A Földközi-tengeren hajóztak, egyik szigetről a másikra. Néhány órára kikötöttek, aztán ismét mentek tovább. A napjaik nagy részét a hajón töltötték. Rodolphus megpörgette a kormánykereket maga előtt, hogy nagy ívben kikerüljön egy aprócska szigetet, ami az útjukban állt. Voldemort térképe fölé hajolva felnézett az Égei tenger tiszta kék vizére.

- Nincs ez így jól Lestarnge – szólt csendesen Voldemort.

- Elégedetlen vagy? – nézett rá hátra Rodolphus.

- Úgy érzem, hogy kegyelemkenyéren élek – sóhajtotta Voldemort. – Amiből most élünk és utazgatunk, az a tietek. Az a Lestrange-oké.

-         S mi örömmel megosztjuk veled – Rodolphus lenézett az iránytűre, hogy merre haladjon, s ahhoz igazgatta a kormánykereket.

-         Nem érted az aggályaimat. Értsd meg, ez így nincs jól. Hogy indíthatnék támadást, ha minden, amit finanszírozni kell, azt a Lestrange széfből álljuk – bosszankodott Voldemort.

-         Ezzel nem a te harcod lesz, hanem a miénk igaz? – most a hajózásnál Rodolhpus is összekötötte a haját, hasonlóan mint bátyja, hogy ne csapja a haját a szemébe a szél.

-         Eltaláltad. Pénzt kell szereznem, de hogyan? – dobolt az asztalkán Voldemort.

-         Burgin & Burke-nél ez nem sikerült. A mi pénzünket nem akarod felélni. Azt kell mondjam, hogy ekkora vagyont, amennyire a harchoz szükségünk lesz, nem elég a tisztességes út.

-         Van ötleted?

-         Ó igen – vigyorgott rá hátra Rodolphus. – Egy hajósnak mi a legkézenfekvőbb? – sandított Voldemortra. – A kalózkodás!

-         Pontosan hogyan képzeled el? – könyökölt az asztalra Voldemort.

-         Rém egyszerű, megtámadunk minden hajót, persze csellel, bezsebeljük a pénzt, az ékszereket a rakományt, aztán a kikötőkben eladjuk. Bele telik néhány évbe, de szerintem igencsak szépen meg lehet szedni magunkat.

-         Tetszik az ötlet – húzta résnyire a szemét Voldemort. – Ráadásul, ha meglepetésként támadunk elég néhány ember, és a pálcánk.

-         Így van. És foghatunk mugli és varázslóhajókat egyaránt – elnyúlt s halakban közeledett valami sötét árny a fedélzetre. Voldemort kinyújtotta felé a kezét. Az állat készségesen siklott felé, s átsiklott a férfi térdein. Voldemort puhán simította végig hosszú ujjaival a nyálkás pikkelyes bőrt.

-         Nagini felébredt. Éhes – figyelte a kígyóját Voldemort.

-         Aj ,csak a bajunk van ezzel az állattal – morogta Rodolphus. – Minek is hoztad magaddal? Most már becenevet is adtál a szörnynek? – lépett a térképhez Rodolphus. Ezen a szigeten kikötünk és megvacsorázhatunk, a kígyód, meg mi is – bökött az ujjával egy pontra.

-         Te vagy a kapitány – hajolt meg előzékenyen Voldemort.

-         És az egész társaság erről beszél! – áradozott Lucretia a tükör előtt a fürtjeit igazgatva.

-         Micsodáról? – Dorea bosszúsan intett a házimanónak, hogy lejjebb szúrja a tűt a ruhánál. – Lucretia ha beállsz a tükörbe semmit sem látok tőled – szólt unokahúgára Dorea. – Mit gondolsz, elég hosszú így? – figyelte az óceánkék ruhát a tükörben. Óceánkék? Miért pont ez a szó jutott eszébe?

-         Olyan mindegy, két centi ide vagy oda – legyintett Lucretia.

-         A részletek egyáltalán nem jelentéktelenek – vetette ellen Dorea.

-         Ha dekoltázsról van szó igen. Azt mondják, hogy észrevétlenül tűnik fel, a rablók gyorsak akár a villám. S a legtapasztaltabb feketemágusokon is kifognak! Miért érzem azt, hogy ezek nem amatőrök, sőt, hogy szinte borzongásig vágyom a találkozásra vele – sóhajtozott Lucretia.

-         Talán mert túl unalmas az életed – húzta el a száját Dorea. – Nekem nincs időm ilyen rémtörténetekkel foglalkozni.

-         Egyáltalán nem rémtörténetek. A bátyánk feleségét is kirabolták! Ez egészen közeli eset a családunkban! – emlékeztette Lucretia.

-         Talán mert Irma Crack is vigyázhatna jobban az ékszereire. Főleg, hogy azok éppen Black családi ékszerek voltak rajta! Történetesen azt a könnycsepp alakú igazgyöngy nyakláncot szerettem! A nagyanyám viselte egykoron! Erre Irma Crack holmi világítótornyokban rendezett ünnepségekre felveszi és hagyja, hogy ellopják tőle. Fogadjunk még csak nem is védekezett! – bosszankodott Dorea, felszisszenve, mer ta manó beleszúrta a bőrébe a tűt. – Te ostoba! – dörrent a manóra Dorea.

-         Olyan izgalmas! Engem is elfoghatna az a rabló. Bármilyen ékszeremet odaadnám neki – áradozott Lucretia.

-         Ismeretlenekbe vagy szerelmes ez nem abszurd? – ráncolt a  homlokát Dorea, s végigsimított a vállára  simuló csónakkivágású, Lágy sirályformát alkotó ruhakivágáson.

-         Azt mondják soha nem látni az arcukat. Sötét hajukra is fekete selyemkendőt kötnek, a szemük előtt vastag álarc van. Igazi vadromantika! Jajh, miért is nem tartózkodom többet a tengerpartok közelében – sóhajtotta Lucretia álmodozón.

-         Most decemberben lesz alkalmad, talán szerencsével jársz – ajtócsengő zavarta meg Dorea ruhaigazgatását. Ellépett a tükör elől, s kitárta a nagy bejárati ajtót. A szemébe hullott néhány hópehely, de nem ettől dermedt meg igazán.

-         Lestrange! – fújtatta Dorea.

-         A Prewett háznál voltam, és onnan irányítottak ide – tárta szét a karját Rabastan.

-         Vagy úgy! – húzta el a száját Dorea, s fejével biccentett, hogy Rabastan beléphet.

-         Hová készülsz ilyen elegánsan? – érdeklődött Rabastan alaposan végigmérve Dorea selyemruháját. Összeütköztek.

-         Most nem a szalonban vagyunk, hanem a hátsó… - Dorea ijedten lökte el magát a férfitól, ahogy hozzáért, de rosszul tette. Rabastan az ütközés következtében ruhája uszályára lépett, s ahogy Dorea el akart lépni a fércelés könnyű céránja engedett, Az egész szoknyarész lehullott Dorea lábaihoz. Dorea megrendülten állt előtte alsóneműjében, csupasz lábszárral.

-         Öhm… - nyögte Rabastan kidülledő szemei Dorea combjaira tapadtak, s fekete csipke alsóneműjének sejtelmes háromszögén futottak.

-         Te barom! – nézett gyilkos tekintettel Rabastanra. Rabastan ösztönösen hátrált egy lépést.

-         Megint fel akarsz pofozni? – kérdezte szemérmetlen vigyorral az arcán.

-         Szétrombolod a ruhámat! – kapta fel a földről a szoknyarészt, s szó nélkül a lépcső mögötti szobába rohant. – Lucretia! Hozzád jöttek! Fogadd a barbár vendégeidet, akik leszaggatják másokról a ruhát! – kiáltotta az unokahúgának Dorea faképnél hagyva mindkettejüket, s bevonult a gardróbba.

-         Á Rabastan! – lépett ki az öltözőből Lucretia. – Elhoztad a kendőt, amit ígértél? -  Rabastan átnyújtotta a csomagot.

-         Milyen esemény lesz? Nem tudok róla – ráncolta a homlokát Rabastan.

-         Ez csak ruhapróba – legyintett Lucretia, kibontva a kendőt a csomagolásból. – Családi ünnepség lesz, erre senki sem hivatalos.

-         Családi esemény? – ráncolta a homlokát Rabastan.

-         Dorea és Charl tizedik házassági évfordulója, most december 26-án – magyarázta Lucretia.

-         Jaj értem – harapott az alsó fogsorára Rabastan. – Már ennyire régen…? – döbbent le.

-         Bizony, repülnek az évek igaz? – mosolygott Lucretia a nyakába kötve a kendőt, s belibbent Doreához a gardróbba. – Milyen vagyok?

-         Az évek túlságosan is lassan telnek – tiltakozott Dorea. – Itt még kimaradt egy kevés – mutatta a házimanónak Dorea. – Szép sál – nézett futólag Lucretiára.

-         Önnek is bátorkodtam hozni egyet Mrs. Potter – kiáltotta át a falon keresztül Rabastan.

-         Bátorkodtál letépni rólam a ruhát is! – csattant rá vissza Dorea csípőre tett kézzel.

-         Nem volt szándékos! – kiáltott védekezően Rabastan.

-         Egy fenét nem volt! – sziszegte dühösen Dorea. – Idejössz és leszaggatod rólam a ruhát! Romlott a modorod a távollétedben! A trópusokon ezt tanultad a gorilláktól? – kérdezte gúnyosan Dorea.

-         Ha bemutatnám, hogy milyen viselkedést lehet ellesni a gorilláktól, amikor nőstény van a közelükben attól tartok, az eddigi pofonjaid simogatások voltak ahhoz képest amit kapnék érte – kiáltotta át Rabastan nevetve, miközben kényelmesen lehúzta a kesztyűjét, s elhelyezkedett a karosszékben. Lucretia a szája elé tartva a sálat kuncogott, s visszakacsintott Rabastanra.

-         Nem érdekel egyik sem – vágta rá Dorea. – Erőszakos vagy! – Dorea arca még mindig égett, hűsítőn simította rá a tenyerét.

-         Mert láttalak alsóneműben? Számtalan nőt láttam már alsóneműben, és a  nélkül is – felelte ujját végigsimítva az ajkán Rabastan.

-         Nem érdekelnek az élményeid. Engem viszont nem láttál. Ha úriember lennél máris elfelejtenéd, és biztosítanál, hogy semmire sem emlékszel…

-         De ennyire nem leszek úriember. Tetszik ez a csipkés bugyi rajtad – harapott az ajkára nevetve Rabastan.

-         Te szemét! – sziszegte Dorea lángoló arccal. Ijedten nézett a saját tükörképére. Aki visszanézett rá, egy csillogó kék szemű, felhevült pirospozsgás arcú, lángoló tekintetű és zilált fekete hajú nő volt. Tele élettel. Ezt váltja ki belőle Rabastan Lestrange megjelenése. Örült, hogy a férfi a fal másik oldalán nem láthatja az arckifejezését. Le kell nyugodni!

-         Ezt is a férjednek tartogatod az évfordulótokra? – kíváncsiskodott Rabastan.

-         Semmi közöd hozzá! – vágta rá fagyosan Dorea. Rabastan komótosan felállt és töltött magának a tálcán lévő kancsóból egy pohár vizet.

-         Charlus is nagyon készül – szólt közbe Lucretia. – Kibérelt egy gyönyörű partyhajót Cardiff kikötőjében. Alig várom, hogy lássam. Az egész család ott lesz.

-         Milyen romantikus – jegyezte meg gúnyosan Rabastan. Dorae magára rángatta a szoknyáját és a garbóját.

-         Fogd be Lestrange! – lépett ki a ruhapróba befejeztével Dorea az összekötő ajtón át a gardróbból. Rabastan végigmérte. Ahogy illedelmes keretek között nem nézhetne végig egy férfi egy nőt. Botrányos volt. Dorea pedig pontosan tudta, hogy mit gondol a férfi. A szeme előtt még mindig a meztelen combjai és a fekete csipkealsó lebeg. Még így is, hogy Dorea szokásos fekete szoknyájában, és körömcipőjében, egy királykék pamutgarbóban lépett ki elé. Dorea zavartan kapta el a tekintetét Rabastan fátyolos tekintetétől.

-         Meddig akarsz még itt téblábolni? Nem hagysz nyugodtan készülődni, a férjem mindjárt itthon van.

-         Tehát mi lesz? Újra kimondjátok egymásnak az igent, örök hűséget esküdve? – nézett fel rá Rabastan.

-         Nem, egy egyszerű vacsoraest lesz, családi körben – legyintett Dorea. – Fölösleges protokoll, de kötelező – Dorea zavartan forgatta a karikagyűrűt az ujján.

-         Megható lesz. Együtt a Potter családdal, és a Black családdal. Gondolom mennyire várod – vigyorgott rá szemtelenül Rabastan.

-         Igenis várom. A férjem nagyon sokat fáradozott vele, kiválasztotta a helyszínt ,az ételeket. Nagyon tökéletes lesz – topogott a cipője orrával dühösen Dorea.

-         El tudom képzelni mennyire tökéletes – Rabastan kihúzta a zsebéből a sötétkék áttetsző fátyolanyagot, s Dorea vállára terítette. – Bár nem kérte, én mégis hoztam. Remélem, ha az első éjszaka joga nem is lett az enyém, az utolsó az enyém lesz – súgta Dorea fülébe, ahogy mögé lépett Rabastan. Nem hagyta, hogy a nő bármit is válaszoljon. – Nem zavarok tovább. Viszontlátásra – vette a kabátját Rabastan, s kiviharzott a Potter-házból, mielőtt szembe találkozik Charlus Potterrel.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés