|
24. Ok a házasságra
callie 2011.11.05. 23:55
Megremegett a kristálypohár a karcsú ujjak között. A halovány áttetsző bőrszín alól kiütköztek a kék erek. Az ovális gyöngyházfény körmök elfehéredtek a szorítás alatt. A vizenyőssé váló kék szemek rezzenéstelenül meredtek a fiatal férfira.
- Hogy képzelhetted ezt az arcátlanságot? – sziszegte szaggatottan Narcissa Malfoy.
- Anya! – szólt közbe tucadjára Draco, s unottan forgatta kezében a whiskyspoharat. Kényelmesen hátradőlt szülei szalonjának kanapéján, s a tarkójánál a hajába túrva hallgatta anyja szóáradatát.
- Tele volt vele az újság, voltaképpen egy büntetett előéletű nő! Egy hisztérika! Mond, hogy az egész csak tréfa! Mond, hogy nem vetted el ezt a kisemmizett, kis szürke egeret, ezt a jelentéktelen széltolót, aki körül minduntalan kitör a botrány, és…
- Fogd már be! – csattant türelmét vesztve Draco.
- Hogy beszélsz velem? Mit engedsz meg magadnak fiatalember! Az anyád vagyok! Ezt tanulod ifjú hitvesedtől, hogy ilyen módon bánj a szüleiddel? Hogy így beszélj velünk? – húzta fel az orrát sértetten Narcissa Malfoy. –Én óvtalak a házasságtól fiam! Tudtam, hogy képtelen vagy jó döntéseket hozni! Erre tessék behálózott ez a kis senki! Egyáltalán, hogy van gusztusod hozzá, úgy néz ki ment egy közönséges börtöntöltelék! Mire gondolsz miközben felé mászol az ágyban? Hogy nem hányod tőle el magad!?
- Merlinre! Fejezd már be, vagy esküszöm olyat teszek, hogy magam is megbánom! Hogy merészelsz így beszélni anya? Ilyen közönségesen! – meredt véreres szemmel az anyjára Draco.
- Narcissa kedvesem, ne ragadtasd el magad! – próbálta csitítani feleségét Lucius Malfoy – aki tüntetőlegesen egy könyvbe mélyedve hallgatta fia és felesége párbeszédét.
- Még őt véded?! Ahelyett, hogy észhez térítenéd?! – fortyant fel Narcissa a férjét hallva. – Tudod egyáltalán kit vett el?
- Pansy Parkinsont, ha jól emlékszem – fordította a fejét kimérten a felesége felé Lucius.
- Hát éppen ez az! És nincs semmi kivetni valód a személye ellen?
- Fiatal, termékeny korban lévő, aranyvérű nő. Mi kifogásom lenne? – Lucius szürke szeme futólag fiára villant, mielőtt ismét eltűnt könyve mögött.
- Ezt te sem gondolod komolyan. Ez a neve sincs lány, aki a társadalom szégyene, s ráadásul szánalmasan fest, minden szempontból jelentéktelen – szidta Narcissa továbbra is újdonsült menyét.
- Nem az én tisztem megítélni, hogy Dracónak milyen az ízlése. Ez az ő dolga – mormogta a könyv mögül nyugodtan Lucius.
- Egy ilyen, a Malfoyok között. Mekkora szégyen!
- Narcissa kedvesem, úgy látom, hogy a hölgy személye inkább téged zavar. Nem Dracót!
- Pontosan! Engem nagyon is zavar!
- Nem gondolod, hogy a fiunkra kellene bízni, hogy kit választ maga mellé házastársként? – tette le a térdére a kötetet Lucius.
- De éppen egy ilyet? Az egész varázsvilágban nem akadt jobb ennél a lánynál? Kérlek Lucius ne légy nevetséges! Kérdem én miféle praktikát vethetett be ez az átkozott kis boszorka, hogy Draco éppen őt vette el!
- Remek, hogy így elbeszéltek a fejem felett – húzta el a száját Draco.
- Akkor hallgatlak Draco, mi a magyarázatod erre a hirtelen jött esküvőre, amibe még a szüleidet sem avattad be és ráadásul azóta se volt időd értesíteni bennünket? – szegezte fiára hideg tekintetét Narcissa.
- Nem is tudom… szerelem első látásra? – jegyezte meg gúnyosan Draco.
- Ugyan kérlek, ne légy szentimentális! Túl jól ismerlek! – legyintette le a fiát Narcissa.
- Úgy ismersz mint aki képtelen a szerelemre? – mérgelődött Draco.
- Őszintén szólva igen. Nem vagy egy érzelmes típus Draco. Tehát mi a magyarázatod? Kíváncsian hallgatlak mi késztetett arra, hogy egy középkategóriás, sőt inkább minősítésen aluli nőt feleségül végy?
- Talán… teherbe ejtettem? – tárta szét a karját Draco a kanapé háttámláján, miközben apró ráncok jelentek meg a homlokán, ahogy felemelte a szemöldökét. A bejelentés sokkolta a házaspárt. Lucius Malfoy nyakkendőjét igazgatva köszörülte a torkát, Narcissa Malfoyt az ájulás kerülgette.
- Édes Merlin! Ennyire részeg voltál Draco? – sopánkodott Narcissa, s sietve meglegyezte az arcát, mielőtt összeesik.
- Ez elég elfogadható magyarázat a házassághoz? – kortyolt a whiskyspohárból Draco.
- De mennyire, hogy az. De akkor sincs ez így jól. Még ha belátjuk, hogy ebben a helyzetben helyesen is cselekedtél – vonat össze a szemöldökét Lucius Malfoy, ahogy fürkésző szürke tekintettel a fiát nézte. Nem volt biztos benne, hogy Draco mikor mond igazat és mikor nem. S úgy érezte a fia elhallgat előle valamit. Mennyi az igazságalapja a fia magyarázatának. Draco az elmúlt tíz évben olyannyira távol került tőlük. Most először érezte igazán, hogy nem ismeri a fiát. Nem tudja mik a szándékai, hogy mit miért tesz. Draco már önálló férfi, saját családot alapít. S ezzel, teljességgel elzárkózott a szüleitől.
- A gyors házasságkötésünk ellenére higgyétek el, szükségem van Pansyra! El sem tudjátok képzelni mennyire! Olyan jó lenne, ha nem akadékoskodnátok, hanem megértenétek!
- Tudtam, hogy csak behálózta az én fiamat az a kis boszorka! Csak kerüljön a szemem elé! Kitekerem a nyakát! – sápítozott tovább Narcissa Malfoy. Most már egyértelműen kétségbeesés ült ki az arcára.
- Anya! – szólt felháborodott Draco. Mérhetetlenül unta ezt a beszélgetést. Hogy a szülei előtt magyaráznia kell a házasságát. Áldotta az eszét, hogy Pansyt nem hozta el erre a beszélgetésre. Mit ki kellett volna állnia? – Nem vagyok már roxforti diák, el tudom dönteni, hogy mit akarok és mit nem. És én Pansyt akarom!
- Olyan nehezen vívtuk ki a varázsvilágban a helyzetünket, ne rontsd el a Malfoyok hírnevét Draco! Ez a lány a romlásba taszít! Hiszen már most milyen kis aljas praktikákhoz folyamodik! – sóhajtozta Narcissa.
- Nyugodjatok meg, minden a legnagyobb rendben van! Pansy remek lány, és én elégedett vagyok vele!
- Hallanod kellene magad Draco! Ezek nem egy szerelmes férfi szavai – jegyezte meg rosszallóan Narcissa. – Én csak a te javadat akarom fiam.
- Sokáig elmaradtam anya, ne vitatkozzunk ezen! Fogadjátok el a helyzetet, mert a döntésem végleges és nem fogok rajta változtatni, Pansy a feleségem. A téma lezárva – tette le az asztalra az üres poharat Draco. Ahogy a kijárat felé tartott, a búcsúzkodás közben elkapta még apja gyanakvó pillantását. Lucius Malfoy megszimatolta, hogy a fia titkol valamit előlük. De mégis mit? S egészen biztos, hogy ennek a hirtelen házasságnak is köze van a dologhoz…Draco ha lehetséges még rejtélyesebb lett az elmúlt időkben, mint amilyen volt.
Közel egy időben érkezett a két fogat a Malfoy-kúria elé. Draco összehúzott szemmel figyelte, a lila ruhás nőt a kapuban. Ki ez a nő? Fekete selyemkesztyűje egészen a könyökéig ért, s kalapjáról fekete csipke ereszkedett az orráig. Könnyen lengett a lila szoknyaanyag a lábai körül, a szoknya alja a földet söpörte. S térdmagasságnál finom húzás volt a ruhaanyagban. Könnyedén szökkent fel a lépcsőkön a nő, s ahogy felvetett a fejét…
- Pansy! Várj! – kiáltotta a nő után Draco, ahogy megismerte. Döbbenten állapította meg, hogy így, ebben a ruhában alig ismert rá tulajdon feleségébe. Draco leugrott a fogatról, s besietett a kastélyba. Pansy a lépcső felénél járt, amikor a kiáltást hallva megfordult. Draco még mindig teljes hosszában újra és újra végigmérte az asszonyt. Lágyan simult Pansy derekára az anyag, a visszafogott nyakkivágás a vállak felé keskenyedett el. Pansy hűvös szempillarebbenéssel viszonozta Draco vizslató tekintetét.
- Befejezted a bámészkodást? – kérdezte gúnyosan Pansy, s tenyerét a korlátra helyezve türelmetlenül zongorázni kezdett ujjaival. Draco megbűvölten nézte a fekete kesztyűs karcsú ujjaikat. Picik és fürgék voltak ezek az apró kis ujjak, mégis olyan boszorkányosan macskásak. – Draco! Mondjad már hogy mit akarsz!? – csattant rá Pansy.
- Hát én…ööö – Draco percekig bámulta azokat a nagy barna szemeket a fekete csipkeernyő mögött. Bágyadtan pislogott. Pansy tökéletes volt. Hűvös, légies, kecses és nagyon elegáns. Festék nélkül, mégis bámulatosan szép sötét szempillákkal, merész ívű szemöldökkel, sötét, barátságtalan tekintettel, dacosan összecsücsörített ajkakkal.
- Majd szólj, ha összeszedted a gondolataidat! – jegyezte meg gúnyosan, s sarkon fordulva továbbsietett a lépcsőn.
- Éhes vagy? – kérdezte hirtelen felocsúdva Draco, s kettesével véve a lépcsőfokokat Pansy után sietett.
- Tulajdonképpen nem vacsoráztam még ,ha erre célzol – torpant meg Pansy, s morcosan visszanézett Dracóra.
- Pompás – csapta össze a tenyerét Draco. – Mit szólnál, ha meghívnálak vacsorázni? – nézte még mindig megbabonázva a feleségét Draco. Élvezte, hogy Pansy ismét felé fordul.
- Hátsó szándék? – kérdezte egyenesen Pansy.
- Békeajánlat? – felelte bizonytalanul Draco.
- Esetleg fegyverszüneti megállapodás Draco. Semmi több – szögezte le barátságtalanul Pansy.
- Azzal is beérem – biccentett Draco, s bevárta a suhogó szoknyás Pansyt a folyosón. – Szabad a karját Mrs. Malfoy? – kérdezte előzékenyen.
- Nem akarsz te egy kicsit sokat Draco? – mosolygott fagyosan Pansy, s kikerülve Draco felkínált karját már tovasuhant a lépcsőn a kijárat felé.
- Nem fogattal megyünk – intett a sötétített ablakú fekete kocsija felé Draco. Pansy vállrándítva elhelyezkedett Draco mellett az anyósülésen.
- Hová megyünk?
- A Lafayette-be – mondta szűkszavúan Draco. Pansy hamiskás mosollyal oldalt nézett rá. A Lafayette volt az egyik legdrágább étterem Londonban. Draco tehát tényleg békülni szeretne.
- Spontán ötlet, vagy csak éhes vagy és nem akarsz egyedül enni? – kérdezte gonoszan Pansy.
- Mindkettő. És látom lecserélted a ruhatárad – jegyezte meg zavartan Draco, ahogy sebességet váltott.
- Ez volt a kifejezett óhajod – hajtotta le a napellenzőt Pansy, s ráérősen kezdte kihúzni a kalaptűket a hajából. A tükörben nézve magát, még helyreigazított néhány tincset a homlokára.
- Bár minden kívánságom ilyen gyorsan teljesülne – állította le a motort Draco. Pansy felcsapta a napellenzőt a helyére, s közömbös tekintettel viszonozta Draco pillantását. Keze az ajtónyitó karon pihent. S várta, hogy Draco is jelezze kiszállnak. De Draco még mindig csak bámulta. Pansy elkapta a fejét ,ahogy rájött a férfi a száját nézi. Tüntetőlegesen a Lafayette épületének homlokzatát figyelte. Draco torokköszörülve szólalt meg.
- Jól áll neked a lila – jegyezte meg, s határozott mozdulattal kinyitotta az ajtót.
- Kösz – csapta be maga mögött a kocsiajtót Pansy.
- Kitalálom hol voltál egész délután – lépdelt felesége mellett a lépcsőn Draco.
- Nem kell hozzá nagy logika. Na és te?
- Anyáméknál voltam – mondta futólag Draco. Egy kedves ablak melletti asztalkához vezették őket. Pansy lehúzta a kesztyűit és maga mellé tette az asztal szélére.
- Mi volt a téma? – nézett érdeklődően Dracóra.
- Hogy miért vettelek el – merült el az étlap választékában Draco.
- És? Mit válaszoltál? – pillantott fel az étlapból Pansy.
- A legkézenfekvőbb magyarázatot adtam: mert teherbe ejtettelek! – Pansy lesápadt, majd elvörösödött.
- Ezt nem mondod komolyan! – sziszegte a bőrkötéses fűzött oldalak fölött Pansy.
- Miért ne?
- Ennél jobb nem jutott eszedbe? – dühöngött Pansy még mindig kivörösödve.
- Egy hirtelen jött esküvőre, amit csak így, minden előkészület nélkül, néhány nap leforgása alatt végbevittünk? – kérdezett vissza vállrándítva Draco. – Nem, ennél jobb nem jutott eszembe.
- El tudom képzelni mit mondhattak erre!
- A felét se tudod elképzelni.
- Irreális az egész.
- Miért volna az? Felnőttek vagyunk, függetlenek voltunk… szerintem ez volt a lehető legjobb magyarázat.
- És szerinted nem fog nekik feltűnni, hogy mégsem vagyok terhes?
- Ezen a tényen könnyen változtathatunk
- Hogy te milyen szemtelen és pimasz lettél!
- De most miért? Most komolyan olyan elképzelhetetlen dolog ez?
- Persze hogy az! Azt mondtad nem kényszerítesz semmire,.
- És én állom is a szavam. De mi van, ha te gondolod meg magad? Elvégre házasok vagyunk.
- Ne éld bele magad!
- Lehet, hogy te fogod beleélni magad.
- Váltsunk témát!
- Rendben. De Pansy! Szeretném, hogy tudd… én minden előzmények ellenére, komolyan gondolom a házasságunkat. Ha te is úgy akarod, gyerekkel mindennel együtt.
- Szerintem rendeljünk!
- Pansy! – Draco megragadta a nő kezét az asztal felett. – Tudom nem a legjobb alkalom ezt megvitatni…
- Valóban nem!
- …de én is férfi vagyok, és mint minden férfi szeretném ha lenne egy fiam, aki továbbviszi a nevem…
- Azt hiszem a kacsasült remek választás lenne – szólt közbe tüntetőlegesen Pansy.
- Nem erőltetek semmit erre szavamat adtam!
- Draco! Engedd el a kezem! – sziszegte Pansy, s megpróbálta kitépni a kezét Draco szorításából.
- Á, jó estét Malfoy! – egy szemüveges férfi lépett az asztalukhoz. Draco kényszeredetten elengedte Pansy kezét, s szürke tekintetét a felettük álló alakra fordította.
- Mit akarsz Potter? – förmedt rá bosszúsan Draco.
- Megkaptam a jelentést a felülvizsgálati bizottságtól – jegyezte meg Potter.
- Gondolom jóízűen elcsámcsogtál rajta a kis irodád magányában, jó szórakozást az intim Pistához! – jegyezte meg hidegen Draco.
- Nem túl meggyőző részletek – fintorgott Potter.
- Örülök, hogy világunk oly békés, hogy az aurorok ráérnek mások magánéletéban vájkálni.
- A kezem között vagy Malfoy, még ha nem is érzed. – Draco felemelkedett ültéből és ezzel Potter fölé magasodott.
- Szeretnék megvacsorázni a feleségemmel, ha megengeded Potter! Mint annyiszor kell figyelmeztetnem téged, én itt és most is mint magánember vagyok jelen, és szeretnék kettesben lenni a feleségemmel, amennyiben nem takarodsz el az asztalom mellől zaklatásod miatt kénytelen leszek szólni a biztonságiaknak és kidobatlak az étteremből, elég világosan fogalmaztam főparancsnok úr? – nézett fenyegetően szúrós szürke tekintettel Draco.
- Akkor jó étvágyat Malfoy! – biccentett Potter, s továbbment az asztalok között. Draco nagy levegőt véve ereszkedett vissza a székére.
- Hihetetlen, hogy egy falatot se ehetek meg nyugodtan egy étterembe, hogy ne fussak bele a lehető legkellemetlenebb alakba – mérgelődött Draco. – Hol is hagytuk abba? – nézett fel Pansyra Draco.
- A kacsasültnél – jegyezte meg figyelmeztetően Pansy.
- Valóban… - emelte meg futólag a szemöldökét Draco. Nagyon jól tudta, hogy nem itt hagyták abba. De értelmetlen lett volna Pansyval vitatkozni. Amit el akart mondani, azt már elmondta, kivéve egyetlen dolgot: - Gyönyörű vagy ma Pansy!
- Szánalmas kis bók a saját feleséged elcsábítására Draco! – dőlt hátra a székén Pansy, amíg Draco megrendelte a vacsorát.
- Ritkán mondok ilyesmit Pansy…de ma megleptél – nézett a pezsgőspohár felett a feleségére Draco, s könnyedén Pansy poharához koccintotta a sajátját.
- Próbálom megtalálni önmagamat - forgatta a kezében a kristálypoharat Pansy.
- Akkor köszöntöm az új Pansyt!
- Nem, én inkább a régit szeretném megtalálni magamban. Az igazit!
- Akármelyik is legyen, most már az én feleségem – jelentette ki elégedetten Draco. Találkozott a tekintetük a pezsgőspoharuk felett.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia Gita!
Köszönöm. Valóban sokfélét írtam már az elmúlt négy év alatt, amióta a DP-létezik, de a történetek árjának remélem, hogy sosem lesz vége, mert nagyon élvezem, hogy újabb és újabb megközelítésből írhatok valamit.
Pansynál azért nem lesz olyan zökkenőmentes az átmenet, de szépen lassan azért most már elindult a folyamat, hogy ismét visszakapjuk a régi Pansyt. Természetes, hogy nagy magabiztosságot adott neki az, hogy a Malfoy-széfhez ő is hozzáférést kapott. Ez azért jelent valamit. Nem tudom, ki hogy van vele, de egy magas összegű bankszámlához ha hozzáférést kapnék csak úgy hipp hopp hát az nekem is megdobná alaposan az önbizalmamat:DDD
A Malfoy idős házaspár szerintem is hozza majd a tőlük elvárható formát, fel-fel fognak tűnni a történetben kapunk belőlük majd ízelítőt. Arra gondoltam lehet a Harry/Hermione szálat nem keverem a Mardekár reménységébe, hiszen ez egy tiszta mardekár történet, ahogy a cím is utal rá. Ezért talán a másik oldalt Draco-tábortól külön egy másik cím alatt fogom megjelentetni. talán Valami Griffendél...ja címmel és ott zajlanak a grifis események.
Daphnét én is értékelni tudom, ebben a történetben talán a legmélyebb és a legmagasabb pontokat járja meg életében, ellentétben az eddigi storykban elfoglalt pozícióihoz képest. Ez biztos jótékony lesz mindenki számára. olavsók szereplők körében egyaránt.
Köszönöm, hogy írtál! Tartsd meg ezt a szép jó szokásod a továbbiakra is, én nagyon örülnék neki!
Üdv: Callie