|
15. Vacsora kettesben
callie 2011.09.13. 21:30
Füst csapott fel az üst oldalánál. Pansy csökkentette a varázstűz mértékét, s az üst fölé hajolt. Benne rotyogott a forró ragu. Megkavarta a fakanál a sűrű szószt. Pansy tányérok után nézett a konyhában. A felső szekrények után az alsó szekrényekben keresgélt lehajolva kukkantott be a hátsó sarkokba.
- Pansy! – hallotta a háta mögött Draco hangját. Pansy sietve akart felegyenesedni, de beverte a fejét a szekrénybe, s még mindig teljes hátsóját mutatta a férfi felé. Fájós fejjel mászott ki a szekrényajtó mögül. – Nem kell takarítanod – kereste Pansy tekintetét fürkészőn Draco.
- Nem takarítok, tányérokat kerestem – dörzsölte a fejét Pansy.
- Az étkészletek és evőeszközök külön teremben vannak – lökte be egy félreeső kamra ajtaját Draco. Pansy homlokráncolva haladt el a férfi mellett. Miért van az, hogy a Malfoy-kúriában állandóan új és eddig észre sem vett ajtók bukkannak fel előtte? Sóhajtva lépett a porlepte helyiségbe. Vitrinek és fiókos komódok váltakoztak. Ahogy közelebb lépett látta, hogy egy készlet sem hibátlan már. Apró barna hajszálrepedések, csorba szélek, kopott minták váltakoztak minden sorozatban. Pansy találomra kihúzta a komód felső fiókját. Ezüst étkészletek voltak benne. Látszott, ahogy megfeketedtek. Alapos tisztításra vártak talán már évtizedek óta. Egy évtizede biztosan. Pansy hunyorogva bökte egyiket a másik után, hogy átgördülve egymáson megmutassák mi rejlik a felsők alatt. Az egyik ezüstvilla különösen felkeltette az érdeklődését. Félrelökte az útból amelyek akadályozták, s a körmével megkaparta a fekete felületet, hogy az ezüst fehéredő fénye kirajzolja előtte a villa nyelébe vésett címer mintáját.
- De hiszen ez…a …Pewerell-címer – nyögte Pansy, s az ajtófélfának dőlt unott arckifejezésű Dracóra nézett. Draco karba tett kézzel állt ott, de a megjegyzésre Pansy mellé lépett és futólag belepillantott a fiók belsejébe.
- Ja igen… tényleg. Találni még ócskaságokat itt – rántotta meg a vállát közönyösen, és faképnél hagyta az elképedt Pansyt.
- Ez nem kacat! Felbecsülhetetlen történelmi érték, emlék – botorkált utána Pansy.
- Sok mindent felhalmoztak a Malfoyok itt az évek során – tűrte feljebb az ingujját a könyökénél Draco.
- Hány főre terítsek? – kérdezte Pansy és zavarában a tarkóján babrálta a rövid tincseit.
- Rákérdezek az emeleten – lépett ki a konyhából Draco, s lomhán az emeletre tartott. Ökölbe szorított kézzel könnyedén koppantott Daphné hálóján.
- Szabad – kiáltott ki Daphné, s ahogy Draco belépett már tudta, hogy fel sem kellene tennie a kérdést.
- Pansy főzött vacsorát – simította át a szálkás faajtót, s alaposan körbenézett a helyiségben. Daphné egy kecses kovácsoltvas asztalkánál ült, előtte behűtött pezsgő, és méretes sült pulyka állt főételként az asztal melletti zsúrkocsin. – Kérsz?
- Kedves tőletek az invitálás, de már rendeltem vacsorát – kortyolt a pezsgőspoharából Daphné, s közben alkoholtól fátyolosan meglebbentek elnehezedő szempillái.
- Honnan került mindez ide? – bosszankodott Draco, hogy a tudtán kívül Daphné már másodjára szállíttatott valamit a kastélyba.
- Bagolyszállítás – magyarázta Daphné, s egy porcukorral hintett piros eperszemet csúsztatott rúzsos ajkai közé.
- Bármit el tudsz érni igaz? – váltak hiúzszerűvé a szürke szemek.
- Vannak kapcsolataim – nyalta le az ujjbegyéről a porcukrot Daphné.
- Akkor tartsd is meg őket, szükség lesz rá – húzta el a száját Draco, s behúzta maga után az ajtót. A folyosó másik szárnyában Blaise ajtaja résnyire nyitva állt.
- Vacsoraidő – kiáltotta be Draco.
