Vízcsobogásra ébredt. Dorea tehát már fent van. Rabastan fáradtan dörzsölte át az arcát, s fürdőköntösébe dugva a karját, álmosan kóválygott a fürdőszoba felé. Dorea frissen, pattogósan készülődött, már kifestette magát, opálkék felsőben volt, harisnyában. Nem mert cipőt felhúzni, hogy a kopogással ne ébressze fel a férfit. Ahogy megfordult beleütközött Rabastanba.

-         Kérem! – tartotta a tenyerét várakozóan Rabastant.

-         Mi a francokat kérsz? – csattant sürgetően Dorea.

-         A gyógyszereket – nézett kérlelehetetlen szemekkel a nőre.

-         Miféle gyógyszereket? – akarta kikerülni Dorea.

-         Mindet! Nem fogsz gyógyszereken élni mellettem világos? – csattant Rabastan , s elfordította a kulcsot a hálószoba ajtóban, a kulcsot pedig a köntöse zsebébe süllyesztette.

-         El fogok késni! – mérgelődött Dorea.

-         Kiengedlek, csak add át az összes gyógyszert ami nálad van – dőlt az ajtónak Rabastan. Dorea bosszúsan dobta az utazóládát az ágyra, s kapkodva vette ki belőle a gyógyszereket, s Rabastan kezébe nyomta. Rabastan teljes erőből a földhöz csapta őket. Az üvegek széttörtek, a pirulák szanaszét gurultak a hálószoba padlóján. Rabastan és Dorea farkasszemet néztek egymással.

-         Ez az összes? – morogta Rabastan hidegen.

-         Igen – felelte rá Dorea.

-         Hazudsz! – sziszegte Rabastan. – Hol a többi?

-         Nem hazudtam – vetette ellen Dorea.

-         Meglebbent a szempillád – húzta el a száját Rabastan. – Már ismerlek, tudom, hogy ilyenkor hazudsz – Rabastan kirántotta a nő kézitáskáját a hóna alól, s a tartalmát az ágyra szórta. A lomok közt két újabb gyógyszeres üvegre bukkant. Rabastan a falhoz csapta őket.

-         Ennyi? – kérdezte Rabastan ingerülten.

-         Igen! – sziszegte neki Dorea.

-         Meg ne lássak nálad még egyszer egyetlen tablettát is, mert én foglak pofon csapni most már, megértetted? – adta át a nőnek a táskát fenyegetően Rabastan. – Én nem Potter vagyok! Nem fogom tűrni neked, hogy telegyógyszerezd magad,  világos? Kérdeztem valamit! – ragadta meg a nő karját erőteljesen Rabastan.

-         Világos! – felelte fagyosan Dorea, Rabastan elfordította a kulcsot a zárban, Dorea félrelökve az ajtóból kiviharzott.

A Lestrange kastély nehéz kapuja becsapódott. Dorea a szokásos rutinnal ledobta a mappát az asztalra, lerángatta magáról a kabátot. A kesztyűt, a sálat.

- Későn jött haza Mrs. Lestrange – Dorea megpördült a tengelye körül. Rabastan borospoharat a kezében tartva, frissen borotváltan állt a étkező ajtajában.

- Zárt ülés volt a Wizengamotban – felelte hidegen Dorea.

- Éhes vagy? – kérdezte Rabastan.

- Vacsoráztunk az ülésen – rázta a fejét Dorea.

- Remek – felelte dühösen Rabastan. A Dorea mögötti asztalkára tette a poharat, s Dorea haját hátraigazítva tenyerét rásimította a nő tarkójára, s lecsapott az asszony ajkaira.  Dorea hátravetve a fejét szinte beleolvadt Rabastan karjaiba. A férfi elhúzta alkoholízű ajkait.

- Beszélnünk… - kezdte Dorea.

- Egyáltalán nem akarok most beszélgetni veled, egészen mást akarok – lihegte mohón Rabastan, s lehúzta Dorea szoknyájának a cipzárját. A szoknyát korcánál fogva lerántotta a nőről. Dorea levegő után kapkodva kapaszkodott a vállába. Rabastan végighúzta a tenyerét felesége nőies combjain, s egyetlen lendülettel a karjaiba kapta, s felcipelte az emeletre. A széles franciaágyra fektette, s lerángatva magáról a ruhákat feküdt mellé. Nyelvével utat tört magának a z opálszínű anyag alatt ,felgyűrve a finom kelmét  Dorea hasán. Dorea szemlesütve reszketett alatta. Rabastan megemelve Doreát áthúzta fején a blúzt, s visszatért a fekete csipkemelltartóhoz. Az anyagon keresztül tapadt ajkaival a nő mellbimbójának vöröses udvarára s a feszes halmokat tenyerébe fogta. Lerántotta a nőről a harisnyát és az alsóneműt. Átvetette combját a nő lábai közé, s  mielőtt Dorea tiltakozhatott volna Rabastan nyelve már nőiesége szirmain simított végig. Dorea felnyögött, s megvonaglott alatta. Rabastan forró tenyere végigsimította nő selymes combjait, s megragadva a fenekét belemarkolt, miközben nyelvével vad táncot járt Dorea érzékeny pontján. Dorea nyöszörögve dobálta a fejét, tiltakozón akarta eltolni Rabastan fejét, Rabastan ránehezedett. Dorea előretolta a csípőjét várva a behatolásra, de nem történt meg. Csalódottan lebbentek fel szempillái. Rabastan kék szemei sötétlőn néztek rá.

- Mond ki a nevem! – kérte zihálva Rabastan.

- Rabastan! – pihegte Dorea.

- Jól van, véletlen sem szeretném ,ha azt hinnéd Charl Potter van veled az ágyban – felelte metszőn Rabastan. Dorea teste tiltakozón megfeszült, de Rabastan nem foglalkozva vele beléhatolt. Dorea ajkán hörgő hang szakadt fel, elnehezülő szempillái lecsukódtak, Rabastan a feneke alá nyúlva ragadta meg, s megemelte ,hogy mélyebben hatolhasson be. Dorea sikoltozott a gyönyörtől, Cserepes ajkakkal kapkodott levegő után, a lepedőt markolta maga alatt, Rabastan felgyorsulva adta a lökéseket, s ahogy Dorea a csúcshoz közel, apró levegőket véve sikoltott hirtelen leállt.

- NE! Ne hagyd abba! – kiáltott fel, a beteljesülés utáni vágy kínjaival Dorea.

- A nevemet! – dörmögte Rabastan, miközben maga is úgy érezte szétrobban az ágyéka, ha most nem folytatja.

- Rabastan! Rabastan! – pihegte sürgetőn Dorea. Rabastan elégedetten, siklott újra a mélybe, Dorea hosszan, elnyújtva sikoltott fel, Rabastan ölének feszítve csípőjét. Rabastan is megremegett ahogy ugyanabban a pillanatban a csúcsra ért. Rabastan kifulladva gördült le Doreáról, az ágy másik oldalára feküdve. Levegő után kapkodva nézett a mennyezetre. Dorea kimerülten nyúlt az éjjeliszekrényén álló kancsóért, s remegő kézzel töltött a pohárba, s felkönyökölve nagyot kortyolt a vízből. Rabastan utána nyúlva cirógatta meg a nő hátát. Nézte ahogy a sötét haja hullámzik a vállán, a háta sápadt fehér bőrére borul. Dorea koppanva helyezte vissza a poharat az éjjeliszekrényre. Dorea visszahanyatlott a párnáira,s mélykék szemeit felvetette Rabastanra.

- Szeretlek te boszorkány! – simította át Dorea arcát lágyan Rabastan, s futó puszit nyomott a nő ajkára.

- Rabastan, te a szexet szereted – felelte hűvösen Dorea.

- A kettő most összecseng – mosolygott rá pimaszul Rabastan.

- Csakis azért mondod most hogy szeretsz, mert valójában azt akartad mondani, hogy szeretsz szeretkezni velem – vonta össze a szemöldökét Dorea.

- Kiborító vagy – állapította meg Rabastan.

- Én úgy mondanám tisztán látok – felelte rá komoran Dorea.

- Gondoltam szebb szavakba öntöm neked azt, hogy soha nem éreztem ezt egyetlen nővel sem, mint veled – dőlt hanyatt a párnáira Rabastan is.

- Mit?

- Hogy ennyire ki tudsz elégíteni, és mégis…most hogy itt fekszel mellettem, máris újra kívánlak – rekedt el Rabastan hangja.

- Megyek lezuhanyozok – jelentette be kitérően Dorea, s lesiklott Rabastan mellől az ágyról. Merlin mindenit is! Nem fogja hagyni neki, hogy ennyivel lezárja! – Rabastan is felkelt az ágyból, s a fürdő párás levegőjébe lépve   Dorea élvezte a zuhanyzást, haja ébenszínű fekete lavinaként ömlött a zuhanyvízzel keveredve a vállára és a hátára, apró vízpatakok csorogtak le a testén, nőies háromszöge felé haladva. Rabastan  belépett a zuhany alá, s a rózsaillatú olajból csorgatott a tenyerére, majd átkarolva a nőt végighúzta ujjait, nőies idomain. Dorea levegő után kapva nyitotta ki a szemét.

- Éppen zuhanyzok! – fogta el a férfi karjait Dorea.

- Nem akartam, hogy magányosnak érezd magad közben – búgta Rabastan nem törődve a tiltakozással  Dorea melleit dörzsölgetve tenyerével.

- Megzavarod a magánéletemet – tiltakozott Dorea.

- Nem kedvesem! Mostantól én vagyok a magánéleted – feszítette ágyékát a nő tomporának. Dorea megérezte a fenekének nyomódó ágaskodó férfiasságot, amire teste azonnal lázban égve reagált, Mellei feszesen meredtek előre, s ölében a jól ismert bizsergés nedvessége futott végig. Rabastan tenyere birtoklón járt felesége testén, Dorea a fém kapaszkodót markolva nyögdécselt.

- Rabastan! – próbálta rendre inteni a férfit Dorea.

- Igen kedves! Én vagyok! Látod megy ez a felismerés dolog neked – búgta gúnyos férfias nevetéssel Rabastan. Dorea megfordult, hogy mondjon valami megfelelőt rá, de Rabastan ajkaival betapasztotta a száját. Dorea szomjasan, mohón és buján kapott a férfi vad csókja után, Rabastan vállára ömlött a forró zuhanyvíz, s mindketten rózsaolajban és az összefonódó testükön végigcsorgó vízben álltak.  Dorea átvetette nedves rózsaillatú karjait a férfi vállán, s reszketve nyomta ágaskodó mellbimbóit a férfi szőrös mellkasához. Rabastan szinte felnyársalta, ahogy a szétnyíló női szirmok közé furakodott. Visszhangzott mindkettejük nyögése a fürdőszobában.  Rabastan Dorea feneke alá nyúlva tartotta a nőt az ölében. A nedves, zuhanyvízmosta csempének nyomva az asszonyt. Dorea fuldokolva kapott újra és újra levegő után, Rabastan alig hagyta levegőhöz jutni ajkai újra birtokba vették ajkait,  Olyan erősen és határozottan tartotta magában, minden csupa rózsaillatú volt és nedves, és párás és Rabastan forró csókjai és ölelésében. Dorea felhördült, ahogy váratlanul rázuhant a beteljesülés érzése. Rabastan gyorsított a tempón, és felnyögve ő is megfeszült egyre keményebb és mélyebb lökésekkel, hajtva Dorea vállára a fejét, rászorította ajkát a felesége vállára.  Dorea lehunyt szemmel pihegett. Rabastan leeresztette a karjaiból. Dorea kilépett a zuhany alól,s kicsavarva a haját a fürdőköntösébe burkolódzott.

- Beszélni akartál – zárta el a csapot Rabastan, s ő is kilépve magára kapta a fürdőköntöst.

- Riley nem jön haza az ünnepekre – kereste elő a fürdőszoba szekrény fiókjából a fésűjét Dorea.

- Írt levelet? – vette ki az asszony kezéből a fésűt Rabastan, s maga kezdte átfésülni a felesége haját, a nő mögé lépve. Tekintetük találkozott a tükörben.

- Nagyon haragszik rám – lebbent valami fekete szomorúság Dorea mélykék tekintetébe.

- Idővel megbocsát – nyugtatta Rabastan, lágyan húzva a fekete hajzuhatagban az ezüst fésűt.

- Nem fog – rázta a fejét Dorea. – Kevesebb Black vér szorult bele, mint szerettem volna. Sajnos ő Potter, túlságosan is. - Rabastan a nő rekeszizma felett átkarolva Doreát magához vonta. Dorea engedelmesen nekidőlt.

- Akkor…lenne kedved velem hajózni? – villant Doreára a tekintete a tükörben.

- Most az ünnepek alatt? – kérdezett rá elgondolkodva Dorea.

- Csak a fiad miatt maradtunk volna itthon nem? Akkor meg? Két ünnep közt nincs Wizengamot, vagy mégis? – vonta fel a szemöldökét Rabastan.

- Nem nincs – rázta meg a fejét Dorea.

- Akkor mentséged sincs, tengerre szállsz velem szerelmem – dobta a fésűt a mosdókagyló szélére Rabastan, s kézen fogva a nőt magával húzta a hálószobába.

Békés volt a tenger. És sokkal enyhébb levegőt hozott, mint amilyen a szárazföldön volt. Csodálatos érzés volt, a ringó andalító hajómozgásra elaludni. Szinte észrevétlenül nyomta el az álom minden este. A friss sós illat pedig egy csapásra megszüntette az alvászavarait. Már kezdte megérteni Rabastan miért utazott annyit. Azért mert a tengeren valahogy jobban lehet aludni. Dorea annyi könyvet olvasott már a férjétől, amiben le is írta ezeket az élményeit, mégis egészen más volt olvasni, és megtapasztalni. Dorea a fedélzeten sétálva figyelte, ahogy Rabastan ingujjra vetkőzve  irányítja a hajót, feszíti meg a köteleket. A szél belekap a fehér finom kelmébe, s vastag erős, izmos karjához tapasztja az ing anyagát. Rabastan nagyon könnyed, és felszabadult volt a tengeren. Mintha semmi gondjuk nem lenne. Mintha minden csodálatos lenne és mintha nem számítana semmi a világon, csak ők és a tenger. És ebből a hangulatból valamit átragasztott Doreára is. Aki nem gondolt a munkára a Wizengamotra, a törvényekre, a fiára. Egyáltalán semmire. Csak élvezte az életet. Rabastan Lestrange mellett. Az élvezet nem tartott sokáig. Dorea a kapitányi kabin mosdójában hajolt a WC-csésze felé.

-         Dorea! Minden rendben? Elrontottad a gyomrod igaz? – bosszankodott a hálókabinban le-fel járkálva Rabastan. – Az én hibám! Nem kellett volna erőszakoskodnom, hogy hajózz velem.  – Dorea már fél órája hallgatta Rabastan szóáradatát és panaszáradatát, ahogy magát okolja, hogy Dorea a harmadik hajónapjukon már lebetegedett.

-         Tudhattam volna, hogy nem bírod a hajózást! Rád kényszerítettem! Mert erőszakos voltam, és nem is akartál hajózni tudom!

-         Semmi bajom a hajózással – vetette ellen Dorea, arcát törölgetve a törülközőjébe. Pocsékul volt. A hajó imbolygása pedig még fokozta is.

-         Máskor bezzeg mindig belekötsz mindenbe és elutasítasz mindent! Mivel vettelek rá, hogy kihajózz velem a tengerre!?

-         Ha jól rémlik a szokásos kis játékodat űzted, az ágyban, hogy a csúcs előtt leálltál – mordult Dorea.

-         Hogy egyezhettél bele!? Megyek és lenézek arra  a Merlinátka hajószakácsra! Biztos nem füstölte meg rendesen a halat – rántotta fel a kapitányi kabin ajtaját Rabastan.

-         Rabastan beszélhetnék veled!? – kiáltott utána türelmetlenül Dorea.

-         Szóval mégis! Valójában tengeribeteg vagy és világ életedben víziszonyod volt és miattam mégis belementél! Miért nem mondtad?! – förmedt rá dühösen Rabastan.

-         Rabastan! Fogd fel nem vagyok tengeribeteg! – kiáltott rá türelmét vesztve Dorea.

-         Dehogyis nem! Mióta van az hogy nem mersz nekem elmondani dolgokat? Három napja ki sem jössz a kabinból. Visszafordulunk! Nem akarom, hogy itt hányd ki a beled a hajómon! Nézni sem bírom…

-         Terhes vagyok a rohadt életbe is ezt próbálom már neked fél órája elmondani! – ordította rá Dorea. Rabastan ledermedve állt az ajtóban, a kezében még mindig a kabinajtó kilincsét markolta. S csak bámult kidülledő szemekkel az asszonyra. Dorea kimeresztett szemekkel viszonozta a pillantását. Megnyalta cserepes ajkait.

-         Ó, hát az mindjárt más… - nyögte ki magából Rabastan még mindig kábán állva. Úgy érezte, mintha Dorea fejbecsapta volna egy üsttel. Annyiszor felpofozta már a nő életében. Most ez más volt. Csak bámulta a nőt. Szeme végigsiklott a nő testén. S lassan kúszott a fejébe a megértés ténye. Apa lesz.

-         Matrózok! – harsogta ki szemét le sem véve Doreáról. – Orrvitorlákat elfordítani. Irány a Doveri kikötő! – s azzal becsapta a kabinajtót. Dorea értette a parancsot. Rabastan tehát visszafordul. Vissza. Angliába.

-         Miért szakítjuk meg az utunkat? – kérdezte távoli hangon Dorea.

-         Mindenképpen visszafordultam volna. Nem tesz jót neked ez a tengeri út. Sem ha beteg vagy, sem így – ejtette ki rekedten Rabastan.

-         Nem igazán jön össze nekünk ez a közös hajózás – nézett el Dorea.

-         Úgy látszik nem – lépett vissza Rabastan, s az íróasztalhoz ült. – Hogy vagy? – rebbent Rabastan szeme lágyan.

-         Pocsékul, úgy érzem magam, mintha egy jósgömbben lennék és ráznának össze vissza – ült az ágy szélére Dorea.

-         Ezt is én okoztam – vádolta magát Rabastan.

-         Hát…kétségtelenül – futott apró mosoly Dorea ajkára. – De hiszen ezt akartad.

-         Ezt is én akartam – húzta el a száját Rabastan, ahogy kijavította a felesége mondatát. – És te?

-         A férjem vagy. Ez teljesen jogos elvárás – támaszkodott a tenyerével az ágy szélére Dorea.

-         Nem a törvények és a jogok érdekelnek.  Hanem te!

-         Átéltem már egy gyerekszülést – húzta el a száját Dorea. – minden nő bolond aki önszántából vágyna újra egy ilyen élményre. De az ilyen dolgok nem kerülhetők ki egyetlen házasságban sem – felelte számító ridegséggel Dorea.

-         Ez elég válasz volt a nem összefoglaló köréhez – bólintott Rabastan. – Ráderőltettem egy terhességet – bámult maga elé Rabastan.

-         Szeretnék egy egészséges fiút szülni neked – állt fel Dorea, s a tenyerét rátette Rabastan vállára.

-         Kötelességből, mert ezt diktálják a házassági elvárások igaz? – nézett a nő gyűrűsujjára Rabastan. – Minden este kötelességből fekszel le velem? – kérdezett rá Rabastan.

-         Ne kezdjük ezt! – húzta el a kezét Dorea, s elfordulva kinézett az apró mozaikkockás kapitányi ablakon.

-         Ezt nem kezdjük ezt folytatjuk Dorea! – csattant Rabastan. – Feleségül vettelek, de néha úgy érzem egy jégcsapot dugtam az ágyamba!

-         Hogy mondhatod ezt?

-         Ó igaz is az ágyban talán nem jégcsap, csak hűsítő zselé, de a mindennapokban egy jéghideg közönyös és számító nő vagy!

-         Hogy vághatsz ilyesmit a fejemhez!? – kiáltotta rá Dorea. – Nem tegnap találkoztunk, tudhattad volna jól, én ilyen vagyok és te sem változtathatsz meg, ahogy senki sem!

-         Miért van az, hogy bármit teszel, ismét úgy érzem, csak kötelességeket teljesítesz! Mellettem is! Én nem akartam semmit rád kényszeríteni! De te mániákusan kötelességlistákat állítasz a házasságunkba is! Nászéjszaka kipipálva! Fiú utód kipipálva! Őrületbe kergetsz ezzel! – robbant Rabastan  öklével az asztalra csapva.

-         Én ilyen vagyok! – ordította rá Dorea. – Én így gondolkodok nem tudok máshogy gondolkodni mint ahogy.

-         És mi lesz? Fiút szülsz és kizársz a hálóból, mint ahogy Charl Potterrel bántál? Ez a terved?

-         Látod most sem én hoztam fel!

-         Csak mert olyan csodás házasság áll előtted, hát szeretném tudni, hogy én is ilyen szerencsétlen sorsra számíthatok-e tőled. Kezdem azt érezni, hogy az első házasságodban is nem is téged kellett sajnálni, hanem Charl Pottert. Aki kénytelen volt Wamp negyedben kuncsorogni némi szeretetért amit otthon a feleségétől nem kapott meg! – harsogta Dorea felé Rabastan. Dorea szemvillanás alatt Rabastan mellett termett és pofoncsapta.

-         Hogy mondhatsz ilyet? Te rohadt szemét utolsó aljas…! – sziszegte Dorea, de nem fejezhette be, Mert Rabastan magából kikelve pattant fel ültéből, s szó szerint bedobta az ágyba Doreát. S mielőtt felállhatott volna Rabastan ránehezedett.

-         Halljam! Hiszen eddig miben különbözött a mi házasságunk az előző házasságodtól? Ha jól emlékszem az elején Charl Potter is kedvét tölthette ifjú feleségében, mindaddig amíg az meg nem tudta, hogy terhes. Kíváncsi vagyok, hajlandó vagy-e lefeküdni velem most, hogy már tudod, hogy terhes vagy?! – Rabastan ujjai végigsimították a nő kebleit.

-         Már tegnap is tudtam – sütötte le a szemét Dorea.

-         Szóval tudtad, mégsem mondtad el – nézett rá sértetten Rabastan.

-         Sejtettem, de csak ma csináltam meg a tesztet. Nem akartam szólni addig, amíg nem biztos – mondta sötéten Dorea. – Ezt most komolyan nem kívánom! – lökte el Rabastan kezét Dorea.

-         Ma már nem? Érdekes tegnap még kívántad! – sziszegte Rabastan az ágyon ülve, de  engedte, hogy Dorea elforduljon tőle.

-         Tegnap sem kívántam – mondta egészen halkan Dorea.

-         Kár, hogy nem néztem hogy rebben-e  a szempillád, ahogy hazudsz! Mert úgy sikongattál, mint malac a vágóhídon – morogta Rabastan.

-         Csak…megjátszottam – mondta halkan Dorea.

-         Megjátszottad?! – ordította magából kikelve Rabastan. – Te csak megjátszottad?! A kurva életbe is! Mióta játszol te nekem? Amióta  a feleségem lettél? Eddig is? Te folyamatosan eljátszottad nekem, hogy élvezed? Szeretsz te velem szeretkezni egyáltalán?! Vagy ez is csak házastársi kényszer?! Merlinre! – Rabastan idegesen vette le a whiskysüveg fedelét, s reszkető kézzel töltött magának, s egy hajtásra kiitta.

-         Csak tegnap, mert nem akartalak visszautasítani – húzta el a száját Dorea. – mert nem akartam hogy Charl Potternek érezd magad, hogy visszautasítalak.

-         Hát inkább utasítottál volna vissza, mert most sokkal inkább érzem azt, hogy semmivel sem vagyok különb Potternél, aki ráerőlteti a vágyait egy nőre – bosszankodott Rabastan.

-         Nekem nem volt kényszer, hogy lefeküdtem veled – vetette ellen Dorea.

-         Jó hagyjuk, hagyjuk. Basszus egy hónapja se vagyunk házasok, de te máris egy másik férfi nevét mondtad nekem az ágyban, megjátszod, hogy élvezed velem a szexet és nincs nap, hogy ne dühítenél fel! Amíg csak héba hóba találkoztunk legalább csak negyedévente éreztem azt, hogy agyvérzést kapok tőled, most meg minden nap! – sziszegte Rabastan.

-         Én csak azt akartam, hogy örülj!

-         Annak jobban örülnék, ha önmagad maradnál! – sziszegte Rabastan. – Nem Dorea Lestrange, nem Dorea Potter. Hanem a régi igazi éned! Dorea Black! Nyersen, akaratosan, önzőn és kegyetlenül.

-         Csak egyszerűen nem akarom, hogy minden áldott nap veszekedjünk, de mindegy mert minden nap veszekszünk – legyintett fáradtan Dorea. – És tessék! Fölösleges minden próbálkozásom, hogy a kedvedre tegyek! Mert ezt kapom érte! Hogy a hangerődtől lerepül a maradék haj a fejemről. Tudod mit Lestrange! Cseszek rá, hogy mit gondolsz! Nem érdekel ezentúl. A francnak jöttem el erre a hajóútra is veled, amikor ezer dolgom lenne. Át kell néznem két komoly ügyesetet, elhanyagoltam miattad a munkámat és ettől csak magamban gyűjtöm az ideget. Alig várom, hogy kikössünk és bemehessek az irodámba!  - Rabastan nem válaszolt. Becsapta a kabinajtót maga után, s nem is tért vissza csak éjfél után. Dorea már az ágyban feküdt. Pirkadatkor elérik a partokat. Csak a dagályt várják, hogy kikössenek. Rabastan csendesen feküdt mellé. Súlya alatt lenyomódott a matrac.

-         Jól van. Valld be kertelés nélkül, mióta van az, hogy nem akartál szeretkezni velem? – kérdezte halk rekedt hangon Rabastan. Nyitott szemmel meredt a kabin mennyezetére.

-         Csak a tegnap volt – mondta fátyolos hangon Dorea. – Akkor ébredtem rá, hogy talán… terhes vagyok. Az első terhességemnél is ugyanez volt. Fájt mindenem, kedvetlen és fáradt voltam állandóan. És irtóztam, ha hozzámértek. Nem esik jól egyszerűen a testem teljesen elzárkózik az ilyenfajta közeledésektől. Majd leszakadnak a melleim olyan nagyon feszülnek és fájnak. S kirobban az ölemből a méhem nem értem miért van ez.

-         Értsem úgy, hogy ezzel nem engem akarsz megtisztelni? – kérdezett rá felé fordulva Rabastan.

-         Igen – mondta ki Dorea.

-         Aludj, hajnalban kikötünk – mondta Rabastan, s ő is lehunyta a szemét.

-         Rabastan – szólt Dorea, s megfordult az ágyban a férfi felé.

-         Mh? – mormolta Rabastan álmosan.

-         Én is… akartam ezt a gyereket. És nem csak miattad, hogy fiú legyen, hanem mert… a kettőnk gyereke – súgta halkan. Rabastan felnyitotta a szemét, s a párnán oldalt fordítva a fejét szembenézett Doreával. Meleg tenyerével végigsimította a nő arcát.

-         Tehát nem utálsz engem és a gyereket sem? – kérdezte Rabastan.

-         Hozzád se mentem volna Lestrange, ha utállak – sziszegte Dorea.

-         De sosem vallanád be, hogy szerelmes vagy belém – nevetett Rabastan.

-         Azt soha – nézett fel a férfira.

-         Szóval mostantól nincs szex? – ráncolta a homlokát Rabastan.

-         Nincs.

-         Mert nem kívánod

-         Pontosan.

-         Rendben.

-         Azért átölelsz?

-         A legnagyobb örömmel.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés