|
2. Aranyvérű Családok Klubja
callie 2012.01.21. 21:17
A jól ismert zakatolás hangjára nyugodtan ütötte rá újra a pecsétnyomót a pergamenlap aljára, és rutinos lendülettel írta alá a jegyzőkönyvet. Ahogy felemelte a hűvös öntöltő tollat megakadt a mozdulatban. A surrogó másoló zaja mellett furcsa nyekkenést hallott. Sötét szemeit a füstös üvegajtóra vetette, de mielőtt felpattant volna, hogy maga szemrevételezze, ki ólálkodik a folyosón, megcsörrent az asztalán a telefon.
- Minisztériumi Titkos- és Magánirattár Pansy Malfoy irodavezető – szólt bele türelmetlenül, és a füstös üvegajtón tartva szúrós szemeit figyelte, hogy vetődik-e árnyalak az üvegen keresztül.
- Pansy? Nem láttad a hívót? – kérdezte meglepetten a vonal túlsó felén ziháló.
- Más dolgom van, mondjad mit akarsz? – kocogtatta az öntöltő tollat a pergamenhez Pansy.
- Grainne megmakacsolta magát. Mindenáron lehúzza a harisnyát magáról, mit csináljak vele? – szólalt meg kétségbeesetten a férfi.
- És még neked vannak világmegváltó terveid – húzta el a száját gúnyosan Pansy. – Rázd bele azt a gyereket a harisnyájába, engem meg hagyjál békében dolgozni! – csattant rá Pansy, és lecsapta a kagylót, s felpattant a főnöki székből, s feltépte az ajtót. Már csak a férfi hátsójáról felismerte az illetőt.
- Mi járatban az irattárban Finnigen? – szólt rá hűvösen Pansy. A szeplős ír férfi úgy egyenesedett ki mint akibe bolha csípett és közben beverte a fejét az irattartószekrénybe.
- Ó, üdv, Mrs. Malfoy, én csak egy…ööö…iratmegsemmisítőt kerestem – dörzsölgette vörös homlokát a férfi. Pansy keresztbe tette a karját és végigmérte alaposan a vörösesbarna hajú férfit.
- Az iratmegsemmisítők, közvetlenül az irattár előterében vannak Finnigen, a folyosó másik végében – jegyezte meg maró gúnnyal Pansy.
- Igazán??...biztosan, eltévedtem – vigyorgott füstölgő fejjel, fénylő arccal Finnigen, és menekülőre fogta a dolgot.
- Minden jót Finnigen – Pansy néhány lépéssel követte a férfit, és a másolt iratokra pillantott. Szerencse, hogy a duplumokon rúnajelek látszottak, lappal lefelé, még idejében ideért. Pansy lesimította a kék bársonyruháját. Tehát Potter ellenőriz! Helyes – Pansy elégedett mosollyal, vette a kabátját. Még fél óra utazás, hogy átérjen a Merengő Galériába. Remélhetőleg Draco megoldotta a harisnyaügyet.
A ruhatárnál meleg sütőtöklével fogadták az érkezőket. Pansy, már előmelegíttette saját készítésű sós és édes süteményeit és szendvicseit. A Galéria márványmintás oszlopai közti tükörben vetett egy pillantást a finom bársonyanyagra, ami lágyan omlott le egészen a hűvös járólapig. Ahogy megrázta a fejét, apró gyémánt és ametisztkövek koppantak össze a fülbevalója fehérarany rombuszain.
- Anya! Képzeld már megint majdnem elkéstünk, mert apa…
- Legalább van rajtad harisnya – nézett végig a lányán Pansy. Grainne lábán megnyugtatására valóban volt harisnya. Fehér harisnyájában pici kék masnik mintái bukkantak elő, rajta is sötétkék bársonyruha volt, a térdéig ért és madeiraszegélyes fehér mintázata súrolta a kislány térdkalácsát. Barna hullámos hajába kék masnit kötöttek. – Gyere Grainne! – nyújtotta a kezét Pansy a lányának. Draco lelassított léptekkel közeledett, csak Pansy vette észre Draco marasztaló intését. Hét év házasság berögzült reflexe. Pansy azonnal megállt, és csak Draco jelzésére figyelt. Draco finom mosollyal közeledett felé, ugyanazzal, amit minden nagyközönségnek szánt szereplésében bemutatott. Ha fél méteres közelségből látná ezt valaki, tudná, hogy álmosoly és álboldogság ül az arcán. Ahogy Draco egész lénye maga volt a mesterkéltség. Draco könnyedén rácsúsztatta a tenyerét Pansy derekára és alig észrevehetően magához vonta a nőt. Ajkát Pansy arcbőréhez érintette.
- Sajnálom drágám, a galériából látnak minket – súgta Pansy hajába.
- Semmi baj, ebédre éppen neked járó mennyiségű fokhagymát ettem – lehelte vissza hidegen Pansy, s engedelmesen a férfihoz simult, majd amint a tisztesség engedte, elhúzódott, és Grainne-el kéz a kézben a fehér lakkozott zongorához léptek. Grainne felült a zongorapadra és várakozón nézett az anyjára aki kikészítette a kottákat a kottatartóra.
- Kezdjünk ma valami kedves nyári dallammal Grainne, anyának pocsék a kedve – mosolygott műmosolyával Pansy a kottát lapozgatva.
- Jó! Had válasszak én! – csapott le mohón a kottára Grainne, és anyja kezét megelőzve lapozgatott. Legalább a gyerek lelkesedése őszinte – sóhajtotta magában Pansy, ahogy várta Grainne felhelyezze kis kezeit a klaviatúrára. Pansy jelzésére megkezdték a négykezest. Peregtek a dallamok a négy kéz alatt, de Pansy nem is látta a kottát. Rutinból végezte ezt is mint az egész életét. És minden húsz perces előadás alatt, azon tanakodott, vajon hol ronthatta el az életét. Amikor Potterre mutatott? Amikor igent mondott Dracónak? Vagy amikor belement a program minden pontjának tökéletes kivitelezéséhez? Fogalma sem volt hol ronthatta el és vajon melyik pillanat volt az, amikor ráébredt fogalma sincs, hogy milyen szerepe van ebben a bohózatban, amibe Draco rángatta mindannyiukat. Mert kétségtelen. Draco és Pansy házassága lett a minta, a tökéletes aranyvérű család, a példa, a követésre érdemes és olyan görcsösen ragaszkodtak ehhez, hogy minden egyes megnyilvánulásukat a kényszer diktálta egyik percről a másikra.
- Elragadóak ketten, anya és lánya és milyen jó, hogy mindig ilyen harmonikusan összeöltöznek! Anyagban, színben, jól áll nekik ez a kék szín és bűbájosan zongoráznak – áradozott Mrs. Monstro az első sorban.
- Tényleg azok. Mindig azt hiszem, csak én vagyok ilyen elfogódott, hogy annak látom őket, de ha más is így látja…
- Így Draco, így. Ebben biztos vagyok…olyan szépek vagytok mind – mosolygott Mrs. Monstro.
- Pansy fél órája még az irattárban volt, csoda, hogy ideért – figyelte Draco is a zongorázókat.
- Szinte kivirult, amióta ismét a Minisztériumban dolgozik. Te vagy a legjobb férj Draco, a feleségednek ezt is elintézted.
- Inkább apám intézte – fintorgott nevetve Draco.
- Olyan mérhetetlen energiátok van Draco, Pansynak a munka, a család, és valahányszor látom, mindig tökéletes anya, és türelmes és kedves és imádom a süteményeit – dobott be Pansy csokis parféjából egy újabbat Mrs. Monstro.
- Valóban, tökéletes anya – De csak az! – tette hozzá magában Draco. Minden héten pénteken Aranyvérű Családok Klubja, a Malfoy-család elnökletével a Merengő Galériában. Három éve minden péntek estéjük erre megy rá. Pansyék befejezték a zongorázást, és a helyüket átadták egy másik aranyvérű családnak. Pansy az ölébe vette Grainne-t és aprósüteménnyel kínálta. Draco nem látta, hogy az asztal másik oldalán ki ül Pansyval szemben, de élénk beszélgetést folytattak. Grainne feljebb fészkelődött anyja ölében és közben alaposan lemorzsálta mindkettejük szép bársonyruháját. Pansy szokásos mozdulattal vett egy szalvétát, amivel elkezdte sepergetni a morzsákat, megtörölte Grainne száját, a lánya kezét, Grainne lecsúszott és elbújt az asztal alatt. Pansy olyan hevesen magyarázott, hogy majd feldöntötte a bóléspoharát. Nem az a nő volt többé, akire az irattár mélyében talált. Pansy magáévá tette a programjukat, meggyőzőbben alakította mint bárki az eredeti quartettből. Pansy maga lett a program. Draco mégsem volt elégedett. Mert mindennel az egésszel, a terveivel valamit mégis elveszített: a feleségét. Pansyt befogadta ismét az aranyvérű társaság. Kétségtelenül azért, mert bár nem tudták, Pansy politikai programot teljesített, elsőként, példaként, Draco utasítására és szoros irányítása alatt. S Pansy talán kezdetben élvezte is a befogadást, ismét a társadalom tagja volt. Ma mit érezhet? Annyi minden változott az évek alatt. A programot még alig néhányan teljesítették be. Éppen most Draco unokahúga, Millicent is.
- Nem jött Milly – állapította meg Draco.
- Nem, tudod, hogy van az ilyen Draco, az ikerterhesség nagyon fárasztó. Millicent most az utolsó hónapokban szüntelen csak aludna – legyezte magát Mrs. Monstro. – Megyek szívok egy kis friss levegőt a teraszon. – Draco beleegyezően biccentett. A Galéria oszlopcsarnokába egy megkésett vendég lépett. Egy nő, akitől bárki elnézné a késést. Különösen most. Bár tudja, hogy legalább egy órát késett mégis közönyös, szinte ráérősek a léptei. Ahogy elhalad az oszlopok mentén többen ráköszönnek, futólagos biccentést kapnak válaszként. Draco felegyenesedik, és az elfutó pincér tálcájáról két pezsgőspoharat emelt le.
- Még nem volt alkalmam gratulálni, elnökasszony – nyújtotta át a pezsgőspoharat a nőnek Draco.
- Hivattál, jöttem – vette el kimérten a poharat Daphné, és láthatóan szomjasan belekortyolt.
- Eléggé megkésve – húzta el a száját Draco.
- Nincs időm kiugrani a Malfoy-kúriára. Legalább a Klubokat Londonban tartjátok. Praktikus és ügyes húzás volt részetekről, és alig néhány saroknyira van a Gringotts – nyalta meg az ajkait Daphné. – Hallgatlak! – nézett várakozásteljesen Dracóra.
- Szeretném, ha teljesítenéd a programot, úgy, ahogy az elején terveztük – mondta fürkésző szürkés szemekkel Draco, s kezét a zakója zsebébe süllyesztette.
- Lehetetlent kérsz – nézte a társaságot futó pillantással Daphné.
- Megértem, ha nem Blaise-el akarod végigvinni, de talán Richard…
- Richardot hagyd ki a játékból – sziszegte fenyegetően Daphné. – Nem akarom, hogy belekeveredjen az ügyeidbe!
- Nem kell, hogy tudja, részese a programnak – lebbent Draco szemhéja.
- A válaszom, nyomatékosan: Nem! – Daphné felhajtotta a maradék pezsgőt a poharából.
- Tudom, hogy a Gringotts igazgatójának nem könnyű, mégis arra kérlek…
- Draco! – tette le a poharát Daphné, és határozottan szembefordult Dracóval. – Megszereztem neked a végzet pálcáját, széttettem neked a lábam, a legtöbb férfinak a varázsvilágban ennyi elég lenne! – szűrte a fogai közt halkan Daphné.
- Daphné! Az égre! – fogta meg a nő könyökét Draco.
- Szültem egy fiút, elégedj meg ennyivel! Amikor eljöttem a kastélyból nyomatékosan az értésedre adtam, kiléptem a programból és nem érdekel az ügy. Lezártam az életemnek ezt a részét. A legfontosabbat megkaptad tőlem, és másra már ne is számíts! – Daphné finoman megpróbálta kiszabadítani a karját.
- Blaise-el akkor is tisztáznod kell.
- Jó, majd beszélek vele, pénteken – morogta Daphné.
- Ma van péntek – engedte el Draco.
- Mi? Ó basszus ne! – Daphné köszönés nélkül faképnél hagyta Dracót, és kisietett a Galéra kapuján.
Daphné szitkozódva csikorgó kerekekkel fordult a King’s Cross pályaudvar parkolójára. Teljes erővel a fékre taposott, krokodilbőr körömcipője puhán hajlott meg a pedálokon, s le sem állítva a motort, kipattant a sötétzöld mercédesből és becsapva az ajtót besietett a peronokhoz. A Brightoni vonat már több mint egy órája befutott. A kihalt peronon a lakkozott lócán mogyoróbarna hajú kisfiú lóbálta a lábát lehajtott fejjel. Halkan fütyörészett maga elé.
- Fabian! – kiáltotta el magát Daphné, és kopogó cipővel a fia elé futott. Fabian felnézett az anyjára és lecsúszott a padról. – Ne haragudj kisfiam, sokat késtem?
- Tudom, elfoglalt vagy - vette fel a seprűjét a fiú, és Daphné a gyerek utazótáskáját húzta maga után.
- Milyen volt az utad? – kérdezte Daphné az ajkára harapva.
- A szokásos – rántotta meg a vállát Fabian. Daphné pihegve, lebegő könnyű kabátjában kerülgette a tócsákat az utcán.
- Hívtad apádat? – kérdezte visszafojtott lélegzettel Daphné.
- Nem – rázta a fejét Fabian. – Csak felidegesítette volna magát, hogy már megint nem jöttél ki elém – magyarázta komolyan Fabian.
- Úgy sajnálom – állította meg a gyereket Daphné, s hűvös ujjaival megemelte a fia állát, hogy a szemébe nézhessen. Dermesztően hasonlított az apjára. Ahogy végtelen kifürkészhetetlen, komoly szemekkel néz rá. Elég értelmes volt ahhoz hogy végigszenvedje a szülei válását. Fabian mégis megmaradt nyugodt és kiegyensúlyozott gyereknek. S Daphné pontosan tudta, ez Blaise érdeme és nem az övé. Blaise volt mindig is Fabian életében a stabil pont, akire számíthatott. Most is. Daphné bedobta az utazótáskát a hátsó ülésre, és Fabian is elhelyezte féltett seprűjét a finom bőrülésen, majd anyja mellé ült. Daphné gázt adott.
- Mihez van kedved mit csináljunk a hétvégén? – kérdezte könnyed csevegő hangnemben Daphné.
- Jó lesz most is a varázslósakk – nézett ki az ablakon Fabian.
- De csinálhatunk mást is. Ez London – pislantott futólag a gyerekre Daphné. – Abszol út?
- Apával már voltunk – rántotta meg a vállát Fabian.
- Éhes vagy? Rendeljek valamit? – kérdezte Daphné habozva.
- Nem tudom – nézett kérdőn az anyjára Daphné. Daphné sóhajtva bámulta az utat. Mit nyújthatna ő egy hét éves gyereknek? A tetőtéri lakásukkal London belvárosában. Természetes, hogy össze sem hasonlítható Blaise brightoni magánrendelőjével, a tengerre néző szobákkal, a hatalmas tengerparti térrel. Blaise minden nap fut a tengerparton a gyerekkel, köveket dobálnak a vízbe, kagylót gyűjtenek. S bosszantó módon mindig hétvégére romlik el az idő. Holnapra is esőt mondanak. Fabiannal legfeljebb a tetőtér széles üvegajtajain nézhetik a lecsorgó esőcseppeket.
- Megérkeztünk – állította le a motort Daphné.
- Richard fent van? – kérdezte viszolyogva Fabian.
- Nem, kilencig értekezleten van – vonta össze a szemöldökét Daphné. A gond fő forrása természetesen ez. Fabian sosem tudja megbocsátani, hogy az apja helyébe Richard lépett, és az anyja a kimért, rideg és semmitmondóan unalmas Richarddal él.
- Az még két óra – bólintott Fabian. Daphné átadta a portásnak a kocsikulcsot, aki máris a csomagokkal buzgólkodott. Daphné beszállt a fiával a liftbe és a legfelső emelet gombját nyomta meg. Hangtalanul suhant a lift. – Akkor kilenc után eltűnök a színről – rándult meg a gyerek szája.
- A fiam vagy sehova sem kell eltűnnöd, de az alvás úgysem árt – ütötte be a kódot Daphné, s lehúzta a kártyáját.
- Majd olvasok még az ágyban, hoztam egy kihalt állatokról szóló albumot – csillant meg Fabian szeme.
- Ó, te már…tudsz olvasni? – harapott a szája szélére Daphné. – Mikor…?
- Még apa tanított meg, mielőtt beiratott a magánfoglalkoztatóba. Amíg apa a rendelőben van – magyarázta Fabian. Daphné lerúgta a cipőjét és a süppedős szőnyegen átvágott a konyhapulthoz. Az egész ház steril volt, drága kerámiatárgyakkal, modern bútorokkal, minden forma letisztult, sok üvegfelülettel, fekete, fehér és szürke színkombinációkkal. Maga a hideg luxus. A hatalmas panorámaablakokon rá lehetett látni egész Londonra. Ragyogtak a város fényei, s úgy tűnt elérhetetlen távolságban élnek a lenti világtól. Fabian feltornázta magát az egyik bárszékre a feketegránit konyhapulthoz.
- Tejet kérsz? – nyitogatta a szekrényeket Daphné.
- Igen – bólintott Fabian.
- Tényleg nem vagy éhes? Van itthon…mh…saláta…de rendelhetek bármit, amit csak kérsz. Az étteremből – vette le a kosztümkabátkát Daphné, s töltött egy magas, hosszú pohárba tejet a fiának, magának pedig felbontott egy üveg bort.
- Nem kérek – rázta a fejét Fabian.
- Jól van – ült fel a fiával szemközti bárszékre Daphné. – Hogy telt a heted?
- Szuper volt, apával voltunk vitorlázni! Fogtam egy halat is, és képzeld, pálca nélkül – áradozott Fabian.
- Remek – mosolygott rá Daphné és nagyot kortyolt a vörösborból.
- Apa megfőzte, és sütöttünk citromtortát – darálta Fabian. – De elvágta az ujját és a rendelőben kent rá valami kenőcsöt, amitől azonnal eltűnt a vágás. Apa szerint ez a varázslat.
- Apád csodás varázsló – hümmögte Daphné, s nézte a borospohara alját.
- Apa azt mondta, ha szülsz Richardnak is egy fiút, akkor minden meg fog változni. Ez igaz? – szegezte váratlanul a kérdést az anyjának Fabian. Daphné félrenyelt, s sietve újratöltötte a poharát, hogy belekortyolhasson.
- Ezt honnan hallottad? Biztos, hogy nem neked mondta – vonta össze a szemöldökét Daphné, s kutatva nézte a gyereket.
- Jó, hát nem nekem mondta, de hallottam, úgy véletlenül…amikor Dracóval beszéltek a rendelőben – magyarázta Fabian, de az arcára aggodalom ült ki. – Mi fog megváltozni?
- Ilyesmitől nem kell tartanod Fabian. Egyébként meg nem illik kihallgatni mások beszélgetését – nézett szúrós szemekkel a gyerekre Daphné.
- Igen tudom, csak rólad volt szó… - hebegte Fabian és lejjebb csúszott a bárszéken.
- Mit szólnál egy varázslósakkhoz? – terelte el a szót Daphné.
- Benne vagyok! – vigyorgott Fabian és le is ugrott a konyhapult mellől. A békés idillt az ajtó nyitókattanása zavarta meg.
- Megjöttem! – kiáltotta be a férfi. Daphné elkapta a fia reakcióját, ahogy megfeszül a székében és azonnal felpattan.
- Megengedem neked a fürdővizet – szólt rá Daphné a fiára, s előresietett az érkező felé.
- Látom itt a gyereked! Az ajtóban keresztben áll egy seprű – mérgelődött Richard.
- Richard ne beszélj így!
- Miért? A te gyereked! – nyomott futó csókot a nő ajkaira.
- Hogy ment? – kérdezte Daphné.
- Nem jutottunk egyezségre, új időpontot beszéltünk meg, amin jó lenne ha te is ott lennél. Mégiscsak te vagy az elnök – jegyezte meg szúrósan Richard.
- Ott lettem volna, ha hajlandó vagy kimenni Fabian elé a pályaudvarra!
- Miért menjek ki érte? Nem az én kölyköm! – lazította meg a nyakkendőjét Richard, és töltött magának is egy pohár bort. – Rendezd le a gyereket aztán gyere az ágyba! – koppant az üveg a gránitlapon.
- Fáradt vagyok Richard! – dörzsölte meg a nyakát Daphné.
- Nem érdekel! Nekem nem jössz ilyen kifogással, akkor sem, ha te vagy az elnök! Megértetted!? Az ágyunkban lássalak egy órán belül te szajha! – ordította rá Richard.
- Ne kiabálj! Meghallja Fabian! – sziszegte Daphné.
- Rohadtul nem érdekel a kölyköd! Az lesz amit én mondok megértetted? Szajha!
- Jól van – dühöngte Daphné, és becsörtetett a fürdőszobába, hogy megengedje a kádba a vizet. Amíg Fabian fürdött addig fogat mosott, és átöltözött. Nem tudott tartósan a gyerek csacsogására figyelni. Fabian tartotta szóval, Daphné sietve segítette a gyerekre a pizsamáját, s alig takarta be az ágyban a fiát, már rohant is át a tetőtéri lakás másik végébe, a hitvesi hálószobájukba. Elfordította a kulcsot a zárba.
- Feküdj az ágyra! – szólt rá Richard, a fürdőszobájukból, kilépve, s Daphné fölé térdelt az ágyban. – A saját bejáratú kurvám vagy emlékszel?! Ezért vettelek feleségül! A pénzem nem volt már elég…akkor a nevem talán igen. A varázsvilág legnagyobb szexszimbóluma csak az enyém! Minden éjjel az én kurvám vagy mostantól és ráadásul teljesen megfizethető módon. Azt hiszem ez életem egyik legjobb üzlete! – markolva, tapogatta végig Daphné testét, s türelmetlen keménységgel magáévá tette.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia Sugi!
Végre Pansy is megkapta a hőn áhított posztot, persze azért igazán megérdemelte ezt a kis ajándékot, Dracótól:) De szerintem is tervez Draco még egy gyereket:))))
Nekem mindig is Fabian volt a kedvencem, én most is imádom, a legédesebb gyerek a világon, azt hiszem én is egy ilyen kisfiút szeretnék:)
Hát kezd úgy tűnni, hogy a Richard dolog eléggé félresiklott választása volt Daphnénak. Bár Daphné már csak ilyen...
Pusz: Callie