Rodolphus erősen megmarkolta a kristály borospoharat a kezében. Bella vele szemközt ült az étkezőasztalnál. Sűrű fekete haját megemelte a hajába kétoldalról tűzött drágaköves hajtű. Rodolphus felismerte a készletet. A házi Lestrange-széf egyik darabja. A legkedvesebb darabok mind itthon vannak.  Kék virágszirmokat formázott  a hajtű és Bella mesterien tűzte a hajába. A tincsek dúsan emelkedtek a homlokából kifésült  formában. Nagyon szép volt, már-már ünnepélyes. Az első közös vacsorájuk idén. És ma délután burkoltan már sikerült leostobáznia a feleségét.  Rodolphus ujjai a kristálypohár nyakán játszottak, de valójában a vele szemközt ülő nő nyakát akarta simogatni. Rodolphus alig észrevehetően fujtatott. Nem kellett volna ma annyit innia. Vagy legalábbis nem itthon. De olyan szép ez a nő! Csak ne festené magát az átkozott kis boszorka! Mert ezzel a szilvaárnyalatú rúzzsal persze jóval idősebbnek néz ki. Most hogy szépen kifestett szemekkel, és rúzsos ajkakkal itt ül vele szemközt, minduntalan emlékeztetnie kell magát, hogy mennyire fiatal a lány. Az ördögbe is! Még három év! Mire nagykorú lesz! Hogy fogja ezt kibírni, ha minden nap így néz ki ez a lány! Legalább egy kicsit lenne elutasító. A női szépség volt a másik gyengéje. És vaknak kellett volna lennie, hogy ne lássa tényleg gyönyörű nő a felesége. Igazi kísértés!

• Kellemesen telt a délutánod? Megelégedésedre szolgált, amit találtál? – kérdezte közönyösen Rodolphus.
• Mennyi belőle a lopott holmi? – kérdezte vissza fagyosan Bella. Rodolphus hahotában tört ki. Hát Bellával nem unalmas az élet annyi szent! Semmi finomkodás, semmi kertelés. Csak a nyílt valóság.
• Ki foglalkozik azzal, ha már a széfjében van? – emelte a poharát a felesége felé Rodolphus. – Vagy egy szép nő használatában?
• Még mindig  folytatjátok a kalóz életmódot? – érdeklődött Bella, s letette kezéből az evőeszközt.
• Fájdalom már nem – szorította össze az ajkait Rodolphus. – Rabastan a legutóbbi eset óta…mondjuk így megelégelte a dolgot. Ennyi jutott nekünk és Voldemortnak.
• Örömmel hallom. Legalább nyugodtan alhatok, a férjem nem visszaeső bűnöző – mosolygott gonoszul Bella és ő is felhajtotta a bort a kristálypohárból. Száraz humor. Rodolphus nem bírta megállni mosolygás nélkül. Szarkasztikus és cinikus humor, mindketten tudták a lopás a kisebb bűn. Halálfalóként számos más bűnöket is végre kell és végre fog hajtani.

Csilingelve koppantak az ezüst evőeszközök a porcelántányéron. Bella olyan ideges és izgatott volt, hogy most ismét a férjével vacsorázik, hogy alig volt étvágya. Minduntalan fel és felpillantott a tányérjából, hogy ellenőrizze igen a férfi valóban ott ül vele szemközt. Rodolphus időnként elkapta a felesége rajta felejtett tekintetét. Ahogy találkozott a pillantásuk Bella sietve lesütötte a szemét és gyorsan a szájába tolt egy kis falatot. Rodolphus mohón öblítette le az ételt a száraz vörösborral. Bella keble emelkedett és süllyedt a szűk fűzésben. Milyen színű lehet a melltartója? Ekrü? – Rodolphus ezért a gondolatért dühösen rágta a falatot a fogai közt. Rodolphus próbált az étkezésre koncentrálni, de Bella mélykék szemei vonzották a tekintetét. Egy izzó pillanatig viszonozta a lány pillantását. Bella beleszédült a férje viszonzó nyílt tekintetébe, s sietve félrenézett.

• A múlt nyáron elfelejtettem megmutatni a széfet, amiért feleségül jöttél hozzám. Remélem elégedett vagy a kínálattal – töltött magának újra Rodolphus.
• Azt hiszed a pénzedért mentem hozzád? – húzta résnyire a szemét Bella.
• Gondolom legalább ez csábító volt bennem, akkor is – jegyezte meg maró öniróniával Rodolphus.
• Nem, nem csak ez csábító – villant meg Bella tekintete. Rodolphus félbehagyta a rágást és másodpercekig csak bámulta a szemközt ülő nőt. Bella nem használt múlt időt.  Lehetetlen félreérteni egy ilyen mondatot. Flörtöl vele a saját felesége? Egy tizennégy éves lány!? Na ezt igazán nem, nem kellene! Bella szemében különös lázas fény égett, fátyolos a tekintete és enyhén lázrózsásan kipirult az arca. Leitatta volna a feleségét? Rodolphus zavartan bámulta a boroskancsót maguk között. Hát egy csepp sincs már benne? Mennyit ivott a lány? Rodolphus szárazon nyelte le a félig rágott falatot és sietősen törölte meg a száját.
• Ideje nyugovóra térnünk – emelkedett fel ültéből Rodolphus.
• Ne! Végre nyár van, nem kell korán aludni, csak egy kicsit, maradj még velem! – dőlt hátra morcosan Bella. Lehangoltan állapította meg, hogy női bájaival mit sem ér. Erre a férfira semmi sem hat. Hiába festette ki magát, hiába vette fel a legkihívóbb ruháját, amit csak talált, hiába tűzte fel a haját, és minden szófacsarással próbálta nem eladni magát, de mégis burkoltan a férfi tudomására hozni, hogy kész lenne újra az ágyába feküdni, ennek a férfinak semmi sem számít. Nem érdekli. – Ennyire terhes a társaságom számodra? – kérdezte sértetten Bella, most már semmi kedélyesség nem volt benne, csak valami mély bánat.
• Őszintén megvallva…tulajdonképpen nem – ereszkedett vissza a támlás székre Rodolphus.
• Ha csak az időjárásról beszélgetünk akkor maradsz még? – kérdezte az ajkára harapva Bella. Ellenállhatatlanul kívánatos volt most, így minden trükk nélkül, ahogy önmagát adta. Ahogy csalódottságában hátradőlve hintázott a széken, ahogy körmeivel az asztal szélét kocogtatta rosszkedvűen, villámló haragoskék szemekkel. Ahogy elengedve magát beletörődve, hogy a férjét nem érdekli, legalább a társaságát próbálta megtartani ebben a kihalt kastélyban. Hiszen Rodolphuson kívül nincs akihez szólhatna. A francba is! Mégiscsak ember, igényli, hogy néha beszélgessen valakivel!

Rodolphusnak erős önmérsékletre volt szüksége, hogy ne lépjen oda a feleségéhez és ne csókolja vérvörösre azokat a durcás telt ajkakat, amelyek buján duzzadtak és nedvesen kínálkoztak, a lány lesütött szemmel bánatosan keresztbe vágta maga előtt a karját és lábait a levegőben lóbálva ismét hátralökte magát a székkel, hogy a szék két hátsó lábán hintázzon.

Tehetetlen egy ilyen tapasztalt férfival szemben. Az ő olcsó és átlátszó trükkjei semmit sem érnek. Ráadásul egészen biztos, hogy a férfi is  tisztában van vele, hogy neki szóltak ezek a próbálkozások. Nevetségessé tette magát a saját férje előtt. Akinek milyen kínos lehet ez az egész, hiszen egyértelmű, hogy nem akar hozzáérni. A nászéjszakájuk óta nem közeledett felé, tulajdonképpen miben reménykedik ő itt? Azt várja, hogy Rodolphus nyiltan az értésére adja, hogy nem kíván testi kapcsolatba lépni vele? Komolyan ezt a visszautasítást várja? Nem fájna az jobban mint ez a diszkrét visszahúzódás? Rodolphus maximálisan figyelembe vette a kérését, az igényeit a kívánságait. Amelyek nem ütköztek a saját vágyaiba és elképzeléseibe ezzel a házassággal kapcsolatban.

Rodolphus átdörzsölte a homlokát. Azért ő sem volt fából. S emlékezett még arra az egy évvel ezelőtti éjszakára, amikor a lány alatta feküdt. A csipkehálóingjében, a szűk ölére, arra, hogy ennek a lánynak igazán semmit sem kellett tennie, a teste magáért beszélt és már csak a látványa felajzotta. Szinte undorító, de valóban az akkor tizenhárom éves lányt is kívánta. Bellával gazdagon bánt a természet, dús keblei és formás csípője volt, asszonyként még szebb lesz. Az évek most igazán Bella javára válnak.

• Miért raboltatok? Mi vonz a kalózkodásban? – kérdezte Bella más témára váltva. – Az biztos, hogy nem a szükség – jegyezte meg egykedvűen Bella.
• Valóban nem – dőlt hátra megkönnyebbülten Rodolphus, hogy a felesége végre letett a kínos témáról és unottan cigarettára gyújtott. Alig néhány gyertya égett közöttük, Rodolphus az ablak felé lökte ki magát a bársonyszékével és  keresztbe téve a lábát a holdvilágos kertre nézett az ablakon át. – Gazdagok szórakozása, unalomból. A veszély vonzott. A lebukás veszélye – szívta meg a cigarettát hosszan Rodolphus. – Nem tudom ezt az érzést elmagyarázni neked. De ahogy érzed, hogy száguld az ereidben a vér, hogy felpörög a szíved az izgalomtól, a feszültség remegése…az esély, hogy elkapnak…fantasztikus élmény – fújta ki a füstöt Rodolphus.
• Azt hiszem tudom mire gondolsz – felelte rá elgondolkodva Bella. Figyelte a férjét a félhomályban, ahogy cigarettát szív. – Én is így akarok élni. A veszélyeket keresve – csípte meg a körmével az alsó ajkát elmélázva Bella. Néhány percig mindketten a gondolataikba mélyedve ültek. Csendben. Csak a fel-felizzó cigarettavég jelezte, hogy Rodolphus nem aludt el, és Bella ébrenlétét sugallta székének ritmikus nyekkenése a padlón, ahogy hintázott.
• Veszélyesen élni, Hümm? – nézett át az asztal felett a feleségére Rodolphus, és a étkezőasztal felé fújta a füstöt. – Lehet, hogy több közös van bennünk, mint gondolnánk Bella – állapította meg elgondolkodva Rodolphus. Bella érezte a cigaretta mentolos illatát, ahogy elszállt felé a füst. Rodolphus elnyomta a cigarettát.
• Későre jár Bella – állt fel komoran Rodolphus és várakozón a feleségére nézett. Bella beleegyezően biccentett és befejezve a hintázást felállt, de azonnal össze is csuklott. Bella nem értette, hogy mi történik vele, ellenben Rodolphus nagyon is tudta, hogy miről lehet szó. Bella mellé lépett és leguggolt a lányhoz.
• Ittál te már alkoholt Bella? – kérdezett rá gyanakodva Rodolphus.
• Mh…nem túl sokszor, de azt hiszem ennyit még nem mint ma – nevette el magát a lány, és tűrte, hogy Rodolphus felnyalábolja a földről. – A karodban fogsz felvinni? – kérdezte ártatlan meglepetéssel a hangjában Bella.
• Ebből nem csinálunk rendszert – indult meg a feleségével a karjában Rodolphus az emeletre.
• Mindjárt sejtettem – bukott Bella feje Rodolphus mellkasára. Ó bár ne lenne ilyen zavaros a feje, ne szédülne ennyire és ne sajogna mindene, hogy jobban ki tudná élvezni ezt a percet, hogy Rodolphus karjaiban lehet. De most semmit sem tudott élvezni ebből a gyengéd érintésből, ahogy a férfi erős karjaiban úgy vitte, mint egy párnát, könnyedén, erőlködés nélkül. Rodolphus a lábával rúgta be Bella hálószobájának ajtaját és az ágyra fektette a lányt. Ahogy el akart húzódni Bella átkulcsolta a nyakát. – Ne! Kérlek ne hagyj itt! – lehelte Bella kábultan.
• Bella, ezt nem kellene! – fogta le a lány karját Rodolphus.
• Imádom, ahogy kiejted a nevem. Végigfut rajtam valami különös borzongás! Csókolj meg! – lehelte bágyadtan Bella és kapaszkodott a férfiba, ahogy csak bírt.
• Részeg vagy! Nem tudod miket beszélsz! Aludj! – nyomta vissza az ágyra a lányt Rodolphus. Bella tiltakozni akart, el akarta mondani, hogy akár részeg, akár nem, igazat beszél. A férje csókjára vágyik. Szerette volna visszatartani a férfit és tenyerét a combjára szorítani, úgy, ahogy Mirandától látta akkor este. De nem maradt már ereje, hogy mindezt véghezvigye. Ólomsúlyként csukódtak le a szemei és hiába küzdött álom és ébrenlét között, az alkohol elnyomta és eltompította. Még Rodolphus ki sem tette a lábát a hálószobájából, Bella már álomba zuhant.

Bella annyira szégyellte magát a tegnap esti viselkedése miatt, hogy aznap már nem is mert a férfi szeme elé kerülni. A reggelit a teraszára kérte, ezerszer inkább a kert és a dombok panorámája, mint az a lenéző férfiszempár, aki egy gyerek butaságait kellett hogy végighallgassa az éjszaka. Bella elégedetten nyújtózott mielőtt kilépett a teraszára. Csodálatos volt a reggel hűvöse, kijózanító és üde. Ha valamit élvezett a nyarakban az az édes semmittevés! És a nagy találkozások lehetősége! Pongyolájának megkötőjével játszva lépett a kovácsoltvas  korláthoz, és könnyedén rákönyökölt. Haja a hátára omlott hosszan, és arcát kelet felé fordította, hogy élvezze a nap melegét.

• Jó reggelt Szépségem! – hallatszott egy rekedt férfihang. Bella összerezzent és a sűrű szempillák felrebbentek. Az átellenes teraszon újságot lapozgatva Rodolphus Lestrange ült, a reggeli kávéját iszogatta.  Bella a halántékára szorította az ujjait az éles fájdalomra.
• Egészséges másnaposság – nevetett Rodolphus a mozdulatra.
• Ez egyáltalán nem vicces! – szólt át Bella is a másik teraszra. Micsoda bolondozás ez! A saját férjével beszélget így egyik teraszról a másikra átszólva, mintha szomszédok lennének egy nyaralóhelyen! Csak mert nem alszanak egy ágyban. Bella felvetve a fejét és haját hátradobva kecsesen leereszkedett a teraszra állított fonott, párnázott székre.

Rodolphus kíváncsi volt, mikor ébred fel a felesége a késői lefekvés után. Amikor látta, hogy a házimanó nem az étkezőbe terít maga is a teraszra kérette a reggelijét. Rodolphus az orra alatt bazsalygott a helyzeten. Már szinte várta, hogy átbiccenthessen a feleségének a szemközti teraszra, hűvösen, közönyösen, miközben tekintetével felfalja a lány fiatal testének minden vonalát. A valóság minden képzeletet felülmúlt. Bella álomszép volt reggel. A még álmos kék szemek, a kéjes nyújtózások, Rodolphus érezte, hogy megemelkedik a testhőmérséklete már csak ettől a látványtól és örült, hogy két korlát és a teraszok közti tisztes távolság van közöttük, mielőtt megfeledkezve az elveiről letámadná a lányt egy férfi vágyaival. De azért ez az aprócska öröm jár neki, hogy távolról szemlélje.

• Jól aludtál? – kérdezte Rodolphus.
• Mi ez a felületes csevegés? – mérgelődött Bella.
• Próbálok a feleségemmel beszédbe elegyedni – felelte Rodolphus lapozva az újságban.
• Ha mellettem aludtál volna tudnád, hogy jól aludtam-e! – vágta rá gonoszul Bella.
• Nem tartom jó ötletnek – kortyolt a kávéjába Rodolphus. Bella bosszúsan nézett a férfira. Átkozottul jól nézett ki! Kipihent volt, friss, elegáns, még ha meggondoljuk jókedvű is. Bella ezzel szemben, fáradtnak, elégedetlennek és üresnek érezte magát, mi több pongyolában volt, mezítláb, kiengedett hajjal, ég és föld voltak. Rodolphus már felöltözve és szinte útra készen ült a teraszon. Igaz látta már Rodolphus hálóingben, éppen a menyegzőjük alatt. Úgyhogy nem sok újdonság tárul ma elé.  Bella vetett egy szúrós pillantást a férfira mielőtt beleharapott a lekváros kiflibe. Rodolphus az újság mögül viszonozta a felesége pillantását. Bella korán reggel is karmolásra kész! Még agresszívebb mint éjszaka! Izgató ez a lány!
• Nem gondolod, hogy mint férj és feleségnek egy ágyban illene aludnunk? – kérdezte zordan és egyenesen Bella.
• Adják a Végzetes bájital című színdarabot a hétvégén. Érdekel? – hagyta figyelmen kívül a megjegyzést Rodolphus és ő is viszonozta Bella kérdő tekintetét.
• Nincs kedvem színházba menni! – mérgelődött Bella, látva, hogy Rodolphust hidegen hagyja a kérdése.
• Kár, pedig Voldemort is ott lesz, egy páholyban leszek vele – felelte felvetett fejjel Rodolphus és tovább lapozott. Szinte egykedvű volt, de közben a szeme sarkából figyelte, ahogy Bella levegő után kapkod. Egy páholyban Voldemorttal, akár a saját férje akasztását is végignézné! – dühöngte magában Rodolphus, enyhe öngúnnyal.
• Na, mi van? Mégiscsak meggondoltad magad? Jönni akarsz? Kedvesem egy kérdést csak egyszer teszek fel egy nőnek – célozgatott ködösen Rodolphus.
• Semmi baj, mert a legfontosabb kérdést nekem tetted fel és én igent mondtam rá! – emlékeztette Bella és olyan mosolyt küldött a férfi felé, amitől az egyrészt megszédült másrészt megfagyott az ereiben a vér. Ez a nő tűz és víz egyszerre!
• Már megint ugyanazokat a köröket futjuk – sóhajtott Rodolphus és összehajtva az újságot felemelte a kávéscsészéjét.
• Ez egyáltalán nem ugyanaz a kör a feleséged vagyok – érvelt Bella, miközben megrészegedve bámulta, ahogy a férfi a kávéját kortyolgatja. Annyi férfit látott már kávét inni, mi olyan más és vonzó éppen Rodolphusban!
• Igen tudom, és hálás vagyok neked, már mondtam – biccentett Rodolphus kihörpintve a kávéja maradékát.
• Nekem nem a hálád kell – csattant Bella, és meglepetten látta, hogy a férfi távozni készül.
• Hanem mi? – tette a zsebébe a pálcáját és az óráját Rodolphus.
• A szereteted! – lehelte fuldokolva Bella. Hát kimondta!
• Így csak egy tinédzser beszél! – legyintett Rodolphus.
• Képzeld én az vagyok! – kiáltott a férfira elvörösödve Bella. Rodolphus némán nézte a lányt, Bella nem tudta eldönteni, hogy átjön hozzá és megrázza, megcsókolja, vagy felpofozza. Bármit el tudott képzelni. De ami következett, az már megint meglepte. Rodolphus megrántotta a vállát és egy mentolos cukrot csúsztatott az ajkai közé.
• Pompás, látod ezt is tisztáztuk! – mondta egykedvűen, s sarkon fordulva faképnél hagyta a reggeliző feleségét a másik teraszon. Bella hüledezve nézett a férfi után.

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2012.08.01. 20:34 callie Szia kim! :) Köszike! Örülök, ha tetszett. ;) és nagyon jól esik, hogy írtál, sokat jelent nekem! Pusz: Callie 2012.08.01 18:56 kim „ Nagyon tetszik !!:) *.*

2012.08.01. 18:56 kim Nagyon tetszik !!:) *.*