-         Kíváncsi vagyok eljön-e a Potter házaspár.

-         Erősen kétlem, hogy Dorea Potter megjelenne.

-         Ugyan, ha nem jön el, akkor egyértelműen kifejezné, hogy az ajánlás visszafogott modorával ellentétben egyáltalán nem ő a legerkölcsösebb.

-         Milyen érdekes eset! Majd meghalok a kíváncsiságtól, alig várom, hogy én legyek az első aki leleplezi az aranyvér társaság legújabb titkos románcát.

-         Nem is tudom. Dorea Potter olyan száraz és kemény nő. Valahogy nem tudom elképzelni egy titkos viszonyban.

-         Ez lehet, hogy csak az álarc.

-         De ez a jóképű Rabastan, miért egy ilyen nőre pazarolja a fiatal éveit én nem is értem. Olyan csökönyösen ragaszkodik ehhez a reménytelen szerelemhez. Lépnie kellene már.

-         Majd az idő megoldja

-         Nézzétek épp most lépett be a Potter-házaspár. Kezdődik lányok! – Rabastan szeme is a belépő házaspárt követte. Ahogy a legyezők mögött minden nő is Dorea Pottert figyelte. Tökéletes volt a megjelenése. Mint mindig. Dorea Potter magabiztosan lépkedett, szokásos kissé közönyösen hideg kék szemekkel üdvözölte a házigazdát, s belekarolt a férjébe. Várta az apró jeleket. De jól sejtette Dorea sokkal okosabb nő ennél. Egy leheletnyivel sem fordított többet, vagy kevesebbet a megjelenésére, mint általában. Pezsgőszín uszályos estélyiruhában volt. Lágyan követte alkata vonásait az anyag minden lépésnél.  A Transzformációs Szemle szerkesztője torokköszörülve vonta magára a figyelmet.

-         Köszöntöm a kedves érdeklődőket. Nagy örömömre szolgál, hogy ilyen sokat eljöttek az író-olvasó találkozónkra. Mivel ez egyben egy felolvasó-est is, ezért Rabastan Lestrange feláldozza magát, hogy az önök kéréseinek megfelelően legkedvesebb részeiket, maga az író közvetítésében hallhatják most viszont. Kérem jelentkezzenek bátran – adta át a szót a szerkesztő Rabastannak, aki egy enyhén magasított pódiumon állt, hogy mindenki jól lássa.

-         Igen, tessék, hölgyem  - mosolygott Rabastan lefegyverzően, s a felolvasóest kezdetét vette.

-         Elragadtatott vagy Dorea? – kérdezte unottan Potter, miközben a szájába gyűrt egy nagy falat tortát.

-         Ugyan miért lennék? A felolvasó esteket kissé mindig is unalmasnak tartottam, jobb szeretem magam megalkotni egy olvasmány hangszínét, ez legyen az olvasó jogköre – tiltakozott Dorea.

-         Viszont a figyelem középpontjában egy mardekáros van: Rabastan Lestrange – törölte meg a száját Potter.

-         Valóban – szűrte a fogai között Dorea.

-         Élvezed a rád irányuló figyelmet? – morogta Potter.

-         Charl, az emberek azért vannak itt, mert érdekli őket a könyv és szeretik a könyvet, egyáltalán nem miattam.

-         Ne áltasd magad! Mindketten tudjuk, hogy ez az est kettőtökről szól. Az egész közönség kíváncsi volt, hogy eljössz-e miután Lestrange neked ajánlotta a kalandjait, most pedig azon tanakodnak, hogy vajon azért-e mert te voltál előtte a kalandja vagy ez után leszel.

-         Gyomorforgatóan viselkedsz

-         Csak azért vagyunk itt kedvesem, mert nem kívánok táptalajt adni a pletykák meggyökerezésének és ezt megelőzendő ez a legjobb megoldás…

-         Mrs, Dorea Potter! Mind olvastuk a könyvet így tudjuk, hogy ezt a könyvet a szerző önnek ajánlotta, lenne szíves megosztani velünk mi a véleménye a könyvről? Olvasta?

-         Nos, úgy éreztem a könyv számomra egy kötelezően ajánlott irodalom. Mivel nekem ajánlották kötelességemnek éreztem, hogy elolvassam – adta meg rá a frappáns választ Dorea. A társaság nagy része felnevetett a szavak fordulatát hallva és hogy Dorea ilyen ügyesen kivágta magát. A mondatából semmi elfogódottság nem érződött. S persze ezzel Dorea puszta kötelességgé egyszerűsítette a könyv elolvasását.

-         Milyennek találta?

-         Tudja én kevéssé érdeklődöm idegen országok iránt, úgy, hogy a saját országomat sem ismerem igazán. A könyv alapján viszont Afrikát egy olyan kontinensnek ismertem meg, ahová egészen biztos, hogy továbbra sem szeretnék eljutni – felelte rá Dorea. A társaság csendesen nevetgélt a megjegyzésre. – Mindezek ellenére, érdekes olvasmány, és magától értetődik, hogy ez az író dicsérete – nézett Rabastanra Dorea.

-         Mit szólt az ajánláshoz?

-         Nos…természetesen meglepett – mosolyodott el Dorea. – Mivel nem számítottam rá, és nem éreztem azt, hogy kiérdemelnék egy ilyen megtiszteltetést. Ez az írók privilégiuma.

-         Minden szava olyan, mintha egy Wizengamot Kódexparagrafussal kellene megválaszolnia a mondatokat – sziszegte az egyik olvasó a szomszédjának.

-         Ez a bíróság tagjainak sajátja. Állítólag Griselda  Marchbanks minden döntését így jelentette be a családjának, hogy kihirdeti az ítéletet. Rémes lehet egy ilyen asszonnyal élni.

-         Ha az írók privilégiuma árulja el nekünk Rabastan, miért esett éppen Dorea Potterre a választása, amikor ajánlást írt a könyv elejére?

-         Ez had maradjon az én titkom – mosolygott sejtelmesen Rabastan, mire a közönség nevetett és tiltakozóan felhördült.

-         Cseles válasz, de el kell fogadnunk – nevetett fel a szerkesztő. Az oldott hangulattal a kötelező program véget ért. Rabastan elvegyült az olvasói között, akik azonnal lecsaptak rá kérdéseikkel.

-         Mikor várhatunk újabb útleírást Mr. Lestrange?

-         Ismét elutazik? Mi lesz az uticélja?

-         Megyek beszélek egy kicsit a kollégákkal – tette le a tanyérját Potter.

-         Jó, menj csak – hagyta rá Dorea egy melaszöntetes süteménynek szentelve mindene figyelmét. A szeme sarkából csak azt érzékelte, hogy egy fekete bőrcipős, sötét nadrágos férfi megáll mellette.

-         Tehát elolvastad – tartott pezsgőspoharat a kezében Rabastan. Dorea felnézett rá a süteményéből.

-         Igen, mint már mondtam – felelte hűvösen.

-         És tetszett? – Rabastan a kandalló felé lépett, hogy távolabb legyen a már kíváncsi fülektől.

-         Nem különösebben rajongok az úti leírásokért – válaszolta kitérően Dorea.

-         Lehetnél kíméletesebb az íróval beszélsz – vágta rá állát dörzsölgetve Rabastan.

-         Szépítenem kellene a valóságot? – emelte meg a szemöldökét Dorea.

-         Nem igazad van, tőled csakis őszinteséget várok – kortyolt a pezsgőből Rabastan. – A többi nő, mind a szemembe hazudik. Tudom, hogy amit te mondasz az maga a reális valóság. Köszönöm bírónő – emelte felé a poharát Rabastan.

-         Már megint sértegetsz. Holott nekem a sértéseid nélkül is sértettnek kellene lennem. Az ajánlás.

-         Tetszett?

-         Nem ez az érzés fogott el először, amikor megláttam – húzta résnyire a szemét Dorea.

-         Tetszett vagy sem? – morogta Rabastan.

-         Hagyjál már vele! Elolvastam, ennyi nem elég? Nem is értem miért szántam annyi órámat arra, hogy Afrikai útleírást olvassak, ostoba nunduvadászattal!

-         Féltettél?

-         Cseppet sem! – vágta rá azonnal Dorea.

-         Tudod, hogy lebeg a szempillád amikor hazudsz? – vigyorgott rá Rabastan.

-         Fogd be! Ne húzz ma fel! Anélkül is pipa vagyok rád.

-         Megható, legalább sikerült kicsikarnom valami érzelmet belőled – felelte rá szemtelenül Rabastan.

-         Mi lenne, ha ma a többi olvasóddal foglalkoznál? – morogta Dorea.

-         Ugyan, mindketten tudjuk, hogy a társaság a mi kettősünkre kíváncsi.

-         És ízelítőt akarsz nekik bemutatni abból, hogy hogyan szoktalak felpofozni? – jegyezte meg epésen Dorea.

-         Szerintem élveznék a jelenetet, és biztos azt hinnék szerelmi civódás szemtanúi – nevetett könnyedén Rabastan.

-         Felháborítóan könnyelmű vagy – nézett rá rosszallóan Dorea.

-         Tulajdonképpen jó, pofozz fel! Tudom, hogy élvezed, és az igazság az, hogy titkon már én is – villantotta Doreára a fogsorát Rabastan.

-         Jaj, kiállhatatlan vagy! – topogott cipőorrával türelmetlenül Dorea.

-         Üss meg! Érdekes módja a közeledésnek kétségtelen, de elnézem neked – sandított a nőre ártatlanul Rabastan.

-         Dorea kedvesem, mit kellene Mr Lestrange-nak elnéznie neked? – ért melléjük Charl Potter. – Remélem nem sértetted meg férfiúi hiúságát, minden férfi elhiszi, hogy amit alkot tökéletes.

-         Elég ha Rileyra nézünk igaz? – szúrta közbe fagyosan Dorea.

-         Elfáradtam, bizonyára te is – mondta keményen Potter, s megragadta felesége könyökét. – Jó éjszakát Lestrange.

-         Potter, Dorea – Rabastan megragadta a nő kezét, s kézcsókot hintett a kézfejére, mielőtt Potter elrángatja a szeme elől.  

A Potter- házban Charl durván segítette le a kabátot feleségéről. Dorea köszönés nélkül akart az emeleti hálószoba felé indulni, de  Potter megállította.

- Nyugtass meg! – nézett követelőzően Doreára hideg kék szemei rávillantak a feleségére.

- Tessék? – kérdezet vissza indulatosan Dorea.

- Lestrange – ejtette ki gyűlölettel a nevet Potter.

- mi van vele? – emelte meg királynőien a szemöldökét Dorea.

- Emlékszel, mit mondtam hites feleségem? – zihálta potter az előtérben a lakkozott asztalhoz penderítette Doreát, s a háta mögé állva szembenézett vele a tükörbe. – Ha hátat fordítva hazudsz nekem, akkor is látni akarom az arcod – morogta Potter. – Nyugtass meg kedvesem, hogy nem kell ismét kényszerűségből lerángatnom rólad a bugyit, hogy emlékeztesselek házasságban élünk!

- Eressz el! – formálta erőteljesen a szavakat Dorea, állva Potter tekintetét.

- Azt mondtam, úgy viselkedj, hogy ne adjon okot a szóbeszédre igazam van?

- Én mindent megtettem, arról nem tehetek…

- Akkor köszönd Lestrange-nak! És tartsd pórázon a mardekárosaidat, ha nem akarod, hogy kényszerű házassági kötelességedre intselek! – Dorea el akart lépni, de nem tudott. Potter erőszakosan nyomta a  lakkozott asztalnak, s a selyem pezsgőanyag suhogott, ahogy tenyere türelmetlen kemény mozdulataival felhúzta a szoknyát.

- Charl! Egyetlen lépésemmel vagy mozdulatommal se adtam rá okot! Az, hogy bármit is beszélnek, ahhoz semmi közöm – nyomatékosította Dorea, de megérezte a férfi ujjait ahogy megragadják az alsónemű gumiját, s egy határozott lendülettel lerántotta. Dorea menekülni próbált, de Potter visszalökte az asztalnak, hogy beleremegett a felette levő tükör is. Dorea szeméremcsontja fájdalmasan ütődött az asztal sarkának.

- Sajnálom kedvesem, de az adott szó kötelez akár a törvény igazam van? Dorea?! – Potter tenyere végigsiklott a nő combjain. Dorea tomporán, s birtoklón a lábai közé tapadt. Doreát kirázta a hideg és az undor.

- Charl, ne tedd! Kérlek ne! – Dorea gyűlölte magát azért, hogy könyörög, és hogy látja saját magát a tükörben, ahogy kicsordulnak a könnyek a szeméből. Potter lehajolt fedetlen vállaira, s végighúzta száját a bársonyos bőrön. Dorea szája széle legörbült az undortól, s elfordítva a fejét, hogy ne lássa kettejüket a tükörben, hagyta, hogy peregjenek a könnycseppek végig az arcán, le a fa lakkozott anyagára. Hiába próbálta ellökni magukat az asztaltól, kiszabadulni a szorításból. Reménytelen volt. A férfi erősebb nála.  Libabőrös lett, ahogy Potter ajkai végigfutottak a tarkóján  a fülén, tenyerébe markolta Dorea mellét, s a telt keblek majd kibuktak most az pezsgőszín ruha dekoltázsából.  Doreát a hányinger kerülgette, undor és tehetetlenség. Írtózott az érintéstől. Kirázta a hideg, borzongott egész testében annyira tiltakozott ellene. De nem tehetett semmit. Se ereje nem volt, se joga. Az asztalra támaszkodva próbált kicsúszni a szorításból. Mindketten ziháltak. Potter lehelete meglebbentette a fekete fürtöket Dorea tarkóján. Dorea, a szabadulási kísérletekben erőlködött, miközben Potter ujjai már a lába között készítették az utat.

- Charl! Charl ne! – sírta Dorea próbálva egyenesen maradni. Potter előre lökte s mellkasával a hátához simult, hogy Dorea az asztalon hasalva maradjon.

- nyughass! Emlékeztetnem kell téged arra, hogy viselkedj, hogy tudd mik az elvárások, ne adj okot a szóbeszédre – mordult rá Potter, s Dorea felsikoltott a tiltakozás tehetetlen hangján, ahogy megérezte a férfit magában. Rázkódott a lakk asztalka, felettük a tükör különös csilingelő hangot adott minden lökés erejétől, Kattogott az asztalka sarka a kövezeten. Mikor lesz már vége?  Dorea számolta a perceket. Miközben vigasztalhatatlanul hullottak a könnyek a szeméből,  próbálta visszafojtani émelygését, és száműzni a fájdalmat, a behatolás kényelmetlen érzését az öléből. Sem a póz, sem a körülmény nem volt kellemes. Potter végre megfeszült. Hála Merlinnek vége! – hunyta le a szemét Dorea.  Potter köhögve mászott le róla, s vissza sem nézve megindult felfelé az emeletre.  Dorea remegő lábakkal,  rogyott az asztalka mellé a kövezetre, a szoknyája aljával törölgette arcáról a könnyeket.  Potter a mosdóban köhögött. Dorea az előtérben sírt. Hiába! Még mindig túl sok a férfi a Wizengamotban. Sohasem fognak elfogadni egy boszorkányokat is védő törvényt. Ráadásul mit mondhatna? Mi számít erőszaknak ebben az esetben? És Dorea pontosan tudta. Ha elfogadtathatna is egy ilyen törvényt, ez akkor sem volt erőszak. Arról senki sem tehet, hogy a kényszerházasságokban nem kívánják egymást a felek. S a nem kívánás még nem erőszak. Az hogy ő nem akarta, ez csak a lélek. És a lelki dolgokkal a Wizengamot sem foglalkozik. Ez nem a Szent Mungó. Tények vannak és ítéletek. A házasság ítélet. Halálig.

 Dorea háziköntösben fogyasztotta a reggelijét a szobájában. Megkente a croassant lekvárral. Végre meghallotta a bejárati ajtó csapódását. A férje már egy fél órája köhécselések közepette készülődött. Tehát ma reggel úgy döntött elmegy. Akárhová is, de jól tette. Dorea megkönnyebbülten dőlt hátra a karosszékben.  Vasárnap délelőtt. Ma semmit nem akar, még felöltözni sem. Talán visszakuporodik az ágyba és olvas. Az éjjeliszekrényen még mindig a szétnyitott lapjával lefordított Afrikai kalandjaim hevert. Ha ez a nyamvadt könyv nincs, akkor a tegnapi borzalom se lett volna. Dorea az ajtó felé hajintotta a könyvet. De nem találta el az ajtót, mert az hirtelen kivágódott és egy magas férfi combjának csapódott a kötet. A férfi ránézett a borítóra.

-         Kösz. Minden író álma, hogy a saját könyvét vágják hozzá – lépett be a hálószobába Rabastan.

-         Lestrange! Ez itt a hálószobám szóval tűnj innen! A vendégeket a szalonban fogadjuk, de mivel közöltem a szolgákkal, hogy ma vendéget sem vagyok hajlandó fogadni, nem értem mit keresel a bejárati ajtón belül – sziszegte neki Dorea. Borzalmasan nézhetett ki. Gyűrött fehér pamuthálóingben, kócos hajjal, kisírt duzzadt szemekkel és arccsontjai felett kiszáradt kipirosodott bőrrel.

-         Igen értesültem róla. Azt vártam, mikor húz már el Potter itthonról. Elég soká tartott.

-         Hétvége van, ilyenkor azok akik hivatali munkát végeznek sokáig alszanak – felelte rá komoran Dorea, s összehúzta magán a háziköntöst és a reggelizőasztalka felé fordult, hogy Rabastan ne lássa az arcát. Rabastan körbenézett a hálószobában. Hosszanti csíkos atlaszszín tapéta. Franciaágy. De csak az ágy egyik oldala gyűrött. Tehát igaz. A Potter házaspár nem osztja meg egymással a hálószobáját. Nem tudta miért, de ez megnyugtatóan hatott rá, hogy Dorea nem alszik minden este a férje mellett. Viszont az nem, hogy amint belépett látta, Dorea szemei ki vannak sírva.

-         Valami baj van? – kérdezte Rabastan, s az asztalhoz húzott egy széket, hogy leüljön rá. – Úgy tapasztaltam dühös vagy a könyvemre – állapította meg Rabastan. Dorea fejét oldalt fordítva kinézett az ablakon, de Rabastan az álla alá nyúlva kérte, hogy nézzen rá. Dorea lehunyta a szemét, ahogy megérezte a lágy érintést az arcán. Rabastannak mindig meleg tenyere volt, erőtől duzzadó karjai, amibe olyan jól esett volna összegömbölyödni mint egy kismacska.

-         Mit akarsz tőlem? – suttogta sötéten Dorea, ahogy Rabastanra nézett.

-         Mit tett veled? – szorult ökölbe Rabastan keze. – Megvert? – csattant felindultan.

-         Nem – rázta a fejét Dorea.

-         Megerőszakolt? – sziszegte Rabastan.

-         Semmi közöd hozzá Lestrange – húzta fel a térdeit maga elé Dorea, összegömbölyödve a székben.

-         Megerőszakolt igaz!? – feszült meg Rabastan, s késztetést érzett, hogy a falhoz vágja az egész reggelizőasztalt.

-         Rabastan! Vedd észre magad! Ezek a dolgok nem tartoznak rád! – kiáltotta rá indulatosan Dorea.

-         Igazad van, nem tartozik rám – hagyta helyben Rabastan. – Semmi közöm hozzá, nem tehetek semmit.

-         De, egy valamit tehetsz, menj el! – sziszegte Dorea.

-         Nem kell válaszolnod, magam is kitalálom. Megerőszakolt. És miattam igaz? Az ajánlás miatt? Kihívom párbajra! – lobbant az indulat lángja Rabastan szemében. Dorea elkapta a karját.

-         Rabastan várj! – tartotta vissza a férfit. – Nem erőszakolt meg. A szó…fizikai értelmében – sütötte le a szemét. – És nem párbajozhatsz, mert a párbajt tiltják a Wizengamot törvényei.

-         Fogd fel! Engem nem érdekelnek a törvények. Engem te érdekelsz! És végülis ez a párbaj mindent eldöntene, vagy Potter vagy én. Ha Potter akkor szerencsém van, mert elhárult a legnagyobb akadály, ha én, akkor legalább vége lesz a szenvedéseimnek.

-         Rabastan. Mi lenne, ha leszállnál a földre és észrevennéd, soha semmivel sem bíztattalak! Potterrel remek volt a házasságom mindaddig, amíg te meg nem jelentél megint a színen és keresztbe nem tettél nekem a hülye ajánlásoddal! Szóval ne keresztezd az utamat hagyjál már békén! És ne gyere ide, ha nem vagy bejelentve, vagy meghívva! – dühöngött Dorea s felugrott a székéről. – Bármit teszel is csak nekem ártasz vele hát nem érted? Potter világ életében gyanakodott rád azóta az ostoba rózsás úgy óta még a Roxfortból és ő azóta sem felejt. Bár egy szemellenzős griffendéles a férjem, de attól még nem vak! – Rabastan csendesen állt, nézte a mezítlábas, kócos hajú asszonyt. Majd könnyedén fejet hajtott előtte.

-         Mrs. Potter! Tökéletesen megértettem a kívánságát. Elnézést kérek, ha terheltem a jelenlétemmel, többé nem fordul elő. Köszönöm, hogy fogadott. Nem is zavarok tovább – érződött a távolságtartás a hangjában. A hűvösség. Dorea ott állt, akkor is amikor a férfi kifordult a hálószobájából, lerohant a lépcsőn és bevágta maga után a bejárati ajtót. Fejében ott kongott még az ajtócsapódás zaja. Nem szólt utána, hagyta, hogy távozzon. Ha kell örökre az életéből. Ennek így kell lennie. Talán kevesebb izgalom, de kevesebb fájdalommal is jár így az élet.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés