|
12. Nászéjszaka
callie 2011.09.06. 19:40
Pansy a molyrágta baldachint bámulta a feje felett. A folyosón lomhán kattogott az ingaóra, teljes csend volt a Malfoy-kastélyban. A tetőn dübörgött az eső, s az egyetlen zavaró tényező, ami miatt nem tudott elaludni, az a kényelmetlen csipkeruha rajta. Még mindig nem vette a fáradtságot, hogy megszabaduljon az elsárgult ruhától. Álmaiban mindig méretre szabott selyemruhában képzelte el magát a nagy napon. Nem Draco anyjának ezer éves ódivatú csipkeruhájában. De túlságosan fáradtnak érezte magát ahhoz, hogy megpróbálja leráncigálni magáról a ruhát. A folyosón beindultak a fogaskerekek, csörögtek kattogtak majd az óra tizenkettőt ütött. Éjfél van. A nászéjszakája.
Pansy felgyorsuló szívdobogással hallgatódzott. Nem tévedett. Lépések közeledtek a folyosón. Mezítláb csattogó lépések, majd közvetlenül Pansy hálószobájának ajtaja előtt abbamaradtak. Pansy levegőt venni sem mert. Valaki megállt az ajtaja előtt. Riadtan ült fel az ágyon, s a szívére szorítva a kezét kikerekedett szemmel meredt a roskatag ajtószerkezetre. Apró kopogtatás röppent a fán. Pansy a szája szélére harapott. Ez Draco! Most mi legyen?! Pansy ijedten nézett a széthúzott függönyökre, az előttük vízpatakoktól ázó üvegre, az ablakpárkányra szivárgó vízre, és újra az ajtóra.
- I-iigen…tessék – hebegte Pansy olyan haloványan, hogy az ajtó mögött álló talán nem is hallotta. De mégis. A rézkilincs nyöszörögve nyomódott le, s ahogy kinyílt az ajtó Pansy reszketve markolta a csipkeanyagot a mellkasán. Az ajtóban meztelenül, csak egy lepedőt maga köré tekerve állt…Daphné.
- Bocs, hogy zavarlak, kölcsön tudnál adni, valami hálóruhát? – pergette hosszú körmeit az ajtófélfán türelmetlenül Daphné. Ajka biggyesztéséből látszott kételkedik benne, hogy Pansy ruhatárában egyáltalán létezik a hálóing, vagy bármi más, ami hasonló éjszakai viselet lehetne.
- Ó te vagy az? – fújta ki a tüdejéből a visszatartott levegőt Pansy, és leengedte a mellkasát szorongató kezét.
- Miért ki másra számítottál? – lépett be gúnyos arckifejezéssel a csípőjét ringatva Daphné. – Ugye nem gondoltad, hogy Draco? Kedvesem, ha adhatok neked egy biztos tippet: Draco az egyetlen férfi, aki megtartja a szavát. Ha arról van szó – Daphné kétkedve meredt Pansyra, mintha nem lenne biztos abban, a nő megértette, amiről szó van.
- Úgy gondolod? – kulcsolta össze az ujjait az ölében Pansy.
- Persze. Ha másban nem is Draco ebben az egy témában szavahihető ne aggódj – ásította Daphné. – Még mindig ebben a förtelemben vagy? – mérte végig viszolyogva Daphné a csipkeruhát.
- Jaj, igen, még nem öltöztem át – mentegetődzött Pansy, s sietve felpattant, de meg is botlott a ruhája szélében, ami túl hosszú volt az ő magasságához. Az utazóládájához botorkált, s előkotort belőle egy földig érő pamuthálóinget.
- Ez minden? – vette át utálkozva Daphné a ruhát.
- Igen – meredt rá Pansy, s zavartan igyekezett elnézni, amint Daphné zavartalanul elengedte a mellkasa köré tekert lepedőt, s átcserélte a hosszú hálóingre.
- Nos, jobb mint a semmi – préselte résnyire az ajkait Daphné. – Segítsek átöltözni, vagy ebben a rémségben akarsz egész éjszaka kísérteni ebben a kísértetkastélyban? – csücsörített vörös ajkaival Daphné.
- Esetleg…ha hátul meglazítanád… - fordította a hátát a nő felé Pansy. Daphné hosszú, hűvös körmei ügyesen oldozták ki a megkötőket.
- Belegondoltál már? Te vagy a ház asszonya! – jegyezte meg némi élccel a hangjában Daphné.
