Dippet professzor irodájában szinte dermesztő hűvös ereszkedett a levegőbe. Az igazgató kopaszodó homlokán végigfuttatta csontos ujjait, s megigazította szemüvegét az orrán. Kezében megzörrent a pergamenlap. Végigfutott tekintete a vele szemközt helyet foglaló fiún. Rendkívül tehetséges, csinos arcú árva fiú. Amióta a Roxfortba járt, minden tanár figyelmét magára vonta, való igaz minden idők legtehetségesebb diákja. Rokonszenves fiú, egyszerű kopott talárban.

-         Sajnálom, Tom. De jelenleg nem tartalak még alkalmasnak a tanári pályára – hajtotta össze a pergament Dippet professzor.

-         De igazgató úr! Kitűnővel végeztem minden RAVASZ vizsgámat, Iskolaelső voltam minden évben, Önzetlenül az Iskoláért Különdíjas. Úgy érzem ezek is elegendően bizonyítják, hogy kiemelkedek az iskola tanulói közül – nyomatékosította Voldemort.

-         Valóban. De még oly tapasztalatlan vagy. A Sötét Varázslatok Kivédésének oktatását, mindig rendkívül tapasztalt, sokat élt professzorra szoktam ruházni. Te még oly fiatal vagy, oly keveset tudsz a világról. Ha majd, kellő tapasztalatokat gyűjtöttél, néhány év, évtized múlva nagyon szívesen veszem pályázatodat erre a nehéz ám igen szép állásra – felelte Dippet professzor. Voldemort érezte, hogy kicsúszik a kezéből az álláslehetőség. Élete áma. Ez az SVK-tanári állás volt. Az igazgatónak mégsem tűnt elég szimpatikusnak és alkalmasnak az állás betöltésére. Tapasztalatot vár igazán?

-         Ezt a választ adta Minerva McGalagonynak is, amikor állásért jelentkezett Önhöz?! – támadt az igazgatóra Voldemort. Neki már nincs mit veszítenie. Ő most akarta az állás, nem évtizedekkel később. Neki akkor már késő. Fájt az elutasítás.

-         Tom, úgy érzem, ez nem rád tartozik – felelte hűvösen Dippet professzor.

-         Mindketten tudjuk professzor, hogy neki felajánlotta az átváltoztatástan tantárgy oktatását, amelyet Dumbledore professzortól vesz át. Igazam van? Minerva McGalagony milyen különleges tapasztalatokra tehetett ugyan szert, amire én nem!? Mivel jobb ő nálam? Mivel tűnt ő ki, amivel én nem? Talán jobb eredményei vannak? Talán többet tett ezért a nagy múltú intézményért mint én? Több tapasztalatra tett szert nálam: Erősen kétlem! Minerva McGalagonyt mégis felvette! Itt taníthat a Roxfortban!

-         Tom, ne kérdőjelezd meg a döntéseimet!

-         Eszem ágában sincs! Csak azt látom, hogy Dippet professzor túl öreg és elvakult! És befolyásolható! Azt is tudom ki által! Dumbledore professzor befolyása alatt áll! És az ő kedvenceit ülteti a tanári székekbe! Csodálatos! Sajnálom, hogy ilyen nagyot kellett csalódnom magában! Amennyiben a döntése végleges fohászkodjon, hogy ne találkozzunk többet! – sziszegte Voldemort, s kiviharzott az igazgató irodájából. Elhatározta, amennyiben nem kapja meg az állást, megátkozza, hogy soha senki ne élvezhesse hosszú ideig azt a helyet, amit ő nem tölthetett be itt a Roxfortban. Átkot mond a Sötét Varázslatok Kivédése posztra, hogy egy évnél tovább senki se töltse be ezt a tanári állást. Dühtől eltorzult arccal, csalódottan vette a lépcsőfokokat. A kapu előtt a Mardekár pince felől kiáltást hallott.

-         Tom! Tom Denem – Lumspluck professzor szólt tanítványa után.

-         Professzor úr! – hajolt meg túl nagy lendülettel Voldemort. Szikrázott a szeme, annyira dühös volt.

-         Bizonyára az igazgató úrnál jártál! Mint mondtam, semmit sem tehetek itt a Roxfortban az érdekedben Tom. De a Minisztériumban vannak bizalmasaim. Könnyűszerrel bejuttathatlak, igen csinos fizetést kapnál, jó állást, biztos megélhetést. Nem szeretnélek elveszni látni Tom. Olyan intelligens, jó tanuló diák voltál, mint kevesen a Mardekárban. Én mindig szivemen viselem a tanulóim sorsát.

-         Önről mindig a legnagyobb tisztelettel fogok megemlékezni Lumspluck professzor úr – enyhült meg Voldemort. – De értse meg, nincs tervemben a minisztériumban dolgozni se most ,se később. Nem ilyen célok vezérelnek, soha nem akarnék a minisztériumba lenni, semmilyen pozícióban. De köszönöm a lehetőséget Lumpsluck professzor. Ön az egyetlen, akire a Roxfortból szívesen fogok visszagondolni.

-         Hát jól van Tom – tárta szét a karját Lumpsluck professzor. – Járj szerencsével fiam! – búcsúzott el a házvezető. Voldemort futólag biccentett, s kilépett a Roxfort kapuján. Immár semmi sem tarthatta itt. Megpróbálta. Tanár akart lenni. Tisztes életet élni. S visszautasították. Leghőbb vágya kudarcba fulladt. Dippet professzor volt, aki életének útjába az első eltérítő követ görgette. Új útra kell térni. S Voldemort pontosan tudta, hogy mi lesz az az út. Skóciából ismét visszafelé indult, a régi városba. Ahonnan az egész elindult: Londonba tartott. Nyüzsgött a város. Vásároltak, csevegtek, gyerekek rohangáltak. Voldemort öles léptekkel kerülgette az útjába állókat. Hideg tekintete csak azt a koszos kirakatüveget látta.  Ahogy benyitott csilingelni kezdett az ajtócsengő. A pult mögött Reggeli Prófétát lapozgató férfi felpillantott rá.

-         Mr. Burke? Végeztem a Roxfortban…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés