Amikor tengerre szállok minden megváltozik. Mintha újjászületnék. Megszűnik a világ körülöttem, az addigi életem. A szabadság szele kifújja a gondolatokat az utazó fejéből. A szabadságnak sós illata van. Tengerillata. Szüntelen simogatja a bőröm legyen akár napsütés akár vihar. Az elemek elfeledtetnek mindent. Hogy honnan jöttem, hogy hová tartok. Csak a természet létezik. Az óceán kékje, és az ég kékje, mely a horizonton szinte összeolvad, s a tenger és ég végtelenjének találkozásában ott vagyok én a fedélzeten.

Ez az érzés, ez a végtelen gondtalanság, a felejtés gyönyöre, ez a pillanatnyi társadalmi tudatlanság és kiszakadás, hajt és űz minden alkalommal újabb utakra és újabb vizekre. A tengeren csak a vitorlába kapó szél számít és semmi más. Nem érezni a magányt, nem érezni a vad tobzódást, csak a belső nyugalmat. A felkelő és a lenyugvó nap színjátékát a szemünk előtt  elhúzódó végtelen horizonton. A napok összemosódnak a gondtalanság hullámzó ringatásában…

-         Afrikai kalandjaim. Írta: Rabastan Lestrange. Megjelent a Transzformációs Szemle Kiadójának gondozásában. A szerző ajánlása: Mrs. Dorea Potternek, a legelbűvölőbb, legerkölcsösebb és leggyönyörűbb asszonynak, aki mindig emlékeztet arra, hogy a kalandokat a hétköznapokban kell keresni, hasznosan a varázslótársadalomnak.

-         Nem semmi nem igaz? – nézett fel a könyv első lapjáról Lucretia az előtte tajtékozva álló nőre.

-         Felháborító! – sziszegte Dorea.

-         Ugyan már! – pörgette meg a könyv gerincének lapjait Lucretia. – Szerintem nagyon kedves gesztus volt, hogy neked ajánlotta a könyvet.

-         Szerinted? Mindenkinek fel fog tűnni! Mindenki elolvassa ezt a… szemetet… - dühöngött Dorea.

-         Egyáltalán nem szemét. Rabastan kiváló író. És az úti kalandok mindenkit érdekelnek, hiszen olyan keveset utazhatunk. Rabastan megírja nekünk a saját élményeit, hogy ezzel átélhessük mi is azt, amit ő. Igazán…

-         Igazán beképzelt, és egoista dolog. Ráadásul rossz hírbe hoz! – toporzékolt Dorea. – Hogy tehette ezt velem? – sápítozott Dorea, kikapva Lucretia kezéből a könyvet, hogy még egyszer ránézzen a könyv elején szóló ajánlásra. Nincs mit tenni. Ez az ő neve. Nyomtatva itt a varázsvilág legújabb könyvének első lapján.  – Merlinre mi lesz ebből!

-         Elolvasod? – érdeklődött Lucretia.

-         Természetesen nem! – bökte ki azonnal Dorea.

-         Természetes, hogy igen – javította ki Lucretia. Dorea megvető pillantást küldött Lucretia felé.

-         Miért kellett nekem ajánlani? – bosszankodott tovább.

-         Mert tisztel és mert…szeret – felelte rá tömören Lucretia.

-         Akkor tiszteletből inkognitóban hagyhatott volna. Most a legközelebbi társasági összejövetelen garantáltan mindenki minket fog nézni. És összekombinálnak. Hogy fogom én ezt kimagyarázni.

-         Semmit sem kell megmagyaráznod. Rabastan volt annyira figyelmes, hogy erre is gondolt. Nézd azt írta: a legerkölcsösebb asszonynak. Dorea nem lehet kétsége senkinek sem felőle, hogy nincs semmi alapjuk bármit is feltételezni kettőtökről.

-         Ugyan….ugyan Lucretia! Ne légy ennyire naív! – csattant Dorea. – Senkit sem érdekel, hogy Rabastan milyen körmönfont szavak közé ékelte a nevem. Őket csak az érdekli, hogy a férfi egy nőnek ajánlotta a könyvét. Érted már?  Ebből garantáltan senki sem fogja azt gondolni, …ó ne! Mindenki azt fogja gondolni, hogy szeretők vagyunk! – túrt a hajába kétségbeesetten Dorea.

-         Nem tudom ki mit gondol. Én azt gondolom, hogy inkább fél London bele lesz betegedve az irigységbe, hogy a könyv ajánlása neked szól. Dorea ki az aki jelenleg azzal dicsekedhet, hogy egy bestseller könyvet neki ajánlott a szerző?

-         Ez a legnagyobb bajom, hogy ez egy bestseller! Mindenki végigcsorgatja rajta a nyálát. Szerinted hogy fogok tudni végigmenni az utcán emelt fővel úgy, hogy ne tudjam a hátam mögött összesúgnak és sejtelmesen mosolyognak, hogy á, hát ők mindent tudnak, holott teljesen tévesek a feltételezéseik. Rabastan kompromittált és ezt soha nem bocsátom meg neki! – csapta a kötetet az asztalra Dorea.

-         S neked, hogyhogy megvan a könyv, csak nem megvetted? – kíváncsiskodott Lucretia.

-         Dehogy! Ő küldte! – hadonászott a kezével Dorea.

-         Írt hozzá kísérőlevelet ugye írt!? – csapott le mohón Lucretia. – Mutasd meg kérlek! – kérlelte a nőt. Dorea a saját kötetét Lucretia ölébe dobta. Lucretia izgatottan csapta fel a kötetet a könyv ajánlása alá volt írva fekete tintával a szöveg. – Saját dedikált példányod van! Ó Dorea! – áradozott Lucretia, látszott rajta, hogy ő személyesen majd elolvad a gyönyörtől. Dorea csak morgott rá egyet. „ Mrs Potter! Remélem nem érzi tolakodónak, hogy bátorkodom megküldeni önnek legújabb útikönyvemből az első példányok egyikét. Bízom benne, hogy szerezhetek e sorokkal néhány kellemes kikapcsoló órát a Wizengamot fáradalmai után. Legnagyobb tisztelője: Rabastan Lestrange.”  - Ó milyen szép kézírás – simította végig Lucretia. – S milyen visszafogottan fogalmazott. Dorea. Igazán egy szavad sem lehet.

-         De van! Az egész varázsvilág előtt nyilvánosan hírbe hozott. Rólunk fognak pletykálni és ő még élvezi is!

-         Őszintén szólva nem értem a felháborodásod.

-         Nem? Én csak egy köztiszteletben álló Wizengamot tag szeretnék lenni és maradni. Érted? S ezt szeretném megtartani: a köztiszteletet!

-         Tulajdonképpen nem értem mit vagy úgy oda! A legközelebbi nyilvános fellépésnél, amennyiben nem csinálsz botrányt az egészből, egyértelműen meg is maradhatsz ebben a te nagy köztiszteletedben. Hiszen nincsen alapunk azt feltételezni, hogy az ajánlás mögött több is van igaz?

-         Nincs, persze, hogy nincs – topogott cipőorrával türelmetlenül Dorea. – Csakhogy most már mindenki figyelni fogja a legapróbb rezdülésünket is.

-         Dorea! Neked igazán nincs mitől tartanod, mindig tökéletesen hűvös vagy,szinte már frigid! – vágta hozzá Lucretia.

-         Szóval az ő pártját fogod!

-         Csak azért mert ennyire támadod! Rabastan érzései egyértelműek, s mégis a lehető legvisszafogottabban próbál a kedvedre tenni, úgy, hogy…

-         Kizárt! Tudta, hogy ezzel az ajánlással hozhat csak igazán ki a sodromból! Bosszantani akart és lám már megint sikerült neki.

-         Komolyan ennyire bosszant az, ha valaki érez irántad valamit? – vesztette le a türelmét Lucretia, s kiáltott rá Doreára. Dorea nem tudott mit felelni ,s a pillanatnyi csendet  Lucretia használta ki. – Más nő meghalna egy ilyen ajánlásért és büszke lenne rá.

-         Én is meghalok, a szégyentől! – felelte kedvetlenül Dorea, s leereszkedett a rekamiéra.

-         Nem kellene szégyenkezned az miatt, hogy valaki képes többet érezni irántad, mint a férjed – jegyezte meg megrovó tekintettel Doreát  figyelve Lucretia.

-         Nem vagyok könnyű helyzetben.

-         Rabastan sincs. Fogd már fel! Még ha szavak szintjén nem is fejezheti ki, szerelmes beléd. Nem léphetett semmit, mert Potter jegyese voltál, most meg a felesége vagy. És ő nagyon jól tudja, hogy te soha nem kezdenél házasság mellett viszonyba senkivel sem. Mert neked a házasság is törvény. Csak éppen iratlan törvény. Ne aggódj Rabastan sem hülye, és ismer már éppen eléggé ehhez. Szerinted? Milyen esélye lehet valaha is a boldogságra? Ezzel a tudattal, hogy tudja nagy eséllyel ebben az életben már nem leszel az övé, mi több, egyáltalán abban sem biztos, hogy érzel-e egyáltalán iránta valamit.

-         Én mondtam neki, hogy felejtsen el és verjen ki a fejéből.

-         Szerinted miért utazik? Tipped sincs? Azt hiszed azért utazik el hónapokra mert annyira élvezi a hajókázást? Az eszedbe sem jutott, hogy azért, mert téged akar védeni? Mert megpróbál elfelejteni, de nem megy? És mert nehezére esik úgy a közeledben lenni, hogy ne nézzen szüntelen téged? Vagy szóljon hozzád, vagy Merlin ne adja, megérintsen? Szerinted mekkora erőfeszítéseibe kerülhet az, hogy megtartsa az általad is diktált elvárásokat.

-         Úgy beszélsz mintha pontosan tudnád, hogy mit érez – forgatta a szemét Dorea.

-         Mert pontosan tudom – csattant Lucretia. – lehet, hogy te senki iránt sem tudsz érezni semmit, de attól még másoknak vannak érzései. S képzeld én sem a boldog házasságok egyikébe csöppentem, mégis képes vagyok már hosszú évek óta titkolni, hogy halálosan szerelmes vagyok valakibe, akinek én semmit sem jelentek.

-         Akkor azt hiszem kettőnk közül mégiscsak neked vannak titkaid. Ki az?

-         Tom Denem – hunyta le a szemét Lucretia, s elrekedt a hangja olyan halkan beszélt. – Amióta csak megláttam szeretem. De már olyan távol vagyok tőle…és …mindegy. Most nem rólam van szó. Én már megtanultam együtt élni ezzel. – Dorea megrökönyödve nézet unokahúgára. Meglepődött, hiszen sosem gondolt ilyesmit. Hogyan is gondolhatott. Őt kevésbé érdekelték a szerelmi ügyletek. Őt a Wizengamot érdekelte és semmi más. S az egyetlen aki ostromolta a benne lakozó nőiséget az kétségtelenül Rabastan Lestrange volt. AZ ő ostromába remegett bele ridegségének védőbástyája, de nem értette miért az a feszültség, miért az a robbanásig túlhevült idegesség, ha meglátja, ha eszébe jut, s miért az egyetlen módja, hogy levezesse ,ha Rabastannal veszekedhet és egy kiadós kiabálásban kiadhatja magából a gőzt. Szinte nem is emlékszik olyan beszélgetésekre, amelyek ne torkolltak volna valami végzetes ordibálásba. S Rabastan olyannyira partner volt a veszekedésben, mint senki. Eddig eszébe sem jutott, hogy valójában az az ideges vibrálás valami egészen másból is eredhetett mindkettőjüknél, csak egyszerűen hosszú ideig maguknak sem merték bevallani. Persze Rabastan hamarabb ráébredhetett erre, nem zuhant a nyakába a háztartás, egy elviselhetetlen férj, egy gyerek, és a feszített tempó a Wizengamotba. Dorea életében túl sok minden jött, ami elfeledtette vele a Roxforti éveket. És akárhogy is Dorea a Roxfortban sokáig tényleg csak a megrendszabályozásra váró diákot látta Rabastanban. De most, hogy kikerültek az iskola falai közül, minden úgy megváltozott. Rabastan is. Vagy inkább a közeg. Most már nem rendszabályozhatja meg úgy a férfit, mint régen. Nem rendelheti büntetőmunkára maga mellé.

-         Dorea! Ez az ajánlás csakis neked szól. Senki másnak nem szánta Rabastan. Csak neked, mert téged nem tud elfelejteni. Hozzád szól – mondta halkan Lucretia.

-         Én kihallom belőle a gúnyt – védekezett Dorea.

-         Talán neked van igazad. De én nem úgy érzem – nézte a sorokat a lap szélén Lucretia. – Szép ez az ajánlás Dorea. Meghatóan szép és szomorú. Aki mindig emlékeztet arra, hogy a kalandokat a hétköznapokban kell keresni…

-         Erősen kétlem, hogy ezen gondolkodna. Rabastanban semmi sem hétköznapi – szúrta közbe Dorea.

-         Azt hiszem ez egyértelmű. Rabastan számára te adnád meg a hétköznapokat, mert csak veled szeretne élni a hétköznapokban. Lehet, hogy ezért nem hétköznapi.

-         Jobb is így. Egy hétköznapi Rabastan Lestrange nem nyújtana ilyen érdekes beszélgetéseket az embereknek azt garantálom – húzta ki magát Dorea.

-         Tudod mit mondok Dorea, én is kíváncsian várom a legközelebbi találkozásotokat – kacsintott Lucretia összecsapva kezében a kötetet.

-         Örülök, hogy csatlakozol az Afrikai kalandok olvasóinak népes táborához – emelkedett fel Dorea.

-         Nagyon szomorú lehet – sóhajtotta Lucretia.

-         Inkább nagyon öntelt. Azt képzeli, hogy mindent megengedhet magának. Ne aggódj, a szomorúsága nem akadályozza meg abban, hogy vérre menő szópárbajban próbáljon legyőzni.

-         Ebben nem kételkedem. Elvégre pálcát nem szegezhet rád – nevetett fel Lucretia.

-         Való igaz. Mily kár. Fájdalommentesebben intézhetnénk el az ügyet – villantotta ki Dorea is a fogait.

-         Megyek, mert Ignatius égen földön keresni fog. Olvasd el a könyvet! – nyomta Dorea kezébe a dedikált példányt Lucretia.

-         Még meggondolom, talán, ha lesz időm – felelte kitérően Dorea.

-         Olvasd el! – mutatott rá nyomatékosan Lucretia.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés