Az aurorság folyosóján megrekedt a levegő. Nyomasztó és fülledt pára volt  a zárt, ablaktalan helyiségben. Pansy tüdeje is összeszűkült a levegőtlen folyosón. Próbálta szippantgatni a levegőt, aprókat pihegni, mint a szülései alatt, de most ez sem segített. Félt, hogy itt fog elájulni a folyosón hirtelen rátörő légszomjában, mielőtt láthatná a férjét.

Idegesen markolta a szoknyáját, még nedves volt a keze, a frissen engedett hűvös csapvíztől, az apró cseppeket a kézfejéről a szoknyája anyagába törölte és hűvösen biccentett Potternek, aki kinyitotta előtta az ajtót.

• A tükörüvegen át figyelünk, semmi varázslat, semmi fekete mágia. A pálcádat csak elöl a kijáratnál kapod vissza – ismételte magát újra Potter.
• Megjegyeztem. Csak a férjemet akartam látni: életben. Ami téged ismerve Potter elég meglepő dolog – húzta el a száját Pansy.
• A törvény védi a társadalom szörnyetegeit is. Ez van. Nem ölhetem meg. Egyelőre – felelte hidegen Potter és becsapta az ajtót Pansy után. Pansy az ajkát harapdálva igazgatta meg a csípőjéhez szorított tál vizet. Fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő gyógynövényeket kevert bele, amiket még Blaise adott mielőtt elindult.  Heves szívdobogás fogta el, ahogy meglátta a terem közepén kényszerű feszítésben elgyengült férfit. Draco csak lógott magatehetetlenül a drótokon.
• Merlinre! – suttogta halálra váltan Pansy és leguggolt a férfi elé. Belemártotta a puha kendőt a tálba és  enyhén kinyomkodva belőle a vizet lágyan a férfi meztelen bőréhez érintette, s borogatni kezdte a csupa seb Dracót. A homlokát és arcát ért hűvös, gyengéd érintésre Draco magához tért kábultságából. Női érintés. Nem lehet más, ami ennyire gyengéd és ilyen különös édeskés fűszerillatú. Draco nyöszörögve próbált magához térni.
• Semmi baj, én vagyok az – súgta Pansy újra leguggolva és meglögybölve a gyógynövényes vízben az anyagot és gyengéden áttörölte Draco vérmaszatos ajkát, a száradt vért kíméletesen próbálta letisztogatni a féfi megkínzott testéről. – Merlinre mit tettek veled! – járta be férje testét Pansy aggódó szeme. Draco hátán és mellkasán is felismerhetetlen zúzódások, és sebek csúfították el a hófehér bőrt.
• Pansy? – kérdezte Draco hitetlenkedve.
• Ki más? Milyen nők járnak ide hozzád, mh? – élcelődött Pansy, miközben elborzadva mosogatta a férfi testét. Draco küzdött, hogy fel bírja nyitni a szemhéját. Olyan erőtlennek érezte magát. Magatehetetlennek és reménytelennek. Nem éppen ugyanúgy találkoztak, ahogy elváltak.
• Mindig is ki akartuk próbálni szado-mazo formában nem? – húzta fel kényszeredett mosolyba az ajkát Draco.
• Igaz, de azt hiszem nem… nem tetszik – tette karba a kezét Pansy és fejét rázva méregette Dracót.
• Hogyhogy beengedett Potter? – kérdezte Draco elgondolkodva.
• Ne aggódj semmi imperiót nem alkalmaztam nála. Még pálca sincs nálam. Teljesen átvizsgáltak mielőtt beléphettem hozzád – felelte Pansy, ahogy a férfi előtt guggolt és mosta a véres kendőt a vízben.
• Mi ez könyöradomány? Rendbe hoztok a végső ítélet előtt? – gúnyolódott Draco. Pansy felállt és a férfihoz simulva a fülét mosogatva súgta:
• Két nap múlva szombaton, Blaise végigviszi a puccsot. Készülj, kihozunk innen – lehelte Draco ajkaira Pansy.
• Elég legyen! – rontott be hozzájuk Potter.
• Egy kis gyengédséget sem engedhet meg magának az ember? Mégiscsak a férjem! – pördült meg Pansy.
• Még két percet kapsz, hogy ápolgasd ezt a férget, aztán kidoblak innen! – szóltrá Potter mielőtt bevágta az ajtót maga után. Pansy sietve mosta át a férfi testét. Draco lapos szemhéjrebbenésekkel figyelte, ahogy Pansy körülötte sürgölődik. Az előbb, ahogy a nő hozzásimult…
• Miért nem mondtad Pansy? – kérdezte csendesen Draco.
• Mit kellett volna mondanom? – nézett fel rá a guggolásból Pansy.
• Hogy ismét gyerekünk lesz – Pansy lehajtotta a fejét és kicsavarta az anyagot, csak ezzel foglalkozott. Draco résnyire húzott szemekkel figyelte a nőt. Nem válaszol hát persze, hogy nem. Makacs. – Ne tagadd! Nem ez lesz az első gyerekünk, pontosan látom, és éreztem amit kellett. Miért hallgattál róla? Már jó ideje tudod nem igaz?
• De igaz – felelte rá Pansy.
• Az utolsó este sem estél kísértésbe, hogy elmondd? És ha meghalok? Boldog lettél volna, hogy soha nem tudok erről a gyerekünkről? Miért?
• Ezt ne itt beszéljük meg – állt fel Pansy kerülve Draco tekintetét.
• Tudod mennyire akartam. Kisbabánk lesz és te…mégis titkoltad előttem. Bosszúból? Büntetésből, amiért ezt tettem veled?
• Talán – hajtotta le a fejét Pansy, ahogy ott állt Draco előtt. – Már magam sem tudom miért. A szokásos menetrend. Késtégbeestem, dühös voltam rád, szétesett körülöttem a világ aztán…csak boldog voltam, hogy valami itt növekszik bennem, tőled. – rátette hűvös ujjait Draco arcára és a sötét szemeivel a férje szürke vallató szemeibe nézett. – Gyere ki, hogy együtt nevelhessük fel! – súgta könnybe lábadt szemmel Pansy és mielőtt elbőgi magát kisietett a kínzókamrából.

Blaise kiterítette London térképét a méregdrága tölgyfaasztalra és vörös tussal karikázta be a kulcspontokat.

• Egyszerre, egy időben kell lecsapnunk, hogy esélyük se legyen támadásba lendülni. Könnyen, gyorsan, egy időben – nézett körbe a csapatok vezetőin Blaise. – Monstro, ti mentek a Wizengamot ellen. Nott, Crak és Flint ti a minisztérium ellen irányítjátok a csapatokat. Én az Aurorság ellen megyek. Csak Draco biztonságba helyezése után megyek át a Gringottsba. Elméletileg a bank teljesen zárva lesz, nem hiszem, hogy komoly fennakadások lennének. Pansy!
• Igen? – Pansy elmélázva nézte a bekarikázott helyeket. Rettenetesen szét lesznek szórva, ha mégis számítanak rájuk, akkor esélytelen. Pedig csaknem a teljes aranyvér mellettük áll. De ahogy Draco is belátta, alig maradtak. Nem véletlen, hogy Draco annyira ragaszkodott a babaprojekthez. Blaise kifejlesztette az ikerterhességszérumot, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy javítsák az aranyvérűek arányszámát a varázsvilágban. – Mennyi időre lesz szükséged a térkép megszerzéséhez?
• Nem tudom pontosan. Elméletileg tudom a pontos helyrajzi számát, ha a titkos irattárban nem rendeztek át semmit, akkor húsz perc elég lesz.
• Jó, kapsz húsz percet, de egy másodperccel se többet. Aztán menekülés. Flint közvetlen irányítása alatt leszel rendben?! – Flint bólintott és bíztató mosollyal Pansyra nézett.
• Igen, de…mi van…ha nem sikerül? – kérdezte Pansy komor tekintetét a térképen futtatva.
• Olyan nincs…sikerülnie kell! – tenyerelt az asztalra Blaise. Pansy sötéten viszonozta a szemközt álló férfi tekintetét. Mind tudták, ha elbuknak, innen már nem lesz kibúvó. Most csak Dracót tartják fogva. Holnap lehet a teljes aranyvért lehúzzák a lefolyóba.

Daphné érezte, hogy elnehezedik a szemhéja. Most nincs idő aludni! A fenébe ezzel a terhességgel! Egyfolytában csak aludna! Két kobolddal ellenőrizte a széfkulcsokat és a teljes összeget és kincstári listát. Összeírások halma, azok becsült értéke, szumma.

• Hol tartanak a széfek ellenőrzésével? – kérdezte türelmetlenül Daphné.
• A hétszázkilencvenes széfnél voltak az utolsó jelentkezéskor. Az tíz perce volt – felelte a közelebb álló kobold. Daphné idegesen nézte az órát. Fél tíz. Mikor fog ágyba kerülni? Daphné nyugtalanul aludt az utóbbi napokban. Valami nagyon nincs rendben. Tegnap amikor átvitte Fabiant, hogy kivételesen a hétvégén nem vigyázna-e Pansy a gyerekre a nő szemében valami különös furcsa nyugtalanságot látott. És ez most rá is átragadt. Pedig az ő férje nem a börtönben van. Nem kínozzák és nem vallatják. De úgy érezte Pansy nagyon nem örül annak, hogy Fabiánt most nála hagyja. De hát ki másra bízhatná a gyereket? Blaise azt mondta egész hétvégén ügyeletes a Mungóban. Daphné viszont a Bankot akarta menteni. A zsigereiben érezte, hogy valami készül és baj lesz és még annyi érték van itt! Egész héten mentették az iratokat, az értékeket.  Csak a legbiztonságosabb széfek maradnak a Gringotts barlangjában. Mint a Lestrange-oké, vagy a Malfoyoké. De rengeteg olyan széf van, ami sem elég mélyen, sem elég védetten nincs.  Daphné pedig úgy érezte, nem engedheti meg azt, hogy a Gringottsban bárki is úgy érezze veszélyben van a pénze. Az elvei ezt nem engedték volna.

Volt valami a levegőben. Talán füst szag? Daphné kinézett a Gringotts lehúzott redői alatt az Abszol útra. Látszólag teljesen nyugodt minden. Átlagos szombat éjszaka. Daphné körömcipője kopogott a Gringotts márványán, ahogy végighaladt a pultok mögött. Lehúzta az elnöki kártyát a következő pénztárnál. Ellenőrizte  a forgalmi naplót. Gyakorlott szeme fürgén járta a számsorokat, fejben osztott és szorzott. Nem volt idő rögzíteni.  Úgy érezte az idő most ellene dolgozik és nem neki. Két segítője hordta utána a széfkulcsokat, az iratokat, a pecsétet.

• Az utolsó páncélautó tizenegykor indul, azzal amit csak lehet el kell még szállítani! – írta alá az utolsó pénztár forgalmi naplóját is Daphné.
• Elnökasszony, kérem fáradjon az elnöki irodába! Köszönöm! – hallatszott a hangosbemondón. Daphné felkapta a fejét. A titkárnője hívta. Daphné smaragdzöld szeme a két koboldra nézett. – Menjetek! Segítsetek lent a széfeknél! Igyekezzetek! – küldte el a két koboldot Daphné és kiegyenesedett.

Halvány gyertyafény lobogott a Gringotts ügyfélfogadó csarnokában, ahogy az elnökasszony végighaladt az elegáns márványkövezeten. Az utcán felkavarta a szél a szemetet. Daphné hűvös nyugalommal és feltartotta fejjel lépett a felvonóhoz. Csippant az elnöki kártya a hívógombnál. Daphné a liftre várva visszanézett a Gringotss elegáns, hűvös fogadócsarnokán. Milyen gyönyörű ez az épület! A Gringotts az élete! Most, hogy nincs nyüzsgés, most, hogy elnökként is nyugodtan járkálhat itt olyan békés minden. A pénztárak, az ajtó, melyen a lakat jelzi, hogy nincs ügyfélfogadás. Idilli kép és talán ez az utolsó, búcsúpillantás a Gringottstól. Daphné felvetett fejjel és hátrarázva hosszú haját belépett a tükrös felvonóba.

A titkárnője hangja remegett. Soha nem szólította még fel csak így, a hangosbemondón. Nem is tehetett ilyet. Az elnökasszonyt nem lehet csak úgy kéretni. Ezt a titkárnője nagyon jól tudta. Vagyis nincs egyedül. Menekülnie kellene? Ugyan, ő nem patkány, hogy elfusson az árvíz elől. Jöjjön aminek jönnie kell, neki nincs takargatnivalója. Látták már elvégre nem egyszer meztelenül, akárki is fogadja majd fent az elnöki szinten. Daphné hűvösen viszonozta a tükörben a szép nő hideg tekintetét. Igen, ez jó lesz. Kellően elnöki. Megfordult, mielőtt kinyilt az ajtó az elnöki szinten, és Daphné fekete bőrcipőjében, sötét kosztümjében, nyugodtan, felvetett fejjel magabiztosan kilépett a puha mohazöld szőnyegre.

Legalább fél tucat pálca szegeződött rá. A titkárnője dermedten állt az íróasztala mögött és rémülten bámult az elnökasszonyra.

• Jó estét uraim! – mérte végig a férfiakat hűvösen Daphné. – A Bank sajnos zárva van ezen a napon, megtudhatom, hogy milyen tranzakciót szeretnének végrehajtani? – kérdezte közönyösen Daphné és elvonult a férfiak között. A titkárnője asztalán a negyed tizenegyet mutatott az óra. Csak húzni az időt! Akárhogy, de az utolsó szállítmánynak el kell érnie Glasgowt. Nyugalom Daphné! Csak rajtad áll.
• A Galleonkibocsátó szervet ezennel az Aranyvér Forradalom bizottsága nevében lefoglaljuk – szólalt meg az egyik férfi. Daphné végigmérte a férfit és hűvösen felemelte a szemöldökét.
• Magam is aranyvérű vagyok, mégsem tudtam, hogy most már népszokássá válik a törvényeket felrúgva  ügyfélfogadási időn kívül is hátráltatni mások munkáját – mondta rendre intően Daphné és benyitott az elnöki irodába. A hat férfi a titkárnőt is magukkal rángatva bevonultak Daphné után.
• Nem mind arany, ami fénylik. Ismeri a közmondást elnökasszony nem igaz? – vigyorodott el az egyik forradalmár.
• Valóban – ereszkedett le az íróasztala mögé az elnöki forgószékbe Daphné. Kellett ez a támasz. Ez a biztosíték, hogy erősnek érezze magát. Itt az elnöki irodában nyugodtabb. A háta mögött beáramlott az éjszakai hűvös levegő a betört ablakon. – Már meg sem kell kérdeznem, hogy jutottak be a bankba – bökött a háta mögé hűvösen Daphné. – Én sem az anyjuk, sem maguk halyében sem lennék büszke erre a teljesítményre. Ez barbár kártevők munkája semmi több. Maguk nem ismerik a Wizengamot törvényeit?
• A természet törvényei fontosabbak, mint a minisztérium csőcselék naplopói által elfogadott szabályok, melyek gúsba kötik minden igaz varázsló kezét – felelte rá hidegen az egyik.
• Azt hiszik Draco Malfoy büszke lenne erre a védőbeszédre, amit most előadnak nekem? – nevetett fel hidegen Daphné.
• Ha nem tanúsít ellenállást elnökasszony, akkor nem esik bántódása. Adja át a széfkulcsokat! És a Galleonverő műhely kulcsát! – lépett ki a vezető a tömegből.
• Nagyon rámenősek – mosolygott Daphné csábítóan. – Az élet minden területén ilyen céltudatosak? – villant meg a szeme kacéran. Tíz év Vörös Palást után nem volt nehéz zavarba hozni néhány férfit. A vezető elbizonytalanodva körbenézett. Daphné a szeme sarkából a törött ablaküvegen át a toronyórára nézett. Fél tizenegy.
• Kérem elnökasszony, ne kényszerítsen minket arra, hogy erőszakhoz folyamodjunk…
• Nem, az nekem sem volt sosem módszerem – bólintott Daphné és lehúzta az elnöki kártyát a fiókon. Csilingelt a két apró mesterkulcs. A kulcs, ami csak az elnöknek van. Minden ajtót nyit az egész Bankban. Daphné a tenyerébe szorította a kis hűvös aranykulcsokat és lehunyta a szemét egy pillanatra. Soha nem várta ezt az órát. De most itt van. És elnökként kell, hogy megélje ezt. Mit fog hozni a holnap? Mi van ha átadja a kulcsokat és mi lesz ha nem? Merlinre, a politika kegyetlen eszköz az emberek felett. Daphné felállt és kilépett az elnöki asztal mögül és előre nyújtott kezében megcsörgette a két kis kulcsot.
• Ennyi az egész? – értetlenkedett a támadás vezetője.
• Ez mesterkulcs maga ostoba! – sziszegte Daphné. – mindent nyit! Vagy azt hiszi egy egész kulcslerakatot tartok itt az irodámban? – mérte végig lenézően Daphné. Ilyen ostobákkal akarnak ezek forradalmat véghezvinni? Nevetségesek! Daphné kényelmesen az elnöki asztalnak támaszkodott és még mindig előre nyújtott karjával a két ujja közé fogott kulcsot tartotta a levegőbe. A férfi végre elé tartotta a tenyerét és elkapta a Daphné által elengedett kis kulcsot. – Jó munkát fiúk! – mosolygott kedélyesen Daphné. És visszatérve az elnöki asztalhoz, a hangosbemondó mikorofonját előhúzta. – Remélem megengedik, hogy felszólítsam a védtelen dolgozókat, hogy ne zavarják meg a maguk értékes, aktív tevékenységét odalent. – A támadók bambán néztek össze, végül csak habozva biccentettek. Ők erre ne mis gondoltak. Na persze, nem voltak vezetők, mint Daphné Greengrass.

• Gringotts alkalmazottak, kedves kollégák! Itt az elnök-vezérigazgató: Daphné Greengrass beszél! London ellen a társadalom elégedetlen rétege támadást indított. Ez a támadás ma éjszaka, a Bankunkat is elérte. Megkérek mindenkit, hogy őrizze meg a nyugalmát és mutasson méltó magatartást e nagy múltú Bank hírnevéhez. Ne tanúsítsanak ellenállást és ne próbálják megakadályozni, amit a támadók követelnek – Daphné kristálytiszta hangja visszhangzott a bank egész területén, az üresen álló fogadócsarnokban, a csilléknél, a széfek legmélyén is. Rezegték az aranygalleonok is az elnöki beszéd hangját. Csak vészhelyzetben lehetett a hangszórót hallani a Gringottsban. S ma elérkezett ez is. A koboldok szeme könnybe lábadt Daphné nyugodt, kissé szomorú hangját hallgatva. Sírt a lelkük: a Gringottsért, a széthullás pillanataiban Daphné hangja tartotta bennük csak a lelket, mely egy végső búcsúval zárult a recsegő mikrofonban. – Megköszönöm eddigi segítő lelkiismeretes munkájukat, a viszontlátásra!

Síri csönd fogadta az elnökasszony beszédét a bankban. A támadók ledermedtek egy pillanatra. Daphné lesütötte a szemét és sokáig csak bámulta maga előtt a mikrofon kikapcsoló gombját. Lenyomta a gombot és a recsegés is elhalt a készülékben. Élete legmegrázóbb éjszakáján megtette, ami a kötelessége. Felszólította a munkatársakat arra, amira kellett. Amire sosem vágyott, most mégis itt volt. S ezt a támadást, ezt a szervezkedést nem Draco vezényli, hanem: Blaise Zabini.  A vezető a kulcsokkal eltűnt, és csak öt pálcás alak szegezte rá fegyverét.

Daphné hátradőlt az elnöki bőrszékben és várt. Kezét összekulcsolva, nyugodtan, némán, fogvatartóira meresztett zöld szemekkel csak ült és várt. Teltek a percek a toronyóra kongása behallatszott a törött üvegen át. Tizenegy órát ütöttek a toronyban. Daphné megemelte az állát és egyenes derékkal hűvösen várt. Ő már pontosan tudta, hogy mi fogadja a rablóvezért. De az arcán egy rezdülés sem látszott. A vezető visszatért, felindultan, dühösen ,haragosan és gyúlölködve.

• Boszorkány! – rántotta fel a kimért nyugalommal ülő Daphné a székéből. – Az összes széf üres! Csak a koboldok aranya fénylik benne! Vagyis szemfényvesztés! Hova rejtetted a kincseket te szajha! – rángatta meg Daphné haját a vezér és a mesterkulcsot teljes erőből az üvegesszekrényhez vágta, ami éktelen csörömpöléssel darabokra tört. – Semmit sem ér! Kérjük az igazi kulcsokat, az igazi széfekhez az igazi kincsekhez! Hol van!
• Sosem kapjátok meg rohadékok! – nevetett fel hidegen Daphné. – A bank nem asszisztál nevetséges lázadásokhoz!
• Az aranyvér Forradalmi bizottság törvényszéke elé citálunk te kurva! És végignézzük ahogy megölnek a sárvérű barátaiddal együtt, akikkel összejátszottál, és támogattad őket, míg az aranyvér sínylődött kényszerű börtönében.
• Mindenki azt kapja amit megérdemel – felelte sziszegve Daphné.
• Te is megkapod te ringyó! – csapott felé a vezér, de ekkor egy erős férfihang megállította.
• Elég legyen! Azt mondtam, nézzétek át a széfeket és senkinek ne essen bántódása! – lépett az elnöki irodába Blaise. Végigmérte az ott tartózkodókat, a törött üvegeket, Daphné zilált haját, az arcán vöröslő foltot. – Engedd el az elnökasszonyt te hülye!
• A kis szemét összejátszott Kingsley-vel a széfek üresek, elmenekítette a kincseket a galleonverő eszközöket is! A Bank teljesen üres! – sipítozta magából kikelve a támadás vezénylője. Egyértelmű az ő akciója egy hatalmas kudarc. Sőt csőd! Megszégyenítve érezte magát a Dracót helyettesítő Blaise előtt.

Blaise hosszan nézte a nőt, aki mit sem veszített elnöki tartásából. Fölényesen, gúnyosan viszonozta Blaise tekintetét. Benne volt a kihívó kérdés: komolyan azt hitted, hogy hagyom, hogy mindent tönkretegyetek? És ölbe tett kézzel nézem, hogy anarciába züllesztitek a világot? Hogy inflálódjon a galleon? Hát nem! Ez az én Bankom és az én galleonjaim! És nem engedem át a politika szelének soha semmikor! – vetette fel a fejét Daphné.

Blaise bágyadtan támaszkodott az elnöki iroda ajtajának. Nem kérdés. Vezető, vérbeli elnök. Mindig egy lépéssel előttük fog járni. Mert kitanulta az életet. Megtanulta, hogy soha senkiben sem bízhat. Még benne sem. Daphné talán tudta, hogy hazudik neki. Hiszen azt hazudta, hogy ma ügyeletben van. Holott szervezkedik, forradalmat csinál. Itt van, koszosan, harctól izzadtan, le sem tagadhatja, hogy elindította a lavinát, ami lerombolja a varázsvilágot. Draco szabad, Pansy megszerezte a feltámadás kövének térképét. Ő pedig itt van, hogy az utolsó ingó követ is rádobja a kőlavinára. A galleont akarja. Le vele vesszen a mélybe. S ez a nő kívül a szervezkedésen, önerőből megtette, amit csak tehetett. Potter, Kingsley és a legfőbb bíró holnap reggel arra ébred, hogy a világ megváltozott körülöttük, de ez a nő, ez nem. Itt van négy hónapos terhesen és kész hogy a történelem viharában kimentse azt, amit védelmeznie kell. Az emberek vagyonát, az emberek munkájának gyümölcsét, függetlenül nemre, korra, vagy vérre. Daphné olyan értékeket mentett, ami felette állt a politikának. Családi vagyont, értékes emléktárgyakat, egy egész élet munkáját, vagy csak kártyán nyert összegeket. Neki mindegy volt, hogy mi és honnan került a Gringottsba, nem az ő feladata ítélkezni a pénzszerzés felett, az ő egyetlen dolga, hogy megőrizze és biztonságban akár fialtassa ezeket az összegeket a birtokosok számára. S Daphné megtette a kötelességét. Kimentette a pénzt a politikai fogrószeléből és most büszkén emelt fővel állt itt mellette és viszonozta a tekintetét.

• Biztos, hogy összejátszott Kingsley-vel talán már le is buktunk! – támadt Daphnéra a másik férfi.
• Nem hinném. Az elnökasszony nem az ellenségünk – felelte talányos mosollyal Blaise.
• Hogyhogy? – bámultak döbbenten Blaisere a férfiak.
• Úgy, hogy Daphné a feleségem – emelte meg a jobb kezét Blaise és megcsillant rajta az egyszerű karikagyűrű,  amikor Daphné hűvös mosollyal  a karjára fektette a kézfejét látszott, hogy ő is az egyszerű sima karikagyűrűt viseli: Blaise gyűrűjének párját.

Súgó 4 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2012.08.04. 19:32 callie Szia Hargita! Köszönöm, hogy írtál. Mh hát az tény, hogy Daphné emberileg már többet esélytelen, hogy tegyen a bankért. De azért nem oylan nőből van ő, hogy most már csak szüléssel foglalkozzon, :) neki ez csak egy állapot, mint a megfázás vagy hasonlók, attól még garantáltan nem fogja otthagyni a munkát:))) Nos igen történelmileg és politikailag is teljesen rendben van az ellenforradalom kifejezés:))) ez tényleg az volt, hát meg fognak lepődni néhányan másnap reggel az biztos:) Mivel maga a kötet a feltámadás kövéről szól illene már írnom valamit arról a kőről, úgyhogy kicsit több Draco-Pansy lesz most, hogy lássuk a követ is szerepelni. A gyerekekről és a születendő csöppségekről is lesznek majd említések, de ha jól emlékszem Blaise nagy monológjában jeleztem, hogy egy nő egy ikerterhesség a szérum. mert Blaise nem kockáztatna újabb adagolással, mert nem tudja milyen következményei lesznek. Persze ahol volt már egy ikerpár, ott lehet újabb :))) de ez már nem Blaise manipulációja:) Ötletben és energiában nincs hiány, csak időben. Abban viszont nagyon. Ráadásul mindig hajtom magam mert attól rettegek mikor jön el az az idő, amikor nem lesz már időm arra, hogy a magam szórakozására hobbyból történeteket írjak, mert hogy fontosabb dolgok elveszik az időt...remélem nem kell megélnem ezt a lemondást soha...de egy nőnek sok áldozatot kell hoznia...többet, mint amit őszintén szeretne... Szóval az ide-oda kapkodásaim inkább a rettegésem látványos megnyilvánulásai:))) Üdv: Callie

