|
8. Szerelmi vallomás
callie 2012.01.22. 18:14
Daphné a fürdőszobában előkészítette a hajápolási szereket. Beállt a forró zuhany alá és hozzálátott a délutáni szertartáshoz. Délután öt óra, és még van egy szabad órája. Csak ő és Fabian, kettesben. Megszólalt a csengő. Daphné bosszankodva zárta el a forró vizet és fürdőköpenyt kapott magára. Ki lehet ilyenkor? Richard még a tárgyaláson van, leghamarabb fél hétkor jön haza. Daphné megkötötte a köntöse övét és kitárta az ajtót. Blaise állt ott, a falnak támaszkodva, feldúltan és összeborzolt hajjal, mint aki tépelődés közben túrta szét a haját.
- Blaise! – szólt meghökkenten Daphné.
- Nem bírom tovább! – tolta el az ajtóból Daphnét és belökte a lábával a bejárati ajtót. – Richard?
- Még értekezleten van. Egy óra múlva jön – nézte értetlenül a férfit Daphné.
- Az éppen elég – nyomta a falhoz Daphnét és kérdés nélkül a nő ajkára szorította száját. Daphné megnyikkanni sem tudott. Blaise keze a köntöse övénél babrált és egy erős rántással kioldotta a megkötőt. – Fabian?
- A szobájában játszik – remegett meg Daphné, már tudta, hogy miért jött Blaise. Érezte, célratörő mozdulatain. S furcsamód egyetlen porcikája sem tiltakozott ellene. Blaise megragadta Daphné vállát és a köntös alá nyúlva kezdte lefejteni a nő válláról a finom anyagot. Miközben egymásba gabalyodva átverekedték magukat a hálószobáig. Blaise a csukott ajtónak döntötte Daphnét. – Blaise, mit csinálsz? – nézett rá kábán Daphné, ahogy ott állt meztelenül, még enyhén nedves bőrrel az exférje előtt.
- Amit már régóta meg akartam tenni! Szeretkezz velem, Daphné! – nyújtotta a kezét a nő felé Blaise, s végül magához rántotta a derekánál fogva és bezuhant vele a franciaágy közepére. Daphné reszkető ujjakkal rángatta le Blaise-ről a puha kasmírpulóverét, Blaise türelmetlenül rúgta le lábáról a nadrágot. Ajka és keze újra és újra visszatért Daphné nedves, illatos, selymes fehér bőréhez. Mindenhol tapintani akarta, és feléleszteni azt a forró lávát, ami a nőben szunnyadt. Daphné mohón megemelte a csípőjét és Blaise beléhatolt. Mindketten felnyögtek az egyesüléstől. Daphné sikoltozva dobálta a fejét a párnán, Blaise gyors ütemes tempóval tette magáévá, s Daphné után ő is felnyögött, ahogy a beteljesülést elérte. Kimelegedve rogyott Daphné mellé az ágyra. Daphné kielégülten süppedt a nedves lepedőbe. Fokozatosan csillapodott teste lázas izgalma. Blaise a mellkasára vonta a nő kézfejét. Daphné a vállára hajtotta a fejét és érezte a keze alatt a férfi erős szívdobogását. Ujjaival beletúrt Blaise mellkas szőrzetébe.
- Mi történik velünk Blaise? – kérdezte elhaló hangon Daphné.
- Nem tudok rá magyarázatot – felelte rekedten Blaise, s ujjaival könnyedén cirógatta a nő derekának kecses ívét.
- Nem aludhatunk el – motyogta Daphné.
- Nem alszunk el – nyugtatta Blaise.
- Menned kell! – nyomatékosította Daphné.
- Máris indulok – vett mély levegőt Blaise. Felült az ágyban. Normális vagyok én? Mit keresek Richard hitvesi ágyában a volt feleségemmel? Kiugrott az ágyból és magára kapta a nadrágját, a pulóverét már a hálószobából kifelé menet kapta magára. A konyhában keresgélt egy poharat.
- Apa? – hallotta a folyosó felől Fabian döbbent hangját. – Szia!
- Ó, szia…- Blaise a hajába túrva töltött a vizeskancsóból egy kis vizet a poharába. – Szedd össze magad, ma… beugrottam érted. Hazamegyünk.
- Oké – ingott egyik lábáról a másikra játékosan Fabian, s visszafutott a szobájába. Daphné még mindig kimerülten és aléltan kóválygott ki a hálószobából, a haját kihúzta a köntöse alól és a vállára dobta.
- Elviszem Fabiant, ha összefutnánk Richarddal így, nem hatna furán, hogy itt lát – mondta Blaise, ahogy kiitta a vizet a pohárból. Daphné csak erőtlenül bólintott és fejét Blaise mellkasának döntötte.
- Minden rendben? – emelte meg lágyan Daphné állát Blaise, s tenyerével hátrasimítva a sötét egyenes hajzuhatagot lehajolt a nő ajkaira. Daphné vágyakozva viszonozta a gyengéd csókot. – Mennünk kell – lehelte Blaise sajnálkozva.
- Ühüm – biccentett Daphné, s bőre tiltakozott az elválás ellen, de Blaise elhúzódott tőle, és felhúzta a cipőjét. Amikor felnézett Fabian állt előtte.
- Akkor mehetünk apa? – nézett kérdő várakozásteljes tekintettel az apjára Fabian.
- Igen, indulj előre – Blaise zavartan pislantott vissza a volt feleségére és saját zavarodottságát olvasta le a nő arcáról is. A liftajtó kinyílt, és Richard lépett ki rajta. – Mi mentünk is – tette a fia vállára a kezét Blaise és betuszkolta a liftbe.
- Ma csak szombat van – állapította meg Richard.
- Blaise el akarta vinni az Abszol útra vásárolni, had menjenek – sietett a válasszal Daphné, s szorosabbra húzta a köntöst a derekán.
- S te? Miért vagy köntösben? – mérte végig a feleségét Richard.
- Épp hajat mosni készültem – felelte szemrebbenés nélkül Daphné. – Viszlát Blaise! Akkor jövőhéten! – csapta be az ajtót sietve Richard mögött Daphné. Blaise megnyomta a földszint gombját. Fabian mogyorószín haja hátrabukott, ahogy felnézett az apjára. Blaise farzsebbe dugott kézzel állt és viszonozta a fia kérdő tekintetét. Blaise zavartan köhécselt. A fia magyarázatot vár.
- Szóval az Abszol útra megyünk apa? – kérdezett rá Fabian.
- Oda akarsz menni? – kérdezett vissza Blaise.
- Én ugyan nem – vágta rá határozottan Fabian.
- Hát én sem – felelte Blaise, ahogy kilépett a liftből. – Szállj be a kocsiba! – nyitotta ki a vezető ajtaját Blaise és bevágódott az ülésre. Fabian bemászott mellé és becsapta az ajtót.
- Akkor most ismét együtt vagytok anyával? – kérdezett rá a kocsi intimitásában Fabian.
- Ezt meg miből gondolod? – lepődött meg Blaise és enyhe pír futotta el az arcát.
- Láttam, amikor a konyhában megcsókoltad anyát, mielőtt eljöttünk – vallotta be a komoly érvet Fabian. Blaise lehunyta a szemét és mélyet sóhajtott. Kiengedte a kéziféket és gázt adott. Időt akart nyerni. De mégis mit mondhatna a saját fiának? Ha még ő sem tudja, hogy hányadán is állnak? Blaise homlokráncolva képzelte el, mit is láthatott a fia. Valóban elég félreérthetetlen és intim közelségben voltak, egy csókot ráadásul mégsem lehet félremagyarázni. Ahogy egy gyengéd ölelést sem. Daphné odaadó csókra kínált ajkait sem. Muszáj volt Fabiannak ezt meglátnia?
- Ez nem ilyen egyszerű, Fabian – harapott a szája szélére Blaise.
- Miért nem?
- Lehet, félreértelmeztél valamit – próbálta terelni az ügyet Blaise.
- Egy csókon mégis mit lehet félreértelmezni apa? – háborodott fel gyermeki őszinteséggel Fabian. Blaise megvakarta a fejét. Te jó ég, most komolyan a hét éves gyereke osztja neki a bölcs megállapításokat? Hát igaz, ezen aztán nincs mit félremagyarázni.
- Hát semmit – mondta ki nehezen Blaise. – Jó igaz. Váltottunk egy búcsúpuszit.
- Érdekes, eddig sosem váltottatok búcsúpuszit – sandított pajkosan az apjára Fabian. Majd hozzátette: - Én örülnék, neki, ha újra velünk élne anya és összeházasodnátok megint.
- Fabian – kezdte gondterhelten Blaise. Mégis hogy magyarázzon el a hét éves fiának valamit, amit ő sem ért? – Nem kellene most téves következtetéseket levonnod, abból, amit láttál.
- Ez is tévedés volt? Ez is hiba volt? – kérdezgette Fabian.
- Nem tudom – fakadt ki Blaise.
- Miért nem kéred meg újra anya kezét?
- Mert nem tehetem. Ő most egy másik férfi felesége.
- De téged szeret. Hiszen megcsókolt.
- Jaj Fabian az élet nem ilyen fekete-fehér.
- Egyszer már feleségül ment hozzád.
- Épp ezért nem hiszem, hogy másodjára újra akarna.
- Azért lehet, hogy mégis.
- Az anyádat nem könnyű meghódítani.
- De megpróbálhatnád. Egyszer már sikerült.
- Azt inkább hagyjuk.
- Jó. De most akkor is tehetnél valamit, hogy meghódítsd! Vagy nem is akarod, hogy anya újra velünk legyen?
- Dehogyisnem akarom. Jól van, majd próbálkozom – Blaise idegesen markolt a kormányt. Most komolyan egy hét évessel állt le veszekedni? Fabian természetes, hogy vissza akarja kapni az anyját. És bizonyára rájött már, hogy ehhez neki, az apjának kellene tennie valamit. Miért kell Fabiannak most az ő fülét rágnia? Miért ilyen idegesítően okos ez a gyerek? Semmit sem lehet eltitkolni előle.
- Tudod apa, szerintem összeilletek. Anya és te – jegyezte meg halkan Fabian.
- Ezt csak azért mondod, mert mi vagyunk a szüleid, és ezt így látod természetesnek.
- Nem, nem csak azért mondom. Láttam amikor Richard csókolta meg anyát és amikor te. És szerintem ti ketten jobban összeilletek – Blaise futó oldalpillantást vetett a fiára.
- Hát…szerintem is jobban összeillettünk, de ezt anyádnak is észre kell vennie.
- Ha újra összeházasodtok lesz kistesóm? – kíváncsiskodott a gyerek.
- Fabian elég volt! – szólt rá most már türelmét vesztve a gyerekre Blaise.
- De most miért? Scorpiusnak is születtek testvérei.
- Igen, de anyád már nem szeretne gyereket.
- Szerintem csak Richardtól nem akar kisbabát – jegyezte meg durcásan Fabian.
- Mi lenne, ha nem a felnőttek dolgaival foglalkoznál Fabian? – mordult rá Blaise. – Maradj meg a Scorpiussal való beszédtémáidnál!
- Scorpius is azt mesélte, hogy a szülei veszekednek, hogy szülessen-e újabb gyerekük.
- Rémes, hogy nem a legjobb baráti társaságba jársz. Dracóéknál nem elég optimálisak a körülmények.
- Jó lenne egy kishúg.
- Eldugulhatnál már! – szólt rá Blaise, de Fabian csak elnevette magát s végül Blaise is elvigyorodott.
- Apa! Kérdezhetek valamit?
- Mintha eddig nem ezt tetted volna.
- De őszintén válaszolsz?
- Igen. Mi volna az?
- Szereted anyát? – fordult az apja felé kutakodó tekintettel Fabian. Blaise az útra meredve válaszolt.
- Persze hogy szeretem anyádat. Nincs nő, akit jobban szeretnék nála – felelte elrekedő hangon Blaise.
- Akkor jó. Én is szeretem anyát – bólintotta megelégedetten Fabian, és kényelmesen hátradőlt az ülésen.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia Sugi!
Végre ismét összejött a nagy páros:))) már nagyon vártam, hogy megírhassam ezt a részt. Bízom benne, hogy végre Daphné is elgondolkodik a dolgokon, hogy mégiscsak Blaise inkább. Jó volt újra összeírni a Daphné/Blaise párost, azt hiszem a fejemben azért jobb volt ez a fejezet. Most már ilyen lett.
Mh ismét kezdődik a hét. Sajnos...
Pusz: Callie