|
16. A váltás
callie 2011.09.19. 21:07
Bágyadtan szemezett az üres pezsgősüveggel. A fal mentén, az ablakpárkányon a kandalló pereménél mécsesek pislákoltak, különös aranybarna színbe öltöztetve a szobát. Hullámzott a szoba körülötte. Mikor is ivott meg utoljára két üveg pezsgőt egy ültő helyében? Talán Ian-nal a főnökével az első sikeres fotósorozat után? Nagy ünneplést rendeztek csak kettesben. Daphné tisztában volt vele, hogy mindenki, aki vele dolgozott előbb vagy utóbb, de szerelmes is lett egy kicsit belé. Ian akkor azon az estén habarodott Daphnéba. Azóta is az irodája falán egy másfél méter átmérőjű hatalmas Daphné-portré függ Ian háta mögött. A kép ellentétben sok más sorozattól Daphné arcára fókuszált. Ezen a képen Daphné pajkos érzéki kacsintását örökítették meg, lágyan hátralibbenő hajjal, ajkai körül bujkáló mosollyal. Kedves, érzéki, ártatlan kép volt. Ian egyik kedvence. Ian mindig is jobban kedvelte a kevesebbet mutató képeit. Hitvallása az volt hogy kevesebbet a szemnek többet a fantáziának. A számtalan, fátylas, függönyös, törülközős, köntösös kép mind Ian ízlése szerint lett készítve. Persze a Bíbor Palást kevésbé tűrte a szemérmes szentimentális beállításokat. Azok megmaradtak diszkrét címlapképnek, vagy elvétett hívóképeknek. Mint a Bíbor palást bejáratánál szélen magasodó két oszlopra simított Daphné- teljes alakos képek. Daphné smaragdzöld köntösének megkötőjét az ujja köré csavarva éppen megrántja az övet, és pont azt a pillanatot kapta el a fotós, amikor látszani még nem látszik semmi, de egyetlen másodperc választja el a mohó férfitekinteteket a meztelen női test látványától. Ian ízlése. Daphné patrónusáé. Daphné szomorkásan gondolt Ianra, aki felkarolta, felfuttatta a karrierjét a Bíbor palást színpadán, aki kihozta belőle érzékisége maximumát. Ezt a két üveg pezsgőt is Ian emlékére issza meg. Tíz év a Bíbor palástban. Hogyan is lesz képes váltani? S ugyanakkor ő már látta azt , amit Ian még nem, hogy a szexis, érzéki, és kívánatos Daphné-test mulandó. Hány éve lenne még a pályán? Talán öt, maximum még tíz. És az a véges határ. De ő már belefáradt a hétvégi éjszakázásokba, hogy eljátssza az érzéki démont. Hogy lesz képes mindezt Ian szemébe mondani? Hogy kész, ennyi volt, vége?
- Látom te is megalapoztad az estét – hallatszott egy halk rekedt férfihang az ajtóból. Daphné megtámasztva a fejét próbált tisztábban látni. Blaise állt az ajtóban ki más. Sörösüveget tartott a kezében, a másikat erőtlenül a nadrágzsebébe csúsztatta.
- Ez az én halószobám – próbált kiegyenesedni Daphné, de megkapaszkodott az asztal sarkában, mert úgy érezte, lefordul a székről.
- Tudtam én, hogy itt a helyem – vigyorgott bárgyún Blaise.
- Tűnj innen, te szemét! – pislantott laposan a mondanivalójába Daphné, s olyan fáradtan mondta, hogy a mondat ereje elillant az ajkán. Blaise lomha mozgással közeledett. Letette a sörösüveget és a kristályvázából kiemelt egy hosszú szálú vörös rózsát. Combjával súrolva az asztal szélét közeledett, a puha szirmokkal seperve a fehér asztalterítőt.
- Tudom, lekéstem a nászéjszakánkat, de nem felejtettem el ne aggódj! Mielőtt kiájulásig iszom magam, eljöttem hozzád, hogy pótoljuk ezt a kis hiányt – a rózsa szirmaival végigsimította Daphné karját.
- Szeretném, ha távoznál a szobámból – tolta el magát Daphné, s feltámolygott az asztaltól. Blaise megroggyanó térddel támaszkodott meg az asztalon, az élhez szorítva Daphnét.
- Ha valóban akartad volna, már rég kulcsra zárod az ajtódat. De ma este tárva nyitva hagytad. Mi ez ha nem felhívás? Kacérkodsz velem Daphné és én értek a jelzésekből – lehelte a nő tarkójára Blaise, ujjaival félrehúzta Daphné fekete tincseit a nő nyakáról, s a rózsabimbót végighúzta Daphné tarkóján.
- Nem is tudtam, hogy a zárt ajtók ennyire megakadályoznak a céljaid elérésében – nyögte hűvösen Daphné, miközben megborzongott az érintéstől.
- Mond, hogy akarod – súrolta ajkaival Daphné fülét Blaise.
- Dehogy akarom – tenyerelt az asztalra Daphné.
- Rendben, beérem azzal is ha szavak nélkül fejezed ki – szorította magához a nőt Blaise.
- Soha!
- Nem baj! Az is elég ,ha kettőn közül csak én akarom. Az elég lesz mindkettőnknek – Blaise megmarkolta a rózsabimbót és egy erős szakítással letépte a szárról, s maga felé fordítva Daphnét a hajába markolt, s lecsapott a nő pezsgőízű nedves ajkaira. Daphné akaratlanul is viszonozta a csókot. Úgy csókolt, hogy abból minden férfi érezte, ennek a nőnek már nem tud újat tanítani.
- Nem tudlak lebeszélni erről igaz? – motyogta Daphné, miközben szédülve, lehunyt szemmel érezte, hogy Blaise az ágyra dönti és felé magasodik.
- Nem szívem, túlságosan felizgattál. Kívánlak, a nap minden percében. Akarlak. A feleségem vagy és nem fogsz megakadályozni abban, hogy ezt érvénybe is léptessem.
- Tiltakozni akarok – sóhajtotta elterülve az ágyon Daphné minden meggyőződés nélkül.
- Tedd! Úgy nagyobb lesz a kihívás – zihálta Blaise, miközben az ágyra térdelve széthúzta Daphné palackzöld selyemköntösét. – Mindig is jól állt neked a zöld Daphné. Annyira szép vagy, hogy minden férfira féltékeny vagyok, aki csak meglát. És belegondolva, hogy mennyien megkaphattak. De ez nem lesz így, mostantól nem. A feleségem vagy! És nem engedem, hogy folytasd ezt a mesterséget!
- Szeretnék ellenállni – formálta erőtlenül Daphné, s közben forgott vele az egész ágy, szédült, és megremegett Blaise minden érintésétől és csókjától. Daphné a szétszórt rózsaszirmok között hevert, a férfi kirántotta alóla a köntöst valamikor lekerültek róla is a ruhák. Daphné úgy érezte lázban ég, forog körülötte a Malfoy-kúria, a mécsesek lángja fura táncot járt a bőrtámla feletti polcon, Blaise lágy érintéseitől pedig újra és újra végigcikázott testén a borzongás. Önkéntelenül buja mozdulattal tárta szét combjait a férfi előtt. Blaise elég sokat ivott már ahhoz, hogy ne gondolkodjon el azon, vajon hány férfinak kínálta már fel magát a nő ugyanezzel a mozdulattal, hogy Daphné mennyi tapasztalatot és rutint szerezhetett az évek alatt, hogy mennyi a színészkedés és az őszinteség most itt benne, hogy hol kezdődhet a munka és létezik-e az érzelem határa egyáltalán abban, amit a nő az ágyban művel. Nem akart tudni erről, el akarta felejteni a múltat, ezt a tíz évet, nem akart mindezen agyalni. Csak az számított, hogy vágyik a feleségére és meg akarja szerezni itt és most. Daphné álomittasan, kábán és öntudatlanul nyögött fel, ahogy testük egyesült. Artikulátlanul sikoltozott a gyönyörtől, az erőteljes férfi mozgása mindig is kicsalta belőle azt amit a férfiak elvártak tőle az ágyban. S e tekintetben Blaise sem különbözött a többitől. Azért választották Daphnét, mert tökéletes és gyönyörű teste volt és mert egy ilyen nővel akartak eget rengető szex-élményeket. S Daphné megadta nekik ezt a hitet függetlenül attól, hogy valóban így volt-e vagy sem. Daphné munkájából adódóan tudta, hogy a férfiak mind önbecsülésüket akarják növelni vele. Ettől érzik sikeresebbnek magukat a munkájukban, ha abban a hiszemben élnek, hogy jók az ágyban. Daphné megtanulta, hogy a színészkedésének éppen ez a lényege. Hogy aki ágyba viszi azzal maradéktalanul elhitesse, ő a legjobb, a legférfiasabb, a csúcsok csúcsa, aki rekordszexekre képes, s mindehhez egy olyan partner társul mint amilyen Daphné. Szép, kívánatos, érzéki, akivel a szex élmény. Daphné felsikoltott, ahogy a csúcsra ért, s néhány másodperccel később Blaise kielégült nyögése követte. Aztán minden elcsendesedett. Blaise az ágy másik oldalára gördült és elnyomta őket az alkoholmámoros kielégültségtől oldott, békés álom.
- Öö….basszus, kelni kell – szorította még össze a szemét Daphné, ahogy az éjjeliszekrényen megszólalt az ébresztőgömb. Még belefúrta az arcát a párnába. A reggeli kelés….ez lesz a lehető legnehezebb dolog az új életében. A Bíbor palástban legkorábban délután hatkor kezdődött a műszak és csak hétvégén. És most minden megváltozik. Akarom én ezt?
- Hány óra van? – dörmögött egy mély férfihang az ágy másik végéből. Daphné álmosságát mintha elfújta volna a szél, rémülten ült fel az ágyban és az ágy másik végére meredt. A párnák közül hullámos férfihaj, markáns profil, és álmos, fátyolos melegbarna szempár nézett rá.
- Blaise!? – ugrott ki a franciaágyból Daphné, magával rántva a takarót is, s ezzel akaratlanul lerántotta Blaiseről a közös franciaágytakarót. A mozdulat végzetes hibának bizonyult. Ugyanis így az ágyban a szétroncsolódott rózsaszirmok közt meztelenül feküdt a férfi. – Mi-mit…keresel az ágyamban…meztelenül – tette hozzá megsemmisülten Daphné. Blaise körbenézett az ágyban, majd a takarót védekezésül a teste elé szorító Daphnéra bámult.
- Ezt most kérdezed?
- Igen, persze hogy kérdezem, nem tűnt fel, hogy kérdés?
- De, csak nem értem, miért kell olyat kérdezned, ami egyértelmű! – tűrt a hajába fáradt mozdulattal Blaise.
- Talán csak költői kérdés volt. Tűnés! – bosszankodott Daphné. – Miért feküdtél le velem? – túrt át idegesen a haját Daphné, s zavartan elfordult.
- A kérdést én is feltehetem. Te miért engedted?
- Foghatnám az italra
- Én is
- Akkor ezt megbeszéltük. De egyikünk se kételkedhet abban, hogy hiba volt.
- Ó igen az oltári nagy hiba – rántotta fel a nadrágját Blaise.
- Vigyél be a városba!
- Nem!
- Elég ha kiteszel az Abszol úton – tűnt el a spanyolfal mögött Daphné.
- Ma hétfő van drágám! Ma nincs munka igaz? – kiáltotta át a spanyolfal túloldalára Blaise.
- Szakmai megbeszélésre megyek, amihez semmi közöd – bujtatta át a fején a kasmírruháját Daphné.
- Mikorra mehetek érted és hova? – kérdezte erőszakosan Blaise,a hogy az ingjét gombolta.
- Nem kell értem jönnöd – lépett fekete bőrcipőjében Blaise elé. Blaise az ágy szélén ülve kötötte meg a cipőfűzőjét. Tekintetével követte Daphnét a mosdóba. Blaise türelmetlenül toporgott a szobában.
- Tehát az Abszol út? Ez a végleges döntés? – mérte végig alaposan Daphnét, amikor az kilépett a fürdőből. – Kikészítetted az arcod – nézett a nőre megrovóan.
- Valóban, most hogy mondod. Tényleg – sietett le a lépcsőn Daphné.
Blaise haragosan bámult a Bíbor palást bejáratára. Szándékosan húzódott meg a kis mellékutcában, hogy szemmel tarthassa egész nap a bejáratot. És nem tévedett. Daphné dél körül érkezett meg a szemközti stúdióba. Blaise bosszúsan szívta a cigarettáját, már két órája bent volt a nő, és most lefékezett az egy méregzöld mercedes a szórakozóhely előtt. Ugyanaz a múltkor látott férfi szállt ki belőle. Hát ez minden nap más autóval jár? Élre vasalt nadrágban, fényesre bokszolt bőrcipőben, drága arany karórája megcsillant a bágyadt napfényben. Gazdag londoni ficsúr. Blaisenek sejtelme sem volt, hogy hol dolgozhat a férfi, de biztos volt benne, hogy nem okoz problémát neki Daphné megfizetése. Blaise a kocsmában hírből hallotta, hogy Daphné mekkora pénzeket akaszt le egy-egy óráért. Nem tetszett neki a fazon. Sima modorú, komoly, érzelemmentes és higgadt pasas volt. Az a fajta aki a mokebőr pénztárcájához nyúl a mellényzsebébe és megveszi az egész világot a magánál tartott pénzből. S most az ő feleségét vásárolja meg. Tőle! Ezt nem engedheti! Blaise eldobta a cigarettát, s a talpával nyomta el az égő csikket. Bemegy. ÉS akkora botrányt csap, hogy többet Daphnénak esélye sem lesz, a Bíbor palástba járni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia!:)
Sokáig haboztam, hogy legyen-e ez az este Blaise és Daphné között vagy sem... végülis ez mellette döntöttem. Örülök, hogy nem volt kellemetlen a meglepetés. Blaise elég kiszámíthatatlan, hogy miket mond vagy tesz, de azért remélhetőleg csak a pozitív szándék vezérli, mint mindig:D
Pusz
Callie