|
5. Helyrehozhatatlan?
callie 2012.01.22. 01:23
- Az elnök-vezérigazgatóasszony rosszul lett – suttogta a titkárnő Blaise arcába. Blaise látta az igazgatói irodában a kerevetre fektetett nőt, még mindig eszméletlen volt, sápadt, fehér karja leomlott mellette a földre. Blaise meglepődve látta, hogy senki más nincs a szobában.
- Ki vette észre? – súgta vissza Blaise, ahogy leguggolt Daphné mellé.
- Természetesen én – húzta ki magát a titkárnő. – Éppen nagyon fontos tárgyalásuk volt lent az alattunk levő emeleten. Amikor megláttam, hogy kilép a liftből már tudtam, hogy baj van. Soha nem szakított még meg egyetlen tárgyalást sem. Daphné Greengrasst egyszerűen nem abból a fából faragták. Ezért lepődtem meg, amikor másfél óra tárgyalás után, megjelent a liftajtóban. Azt mondta, csak felszaladt valamiért, de én már tudtam, hogy ez nem igaz. Ha valami kell neki, akkor felszól nekem és én leviszem neki. Miért is jönne fel maga egy mappáért, elvégre ő a vezér.
- Igen értem – bólintott Blaise, Daphné pulzusát számolva, hüvelykujját a nő csuklójára szorítva.
- Három percet vártam nem többet, benyitottam és már az íróasztalra borulva találtam. Összecsuklott mint egy rongybaba, átcipeltem ide a pamlagra. Értse meg ,senki sem tudhatja meg. Teljes diszkréciót kérünk! A Gringottsban sem tudhatja senki, hogy az elnöknek esetleg egészségi problémái vannak – suttogta a titkárnő.
- Mi a helyzet a férjével? – kérdezett rá Blaise.
- Senki sem tudhat róla! – nyomatékosította a szemüvegét igazgatva a titkárnő. – Nem tudtam, hogy magát küldik, ez olyan…kellemetlen…
- Ügyeletben voltam a Mungóban, ilyenkor természetes, hogy az ügyeletes gyógyító jön ki. Nincs semmi baj. Hozzon egy pohár vizet! – küldte ki a titkárnőt Blaise, hogy egyedül maradjon a beteggel. Felpockolta a lábát, levette a nő cipőjét, kinyitotta az iroda ablakát és közelebb húzott egy fotelt a kanapéhoz. A titkárnő behozta a pohár vizet, majd becsukta az iroda ajtaját. Blaise figyelte a nő légzését, számolta a pulzust és várt. Lassan nyugodott le a nő légvétele. Kezdett egyenletessé, és nyugodttá válni a szapora pulzusszám is. Blaise sejtette, hogy hamarosan magához tér. Daphné sötét pillái lágyan rebbentek meg. Hosszú másodpercekbe tartott, amíg ráébredt, hogy a saját igazgatói irodájában fekszik a kanapén, és a kellemes bódító szantálillat, ami az exférjére emlékeztette nem alaptalan, mert egy meleg kéz fogja a csuklóját és erős fertőtlenítő szagot is érzett.
- Megérte Daphné? – kérdezte halkan Blaise, és inkább szomorú szemrehányással a hangjában.
- Mit keresel az irodámban? – kérdezte támadóan Daphné, s megpróbált felülni, de Blaise gyengéd kényszerrel visszanyomta az ágyba.
- Elmondod a te verziódat is? Kihívtak, a gyógyítód vagyok? És tudtommal tilos bármit is papírra vetnem.
- Pontosan. Az elnök mindig teljes titoktartást követel. Ez alapszabály. Te vagy a gyógyító, talán kitalálod magadtól is mi a bajom, mert én nem tudom.
- Gondolom nem ez az első eset, hogy előfordult veled.
- Nem, mindig ugyanígy kezdődik. Heves szívdobogás, rosszullét, szédülés, és sokszor, ha kimentem a teraszra friss levegőt szívni még rosszabb lett. Dübörög a szívem az agyamban a dobhártyámon, szaporán, mintha ki akarna ugrani a mellkasomból és egyszerűen borzalmasan vagyok ilyenkor. Mi ez Blaise?
- Azt hittem a válasz egyértelmű Daphné: kimerültség.
- Ugyan menj már! – legyintette le Daphné.
- Azt hiszed hülyéskedek? Egyszerűen kicsinálod magad és észre sem veszed. Állandó stressz, nyomás, napi tizenkét óra munka…
- Inkább tizenhat…vagy tizennyolc – húzta el a száját Daphné.
- Lassíts Daphné, a Merlin mindenit is! A szervezeted sem bírja a végletekig a túlterheltséget! – szidta le Blaise az exfeleségét.
- Adj valamit, ami elmulasztja és kész! – rántotta meg a vállát közönyösen Daphné.
- Rendben. Két hét szabadság. felírjam neked? Receptre? – érdeklődött Blaise.
- Ne gúnyolódj! – intette le Daphné.
- EZ az igazság. Menjetek el nászútra vagy mit tudom én! – fakadt ki magából Blaise.
- Blaise! Hát nem érted? Én ezt nem tehetem. Egy bankot vezetek! A varázsvilág legnevesebb, leghíresebb intézményét! Itt pénzekről van szó, hatalmas összegekről és komoly döntésekről! Nem léphetek le csak úgy két hétre!
- Én csak azt tudom Daphné, hogy ha így haladsz tovább talán egy évet sem tudod vezetni a csodás nagy múltú intézményedet! Mert megzakkansz! Ha ki akarsz készülni idegileg és végleg elveszíteni azt, amiért feláldoztál mindent, akkor jó úton haladsz – ijesztett rá Blaise a nőre.
- Ajánlj valamit, de ne radikális változásokat Blaise! – szólt rá zihálva Daphné.
- Nyugodj le! – szólt rá Blaise. – Akkor kezd kisebb tempókban. Két tárgyalás között egy óra teljes pihenő, de akkor kapcsolódj ki hallgass zenét, relaxálj, pihenj le, sétálj, szívj egy kis friss levegőt, akármi. De ne gondolj egyfolytában a munkára és a Gringottsra.
- Ha az olyan egyszerű volna.
- Meg kell tenned! És aludd ki magad a francba is! Mit ér a pénz, a hatalom a szakmai siker, ha nem tudod kiélvezni? – támadt rá Blaise.
- Most magadról beszélsz? – kérdezett vissza Daphné.
- Is – biccentette Blaise. – De én tudok határt szabni a dolgoknak. Nem vagyok a végletek embere mint te Daphné. Te a mindent vagy semmit én a se veled se nélküled állapot.
- Meglehetősen végletesen látod a dolgot – ült fel Daphné, s érezte, hogy még mindig szédeleg.
- Daphné! Szükség van rád! Nem dőlhetsz ki csak így! És nem csak a Gringottsról beszélek. Hanem Fabianról is. A kettőnk gyereke. Ugyanúgy kell neki az anyja is, mint az apja. Érted? Vagy semmit sem jelent neked a fiunk?
- Dehogyisnem. Persze, hogy jelent. Csak nem érzem magam ebben a dologban igazán sikeresnek. Nem úgy, mint a Gringotts…és félek tőle.
- Fabian szeret téged. Akkor is felnézne rád, ha semmit sem csinálnál. Az anyja vagy. És a Gringotts elnöke. Fantasztikusnak talál és sokat áradozik rólad – mesélte mosolyogva Blaise.
- Tényleg? – mosolyodott el Daphné is. – Pedig valahányszor nálam van mindig azt érzem, milyen csapnivaló anya vagyok. Fogalmam sincs a saját fiamról. Nem is ismerem.
- Csodál téged hidd el. És ő jobban ismer téged mint te őt, ebben biztos vagyok. Fabian még őszinte gyerekszemmel lát téged Daphné. Ő az aki felismeri a leegyszerűsített valóságot. Én is nap mint nap szembesülök vele. Fabian okos gyerek, felfogja azt, hogy mit jelent az, amit te csinálsz. Ezért nem panaszkodik sosem, tegyél bármit is. – Daphné ajakbiggyesztve hallgatta.
- Sajnálom, hogy rajta is lecsapódik ez. Jobb anyát érdemelne, mert rendes kis srác – állt fel Daphné. Ismét a régi volt, hideg, megközelíthetetlen. A Gringotts elnöke. Ebben a szobában ő soha semmi más. – Köszönöm, hogy eljöttél – nyújtott kezet távolságtartóan Daphné. Blaise nézte egy ideig a nő kezét. Már nem a kettejük egyszerű, sima karikagyűrűje volt rajta. Hanem a Richard féle, nagy smaragdköves feltűnő jegygyűrű.
- Minden jót elnökasszony – fogadta el a kinyújtott kezet Blaise. – Vasárnap találkozunk, amikor megyek a gyerekért – tette hozzá pimaszul Blaise.
Blaise becsengetett a tetőtéri lakás ajtaján. A fia nyitott ajtót. Még zokniban volt, és borzas haján úgy tűnt nemrég kelhetett fel. Blaise az órájára nézett. Fél négy, ahogy mindig szokott jönni, vasárnap délután. Hát akkor mi a csoda, hogy a gyerek még kócos?
- Szia Apu! Képzeld anyával aludtunk délután! Szupi volt. Olyat játszottunk, hogy feküdtünk anya nagy francaágyán és néztük a felhőket az ablakon át és azt meséltük, hogy miről szeretnénk álmodni – áradozott Fabian.
- Aham jó játék! – kukkantott be a nappaliba Blaise. – Szeva Richy! – kiáltott be az újságot olvasó férfinak.
- Üdv! Mi a helyzet a genny és vér mocskos fertőtalaján? – kérdezett rá hűvösen Richard.
- Á remek, a gyereket is mindig beoltom vele, hogy edződjön, szóval ha megbetegszel ne lepődj meg, mert ez a természetes ellenállóképesség erősödését segíti – kacsintott Fabianra miközben válaszolt.
- Nagyszerű! Jó, hogy jöttél érte! – felelte közönyösen Richard.
- Anya azt szerette volna álmodni, hogy éjszaka lehozza a csillagokat az égről és telerakja vele a szobája mennyezetét és beragyogja az életét… - mesélte Fabian.
- Na látod ezért nem vagyunk együtt anyáddal, mert az ilyen kívánságait nem tudtam teljesíteni – jegyezte meg maró öniróniával Blaise. – Összepakoltál már?
- Blaise? – nézett ki a gyerekszoba ajtaján Daphné. – Összepakoltam a könyveit, a seprűjét muszáj mindig magával hoznia? Itt úgysem tudunk repülni. – mutatott a tetőtéren szét Daphné.
- Majd elbeszélgetek Fabiannal – biccentett Blaise. – Vedd a cipődet fiam! – szólt rá Fabianra Blaise, s elvette az utazótáskát Daphnétól. – További kellemes estét! – fújtatta Blaise, s segített Fabiannak felvenni a kabátját. – Mentőmellényt felvenni ifjú titán! Irány az Atlanti-óceán! – nyitotta ki az ajtót Blaise.
- Tényleg oda megyünk?
- Hát Brightonba haza te tökfilkó! – borzolta össze még jobban fia haját Blaise. – De mi van, ha elöntött minket a tenger? Nézzük meg! Lehet kifogsz egy polipot a szobádba – vigyorgott rá Blaise.
- Polip! Szuper! – ugrott a liftbe Fabian. Daphné kísérte őket az ajtóig, s az ajtófélfának támaszkodva nézte, ahogy apa és fia beszállnak a liftbe. –
- Hé integess anyádnak! – szólt rá a fiára Blaise. Blaise maga is intett a nőnek, mielőtt bezárult a liftajtó. Daphné az ajtófélfának támasztotta a fejét, s bágyadt mosollyal integetett nekik vissza.
- Olyan szomorúnak és magányosnak tűnt – jegyezte meg ösztönösen Fabian.
- Annak tűnt? – kérdezett vissza Blaise. Bár szíve szerint ő is magával hozta volna az asszonyt. De hát…ezt nem teheti. – Ugyan, hiszen férjnél van, és ott van neki az a sok minden. A Gringotts, te, Richard. Az anyád elfoglalt egy nő ám. Nem ér rá magányosnak lenni – lépett ki a lifből Blaise és az utca szélén a csomagtartóba kezdett pakolni.
- Apa? – kérdezte Fabian, miközben bekötötte a biztonsági övét.
- Tessék fiam! – igazgatta a visszapillantótükröt Blaise, s közben a háta mögötti forgalmat figyelte.
- Miért váltatok ti el? – szegezte az apjának a kérdést Fabian.
- Mh… ez elég nehéz kérdés – túrt a hajába Blaise. – Tudod, sok mindenben nem értettünk egyet anyáddal. Máshogy képzeltünk dolgokat…nem…nem is…én csesztem el, ennyi…ez van…
- Elrontottál valamit? – kérdezte elgondolkodva Fabian.
- Igen…valahogy úgy. Elrontottam.
- Helyrehozhatatlanul? – vallatta tovább Fabian.
- Hát…ööö…ezt nem tudom – felelte futólag a fiára pillantva Blaise.
- Tudod apa…szerintem nem helyrehozhatatlan dolog még ez. Csak talán tenned kellene valamit – jelentette ki nagy bölcsen Fabian.
- Mit értesz ezen?
- Hát azt nem tudom. De tenned kellene talán valamit, amit akkor nem tettél meg, amivel kijavíthatnád azt a hibát – magyarázta Fabian. – Szerintem lenne még esélyed.
- Kösz a bíztatást! – morogta Blaise. – Majd alkalomadtán elgondolkodom rajta, ok?
- Jó, te tudod – rántotta meg a vállát Fabian, s részéről lezártnak tekintve az ügyet kinézett az elsuhanó tájra.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia Sugi!
Látom a Daphné/Blaise szál mozgat most nagyon, szegény Dracóék persze kevésbé izgalmasak. :))) Én is úgy érzem, hogy Daphné is inkább vágyakozott volna a két fiúval menni, mint Richarddal otthon maradni. Ez már csak ilyen. Mást választott...AZért lehet hogy ápolgatja még egy kicsit Blaise. Fabian aranyos volt, fura lehet neki, megélni a szülei válását...jól tolerálja a dolgot...
Pusz: Callie