- Már folyékony állapotban bejuttattam kösz – vihorászta Blaise, a parkettán ült törökülésben, a lábain gyógyítói szakkönyv nyugodott, a térdén egy sörösüveget egyensúlyozott, amit most a szájához emelt.
- Tehát ne számítson rád Pansy? – vágta zsebre a kezét Draco.
- Még ma végeznem kell ezzel a könyvvel – ásította Blaise, s felemelte az ölében nyugvó kötetet.
- Daphné lakomát tart a szobájában ha érdekel – pedzegette Draco.
- Nem érdekel – mélyedt a kötetbe tüntetőleg Blaise, s többet fel se nézett Dracóra, aki csendesen visszatért a konyhába.
- Úgy tűnik kettesben maradtunk – tette csípőre a kezét Draco. Pansy a konyharuhát szorongatva rágcsálta a szája szélét.
- Jól van, hát…akkor szeretnél vacsorázni? – bizonytalankodott Pansy.
- Kíváncsi vagyok, hogyan főzhet egy aranyvérű nő – jegyezte meg cinikusan Draco.
- Számtalan jó tulajdonsága van annak, ha elveszíted a vagyonodat. Például rákényszerülsz, hogy házimanó nélkül megtanulj főzni – mosolygott zavartan Pansy.
- Az összes házimanót felszabadították. Potter és Granger – fröcsögte Draco. – Azóta főleg étteremben étkeztem én is. Tíz éve senki nem használta a konyhát. Te vagy az első. Milyen érdekes – állt a konyaasztal mellé Draco.
- Segítesz megteríteni? – nyújtott át egy régi, megsárgult asztalterítőt Pansy. Ketten hajtották szét, és ráterítették a nyers konyhai faasztalra. Pansy lesimította az anyagot. Már kiszedte egy porcelán tálalóedénybe a ragut. Draco emelte át az asztal közepére. Pansy felhelyezte a tányérokat és a kanalakat, s két damasztszalvétát is választott a fiókokból, amit most az asztalra hajtott. Draco már órákkal korábban kihúzta az ingjét a nadrágjából, a felső gombokat kigombolta. Pansy tekintete minduntalan az ing nyakkivágásába tévedt.
- Asztalhoz ülünk? – kérdezte várakozva Pansy, s még mindig a kezébe akadó konyharuhát kapta fel és szorongatni kezdte. – Lehet, hogy nem is fog ízleni…hozok borsot és sót – gyűrögette a konyharuhát idegesen Pansy. Draco nyugodt mozgással elé lépett, és finom erőszakkal kihúzta Pansy ujjai közül a konyharuhát.
- Nem lesz vele gond, ízleni fog – dobta a konyhapultra az anyagot Draco. Pansy kétségbeesett kitágul szemekkel meredt rá. Draco acélszürke villanással laposan pislantott. Egyikük sem vett levegőt. Ismét itt álltak a konyhában, egymással szemben. Draco túl közel. De nem elég közel. Az ezüstös fények hirtelen eltűntek a szeméből.
- Megyek…khm – köszörülte meg a torkát Draco. – Hozok gyertyatartót – lépett oldalt, kikerülve Pansyt, s két krómozott hosszú gyertyatartóval tért vissza bennük fehér viaszgyertyákkal. Pansy erőtlenül leereszkedett az asztalhoz, s kábultan bámulta, ahogy Draco meggyújtja a gyertyákat és minden más fényforrást kiiktat a konyhából.
- Ezt mire fel? – támasztotta az állát a tenyerébe Pansy. A karikagyűrűjén megcsillant a gyertyafény. Draco szeme megakadt az ékszeren.
- Így kevésbé látszik milyen nyúzottak vagyunk. Gyertyafényben minden vonás lágyabbnak tűnik – foglalt helyet hűvösen Draco, s Pansy felé nyújtotta a kezét. – Add a tányérodat! – Pansy szótlanul emelte felé a tányérját, s Draco szedett mindkettőjüknek. Draco belemártotta a kanalát a raguba.
- Csendes vagy ma – nézett fel Pansyra miközben rágta a húst a fogai között.
- A főztöm eszed. Ez elbizonytalanít – felelte Pansy a tányérjába bújva.
- Igaz, felvet némi kérdést, hogyan birkózik meg egy aranyvérű lány a konyha rejtelmeivel – nevetett könnyedén Draco.
- Azért nem voltam sosem olyan elveszett – tiltakozott Pansy.
- Ne mentegetőzz. Egy igazi aranyvérű ha beteszi a konyhába a lábát, az azt jelenti, hogy valamelyik házimanónak baja fog származni ebből – mártotta a raguba a kanalát Draco.
- Találtam egy üveg bort, hátul a pincében – intett a fejével a tálalószekrény felé Pansy.
- Pompás, gondolom, még Voldemort-kori maradvány. Tíz év. Ilyen hosszú idő palackba zárva… - Draco kétértelmű mondatára Pansy felkapta a fejét. Palackba zárva. Valóban mind így voltak, ahogy ez az egy üveg bor, amiért most Draco felállt, és egy borosüveg bontóval rutinosan kihúzta a dugót a palackból. Nem így tett e a mardekárosokkal is? Pansy elmélázva nézte a férjét, ahogy két talpas poharat hoz elő a hátsó kamrából, és mindkettőt megtölti borral. – …árt a bornak – fejezte be a rég megkezdett mondatát Draco.
- Tessék? – révedt fel Pansy Draco csodálásából.
- Ennyi év a palackban, nem tesz jót a bornak – ismételte meg önmagát Draco. – Elkalandoztál? – koccintotta a poharát a Pansyéhoz Draco.
- Én…jaj nem…vagyis…igen…talán – hebegte zavartan Pansy, s futólag elpirult.
- Mire gondoltál? – villant különös fény Draco szemében újra. Most egészen sötétnek tűnt a palaszürke szempár.
- Nem is tudom. Rád. Kettőnkre. Mármint…erre az egész különös házasságra – rázta meg a fejét Pansy és gyorsan a poharába kortyolt.
- Megmondjam mire gondoltál? Hogy miért én. A szüleim megtagadták Voldemortot. Kimentettük a Malfoy-vagyont. S erre egy józan pillanatomban ráébredek, hogy a bodza-pálca birtokosa vagyok és ez páratlan lehetőségeket rejt magában. Például azt, hogy bárkivel állok is szemben, elméletileg és minden bizonnyal gyakorlatilag is legyőzhetetlen vagyok.
- Igen körülbelül igen. Miért én jutottam eszedbe?
- Ha valakinek van oka gyűlölni a rendszert, hát az te vagy – kanalazta a ragut Draco, majd hátradőlve kortyolgatta a borát, miközben leplezetlenül Pansyt fürkészte.
- Ez nem válasz a kérdésemre – sütötte le a szemét elutasítóan Pansy, s tüntetőlegesen ő is szomjasan kortyolt a borból.
- Mit szeretnél hallani? Hogy nem láttam még szebb nőt? Hogy nem tudtalak kiverni a fejemből? – helyezte vissza a poharát az asztalra Draco.
- Mivel szolgáltam rá, hogy sértegess? Ne akard bemagyarázni nekem, hogy tíz év részegség után egy józan órádban eszedbe jutott a bodzapálca és ezzel szoros kapcsolódásban Pansy Parkinson neve?! Honnan tudtad, hogy a minisztériumban dolgozom? – kérdezett rá nyíltan Pansy.
- Mondjuk úgy mindig is számon tartottalak – kanalazta ki a maradékot a tányérjából Draco. Pansy is eltolta maga elől a tányért. Csak félig fogyasztotta el a vacsorát. Draco kérdőn nézett rá és a tányérra.
- Ettem főzés közben – Pansy kedvetlenül tolta fel magát az asztal mellől. Draco szótlanul figyelte, ahogy az asszony leszedi az asztalt és elpakol. Pansy hátat fordítva Dracónak hintett mosogató varázslatot az edényekre. Hallotta, ahogy a háta mögött megnyikordul a szék, ahogy a férfi feláll az asztaltól.
- Akkor jó éjszakát Pansy – hallotta Draco hangját a közelből Pansy. Szinte érezte a férfiből áradó fenyő és mentaillatot. Pansy megfordult és reszketve érezte, hogy Draco ilyen közelségből könnyűszerrel fölé magasodik. – Pansy? – súgta halkan Draco. A nő habozva emelte fel a fejét, hogy Draco szemébe tudjon nézni. Félt attól, amit felfedezni vélne az ezüst szemek csillogásából.
- Hm? – adta ki a hangot erőtlenül Pansy.
- Csak egy szavadba kerül, és bemegyek hozzád – mondta rekedt hangon Draco.
- Tessék? – nyalta meg az ajkát bágyadtan Pansy és képtelen volt kiszakítani a tekintetét Draco izzó fogva tartó pillantásából.
- Hívj be a szobádba! – lépett még közelebb Draco. Döbbenetes volt, ahogy szinte a nőhöz simult és mégis az az egyetlen hajszál ott volt közöttük. Egyetlen porcikájuk sem ért össze, ha Pansy nagyobb levegőt vesz a mellei hozzásimulnak Draco mellkasához. De Pansy nem vett nagyobb levegőt.
- Ez a te házad – tépte ki a tekintetét Dracoéból Pansy.
- Az viszont a te szobád – mondta komolyan Draco. Ahogy lehajtotta a fejét ajka szinte súrolta Pansy remegő vértelen ajkait. Pansy leeresztette a szemhéját és végigfutott testén a borzongás. Kívánta a férfit.
- Rendkívül csábító az ajánlatod Draco, de…nem – hajtotta le a fejét Pansy és kislisszolt mielőtt összeérne a testük.
- Ahogy akarod – túrt a hajába Draco elbizonytalanodva. – De Pansy, hogy tudd, csak rajtad áll. Ha meggondolod magad, bármikor…átjöhetsz hozzám – fordult a nő után Draco.
- Ne reménykedj! – menekült a konyha másik végébe a kijárathoz Pansy.
- Ne álltasd magad Pansy! Mindketten tudjuk, hogy előbb- vagy utóbb, de meg fogjuk tenni – nézett komolyan a nőre Draco. Felindultság tükröződött az arckifejezésében. Pansy az ajtófélfába kapaszkodva nézett rá vissza.
- Ha rajtam múlik, akkor inkább utóbb – vetette fel a fejét céltudatosan Pansy. Nem akart gyengének látszani. Draco nem beszélt szerelemről, nem beszélt szeretetről, sem semmilyen érzelmekről. Csak puszta testi vágyakról. De ez Daphné asztala. És nem Pansyé. Nem beszélve arról, hogy Pansy nem egészen volt biztos abban, hogy mi az ami őszinte Draco viselkedésében és mi az ami megjátszás. S a kettő nem mindegy. Draco a céljai érdekében mindig képes volt mindenre. Mi oka lenne éppen a jelentéktelen és vonakodó, kevésbé vonzó feleségét megkívánni? Kizárt dolog. Draco színészkedik. S ezt a szerepét is jól játssza.
- Jó éjszakát Draco! – fordított hátat a férjének Pansy.
- Kérlek, ahogy kívánod – hajtotta meg magát könnyedén és egyben csalódottan Draco. Hallgatta ahogy a női cipőkopogás elhal a lépcsőn, majd az emeleten is. Az első játszmát elvesztette. Maga sem értette miért ajánlotta fel a nőnek ezt az éjszakát. Mert a felesége? Mert Pansy? Mert így diktálná a házasélet? Hiszen a nászéjszakát sem tartotta fontosnak. Kétségtelenül Pansy megharagudott érte. De hiszen még maga sem tudja, hogy mit akar. Nincs tisztában az érzéseivel. Hogy mit is érez, most Pansy iránt, hogy hogyan is áll most kettejük dolga. De a nő visszautasította! Akárhogy is ez valahol elbizonytalanította. Hogyan tovább? Mit tehetne, hogy a felesége mégis megkedvelje egy kicsit? Draco a kimelegedve és gondterhelten túrt szőke hajába. Pansy falat emelt közéjük. A karikagyűrűjük pedig csak a lánc két vége a fal két oldalán. Draco elgondolkodva forgatta a gyűrűt az ujján. Házasság. Azt hitte minden egyszerűbb lesz, de valójában minden csak még bonyolultabb lett tőle. És nem tagadhatja, mindennek az az oka, hogy ráébredt, nem közömbös számára a felesége.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia Sugi!
Történtek itt változások az elmúlt időkben. FElszabadították a házimanókat, mugli tárgyak jelentek meg a varázsvilágban. Pansy pedig most nem egy előkelő aranyvérű birtokról érkezett. Hanem egy önellátó egyedülálló nő volt. Teljesen más életformában élt mint ahogy megszokhattuk őt. S ez olyan változásokat is hozott, hogy Pansy megtanult 10 év alatt főzni:) Azért hamarosan feltámad ő hamupipőke soraiból;) elvégre most már Mrs. Malfoy lett.
Draco ajánlata biztos hogy nem várt volt Pansy részéről hiszen a nászéjszakán is úgy elfelejtette... a későbbiekben meglátjuk, hogyan is alakul az érzelmi háttér mindehhez.
Callie