2012.08.04. 15:47 Hargita Szia Callie,   na, Daphné ezek után nyugodtan mehet szülni, hjiszen emberileg teljesítette  a legtöbbet, amit lhetett. Olyan jó, hogy megint együtt vannak Blaise-zel, frappáns végszót találtál a fejezetnek. Kicsit féltem, h Blaise nem érkezik időben és netán bántják az ellenforradalmárok ( na ezt most csak azért írom ám, mert történelmileg ugye az aranyvérűeké  a vezető szerep és azt puccsal szerezték meg a kevert vérűek, úgyhogy ez, ami most történik, ellenforrradalom a javából, egy igazi reakció :))  Kíváncsian várom, mi lesz a Kővel, s hogy Draco mihez kezd. Vajon sikerül Pansynak elhozni a térképet? Remélem, a gyerekekkel sem lesz god és Pansy leendő babája sem szól közbe (ő most egyébként ikreket vár vajon)!   Örülök, hogy nem csak a Rodolphusos történet frissül, hihetetlen mennyiségű ihleted és energiád lehet, le a kalappal :)   üdv H.

2012.08.04. 14:44 callie Szia Sugi! Örülök, hogy ismét írsz. Tudom, ha nem te vagy az első akkor már nem nagyon számíthatok tőled kommentre:) ezt már megfigyeltem...:) egy aki mindent visz...:) Daphné jellemét és személyiségét már nem hiszem, hogy lehetne ennél tovább fokozni. Szerintem az ő pályafutásában ez a pillanat volt a csúcs. A forradalom kellős közepén ő ott állt egyenes derékkal a Gringotts közepén és úgy jött ki az egész politikai váltásból, ahogy senki más. Mert maximálisan pártatlan. Ezt szerintem már érezhettük. Úgyhogy bárcsak én lehetnék Daphné Greengrass:))) mert én is őt csodálom a legjobban. Nem kímélte az élet és mégis talán éppen ezért nagyon jól fogadja az élet fordulatait. Bevallom ebben a történetben Daphné a kedvencem, őt írom a legszívesebben és a legkönnyebben is. És egyértelmű a végkicsengés: Blaise és Daphné ismét együtt. :) Potter valahogy engem is idegesít már, különösen az utolsó kötetekben kezdtem tőle idegrohamot kapni, a filmek meg rádolgoztak egy lapáttal, szóval éljen a mardekár! Pusz: Callie 2012.08.04 13:58 sugi „ Szia Callie! Ezzel a fejezettel megletél. Daphne mindenkinek példaképe lehet, akkora a lélekjelenléte, az önbizalma. Csodálom. A vége igazen tetszett, hogy újra együtt vannak. Annyira várom Potter reakcióját erre. Sznite elképzelem a dühös fejét. Sajnálom, de megutáltam őt, bár a könyvekben is idegesítő volt. Nagyon várom a folytatást. Pussz

2012.08.04. 13:58 sugi Szia Callie! Ezzel a fejezettel megletél. Daphne mindenkinek példaképe lehet, akkora a lélekjelenléte, az önbizalma. Csodálom. A vége igazen tetszett, hogy újra együtt vannak. Annyira várom Potter reakcióját erre. Sznite elképzelem a dühös fejét. Sajnálom, de megutáltam őt, bár a könyvekben is idegesítő volt. Nagyon várom a folytatást. Pussz

1