|
7. Daphnénál
callie 2011.08.05. 03:13
- Nem kell, hogy kövessél – szólt rá Daphné a férfira.
- Kötelességem.
- Nem, egyáltalán nem vagy köteles a fürdőszobába is követni.
- És ha veszély leselkedik rád?
- Rajtad kívül itt nincs veszély rám nézve.
- Tehát beismered, hogy tartasz tőlem!
- Maradj kívül a fürdőszobámból!
- Ugyan már Cicám! Láttalak én meztelenül.
- Az már rég volt.
- Mások minden hétvégén látnak meztelenül.
- Az más.
- Miért más? Mert pénzért csinálod? – hatalmas pofon csattant a sármos férfiarcon. Becsapódott Blaise orra előtt a fürdőszobaajtó.
- Ne mossam meg a hátad? – kérdezte a férfi vigyorogva, s közben körbenézett Daphné hálószobájában. Vörös fátyol borult baldachinként a széles franciaágy köré. Két méterszer két méteres ágy. Maga a luxus. Ez nem is ágy. Ez már munkaasztal. A szó szoros értelmében. Blaise elhúzta a száját, s a fésülködőasztalhoz lépett.
- Nem kell! Inkább a szádat mosd ki! Bűzlesz az alkoholtól – kiáltotta ki Daphné. Blaise férfiasan felnevetett, s a levegőbe spriccelt Daphné parfümjéből. Mélyen belélegezte az illatot. Szinte elgyengültek tőle a lábai. Csodálatos illat. Amely kísértette minden éjszaka.
- Látom nem nélkülözöl Cicus! – húzgálta ki a fiókokat Blaise, melyek tele voltak ékszeres bársonydobozokkal.
- Vannak akik értékelik, hogy szánok rájuk az időmből – kiáltotta ki elégedett hangon Daphné. Blaise fitymálón olvasgatta a szerelmes üzeneteket, virágcsokrokat kísérő kártyácskákat.
- Igen mindjárt gondoltam – pillantott végig Blaise a szobán. Ízléses hálószoba volt, vörös és fehér színdominanciával. Rengeteg vörös rózsával. Blaise kihúzta a komód fiókjait. Selyem és csipke fehérneműk, fűzők, harisnyakötők bukkantak elő. Blaise füttyentett egyet.
- Blaise? – hallatszott csobbanás a fürdőkádból.
- Mond Daphné, mégis mennyi egy éjszaka? – kiáltotta be Blaise.
- Neked megfizethetetlen – felelte rá Daphné nyersen.
- Miből sejtettem, hogy ezt fogod mondani – dörmögte Blaise, miközben a magasba emelt egy selyemzsinóros fekete fűzőt. Kivágódott a fürdőszoba ajtaja.
- Mit művelsz itt? – kérdezte tőle Daphné dermedten Blaisere nézve. Aki a fehérneműjét bámulta élveteg tekintettel. Daphné vizes talpakkal átvágott a szobán, s kitépte Blaise kezéből a fűzőt visszadobta a fiókba és rácsapta a fiókot. – Ne kotorássz a dolgaim közt! – sziszegte felháborodottan.
- Mindenkivel lefekszel? A Griffendélesekkel is? Vagy csak válogatott egyének részesülhetnek a valódi élményekből? A fizetéstől függ, hogy ki az akire bűbájt eresztesz és ki az aki valóban meg is kap? – emelte meg a szemöldökét Blaise Daphné ajkához közelítve. Daphné dühösen ellökte, s be akart sietni a fürdőszobába, de nem vette észre, hogy a törülköző szélét a fiók odacsípte, s ahogy ellépett leesett róla az egész törülköző.
- Ó! Baszd meg Blaise! – kapta fel a törülközőt a földről Daphné.
- Szívesen – tapadt Blaise szeme mohón a női idomokra. Daphné a komódhoz simult csupasz fenékkel, s maga elé kapta a törülközőt, az egyetlen dolgot ami elválasztotta Blaisetől, és perzselő tekintetétől.
- Tartsd távol magad tőlem! – préselte magából szaggatott lélegzettel Daphné.
