a nevedet olvasni az aktákon!

-         Túlságosan felkavarja a fagyos lelkedet már csak a nevem olvasása is? Vagy egyszerűen annyira ki vagy éhezve a szexre, hogy már ettől nedves leszel? – Dorea hatalmas pofont kevert le a férfinak.

-         Takarodj innen te szemét! – zihálta Dorea, s kikerülve a férfit kitárta a bejárati ajtót. Rabastan szó nélkül kisétált rajta, s csak a döngő ajtócsapódást hallotta a háta mögött. Remek összecsapás volt. És ismét úgy váltak el, hogy gyűlölik egymást. Nem…nem gyűlölik…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés