Este ötre ért haza. Hulla fáradtan és meggyötörten. Rabastan otthon volt. A dolgozószobában írt. Pennája sebesen száguldott a papíron.

-         Megjöttem! – kiáltotta Dorea, s lehajintotta a mappáját az asztalra. A kabátját az egyik házimanó vitte el. – Borzalmas napom volt soha rosszabbat! – nyomta a homlokára a tenyerét Dorea.

-         Túl sok halálos ítélet vagy túl sok azkaban? – érdeklődött Rabastan felpillantva. Dorea megállt a dolgozószoba ajtajában.

-         Egyik sem .Csupa elemi hibát vétettem, nem ismerek magamra. Ilyet kezdő gyakornok koromban csináltam – ült le Dorea az egyik ablak alatti mélyedésbe, s előrehajolva beletúrt a hajába.

-         Elemi hibákat? Kétlem, nem úgy ismerlek – ráncolta a homlokát értetlenül Rabastan.

-         Egy egész halom papírt írtam alá…hibásan. És a nap közepén ébredtem rá, hogy… - Dorea elakadt a mondatban, de Rabastan befejezte helyette.

-         Hogy a régi asszonynevedet használtad – mondta ki Dorea helyett Rabastan. Dorea beharapta az ajkát. Rabastan ellenben kifürkészhetetlen tekintettel nézett rá.

-         Annyira kínos volt – pattant fel Dorea, s idegesen járkálni kezdett a dolgozószobában.

-         Azért, mert elfelejtetted, hogy közben hozzámjöttél, vagy azért mert még mindig Mrs. Dorea Potternak érzed magad, Charl Potter feleségének – keményedtek meg Rabastan arcvonásai. Dorea szemlesütve állt.

-         Nem is tudom – malmozott az ujjaival Dorea. – Úgy éreztem, hogy rutinból csinálom a munkám. Hogy igazán oda sem figyelek, hogy mit művelek, csak a napi rutin. Napi rutinból firkantottam alá az aláírásomat.

-         És napi rutinból vártad Charl Potter Kereskedelmi osztályról érkező felterjesztését is? – érdeklődött gúnyosan Rabastan.

-         Nem kellett volna elmondanom, tudtam, hogy hülyén fogsz rá reagálni – tette csípőre a kezét kimerülten Dorea.

-         Hogyan kellene fogadnom, hogy halomnyi papírt még mindig Dorea Potterként írtál alá? Úgy érzem talán ez egy jelzés, hogy valójában nem fogadtad el a házasságunkat. Tudat alatt elítélsz engem is és a nevemet is. És ez az ékes bizonyíték rá. Hogy fél nap után döbbensz rá, hogy ja, amúgy már nem is ez a neved – dobta a pergamenre a pennáját Rabastan, ahogy ingerülten hátradőlt a székben.

-         Amikor gyakornok voltam, akkor az évszámváltást rontottam el. Akkor nem fogadtam el az új évet? – kérdezett vissza gúnyosan Dorea.

-         Ez egyáltalán nem ugyanaz! – csattant Rabastan.

-         Miért kell ennyire felfújnod? – kiáltotta rá Dorea.

-         Bravó! Ordítsuk le egymás fejét, már úgyis hiányzott – csapott az asztalra Rabastan.

-         Még nekem is új ez az egész helyzet – dörzsölte a homlokát fáradtan Dorea. – Nem megy egyik napról a másikra. Bementem az irodába és az irodában…

-         És az irodában Dorea Potterré változtál. Az ágyamban ki vagy? – kérdezett rá sértőn Rabastan. Dorea előtte termett és már lendült a keze. Rabastan szemrebbenés nélkül nézte. – Mire vársz? Üss meg! Vagy férjeket már nem illik felképelni? Charl Pottert megütötted valaha is? Vagy csak engem tisztelsz meg vele? – érdeklődött gúnyosan Rabastan. Dorea sarkon fordulva kiviharzott a dolgozószobából.

-         Nincs kedvem ma tovább beszélgetni veled – sziszegte Dorea az utána igyekvő Rabastannak.

-         Miért? Mert jogosak a kérdéseim? A férjed vagyok! – csattant rá Rabastan  utolérve és maga felé rántva. – Jogos kérdés, hogy vajon amikor ágyba viszlek kit képzelsz a helyembe! – sziszegte Dorea arcába.

-         Senkit! – sikoltotta Dorea.

-         Nem úgy veszem észre! Tudod rohadtul elegem van abból, hogy Charl Potter neve lebeg még mindig közöttünk! Meghalt, de egy halottal nem tudom felvenni a versenyt! Mikor fogom tudni kirúgni már az életünkből!? – kiáltotta Rabastan.

-         És szerinted nekem milyen érzés volt rádöbbennem, hogy mit tettem? Összeomlottam a munkaidőm kellős közepén! Nem volt nálam egy kibaszott pirulám se, és szanaszét hullottam, sírtam és lelkiismeretfurdalásom volt egyszerre én…tizenhat évig ezt a nevet írtam alá! Értsd meg! Nem is gondolkodtam, csak írtam alá a jelentéseket. És aztán…ebédszünet után amikor aláírtam a következő lapot egyszerre kiesett a kezemből  toll és csak néztem a nevet amit leírtam és bőgtem és nem értettem, hogy mi van velem – Doreának könnybe lábadt a szeme. – A titkárnőm szenilisnek nézett az biztos, mert mondtam, hogy gépelje le újra az egészet, mert újra kell írnom, a régieket stornóznom kellett, ki kellett vezetni az iktatókönyvből, baszott sok papírmunkám ment rá, és néhány aláírás miatt pepecseltem egész nap. Majd megőrültem. És ami rosszabb! Ez törvénybe ütköző is volt! Hiszen nem a nevemen írtam alá, és ez hamisításnak is minősül. Teljesen kikészültem – sírta el magát Dorea, s sarkon fordulva a mosdóba sietett, s magára zárta az ajtót. Rabastan utánament, s a zárt ajtó mögül hallotta, hogy Dorea megengedve a csapot zokog. Bekopogott.

-         Dorea – mondta lágyan.

-         Hagyjál – szólt ki sírós hangon Dorea, s hallatszott, hogy kifújja az orrát.

-         Ugye nincsenek nálad gyógyszerek? – kérdezett rá Rabastan. – Nem akarom, hogy benyugtatózva élj mellettem.

-         Nincsenek – sziszegte ki Dorea. Rabastan az ágyra ülve várta, hogy Dorea kinyissa az ajtót. Lezuhanyozott. Amikor kilépett, csak a fürdőköntöse volt rajta. Feltűzte a haját a zuhanyzáshoz.

-         Gyere vacsorázunk – invitálta a nőt.

-         Nem vagyok éhes. Én ma komolyan kikészültem. Egy rakás bűncselekményt vittem véghez. Nagyon megrázott.

-         Túlságosan lelkis vagy ha törvényekről van szó – ingatta a fejét Rabastan.

-         Te ezt nem érted. Ez…

-         Az nem zavar, hogy Potter nevét használtad és nem ez enyémet. Téged az zavar, hogy törvénybeütköző dolgot csináltál! Csodás! – lépett a fürdőbe Rabastan háborogva s ő is a zuhany alá állt. Dorea már hálóingben feküdt a takaró alatt, amikor kilépett. Rabastan becsúszott mellé a takaró alá.

-         Még csak fél nyolc – jegyezte meg Rabastan.

-         Nagyon kimerültem – felelte Dorea. Rabastan keze suhogva ért Dorea derekához a takaró alatt. Dorea háttal feküdt neki. Lágyan cirógatta végig a nő csípőjét.

-         Ehhez ma tényleg nincs kedvem Charl – Rabastan keze megdermedt a mozdulatban. Dorea visszatartotta a levegőt. – Rabastan…azt akartam mondani… - a férfi nem válaszolt. Dorea csak takaró suhogásából érzékelte, hogy Rabastan felállt.

-         Rabastan! – szólt a férfi után, de Rabastan nem válaszolt, betette maga után a hálószoba ajtaját. Jesszus! Hunyta le a szemét az előtérben Rabastan. Legmerészebb rémálmai válnak valóra. Ma képtelen felmenni a saját hálószobájába. Mert retteg attól, hogy ez megismétlődik. Hát nem fog! Biztosítani fogja Dorea Pottert…Lestrange-ot. A rohadt életbe! Még neki sem megy? Rabastan rosszkedvűen lépett a szalonba, s a bárszekrényhez lépett. Töltött magának egy pohár lángnyelvwhiskyt és cigerattára gyújtott. Nos Mrs. Lestrange! Biztosítom, hogy ne keverjen sohase össze az ágyban Charl Potterrel. Soha többet! Rabastan felhajtotta az italt, s újabb pohárral töltött. Az ajtóból halk hang szólította.

-         Rabastan – Dorea jött utána türkizszín hálóköntösében és házipapucsában. – Ne haragudj! – mondta ki nehezen Dorea.

-         Értesz az övön aluli ütésekhez, de hát ezt mindig is tudtam rólad – mondta komoran Rabastan.

-         Nincs mentség arra, amit mondtam – rázta a fejét Dorea. – Egyszerűen vannak bizonyos élethelyzetek, amikben akaratlanul is a régi életemből itt maradt berögződések dominálnak.

-         Hogy az ágyban Charl-nak hívsz? – nézett rá véreres szemekkel Rabastan.

-         Annyira sajnálom – nézett rá kétségbeesetten Dorea. – De…a szexuális visszautasítás Charl-hoz kötődik, hiszen neki kellett ki tudja hányszor elmondanom az életemben. Nem akartalak megbántani vele.

-         Pedig ahhoz képest egész jól sikerült – felelte Rabastan. – De Mrs. Lestrange ne aggódjon, nem kívánom magára erőltetni a jelenlétemet az ágyban. Én nem vagyok Charl Potter és erre ha magától nem jött rá, akkor majd én emlékeztetem.

-         Tudom. Tudom, hogy nem vagy Charl. Nem kell rá emlékeztetned, hiszen semmiben sem vagy olyan mint ő…

-         Igaz, nem vállaltam minisztériumi hivatalt, ahogy azt te bizonyára elvárnád a férjedtől, akit visszautasíthatsz az ágyban – szorította erősebben a fogait Rabastan.

-         Rabastan kérlek ne csináld ezt! – kiáltotta kétségbeesetten Dorea.

-         Mit? – fordult vele szembe Rabastan, s most már ő is ordított. – Mégis mit vársz tőlem, hogyan viselkedjem? Miközben Charlnak hívsz a hitvesi ágyunkban. Merlinre Dorea! Ha valamit hát ezt nem akartam hallani soha az életben tőled!

-         Nem volt szándékos fogd már fel azzal a csökönyös agyaddal! – kiáltotta rá Dorea türelmetlenül toppantva. – Nem tudom kitörölni a fejemből az elmúlt tizenhat évet!

-         Miért jöttél hozzám feleségül? – szegezte a nőnek a kérdést Rabastan. – És kérlek ne azt feleld, hogy azért, mert kértelek és te vágytál a stabilitásra és az állandóságra, amit egy házasság nyújthat. – Dorea nem tudott megszólalni. – Ennyire fájna kimondani, hogy szeretsz? Vagy ez a hazugság nem jön olyan könnyen a szádra mint Charl Potter neve az ágyunkban! – magasodott felé. Rabastan. Dorea lekevert neki egy pofont. Rabastan félrerántva a fejét gúnyosan nevetett. – Mrs. Lestrange! Köszönöm, hogy emlékeztet arra, hogy mit kapok én ezzel a házassággal.  És egy szavam sem lehet, mert ezt akartam. Én akartam – fordult a bárszekrény felé. Dorea tanácstalanul nézett rá. Rabastant ma jobban megsértette, mint bárki, bármikor valaha is az életben. Akaratlanul. Dorea nem bírta tovább önmegtartóztatni magát. Visszasietett a hálóba. A magával hozott utazóláda aljában hagyta az üvegcséket. Dorea remegő kézzel bontotta fel az új üveget, s lenyelt egy pirulát, leöblítette a vízzel, amit az éjjeliszerkényére készített. Szinte azonnal elnyomta az álom. Rabastan valamivel éjfél után ért fel a hálószobába. Dorea már mélyen aludt. Ahogy Rabastan az éjjeliszerkényére állította a gyertyát a gyertyafényben megcsillant a nő oldalánál az üveg. Rabastan ránézett a címkére. Altató. Komolyan minden csoda három napig tart? Dorea már ma este Altató hatása alatt alszik mellette? Merlinre mit művelnek egymással? Hiszen szereti! Rabastan kisimította a nő haját az arcából, az ujjai nedvességet tapintottak. Dorea még álmában is sírt. Túl nagy fájdalmakat okoznak egymásnak. De miért? Rabastan átölelte a nő derekát, s elfújta a gyertyát. Dorea úgy gömbölyödött a karjaiban mint egy kismacska.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés