|
25. Közelítő Éj
callie 2011.11.08. 21:06
A Malfoy-kúria törött kristálycsillárai különös szórt fényt adtak az előtérnek. Daphné, aki minden este későn is járkált a kastélyban pontosan ismerte ezeket a fényviszonyokat. Hűvös a kastély! - borzongott meg fekete csipkebetétes selyemblúzában. S ma este még a szokottnál is kihaltabb. Senki sincs itthon. Daphné már csaknem bánta, hogy visszautasította Richard ajánlatát, egy kis könnyed esti szórakozás még mindig jobb, mint egyedül sertepertélni a hatalmas Malfoy-kastélyban. De szakítani akart az eddigi életével. Bele sem gondolt, hogy az új élet ellenben sokkal magányosabb. Mint a ma este. Draco és Pansy házon kívül volt már legalább egy órája. Daphné unottan hajolt közelebb az előcsarnok foltokban megvakult tükréhez. Tucadjára húzta át a rúzzsal az ajkát. Mit csináljon? Még legalább egy óra tétlen ébrenlét, hiszen még csak fél kilenc! A statisztikai számsorok már egyetlen halmazzá folytak össze a szeme előtt, lehetetlenség ma már értelmes munkát végezni. Richard hazament a feleségéhez. Daphnét pedig az üres ház üdvözölte amikor hazaérkezett, néhány órával később pedig a Malfoy házaspár érkezése sem tűnt tartósnak. Daphné a tükörben figyelte, ahogy kecses ívű szemöldöke közelít egymáshoz, ahogy arra gondol, vajon Blaise mit művelhet ma este, hogy nincs a kastélyban. Blaise itthonlétéről gyorsan meg lehetett bizonyosodni. Átható cigarettaszag érkezett volna a férfiszárny felől, s minden negyed órában üvegcsilingelés, ahogy Blaise a whiskysüveg nyakát a pohárhoz érintve újra tölt. Amikor Daphné éjnek idején mezítláb osont le némi altató kortyért a bárszekrényhez, mindig látta, a Blaise ajtaja alatt kiszűrődő fényeket. Mikor aludhat? Mert hogy egész éjszaka égett nála a gyertya az is biztos. Minden este. Vagy gyertyafény mellett alszik? De ez sem lehet, hiszen rendszeresen köszörülgette a torkát, ezt jól hallotta, amikor elsuhant a folyosón. Daphné végighúzta nyelvét kirúzsozott ajkán. Milyen bosszantó is! Blaise volt az egyetlen akire bizton számíthatott, hogy itthon tartózkodik este hat után. Igaz bezárkózva a szobájába és égetve a gyertyát, a cigarettát és vedelve a whiskyt. De legalább itthon volt. Hol lehet?
Mintha csak válaszként érkezett volna, nyikordult a bejárati ajtó, éles füttykíséret követte a belépőt, férfias nevetések harsantak. Blaise betette maga mögött a bejárati ajtót, s fátyolos szemekkel leplezetlenül végigmérte a tükörhöz hajló női testalkatot. Daphné fekete passzos szoknyában, fekete körömcipőben és fekete csipkefelsőben volt, a kosztüm blézerét már régen levetette. Daphné sötét szempillája hűvösen rebbent, ahogy elkapta a férfi tekintetét. Visszazárta a rúzsra a kupakot, s megfordult, hogy felvetett fejjel visszavonuljon a női szárnyba. Elkésett. Blaise ruganyos léptekkel lépett a feleségéhez, s tenyerét az asszony csípőjére csúsztatta.
- Kocsmáztál? – kérdezte fagyosan Daphné, ahogy megcsapta az alkoholillat.
- Ünnepeltem – vigyorogta Blaise, s tekintette a blúz kivágásán nyugodott. Daphné telt fehér keblei megemelkedtek, érzéki kontrasztban a csipkeszegéllyel, amely selymesen simult a nő bőrére. Meg kellett érinteni, ingerelte, hogy érezze a selymes bőr és a ruhaanyag találkozásának lágy halma.
- Vedd le rólam a kezed! – hajtotta hátra a fejét Daphné, s haja a tükör előtti komódra borult, lágyan cirógatva Blaise ujjait, ahogy felsiklottak a nő hátán. Blaise könnyű, határozott irányítással átlendítette a nőt, s átforogtak az ablak elé. Érezték egymás combjának feszülő játékát, Blaise térdét Daphné lába közé nyomva tartotta fogságban a nőt.
- Egészen más terveim vannak ma éjszakára – súgta Daphné hűvös fekete hajába Blaise.
- Nem… érdekel, hogy mit… tervezel – hunyta le a szemét Daphné, s bosszantotta, hogy alig képes koncentrálni arra, mit akart mondani.
- Eláruljam mit akarok tenni veled? – csúsztatta Blaise forró ujjait Daphné kecses fehér nyakára, s beletúrt a sűrű fekete hajzuhatagba.
- Mit? – formálta bágyadtan Daphné, s fel-felrebbent a szempillája, ahogy Blaise meleg barna tekintetét kereste, a szép ívű, húsos ajkak azonban elterelték a figyelmét. Blaise haja a homlokába hullott, s karjával magához szorítva az ablakhoz préselte Daphnét.
- Ájulásig akarlak csókolni! – lehelte Blaise, s lecsapott a frissen rúzsozott kéjesen pihegő ajkakra. Daphné felnyögött a csókjukba, s hófehér fogaival Blaise alsó ajkát harapdálta. Blaise türelmetlenül nyúlt a csipkeblúz alá, s végigsimította Daphné remegő testét, fel egészen a telt keblekig. Daphné ernyedten omlott a karjába, s vékony meztelen karjait átvetette Blaise vállán. Ellenállása ha volt is, már darabokra törve hullott szét. Tényleg majd elájult Blaise csókjától. A férfi lázas türelmetlenséggel tolta fel rövid szoknyáját a csípőjére, s két hüvelykujját a bugyi vékony pántja alá csúsztatva egyetlen mozdulattal letolta, a sötét alsónemű könnyedén hullott a földre. Daphné kábán lépte át körömcipőivel, s csak azt érezte, hogy Blaise a komódra ültette, s ő hátravetett fejjel fogadja a behatolást. Blaise végigsimított a hosszú női combokon, s fátyolos szemekkel nézte a lehunyt pillákat, a szép női arcot, s hallgatta Daphné kéjes sóhajait.
- Blaise! Ne! Ne hagyd abba! – sikoltozta, s a kristálycsillárok, s az üres előcsarnok verte vissza Daphné éles kiáltásait. – Igen! Ó Igen! – Daphné testén apró remegések futottak végig, ahogy a gyönyör hullámai végigfutottak rajta, s Blaise a nő hajába fojtva nyögését követte őt a csúcsra. Daphné még mindig görcsösen kapaszkodott belé, lassan ernyedt el Blaise karjaiban. Forró nedvük a komód hideg lakkozott anyagára folyt.
- Daphné! – mormolta Blaise mámorosan a nő egzotikus illatú selymes tincsei közé.
- Blaise én… - köszörülgette a torkát Dahpné kijózanodva, s zavartan lebbent meg a szempillája, ahogy felocsúdott a bódult révületből. El akart húzódni, de Blaise még szorosabban a karjaiba vonta, s a komódról az ölébe kapta.
- Csss! Ne szólj semmit! Ma velem jössz! Az én hálómban alszunk! – jelentette ki határozottan Blaise, s vészesen imbolyogva, de feljutott Daphnéval a karján az emeletre.
Draco leállította a motort a kastély bejáratánál. Szürke acélos tekintete Pansy pillantását kereste. Pansy a füle mögé igazította a haját, majd hirtelen feltépte az ajtót, s kiugrott a kocsiból.
- Pansy beszélnünk kellene! – szólt utána Draco.
- Késő van, majd máskor! Köszönöm a vacsorát! – hadarta egy szuszra Pansy, s keze a kapukilincset kereste. Draco sietett a segítségére, s belökte neki az ajtót.
- Azt mondtam beszélhetnénk! – nyomatékosította Draco.
- Ne játszd a főnököt, még nem vagy vezető Draco! – csattant élesen Pansy.
- No lám, visszatért a régi Pansy, elég volt méregdrága kelmébe csavarnia magát?! – kérdezett rá gúnyosan Draco. Pansy megtorpant a lépcsőn, s szembefordult a férfival. Ó igen, ez az a Draco Malfoy akit mindig is ismert. A hideg, arrogáns, érzéketlen férfi. Aki sérteget, gúnyolódik, s közben szürke szeme akár a köd mindent eltakar a gondolataiból.
- Bár a kívánságod teljesítettem, mindez a tényeken nem változtat – lépett le hozzá egy lépcsőfokot Pansy.
- Miféle tényeken? – ráncolta a homlokát közönyösen Draco.
- Hogy a pénzedet igaz elfogadtam, de téged soha! – sziszegte Pansy.
- Ugyan drágám! Akkor miért menekülsz a közelemből ilyen reszkető félelemmel? – kérdezett rá könyörtelenül Draco.
- Csak mert undorodom a gondolattól is, hogy hozzám érj! – fújtatta Pansy, s hátat fordított, hogy továbbhaladjon, de Draco a csuklóját elkapva visszarántotta.
- Az én pénzem bánja, kíváncsi vagyok, hogy a fehérneműd is megérte-e az árát és a csomagolás növelte-e az értékét annak, amit megvásároltam,… egy életre! – szűrte a fogai közt Draco. Pansy keze dühödten lendült, de esélytelenül. Draco fürgébb és erősebb volt nála.
- Eressz el!
- Húzd vissza a vadmacska karmaidat szívem!
- Ne szólíts így!
- Miért cserélted akkor le a ruhatárad? Miért törekedtél, hogy annyira a kedvemben járj, ha nem azért, hogy célt érj el vele? – szegezte Pansynak a kérdést Draco. Pansy meredten nézett rá, s összepréselte a száját. – Látod Pansy! Soha, soha nem vagy hajlandó beszélni velem! – eresztette el hirtelen Draco, s Pansy a korlátnak tántorodott. Draco visszalépett a lépcsőn, s az előcsarnok tükrében követve mozdulatait idegesen túrta át a haját. Feszülten vágta zsebre az öklét, s visszafordult Pansy felé. – A mindenit is Pansy! Megesküdtünk!
- Ne ordítsál! Felvered az egész házat és nem csak ketten lakunk itt! – szólt rá erélyesen Pansy.
- A birtok az enyém! Azt csinálok amit akarok! - nézett fel a lépcsőn álló Pansyra dacosan Draco. Pansy a korlátba kapaszkodva meredt a férfira. Draco idegesen rángatta a nyakkendőjét, hogy lazuljon a nyakánál a szorítás, s látszott, hogy zsebre dugott kezét ökölbe szorította.
- Mi bajod van?! – förmedt rá Pansy türelmetlenül.
- Minden! – Draco összehúzta a szemeit, s hátat fordítva a tükörben szembenézett magával, majd Pansyt figyelte, ahogy a lépcsőn áll. – Megesküdtünk, de nem veszem észre, hogy hitvesem lennél!
- Férfiak! – nézett fel a kopott csillárra gúnyosan Pansy. – Ennyire ez kell, akkor tessék… - Pansy lesietett a lépcsőn, s megállt közvetlenül Draco előtt, s az arcába sziszegte: - itt vagyok, vedd el ami a tiéd! – Draco farkasszemet nézett a nővel. Érezték egymás leheletét, de a testük nem ért össze. Pansy elszántan szemrebbenés nélkül nézett fel Dracóra. Draco szürke szeme kifürkészhetetlen volt, aztán hátrált egy lépést, ezzel megszakítva a szemkontaktust és kikerülve Pansy intim szférájából, s az emelet felé indult. – Gyere utánam! – szólt hátra fojtott hangon. Pansy nagyot nyelt, de követte a férfit az emeletre. Meglepődve tapasztalta, hogy a férfi nem a hálószobák felé vette a lépteit, hanem a nagy kétszárnyú könyvtárszoba ajtaját nyitotta ki. Ahogy Pansy belépett Dracót követve, már égtek a gyertyák a kandelláberekben. Pansy becsukta az ajtót maga mögött, s nekitámaszkodott.
- Itt akarod? – nézett végig a poros könyvtárszoba szánalmas összevisszaságán. Nem éppen szüzesség elvesztésére ideális hely. Főleg nem egy nászéjszaka elhálásához. Igaz, voltaképpen Dracóval még mindig nem házasok.
- Felejtsd el! Hagyjuk a szexet Pansy! – legyintette le Draco, s egy vaskos kötetet felütve átnyújtotta Pansynak.
- De hát akkor… - Pansy értetlenül lépett közelebb, hogy átvegye a bőrkötéses könyvet, amit Draco felé tartott. Felismerte a képet. Hogyne ismerte volna. A végzet pálcáját ábrázolta a kép. Tussal rajzolt középkori skicc volt.
- Több támogatást kérek Pansy. Amikor a hitves szót használom azt a szó szoros értelmében értem. A szóban benne van a hit szó. Feltűnt már neked? – sandított rá Draco, Pansy futólag összecsukta a könyvet, ahogy felpillantott Dracóra a könyvből, majd újra szétnyitotta, s megbűvölten nézte a pálcarajzot.
- Persze, hogy feltűnt – jegyezte meg futólag Pansy.
- A hitvest , úgy értem, hogy legyünk igazán hittársak. Légy a társam abban, amiben hiszek. Azzal, hogy a szobádban tengődsz nem jutunk előbbre – mondta komolyan Draco, s az íróasztalnak dőlve, zsebre tett kézzel fürkészte a feleségét. – Támogass Pansy!
- Ha az ágyadba fekszem kellően megtámogatlak? – húzta el a száját Pansy, s futó pillantást vetett Dracóra a könyvből felpislantva. Draco nyersen felnevetett.
- Maró vagy Pansy, mint mindig. De pont ezt…hiányoltam nélküled – bazsalyogta Draco. – Ejtsük a témát! Belátom, hiba volt egyáltalán felhoznom. A házasságunk üzlet, és én nem vagyok valami egyenes az üzletben, belátom. Igyekszem javulni, ha te is jobban támogatod az elképzeléseimet. Talán így kompromisszumra jutunk. – Pansynak egyáltalán nem tetszett Draco mondatainak tartalma, de helyette inkább ismét a könyvbe mélyedt.
- Másolatot akarsz készíttetni igaz? – kérdezett rá nyíltan Pansy.
- Nem véletlenül vettelek feleségül – sóhajtotta Draco, s kivette a nő kezéből a könyvet. – Úgy van. Jól átláttad a tervem. Hogy elodázzam a lelepleződést, természetesen szükségem van, egy pontos másolatra. Mivel Dumbledore emlékét mindenki tiszteli, a pálcát nem fogják használni, tehát fel sem tűnik, hogy közönséges hamisítvánnyal van dolguk. Ezzel időt nyernénk. Sok időt.
- S nem árt, pontosan ismerni a pálca felépítését és művészi kidolgozását ahhoz, hogy tökéletes másolatra cserélhessük az eredetit. Utána nézek még a Londoni közkönyvtárban, hogy mit lehetne fellelni. Persze nem árt, ha álcázva. Nem szeretném ha összefüggésbe kerülne a nevem és a Végzet Pálcája után kutató személy – gondolkodott hangosan Pansy.
- Igen, én is így gondoltam – tette vissza az asztalra a kötetet Draco.
- S lesz, aki elkészítse nekünk a hamis Bodzapálcát? – ráncolta a homlokát Pansy.
- Lesz, te azon ne törd a fejed – tette keresztbe a karját Draco.
- Akkor ezt megbeszéltük – indult meg a könyvtárszoba ajtaja felé Pansy.
- Pansy! – lépett a nő után Draco, de nem ért hozzá. Pansy habozva fordult meg. – Az előzőt felejtsd el!
- Elég nehéz lesz – jegyezte meg szárazon Pansy. Draco fáradtan dörzsölte át a homlokát.
- Nem akarom, hogy kötelességednek érezz valamit, pusztán mert a nevemet viseled – szólalt meg rekedten Draco.
- Te úgy gondolsz rá mint kötelességteljesítésre? – emelte meg futólag a szemöldökét Pansy.
- Vajon hány pohár pezsgővel kell leitatnom téged, hogy engedj a kísértésnek? – nézte félrebillentett fejjel a feleségét Draco. – Úgy tűnik, két pohár pezsgő nem elég – állapította meg különös fénnyel a szemében.
- Soha nem lesz olyan nagy a kísértés, hogy engednem kellene neki, akármennyit is ittam – súgta bizonytalanul Pansy.
- Biztos vagy ebben? – lépett Pansyhoz Draco, s Pansy kénytelen volt felfelé nézni, most hogy a férfi felé magasodott. Tágra nyílt szemmel nézett rá. Draco azonban nem a szemét nézte, csak a száját. Pansy visszatartotta a lélegzetét, s hátrálni akart egy lépést, de mintha földbe gyökeredzett volna a lába, csak állt, s ahogy Draco lehajolt az ajkaira ő leeresztette a szempilláit. Gyengéd csók volt, semmi követelődzés nem volt benne. Inkább csak kérdés, puhatolódzás. S mielőtt elvesztették volna a fejüket véget is ért. Draco felemelte a fejét. – Még mindig biztos vagy benne?
- Khm…jó éjszakát Draco – súgta Pansy.
- Egyetértek. Nem szeretnélek leitatni ahhoz, hogy lefeküdj velem. Ha megtörténik, azt akarom, hogy mindketten teljesen tudatában legyünk annak, hogy mit teszünk. Kivárom a pillanatot, amikor megtörsz Pansy. Hidd el, kötélidegeim és végtelen türelmem van, mert az enyém leszel egyszer és ezt mindketten tudjuk! – suttogta halkan. Pansy dobogó szívvel hallgatta az elszánt mondatokat. Draco annyira eltökélt volt, mint aki tudja, hogy miről beszél, s hogy amit mond, abban igaza van. Félelmetes volt a tudat, hogy bár semmit sem tesz érte, mégis egyre inkább láthatatlan szálakon közelebb kerül hozzá Pansy. Akaratán kívül. Megrémült a saját gondolataitól. Mi van, ha már most is csak Draco akaratán múlt, hogy nem tették meg? Pansy szinte kimenekült a könyvtárszobából, s Draco a könyvtárszoba ablakán kinézett a sötét parkra. Nagy sóhajtással hallgatta ahogy elhalnak Pansy léptei a folyosón.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia Sugi!
Mh Daphné és Blaise most igazán elragadott engem is:D Szeretem az ő elsöprő erejű érzékiségüket, hogy nem gondolkodnak csak engednek a vágyaiknak és ösztöneiknek. Örülök, hogy neked is tetszett :) Ők ketten igazán nem tudják tartani magukat a megállapodásukhoz...valahol ez tőlük nem is meglepő:)
Pansy most nekem is úgy tűnt, hogy már ismét a régi önmagához hasonlít, aki nem zavartatja magát és ha kell visszaszól bárkinek:) Blaise és Draco - Sejthető volt, hogy nem sokat ér nekik, hogy mit ígértek a házasságkötéskor. De nem is lennének férfiak, ha nem próbálkoznának. SZóval becsületükre legyen, azért mégiscsak férfiból vannak.
Dracoban nekem is nagyot ütött, hogy nem a leitatós megfektetős változatot tűzte most ki célul. Hanem éppen ellenkezőleg. Azt szeretné, ha Pansy tudatosan lépne. Így megmaradhat a tisztelet egymás iránt. Csak így sokkal kitartóbbnak is kell lennie. Pansy nem az a fajta nő, aki egykönnyen beadja a derekát. Nos majd kiderül ki törik meg hamarabb. Draco önfegyelme, vagy Pansy tartása.
Nagyon örülök, hogy neked tetszőre sikerült írnom;)
Pusz: Callie