- Ez az egyetlen dolog amire képtelen vagyok cicám. Főleg ha meztelenül állsz előttem – búgta Blaise s tenyerét a hűvös komódra helyezte, karjai közé fogságba kerítve Daphnét.
- Blaise kérlek! – nyalta meg idegesen az ajkát Daphné.
- Csak egy kis kóstolót! - hajtotta le a fejét Blaise.
- Nem akarom – pihegte ijedten Daphné, ahogy derékból hátrahajlott, hogy távolabb kerüljön Blaisetől. De a férfi csípője már a komódhoz nyomta, s ahogy előrehajolt találkoztak ajkaik. Blaise puhatolódzva folytatta a csókot, várva hogy a nő felpofozza-e érte. De amikor a várt ellenszegülés elmaradt, Blaise mohón behatolt az édes ajkak közé, s nyelvük szédületes táncban egyesült. Daphné nyöszörögve kapaszkodott a törülközőbe, habozva a két ellentétes érzés között, hogy felképelje vagy magához ölelje a férfit. Blaise olyan szenvedéllyel csókolta, hogy beleszédült. Érezte, hogy elvágódik törülközővel vagy nélküle, ha nem kapaszkodik meg a férfi vállaiba. Blaise a nő csípőjéhez dörgölte a sajátját, s meleg karjaival átkarolta Daphné vízcseppektől hűvös hátát, becézve simogatta a gyönyörű ívű csípőt. Daphné apró sóhajjal karolta át a férfit, s a nyakába csimpaszkodva reszketett minden porcikája a férfi érintéséért. Blaise egyetlen türelmetlen mozdulattal tépte ki testük közül a törülközőt, s a domború tomporra helyezte mindkét tenyerét, s belemarkolt a formás hátsóba.
- Érezni akarlak! – zihálta Blaise mámorosan rekedt hangon.
- Igen! Igen én is! – kapkodott levegő után Daphné, ahogy Blaise ujjai végigsimították a nedves nyiladozó női szirmokat. Daphné kijózanodott az érintéstől. – Miket hordok itt össze? – lökte el magától a férfit. – Dehogy akarom! Hagyj békén! – csattant rá Daphné és nem érdekelve, hogy meztelen visszamasírozott az öltöző felé. Blaise torokköszörülve túrt sűrű sötét hajába. Felajzottan maradt a komódnál, s csak saját felindultságát látta a szemközti tükörben.
- Mindig ilyen rámenős vagy? – kiáltotta ki Daphné.
- Miért, nem ilyen voltam? – kiáltotta vissza Blaise.
- De! Nagyon is – hallatszott a fürdőből a zipzár hangja. Blaise benyitott a fürdőbe.
- Hol tartod a szájvizet? – kérdezte Blaise a rengeteg női dolog között keresgélve.
- Jobbra felső szekrény! – utasította Daphné, s már hallatszott is a cipőkopogása. Blaise a mentaízű szájvízzel már öblögetni is kezdett. Daphné a fürdőszoba ajtajának dőlve figyelte a kagyló szélére támaszkodó Blaiset. Ahogy Blaise felnézett a tükörbe, akaratlanul is lenyelte a szájában tartott szájvizet. Fekete harisnyában, méregzöld szűk ceruzaszoknyában, és pánt nélküli fekete felsőben kiengedett fekete hajjal, és türkiz szín szemfestékkel állt Daphné mögötte.
- Ki akarsz csinálni? – dohogta Blaise.
- Azzal, hogy felöltöztem? – emelte meg hidegen a szemöldökét Daphné.
- Mikor lettél ilyen eszméletlenül jó nő Daphné? – törölgette a száját Blaise egy kozmetikai kendővel.
- Mindig is az voltam – lépett el határozottan Daphné, s Blaisenek nem kerülte el a figyelmét a szoknya combhossznyi felvágása.
- Hosszú lesz az éjszaka – igazgatta Blaise a nyakkendőjét Daphné után nézve.
- Kint szakad az eső, nincs kedvem a Malfoy-birtok kapujánál ázni – pillantott ki az utcára Daphné.
- Akkor még van egy fél óránk – követte a nőt Blaise.
- Igazán csodás! – fújtatott Daphné.
- Vannak ötleteim mivel üthetnénk el az időt – jegyezte meg Blaise, megvillanó tekintettel.
- Beszélgessünk? – fordult felé harciasan Daphné.
- Én egészen másra gondoltam. Le akarok feküdni veled Daphné – jelentette ki nyíltan Blaise, s a tekintetéből le lehetett olvasni, hogy tényleg a felfokozott vágy beszél belőle.
- Soha többet Blaise! – sziszegte Daphné, s az ágy másik végébe menekült.
- Soha ne mond, hogy soha – vigyorgott rá Blaise.
- Emlékszel mit mondtál azon az éjszakán Blaise? – kérdezte keresztbe tett kézzel Daphné.
- Hagyjuk ezt! – túrt a hajába Blaise, s hátat fordítva kinézett az ablakon.
- Azt mondtad: ha terhes vagy, akkor intézkedünk. Én házasságra gondoltam, te nem – pattogtak Daphné szavai keményen.
- Bizonytalan időket éltünk te is tudod. Ki győz, ki nem, mi lesz a sorsunk. Hogy mi lesz a jövőnkkel, a nagy terveinkkel. Miért nem mentél numerológiára? – mondta az ablaküvegre lehelve Blaise.
- Te miért nem mentél gyógyítónak? – kérdezett vissza Daphné.
- Tudod te azt – bámult ki a gyülekező tócsákra Blaise.
- Te is – felelte Daphné.
- Sajnálom ami velünk történt – szorította meg az ablakkeretet Blaise, hogy elfehéredtek az ujjai. – Annyira sajnálom! – csapott rá a fakeretre, hogy beleremegtek az üvegek.
- Sajnálhatod is! – sziszegte Daphné, s ahogy Blaise megfordult állta a tekintetét. Daphné hidegen nézett a sajnálkozó borostyánszín szemekbe.
- Igyekeztem józanul dönteni – tárta szét a karját tehetetlenül Blaise.
- Hát persze! Átkozottul józan döntést hoztunk – gyújtott idegesen cigarettára Daphné. – Ott voltam a vesztes háború közepén, gyerek nélkül, a pasim nélkül. S ráébredtem, hogy csak magamra számíthatok. Nem érdekelt többé a tanulás, semmi sem. Csak tengődtem egyik napról a másikra. És akkor úgy döntöttem hogy felégetem a hidakat, amik összekötnek a múlttal. Csak én leszek. És senki más. Soha senki, nem jöhet közel a szívemhez és az érzelmeimhez. Mert azokat eltemettem, akkor tíz éve. Vége, köddé váltak a gringottsbeli álmok, az aranyvérű fogadások, estélyek, bálok, gazdagság, és pompa. Azt akartam, hogy minden férfi irigykedjen, hogy mohón vágyjon rám, az elérhetetlenre, mert senki nem birtokolhat többé. Azt akartam, hogy pusztulj bele a féltékenységbe, az érzésbe, hogy mit veszítettél. Hogy mindenütt az én képem köszönjön vissza rád, és szenvedj, úgy ahogy én szenvedek!
- Sikerült – tette zsebre a kezét Blaise. – Remélem boldog és elégedett vagy.
- Csakis annyira, mint amennyire te tíz évvel ezelőtt voltál – vágta rá gúnyosan Daphné.
- Akkor ezt megbeszéltük. Mehetünk? – nézett rá várakozón Blaise.
- Igen, az a legjobb, ha indulunk – nyomta el a félig szívott cigarettát Daphné. Blaise kinyitotta a nő előtt az ajtót, Daphné a bejárati ajtónál kanyarította vállára a bársonypelerinjét, s egy széles fekete esernyőt a feje felé nyitva lépett ki az esőre.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia Sugi!
Örülök, hogy írtál, így máris belevetem magam a folytatásba.:) Daphné és Blaise kettőse egészen érzelmesre sikerült, igaz most ebben a felállásban az ő múltjukban van a legtöbb érzelmi töltet, egyértelmű, hogy ők egy párt alkottak, míg ez a Draco/Pansy párosnál most nem igazán áll fenn. Nehéz lesz áthidalniuk a múltat, de szerintem sikerülni fog:) Tehát igyekszem írni, és folyt köv.
Pusz:Callie