Az ezüstnyakláncon megcsillantak az éjszaka bágyadt fényei, ahogy a hajókorlátra támaszkodó nő felkapta a fejét. Ismét elérkezett az éjszaka utolcó tánca. A sötétkék szemekre szomorú fény árnyéka vetődött. Virginia Lestrange fivére party-hajójának fedélzetén egyedül várakozott. Egész éjszaka a Temze partján horgonyzó hajóra lépő vendégsereget figyelte. A bordó bársonyszőnyegen koktélruhákban csillogó nők tucatjai, és sötét öltönyös férfiak tömege érkezett, de Virginia titokzatos táncpartnerét egyik férfiban sem vélte  felismerni. Minden szombat éjjel Robert Lestrange party-hajójára igyekeztek a húsz és negyven év közöttiek, az árak olyan magasak voltak, hogy csak a társadalom elit rétege engedhette meg magának az exklúzív szórakozást. Egész Londonban nagy híre volt a féktelen mulatságokról, különleges koktélokról és válogatott társaságáról ismert Lestrange-hajónak. A hajó, mely egykor jobb napokat is megélt, most már évek óta a Temze vizén ring, fényei csábítóan hívogatja a gazdag, szórakozni vágyó londoniakat. A hajó hétköznap étteremként és bárként funcionált, hétvégére viszont kivétel nélkül táncmulatságok színhelyévé vedlett. Virginia természetesen minden szolgáltatásból ingyen részesülhetett a Lestrange-fivérek egyetlen nővéreként. Az utolsó tánc mindig ugyanolyan szertartással kezdődött. Három csengés szólított fel az éjféli táncra, amelyet perui instant sötétségpor jótékony sötétjében táncolhattak a párok. Virginia erre a táncra várt, két hónappal ezelőtt ugyanis akadt partnere erre a táncra, s azóta sem tudta kiverni a fejéből a sötétben lejtett tánc emlékét. Dúsan adagolták ma is a port. Virginia ijedten állapította meg, hogy elvesztette a tájékozódóképességét. Tudta, a terem zsúfolásig tele van, minden résztvevő erre a táncra várt. Ismeretlenek akárkivel lejthettek egy táncot teljes inkognítóban, a sötétség és a dübörgö zene leple alatt. Se látni, se hallani nem lehetett. Csak a feketeség és a zene és a partner érintése. Robert Lestrange egyik legjobb üzleti fogása éppen ez volt. A party-hajó nagy népszerűsége és legnagyobb bevétele is ezekből az éjszakákból és kifejezetten ebből az egyetlen táncszámból állott. Virginia riadtan érezte, hogy egy erős tenyér elkapja a derekát és a sötétségben egy hatalmas széles mellkashoz vonják ezek a rabul ejtő karok. Szapora légzéssel próbált nyugalmat erőltetni magára. A táncpartnere érezte a feldobbanó szíve pulzálását. Virginia pedig megremegett, ahogy a férfi, kézfejével lassan végigsimítja a derekát. Ő az! Virginia visítani szeretett volna a lázas izgalomtól, de tudta, a férfi úgysem hallaná. Könnyedén kitapintotta a férfi széles karját és a tánctartást felvéve a férfi a jól ismert határozottsággal vezetni kezdte a parketten. Szinte ijesztő volt ez a sötétben táncolás, hogy közben tudják körülöttük mennyien lehetnek, s csak érzésből táncolva próbálják kerülni az ütközést. Ujjai alatt érezte a férfi testmelegét, megcsapta orrát fanyar arcvizének illata, csípőjük teljesen összesimult. Ki lehet ez a férfi? Végignézte a teljes bevonuló társaságot. De senkiben sem vélte felfedezni ezt a hihetetlen magasságot, széles vállat, határozott fellépést. S hogy lehet, hogy a férfi megtalálja őt? Egészen biztos, hogy a közelben kellett tartózkodnia, nehogy szem elől tévessze a tánchoz. Most is már csak a teljes sötétségben lépett hozzá. Hogy csinálja? Mi a titka? S hogy lehet, hogy még most két hónap, vagyis immár nyolc alkalom után, Virginia még mindig nem jött rá ki az, aki célirányosan mindig őt választja a hölgyek közül erre a táncra. Olyan rejtelmes és izgalmas az egész!  S Virginia titkon be kellett lássa, hogy beleszeretett ebbe az alaktalan, arctalan idegenbe, a várakozás  izgalmaiba és a három perces táncaikba. Tudni akarta ki ez a férfi! Meg akarta ismerni! De az illető lehetőséget sem adott rá! Amint a por felszállt a férfi elillant, eltűnt, és Virginia csak hűlt helyét találta a teremben, a hajón. Pontosan érezte, a férfi most is a terem legjobb akusztikája felé sodorta, el a fedélzet nyílt terepéről, ahová kevésbé jut el a zene és kevésbé jut el a por is. A legtökéletesebben mindez a táncteremben érvényesül, bár az egész hajót sötétség borítja el erre a három percre. Nagyon jól táncolt az illető, s csípője nyomása ingerlő és izgató volt. Nem lehet, hogy minden héten csak ezt a három percet kapja ettől a férfitól, akinek a mozdulataira az érintéseire ilyen hevesen reagál a teste. Merlinért! Miért nem várja meg sosem a férfi, hogy felszálljon a permet? Miért nem ad csak egyetlen esélyt, hogy megismerkedjenek közelebbről? Miért csak ezt a három percet akarja tőle? Miféle férfi az ilyen? Virginia izgalomtól és vegyes háborgástól fulladozva hallotta, hogy az utolsó taktusokra forognak. A zene utolsó akkordjára a férfi ugyanúgy megállt Virginia kezét a szája elé emelte, for kézcsókot lehelt rá, s hátrálva elengedte a kezét. Vigrinia hiába akarta szorítani, a tenyér már kisiklott a kezéből, még tíz másodperc sötétség aztán világosodik. Virginia a férfi után lépett, de belebotlott valamibe. Kibotorkált, végre kezdett oszlani a permet, Virginia hunyorogva, pislogva keresgélte a férfit, körbenézett a társaságon, párok takartak mindenhol, hova tűnhetett? Alig néhány másodperce mgé a karjában tartotta! Nem igazság! Virginia lerohant a szűk hajólépcsőn, az étterem rész üres volt. Senki aki sietett volna, vagy menekülne, pedig egyértelmű a férfi nem akar szemtől szembe lenni vele világosban. Ő volt Virginia Lestrange Éjszakai Hercege.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés