Marc Forrester utat tört magának a teremben. A koncertterem parfümtől terhes levegőjébe könnyű trillák cikáztak, a hangszerek hangolásának kellemes zöngése. Marc kikerlt egy csapat hölgytársaságot, akik a megrekedt melegben tehetetlenül mozgatták aranyhímzéses legyezőiket. Belépett a Lestrange-páholyba.

- Marc! - fogott vele kezett az idősebb Lestrange-fivér.

- Robert! Raliegh! - szorította meg a fiatalabb Lestrange kezét is Marc.

- Már azt hittük kihagyod az előadást - fecsegte Raliegh.

- Nem hiszem, hogy kimaradtam volna bármiből is - jegyezte meg unott nemtörődömséggel Marc, miközben szemével már a szélső sorban ülő ezüstfuvolás nőt kereste. Fekete háomnegyedesujjú csipkefelsőjének harangszabása lágyan lengett a levegőben, ahogy a nő a nehezebb fogásokat még újrajátszotta. Fényes fekete hajába kékes csíkokat festett a gyertyafény. Egyenes haja a háta közepéig ért, s amikor belemerült a játékba, akkor a könyökét csiklandozta, ahogy oldalt billentette kissé a hangszert, beleélve magát a muzsikába. Marc már álmából felriasztva is fel tudta magában idézni ezt a képet. A legnagyobb titka az egész Lestrange-család előtt.

- Virginia megölne egy ilyen kijelentésért - nevetett Robert.

- Legalább végre okot is adnék rá, hogy miért gyűlöljön - húzta el a száját Marc. Virginia letette a hangszert a térdére, s tekintetével a fivéreit kereste. Haragosan vette észre, hogy az a léhűtő Marc Forrester is a páholyukban van. Marc elkapta a pillantását, s tudta a haragos tekintet neki szól. Gúnyos mosollyal biccentett a lánynak, mire az felhúzta az orrát, s gyorsan a kottáiba mélyedt. Virginia dühösen lapozgatott a tételek között. Marc Forrester! Amióta csak ismeri, ki nem állhatja a férfit. Virginia meg volt győződve róla, hogy minden kétes üzletbe belerángatja a fivéreit az az alak.  Igaz talán mégsem az üzlet a legnagyobb baj itt. Hanem a férfi származása. Virginia mindig is ellenezte, hogy Robert és Raliegh muglikkal barátkozzanak. Ez a Marc a legrosszabb példája a mugliknak! Egy tuskó! Szemtelen, bunkó, aki folytaon náluk lebzsel és a fiúkkal kviddicsmeccsekre járnak. Marc ráadásul az undorító mugli sportokat behozta a társaságba, mint az a nevetséges tenisz. Marc állítólag a saját világában versenyeket is nyert már ebből az értelmetlen sportból. De hát Merlinre! Döntse már el hol él a muglik közt vagy a varázsvilágban? Virginia egyáltalán nem bánta volna ha a muglikat választja, és ostoba nézeteivel és butaságaival nem az öccsei fejét tömné tele.

- Nem érzem valami jól magam ebben a szmokingban - feszengett Marc a páholyban, és sután meglegyintette magát  programfüzettel.

- Ne bánkódj! Az előadás után sörözni megyünk - szólt hátra Robert, s a fiúkra sötétség borult, ahogy a gyertyákat eloltották. Marc hátradőlt a székén és színházi látcsövét Virginia Lestrange-ra élesítette. Gyönyörű lány volt. A legszebb, akit valaha látott. És értett a zenéhez, lágy nőies mozdulatai voltak, mindig fekete elegáns ruhákban ült a zenekarban.

A koncert után a fiúkkal beültek a sarki sörözőbe, ide várták a lányt is. Virginia kerülgetve az asztalokat hozzájuk lépett.

- Cső! - biccentett neki Marc sörhabos szájjal és lapos tekintettel. Virginia csak egy lesújtó pillantásra méltatta, majd öccseihez fordult.

- Hogy tetszett fiúk!? Ugye milyen tehetséges az ifjú zeneszerzőnk? - ült le Robert mellé Virginia.

- Virginia csodásan játszottatok! De te voltál a legjobb! - lelkendezett Raliegh.

- JAh, néhány percre be is aludtam - nézett a szeme sarkából Virginiára Marc. A két fiútestvér összenézett, mert tudták, hogy mi következik

- Figyelj Marc! AZért mert a te zenei ízlésed a nullával egyenlő és mert neked minden unalmas, amiben nincs labda vagy golyó az még nem jelenti azt, hogy mások nem tudják élvezni a művészetet! - kezdett védőbeszédbe Virginia.

- Én pontosan tudom, hogy ez az ősmaszlag egy rakás szar volt. És vétek volt egy pontosvonalas maszlagot is leírnia annak a bájgúnárnak, Amúgy ezért gáz egy ősbemutató, mert nem tudod mennyi kakira számíthatsz hogy a nyakadba zúdítják! - dőlt előre Marc.

- Tudod Marc ha veled beszélek szüntelen az a benyomásom, hogy egy bordélyház mellékhelyiségében tartózkodom, mert a szavaid erre utalnak - fintorgott Virginia. - Egy szénsavmentes ásványvizet kérek - mondta a felszolgálónak türelmetlenül.

- Olyan álszent finomkodó vagy, hogy nem csodálom, hogy harminc évesen is szűz vagy! - fröcsögte rá Marc. Virginia felpattanva kevert le egy pofont a férfinak és közbe naz ölébe borította a férfi előtti söröskorsó maradékát.

- Hagyjátok már abba! - szólt rájuk Robert. - Két percet nem lehet veletek békességben megférni. Mi bajotok van egymással?

- Marc nem tud viselkedni csak annyi! - rogyott vissza duzzogva Virginia.

- Mióta is készültök erre az ősakármire? Egy fél éve? Mást se hallani Andrew így ,meg úgy, a mi zeneszerzőnk! Hányok tőle! Mi van belezúgtál, úgy áradozol róla mint egy tinilány az első alkalom előtt! - morogta sértetten Marc.

- Teljes tévedésben vagy! Nem vagyok szerelmes Andrewba, és amúgy mellesleg nem vagyok már szűz!

- Kösz az infót Virginia! éppen ezt akartuk hallani - bosszankodott Robert.

- Igazad van, Marc arra sem érdemes hogy meghalljam amit mond. Szerintem egész jó lett az előadás, de még lesz mit csiszolnunk rajta - pillantott hálásan a felszolgálóra aki végre elé tette az ásványvizes poharat.

- Naná! Andrew-al kettesben! Csiszolódtok mi?  A zenekari árokban? - gúnyolódott tovább Marc.

 - Egyáltalán nem vagyok szerelmes Andewba! - mondta Virginia tüntetőleg elfordulva Marctól és teljesen Robert fele fordult. - Ugyanis másba vagyok szerelmes. - Robert kétkedőn sandított nővérére.

- Nem is tudtuk, hogy megismerkedtél valakivel - nézett gyanakvóan Robert a nővérére. - Ki az illető?

- Nem ismeritek. És sajnos én sem ismerem. De minden szombaton randizok vele - mosolygott rájuk sejtelmesen Virginia.

- De hát mégis hogy? - ráncolta a homlokát Raliegh.

- Robert party-hajóján éjfélkor, a perui sötét éjszakák táncain - magyarázta Virginia. - Van egy férfi, aki mindig csak arra az egy táncra kér fel, és...hát nem is tudom...már a gondolatába is beleremegek, hogy most szombaton ismét...táncolni fogunk.

- Mindig is mondtam Virginia, hogy nem helyeslem, hogy részt veszel ezeken a táncmulataságokon - nézett rá sötéten Robert. - AZt sem tudod ki az illető. Nekem ez nem tetszik...

- Bár megismerhetném. Fogadok, hogy nektek is tetszene, finom, kellemes, igazi férfi, magas, izmos, írtó jól táncol...soha nem találkoztam még ilyen férfival! Ez van fiúk! Beleszerettem, egy vadidegen férfiba és lehet ,sohasem tudom meg ki az, vagy hogy mi lesz ebből - nézett a poharába csalódottan Virginia. Raliegh döbbenten nézte a nővérét, Robert inkább gondterhelten, Így egyikük sem foglalkozott az asztal túlsó végében ülő Marcra. Ahogy meghallotta a lány áradozását, egyszerre megfeszült, ledermedt és zavart lett.

- Leléptem! - dobott egy galleont az asztalra Marc ahogy felállt. Csőváz! - kapta kezébe a szék karfájáról a szmokingfelsőjét Marc, s sietve elhagyta a helyiséget.

- De Marc! Ne menj még! - kiáltott utána Raliegh. - Mi lelhette?

- Gondolom Virginia megint elűzte! - nevetett fel Robert. - Mindig ezt teszi! - Robert a nővére felé fordult. - Mit tudsz róla? - tért vissza az előző témára Robert.

- Ő az Éjszaka Hercege! - felelte álmodozó hangon Virginia.

- Ez nem túl bő információ - dörzsölte a szemét Robert.

- Fogalmam sincs sötét van, táncolunk, és ennyi. Nagyon magas lehet! És kisportolt, tehát....talán egy kviddicsező? ÉS olyan udvarias, olyan komoly, olyan távolságtartót és titokzatos és Ó fiúk! Beleszerettem - tette égő arcára a kezét Virginia.

- Nem vár meg, nem fedi fel a kilétét és nem akar veled megismerkedni? Ez elég furcsa - dörzsölte az állát elgondolkodva Robert.

- A hajóra jegy nélkül nem léphet - kotyogta közbe Raliegh.

- Igen, vagyis elméletileg mind láttuk, a férfi a hajón van, kellően vagyonos lehet, ha megengedheti magának, hogy minden szombaton fizessen nem is keveset. Miért bújkál mégis?

- Nem tudom - nézett rá elhangoltan Virginia. - De számít ez?

- Igenis számít! Ha  kerül téged az azt jelenti, hogy valami nincs rendben körülötte. Nem tetszik, ha egy férfi csak úgy játszik a nővéremmel! - csattant fel Robert. - Van egy tervem. A legközelebbi perui éjszakán sétahajókázunk egy kicsit. Elvégre így csak a Temzébe ugorhat és máshogy nem hagyhatja el feltűnés nélkül a hajót. Addigra pedig szerzek egy olyan múmiakezet, mely csak annak világít akinek a kezében van. Meg fogom tudni ki játszik veled Virginia.

- De én nem kértem, hogy avatkozz a dolgaimba Robert! - mérgelődött Virginia. - Lehet, hogy nekem pont ez tetszik ez az izgalom, titokzatosság!

- S az, hogy egy férfi játszik az érzelmeiddel? Nem!

- Robert ezzel megszeged a saját szabályaidat! - emlékeztette Virginia - Azt hangoztattad, hogy maximális inkognitó, a perui éjszakának pont ez a lényege, a gátlástalan, tánc, amikor bárki bárkivel táncolhat! Nincsenek határok és korlátok!

- De ha vészhelyzet van, akkor igenis bevethetem ezt a trükköt!

- Ez nem vészhelyzet Robert! - tiltakozott Virginia.

- De igenis az! A nővéremről van szó! És felelősséggel tartozom érte és azért, ami a hajómon történik! - mondta határozottan Robert.

- Nem tudlak lebeszélni róla? - esdekelt Virginia.

- Késú bánat! - mosolygott rá Raliegh. - Én is vele tartok.

- ÉS Virginia, ha te is tudni akarod a táncosod kilétét, akkor...senkinek se beszélj a tervemről! Senkinek!

- De...

- Akarod tudni, hogy ki az vagy sem? - dobta fel a labdát Robert.

- Nem is tudom... - habozott Virginia.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés