|
33. Ketten egy kastélyban
callie 2011.11.14. 20:09
Mind a négyen bűvölten nézték a fekete selyemkendőbe bugyolált Végzet Pálca másolatot. Az eredetit egyikük sem látta, közvetlen közelről egészen biztosan nem. Csupán a rajzok és az ábrák, a leírások és emlékiratok segítették elképzelni, hogyan is nézhet ki. S Draco tudatában volt annak, hogy ezzel komoly a lebukás veszélye is. Valami olyasmit készítettek el, amit se a készítő se a megrendelő nem látott eredetijében. Draco értette is, hogy miért kérte meg a pálcakészítő ezt az igen nagy árat. Rizikós volt ezt a pálcát világra hozni. Mert mi van, ha Dumbledore kezében már nem pont így nézett és néz ki ma is ez a pálca. Amióta a kezébe vette a hamisítványt, és átadta a ládányi aranyérmét fizetségként, azóta szüntelen ezek a nyugtalan gondolatok fészkelték magukat a tudatába. S azóta nincs megnyugvás. Mind megcsodálták, de valójában mind a négyen már azt a másik pálcát szeretnék látni, és megérinteni, legalább egyszer. Ez igazán nagy kiváltság. A legnagyobb. Hiszen az évszázadok során alig néhány varázsló tudhatta magáénak és érinthette meg. Blaise zsebre tette a selyemmel takart másolatot, s Daphné mercédesében útnak indultak. Ahogy a havas úton felverte az apró pelyheket a távolodó kocsi, úgy lett Draco egyre nyugtalanabb. Ketten maradtak a közelgő ünnepekre a Malfoy-kúrián. Blaise és Daphné elterelő körútra indulnak. Valóban azt a látszatot kell kelteniük, hogy ők kiránduló körúton vannak, melynek, Roxmorts és a Roxfort csak egy állomása. Tehát Blaise és Daphné, valamilyen Roxforthoz és a háború lezártához kapcsolódó emlékhelyeket keresnek fel, mint például Godric’s Hallow. Ez a legmegrázóbb utazás lesz, de a hitelességért megéri. Ezt mindannyian tudják. Ha bárki visszakeresi a szobafoglalásokat valóban úgy tűnhet a pár egy nosztalgiautat tesz meg. Pansy zavartan forgott a lépcsőnél az előcsarnok márványkövezetén. Draco a kapu melletti ablakon át bámult a sötétségbe, a mercédes fényei már régen eltűntek a sötétségben.
- Mi lesz, ha lebuknak? – kérdezte halkan Draco. Soha nem érzett még ilyen bizonytalanságot, és félelmet mint most. Blaise-nél ott a hamis Bodza-pálca, Daphné persze kora legjobb színésznője, de minden helyzetet ő sem tud megoldani, még akkor sem, ha kiválóan improvizál mindig a legzűrösebb helyzetekben is. A terv, Draco úgy érezte, gyenge lábakon áll. Ingatag az egész és elég egyetlen rossz pillanat és borul az egész. Blaise és Daphné, rántani fogja az egész szervezkedést, Dracót és Pansyt is. De semmit sem tehetnek. Pansy örökös kitiltást kapott a Roxfortból. Tehát… amit ők ketten tehettek, azt megtették.
- Nem lesz semmi baj – nyugtatta Pansy szaténselyem ünneplőruháját igazgatva. A másik házaspárral előre megülték a karácsonyi ünnepeket, melyeket külön töltenek most.
- Azzal, hogy ezt a semmitmondó szöveget ismételgeted még nem lesz így – szorította Draco a homlokát a hűvös ablaküvegnek.
- Ne légy borúlátó Draco! Eddig olyan magabiztos voltál – lépett közelebb Pansy.
- Mert eddig nem volt tét! De most hatalmas Pansy. Ha nem sikerül… akkor mikor lesz legközelebb esélyünk megszerezni a pálcát? – lehelte az ablaküvegre Draco, s leheletétől bepárásodott az üveg.
- Fogalmam sincs, de kitalálunk valamit, mindig kitaláltunk valamit – dőlt a kapubejáratnak Pansy, s nekidöntötte a fejét a nehéz vasalt ajtónak. Csupasz vállát hűtötte a kintről beáramló hideg levegő.
- Az a legrosszabb az egészben. Hogy minden, az egész szervezkedés, a pálcára épül Pansy. Ha nincs pálca, nincs terv.
- Tudom, és értem. De meglesz a pálca – mondta határozottan Pansy.
- Blaise és Daphné előtt nem akartam kimutatni, hogy mennyire rettegek, hogy kudarcot vallanak. Mi lesz ha lebuknak?
- Ne nyavalyogj már! – csattant rá Pansy. – Vessek neked kártyát? – kérdezett rá kíváncsian.
- Igen…illetve nem dehogy. Ne jósolj szörnyűségeket! Inkább nem akarom tudni mit hoz a jövő!
- Potter egyik legjobb barátja, a Roxforti hős előtt kell eljátszaniuk a szerepüket ez zavar igaz?
- Igen. Potter sem gyökér. Bizonyára tudja, hogy Blaise, oda tart. A bálon négyünket teszteltek. Sejtik, hogy kapcsolat van négyünk között. Bár bizonyítani nem tudták. De nem kizárt, hogy Potter figyelmeztette Longbottomot. Mi van ha változtattak a pálca őrzésén. Mi van ha nem is az eredeti van a sírban? Megőrülök a saját kétségeimtől! – fakadt ki Draco.
- Jaj, gyere már ide! – csípte meg Draco zakóujját Pansy, s magához húzta a férfit. Draco ráhajtotta lehűlt homlokát a nő vállára. – Megőrülök két hét bizonytalanságtól! – tette tenyerét a nő karjára Draco.
- Ugyan már! – támasztotta meg a tenyerét Draco derekán Pansy. – Daphné profi! Tudjuk mindketten, sohasem hibázik. Blaisenek csak a cserét kell végrehajtania. Daphnénál jobban pedig senki sem tud blöffölni még te sem Draco. Ráadásul ők nem idegeskedik túl mint ahogy mi ketten tennénk.
- Igen ez igaz – sóhajtott nagyot Draco. Lehunyt szemmel lélegezte Pansy nyugtató levendulaillatát. Enyhült a szorítás a fejében és a szívében is. Pansy vállán mintha hirtelen a béke nyugalma suhant volna át rajta. Bámulatos mire képes egy kis levendulaolaj. – Akkor is óriási a tét!
- Pontosan de játszani csak így érdemes, nem igaz? Nagy téttel és most mi fogunk nyerni – bizonygatta Pansy. – Tiéd lesz a pálca és aztán belevetjük magunkat a mi harcunkba. – Pansy homlokráncolva fúrta orrát a férfi mellkasába. Azt mondta, amit Draco hallani akart. De a szíve mélyén ugyanezek a kétségek gyötörték őt is. Ha buknak most buknak, nagyobbat mint valaha. Mert egyértelmű kinek és miért kellene a bodzapálca. Ehhez már bírósági per sem kellene, hogy elítéljék őket. S talán a legenyhébb büntetés az Azkaban. Ennél durvább is lehet, ha akarják.
- Ne hagyj ma magamra! Kikészítenek a saját gondolataim! – fogta át Pansy derekát Draco, ahogy érezte a nő el akar húzódni.
- Remek társaság lenne ma éjszakára egy kis whisky neked, azt viheted magaddal – felelte rá Pansy tiltakozva.
- Mondtam, nem az ágyamba invitállak, oda magadnak kell jönnöd Pansy. Csak képtelen vagyok egyedül maradni. Rettegek, a következményektől. Egy nyugodt éjszakám se lesz, amíg Blaise és Daphné vissza nem térnek. Épségben, a Bodzapálcámmal – emelte fel a fejét Draco.
- Értem. Akkor talán játszhatnánk, egy kártyapartit – lépett el Pansy, s a szalon felé surrant.
- Azt hittem tisztességes nők nem tudnak kártyázni – jegyezte meg bazsalyogva Draco.
- Ki mondta, hogy én tisztességes vagyok? – nézett vissza a válla fölött gúnyosan Pansy.
- Igaz is – mosolygott rá fanyarul Draco, s elhelyezkedett a kártyaasztalnál, s megkeverte a lapokat.
- Mi a helyzet házimanóügyben? – kérdezte Pansy, s felvette a Draco által osztott lapokat az asztalról.
- Nem könnyű egy olyan házba házimanót találni, melynek e téren nem éppen dicsőséges a múltja. A házimanók nagy többsége, viszonylag komoly összegért cserébe sem hajlandóak beállni a Malfoy-kúriába szolgálni – dobta ki az első lapot az asztalra Draco.
- Mit tettetek szerencsétlenekkel? – kérdezte ártatlan meglepődéssel Pansy, s ő is kidobta a lapját. Draco húzott.
- Úgy bántunk velük mint a kutyával. Szeretgettük, mellényt adtunk rá, jutalomfalatkákkal etettük, fésültük és fényeztük nagy gomb szemeiket, éles fülüket és kis talpacskáikat – sorolta Draco, s közben ellenállhatatlan mosolyát villantotta Pansyra.
- Már megértem, ennyi kényeztetést egy feleség sem tűrne tőled Draco, nem hogy egy házimanó – vette el az ütős lapokat az asztalról csábos mosoly kíséretében Pansy.
- Pontosan erről beszélek. Túl fényűző életet éltek és tessék, nem kérnek a jóból, egyszerűen megcsömöltek – dobott újabb lapot a paklira tehetetlenül Draco.
- Azért van esély? – kérdezte huncut szemvillanással Pansy.
- Csak ha nekem is van – felelte lágyan Draco. Pansy keze megakadt a pakli felett, mielőtt húzott. Tekintetük összekapcsolódott a gyertyafényben. Egy esély? Draco tényleg csak ennyit kért. S ezt nem először. Draco hetekkel korábban is úgy fogalmazott, hogy ő adna egy esélyt a házasságuknak, ha Pansy is hajlana rá. Csábító az ajánlat. A hirtelen szőke hajú, sejtelmes szürke szemű, magas, flegma modorú Draco azért nem kellett, hogy a sor végén kullogjon. A maga módján kifejezetten vonzó férfinak számított. Olyan lehetetlen dolog megadni az esélyt? Elvégre így is úgy is életük végéig házasok maradnak.
- Azt hiszem ez a lap eldöntötte a játszmát – dobta az asztalra a felhúzott lapot Pansy.
- Újraosztok – söpörte be a kártyalapokat Draco, s keverni kezdte a paklit.
- A házimanó – nyomatékosította a témát Pansy.
- Ó igen. Érdeklődtem az ügyben. Nem könnyű tényleg nem. Azt hiszem az aranyvérűek közt nekünk van a legrosszabb hírünk ilyen körökben. Sajnos. A Múlt árnyai kísértenek kedvesem. A házimanók menekülnek a Malfoy-kastély ötven méteres körzetéből. De a feleségem kívánságának eleget teszek, ahogy tőlem telik. Sok egyéb másban is. Ha viszonzást is kapok – villant meg Draco szeme a gyertyafényben.
- Kész tények elé állítasz és zsarolsz, Piszkos módszerek, ahhoz hogy kicsikard, amit akarsz – jegyezte meg rosszallóan Pansy, ahogy felvette az új lapokat.
- Kénytelen vagyok ilyen eszközökhöz folyamodni. A feleségem nagyon szívtelen, ha szerelemről van szó – jegyezte meg Draco, s ahogy előrehajolt ültében, a légáramlattól meglebbent a közöttük álló gyertya lángja. Különös táncot lejtett a fény mindkettejük arcán. Meglágyította a vonásaikat. Pansy torka kiszáradt.
- Ki beszél itt szerelemről? – kérdezte fojtott hangon Pansy.
- A szerelem nagyon sokrétű dolog Pansy. A testi szerelem is az egyik fajtája – rebbent meg Draco szemhéja, s visszahúzódott a karosszékben.
- Maradjunk az éteri, szellemi szinteken egyelőre – csapott le újabb laptámadással Pansy.
- Rendkívül nehéz házimanót találni! – sóhajtotta teátrálisan Draco, s kidobott egy lapot az asztalra.
- Megégettem a kezem annyira iparkodtam a konyhában az üstöknél – bosszankodott Pansy. – Ha segítségem lenne, sokkal jobban boldogulnék. A Malfoy-kastélyban hatalmas üstök vannak – panaszkodott.
- Hol égetted meg magad? – nézte Pansy kezét, ahogy a paklihoz nyúl, s megfogta a keskeny kis kezet. – Itt? – Draco letette a kezében játszó lapokat az asztalra, s ujjával végigsimította az érzékeny bőrt, a vízhólyagokat keresve. – Vagy inkább itt? – simította át Pansy tenyerét, majd kézfejét, s ujjai bebarangolták az ujjai közti részeket. Rendkívül izgatóan csinálta. Pansy szempillái megrebbentek az érintéstől, s egy pillanatra lehunyta a szemét. Draco annyira gyengéd tud lenni. Szinte vágyott rá, hogy máshol is cirógassa át a bőrét, és igen, azt akarta, hogy minden porcikáját cirógassa így, ilyen lágyan, ilyen puhán és mégis érzékien. Borzongás futott végig a gerincénél. S elhúzta a kezét az érintés alól. Már megint ez az utálatos kis szócska. Akarom! Akarom! Lehet, hogy a házasságkötőteremben is ezzel válaszoltak a kérdésekre. Most már teljesen elbizonytalanodott, hogyan is zajlott az egész. Draco szemében csalódottan hunyt ki a fény, ahogy Pansy elhúzta az érintése elől a kezét. Az előcsarnokban megszólalt az óra. Éjfélt ütött.
- Köszönöm, a kimerítő kártyapartit. Jó éjszakát Draco – súgta Pansy felemelkedve az asztaltól.
- Pansy! – fogta meg a nő csuklóját finoman Draco ,ahogy a nő elhaladt mellette. – Szeretném ha tudnád, hogy minden éjszaka várlak. Ha meggondolnád magad. De csakis saját, szabad akaratodból gyere! Ne kötelességteljesítésnek érezd és ne kényszernek! Ne azért, mert úgy érzed feleségként ezt kell tenned. Hanem szabad akaratodból! Csak azt akartam, hogy ezt tudd! Jó éjszakát! – eresztette el hirtelen a nő karját, s Pansy lágy szoknyasuhogása elhalt az előcsarnok öblös terében.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia Sugi!
Érzem a türelmetlen noszogatást, hogy mikor esik már egymásnak a nagy páros. :) és teljesen meg is értem. De Pansyt én eléggé úgy ismerem, aki nem adja be egykönnyen a derekát. Aki szereti a végletekig fokozni a vágyakozás izgalmát. Nekem azért van egy olyan sejtésem, hogy ott lóg már a levegőben a dolog, és hamarosan megkapja Draco, amit annyira akar.
Pusz: Callie
„ Szia!
Nem csodálom, hogy Draco ideges, ez tényleg kockázatos vállalkozás. Pansy, miért nem lép végre, elvégre az érzelmeivel tisztában van. Vagy Draco vallomására vár?
Pussz: Sugi