- Mire célzol ezzel? – ráncolta a homlokát Pansy, várva, hogy Daphné kilyukadjon mondanivalója lényegére.
- Talán tehetnél valamit, hogy ne úgy éljünk itt, mint az illetéktelen hajléktalanok egy elhagyatott csatornában - húzta el a száját Daphné, s ellépett Pansy háta mögül.
- A kastély Draco tulajdona – emlékeztette Pansy.
- Te pedig a felesége vagy. Szerinted ki fogja lakályosabbá tenni, ha nem egy nő, ráadásul az, aki a ház úrnője – forgatta a szemét Daphné.
- Talán Draco nem akar változtatni a kúrián…
- Na mindegy, engem nem érdekel, holnap áthozatom a holmimat a szobámba – ásított nagyot Daphné és ahogy hátradöntötte a fejét, fekete haja nedvesen lengedezett az egyszerű pamutanyag alatt. Még a zsákformájú anyag is máshogy állt Daphné alkatán, mint ahogy Pansy valaha is emlékezett erre a hálóingére. Daphné csípőjén megtört az egyenes szabású anyag, fenekén megfeszült az anyag esése, fekete haja borzongató kontraszthatást váltott ki a fehér anyagon. Pansy csak most látta, hogy az anyag enyhén áttetsző.
- Jó éjt csipkerózsika! – búcsúzott el Daphné, de nem állta meg, hogy még egy gonosz megjegyzés erejéig vissza ne nézzen a hasonló hálóingbe bújó Pansyra. – Belegondolva ez a nászéjszakánk, mh? – emelte meg könnyedén vékony szép ívű szemöldökét, s fekete haja libbenve tűnt el a folyosó sötétjében.
- Na én tuti nem így képzeltem el a nászéjszakámat! – húzott nagyot a mézboros üvegből Blaise.
- Igazán? – sercegett a penna a papíron, ahogy elfogyott a tinta, s Draco újra a tintásüvegbe mártotta.
- Szerinted? Azt hittem izzani fog alattam a lepedő, főleg ha Daphnéval tornázunk rajta – morogta bosszankodva Blaise.
- A részletek nem érdekelnek – futtatta a lendületes hurkokat a papíron Draco.
- Ez a mi sorsunk Draco! Megházasodtunk, itt vagyunk a nászéjszakánk kellős közepén és ahelyett hogy ifjú feleségünkkel töltenénk az estét, itt ülök és borozok veled – bámulta a palack nyakát kiábrándultan Blaise.
- Csak a magad nevében beszélj, én nem borozok – jártak a szürke szemek mohón a pergamenen.
- Mit körmölsz olyan lelkesen? – kérdezte Blaise, majd válaszra sem várva szomjasan tapadt a palack szájára ajkaival, akár az anyamellre.
- Levelet a Roxfort igazgatójának! Szeretnék tisztelgő látogatást tenni Dumbledore professzor sírjánál és a Malfoy-vagyonból egy tekintélyes kis pénzes erszényt a sír gondozására adományozni – csillant Blaise felé ravaszul Draco szürke szeme.
- Aha… - nyögte ki Blaise, s homlokráncolva gondolkodott, mit akarhat Draco. – Nem fognak beengedni
- Az esélyt megadjuk nem? A pénz elől csak nem zárkózik el egy griffendéles sem, vagy igen?
- Ha megírtad a levelet felmégy Pansyhoz elhálni a házasságot? – kérdezte borfátyolos tekintettel Blaise.
- Nem, holnap korán át akarok menni Monstróhoz beszélni vele – nézett fel a pergamenről Blaisere Draco.
- Tehát a koránkelésben megakadályozna, ha kivételesen egy nővel töltenéd az éjszakát? – vihogott Blaise. – Megértelek – kuncogott maga elé, s újra nagy kortyokban itta a bort. A falhoz támasztva a hátát a parkettán ült, körülötte már két mézesboros üveg hevert üresen.
- Blaise, ha gondolod csatlakozz Daphnéhoz engem nem érdekel, de nekem most fontosabb dolgaim vannak – ráncolta a homlokát türelmetlenül Draco, s gondosan összehajtotta a pergamenlapot. Annak a csonka gyertyának a viaszát használta pecsétnek, ami a világosságot adta a levélíráshoz. A forró viaszba nyomta a pecsétgyűrűjét. Az eső kopogásába hangos csörömpölés zaja vegyült. Draco csak a szeme sarkából nézett az ajtó felé miközben fülelt. Blaise bágyadt szemhéjjal nézett fel Dracóra.
- A konyhából jött, majd utána nézek – intette le Draco, s a levelet az íróasztalra dobva széles léptekkel ért a személyzeti szárnyba. Feljebb hajtotta az ingje ujját egészen a könyökéig, s lassan belökte az konyhaajtót. Nesztelenül suhintott a pálcájával, s a konyhában világosság gyúlt. A konyha közepén felállított malacpörkölő nyárs másik oldaláról egy hatalmasra tágult barna szempár meredt vissza rá.
- Bo-bocsánat…csak egy…teát akartam főzni – hebegte Pansy reszketve, két keze között még mindig a teáskannát szorongatva.
- Igen, és mi a probléma? – eresztette le a pálcáját Draco.
- Azt hiszem van benne valami – tartotta el magától a lehető legtávolabb a teafőzőt Pansy. Draco kivette a nő kezéből a fémkannát és megemelve a tetejét belenézett.
- Tényleg! Egy pók – Draco egy pálcapöccintéssel megölte az állatot, s kirázta belőle. – Tessék! Használható – nyújtotta vissza a teafőzőt Pansynak teljes természetességgel. Pansy félszegen nyúlt érte. Nagyon ostobának érezte magát, hogy ijedtében elhajította a teáskannát. A zajra pedig Draco itt termett a konyhában.
- Nagyon megijedtem – próbált mentegetőzni gyorsan és elfordult, hogy ne lássa Draco szürke megfejthetetlen szemeit.
- Előfordul – érkezett rá a válasz. Draco megvakarta a tarkóját. – Mármint, hogy…a pókok…nem igazán használtam a kastélyt. Sajnálom.
- Semmi baj, most már boldogulok egyedül is köszönöm – hadarta Pansy.
- Le akarsz rázni? – érkezett a gőgös kérdés.
- Dehogy! Ugyan miért tenném? – nyitotta meg a csapot gyorsan Pansy.
- Teát akarsz főzni. Van nálad teafű? – érdeklődött Draco fölényesen, s lassú ruganyos mozgással megindult a tűzhely felé. Pansy kiszáradt szájjal próbált hátrálni, a kannát feltette a tűzre.
- Nem…nincs – suttogta elhalóan. Dereka beleütközött az asztal sarkába, s ez megállította. Draco tekintete megakadt Pansy levendulaszín pamutköntösének kivágásán. Pansy rezzenéstelenül nézte a férfit. Nagyon jól tudta, a hálóköntösének egyáltalán nincs dekoltázsa. Épp hogy a szegycsontja vékony íve látszik a köntös szegélyénél. De ahogy Draco tekintete oda szegeződött úgy érezte, hogy tévedett. Itt a vég. Ketten Draco konyhájában, ónüstök, és fakanalak között, a férfi vészesen közeledett. Pansy visszatartotta a levegőt, ahogy figyelte Draco vékony mégis férfias karjait, a feltűrt ingujjat, Draco lassú magabiztos mozgását, enyhén borzas szőke haját. Draco lapos szemrebbenéssel kinyitotta a konyhaszekrényt, s egy hosszú keskeny fémdobozt vett elő, s a konyhapultra helyezte.
- Menta. Nincs más. Jó éjt – emelte meg a szemöldökét közönyösen Draco, s sarkon fordulva távozott. Pansy másodpercekig meredt a becsukódó konyhaajtóra. Az asztal sarka még a derekába vágott, érezte, ahogy felgyorsult iramban lüktet az ereiben a vér s egyben lemondóan lehunyta a szemét. Draco becsület szavát adta, s betartja az ígéretét. Pansy most mégis érthetetlenül másra számított. Hiszen mégiscsak Draco felesége lett. És ez a nászéjszakája. Legalább egy erőtlen próbálkozást tehetett volna, ha igazán férfi! A szemét! Még csak azt a lehetőséget sem adta meg neki, hogy visszautasítsa. Fáradtan emelte le a gőzölgő teáskannát a tűzről, s teletöltötte a porceláncsészét. Óvatosan kukkantott a fémdoboz belsejébe. De a teafű sértetlen volt. Élőlényektől mentes. Pansy csendesen hagyta el a konyhát, s elindult az emeleti hálószobák felé. A dolgozószobából még mindig fény szűrődött ki. Pansy elsuhant előtte, s meg sem állt folyosóvégi ajtóig. Bekopogott rajta.
- Ki az!? – kiáltotta ki a dühös nőhang.
- Pansy! – válaszként szekrénytologatás hangja érkezett. S a gyertyafényben Pansy hálóingjében Daphné állt az ajtónyílásban.
- Valaki mást vártál? – ráncolta a homlokát Pansy.
- Jobb minden eshetőségre felkészülni – húzta el a száját Daphné, s betessékelte a nőt a hálószobájába, majd a szekrényeket visszarendezte az ajtó elé. – Így! Blaise-mentesen – tette le az ablakpárkányra a pálcáját.
- Főztem lent teát. Hoztam neked is – nyújtotta át az egyik csészét Pansy. Daphné összevont szemöldökkel meredt egy ideig a csésze szélén végigfutó barna hajszálrepedésre.
- Tettél bele rumot is? – harapott húsos ajkára Daphné.
- Nem – tolta Daphné felé a porcelánt Pansy, aki végül vonakodva, de átvette a gőzölgő italt.
- Proszit! – koccintotta a csészéjét Daphné teájához Pansy.
- Mire iszunk? – nézett értetlenül rá Daphné.
- Az új életünkre – rántotta meg a vállát Pansy, s szájához emelte a teáscsészét. A gőzölgő ital még fájóbban emlékeztette Dracóra. Mélyen beszippantotta a mentaillatot, ami legalább annyira Draco illata volt számára, mint a fenyőillat. Daphné egyik kezéből a másikba helyezte a gőzölgő porceláncsészét. Ő erősebb italra vágyott. Idegesen túrt egyenes fekete hajába, körme súroló hangja siklott végig a selymes tincseken.
- Miért nem alszol már? – kérdezte Daphné hirtelen.
- Az igazat megvallva nem tudok elaludni – pislogott fel rá Pansy.
- Nekem meg holtidő van – dobolt a párkányon türelmetlenül Daphné. – Tudod, én éjszakai műszakban vagyok. Délelőtt alszom.
- Aham – nyögte rá kényszeredetten Pansy.
- Szánalmas az idő – bámult ki a zuhogó esőbe Daphné. – Olyan szánalmas mint itt teát iszogatva mi ketten – állapította meg letaglózva.
- Azért annyira nem vészes – próbálkozott Pansy.
- Azt hiszem ilyennek képzeltem az öregkoromat, de meg sem fordult a fejemben hogy a harmadik X előtt idáig jutok – sóhajtotta Daphné, s felült az ablakpárkányra.
- Találkoztam lent Dracóval – ült le bágyadtan a rozoga ágyra Pansy.
- És? – pillantott fel rá Daphné némi érdeklődéssel a tekintetében.
- Olyan hideg volt. Közönyös. Érdektelen – borzongott meg Pansy. – Úgy érzem nem ezt vártam tőle. És nem értem miért nem. Az igazság, hogy magamat nem értem. Hogy miért esett ez ilyen rosszul.
- Draco mindig a közöny álarcát veszi fel, ha valami érzelmet akar takarni – kortyolt a mentateából Daphné.
- Nem tudom, hova fog vezetni ez az egész…mintha egy hatalmas tévedés közepébe csöppentem volna és az örvény magába akarna szippantani – ásította Pansy, s hátradőlt a franciaágyon. – Nem zavar, ha itt maradok ma éjszaka? – kérdezte lecsukódó szempillákkal Pansy.
- Felőlem – rándította meg a vállát Daphné, s teát kortyolva kibámult az esős, sötét éjszakába. Komorak a fenyvesek a Malfoy-kúria körül. Ijesztőek a fellegek az égen. Akaratlanul is megborzongott Daphné.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia Sugi!
A cím valóban több mindent sejtetett mint ami valóban történt...de ezek már csak ilyen kis becsapós címek: ) hogy kicsit izzítsam a levegőt. Egy jó kis veszekedés után Daphnéval, meg elázás után Blaise talán elvesztette a bátorságát a nászéjszakától:D de majd visszatér még az ő férfias kemény énje, hogy követelje ami jár neki:D csak idő kérdése.
Most nekem is Pansy volt a kedvencem, ahogy várta, a nagy pillanatot, hogy talán most este...történik valami...
még egy kicsit várnia kell neki is nekünk is...
Pusz: Callie