Egy évvel később

Bella Édes szívem,

Remélem a Roxfortban nem terhelik túl a kis fejedet, és a sok tanulás nem árt a szépségednek sem. Legalábbis nem annyira, hogy az a már hónapokra elfeledett férjednek és a mi Nagyurunknak még ne tetszene. Azért ragadtam pennát, hogy eléd tárjak egy apró kis titkot, amiben nem kevesebb az én hozzájárulásom sem. Az összejöveteleink alkalmával felvetettem a Nagyúrnak a leghőbb vágyadat is – hiszen ez a leghőbb vágyad nem igaz? A Nagyúr nem zárkózott el az ügyben, hogy kivételesen egy nőt is hívei közé emeljen. De csakis a távoli jövőben Bellám! Remélem levelemmel legalább egy apró mosolyt tudtam csalni a szép ajkaidra.

Szeretőn ölel férjed,

Rodolphus Lestrange

Bella ismét a mellkasához szorította a szép férfiírással telehintett pergament. Az egyetlen levél, amelyet Rodolphustól kapott. De a férje levelet írt neki a roxfortba! Bella még ma is emlékezett a pillanatra, ahogy döbbenten ül a mardekár étkezőasztalnál és férje elegáns fehér hasú gyöngybaglya az ölébe pottyantotta rakományát. Gyönyörű madár volt, szárnyain az apró fekete és barna csíkok sormintája, olyan volt akár egy nemesasszony legyezője. Elkeskenyedő szemei akár egy hiúzé, a mozgása kecses, és látszott rajta a gondozás és ápolás fáradtságos munkája. Ismeretlen madár volt, és ez természetesen a postát váró diákok szemében is feltűnt, ráadásul ritka és szép madár. Kevés ilyen érkezett a Roxfortba, úgyhogy kellő feltűnést keltett.  Bella elpirult, ahogy a fekete pecséten felismerte férje pecsét nyomójának mintáját.

Azóta már kívülről tudta ezt az egyetlen levelet, annyiszor elolvasta, s szinte hallotta hozzá férje jellegzetes mély hangját, még  tónust is ahogy hangsúlyoz, néhol gúnyosan, máshol kedvesen. Bella igazán nem tudta mit kezdjen a levéllel. Valahogy azt érezte, Rodolphus egyszerűen csak írni akart neki, de fogalma sem volt milyen ürüggyel írhatna egy iskoláslánynak a Roxfortba, aki történetesen a felesége. Így az egyetlen témáról írt, amiben biztos lehetett, hogy Bellát érdekelni fogja és ami szorosan kapcsolódik Bellához.

A stílus és a szavak pedig szerető hitvesek közt is megtévesztően gyönyörű volt. Rodolphus úgy írt, mint egy szerelmes férj a feleségének és ez egyszerre volt érzékeket ébresztő és zavarba ejtő is. Persze Rodolphus nem ostoba, úgy írt, hogy bárki olvassa úgy érezze, ez egy szerelmes levél. Rodolphus már tapasztalatból tudja, egy levél sohasem magánlevél. Bárki kezébe juthat, ráadásul Rodolphust egy generációnyi különbség választja el a feleségétől, úgy ír mint egy férfi és nem mint egy diák. Bella hol gyűlölte ezekért a szépen csengő üres szavakért hol elolvadt a gyönyörűségtől, hogy a férje egy ilyen szép levelet fogalmazott neki. Ujjaival újra és újra átsimította a sorokat, minőségi tintával írták, szép aranybarnás színe volt a tintának és a férfi kézírása olyan volt akár egy-egy széles szalaggal masnira kötött gyöngyszem. Látszott rajta, hogy férfi kéz írta, de az is, hogy mennyire tudatosan ügyel minden betű megformálására. Ez a levél nem egy sebtiben papírra vetett gondolatsor, hanem hosszas rákészüléssel, lassan formált műremek.

Bella csak arca tüzeléséből érezte, hogy igenis sokat jelentett neki ez a levél, amit a férjétől kapott. Aki ezek szerint mégiscsak gondol rá, az ő távollétében is. Levelet írt neki a Roxfortba! Az ő mindig elfoglalt, elegáns férje. Bella homlokráncolva gondolt arra, hogy a férjét soha nem látta még más évszakban mint nyáron. El sem tudta képzelni, hogy néz ki a férfi sállal, sapkával, kesztyűvel, vagy esernyővel. Abban azért biztos volt, hogy bármi legyen is rajta, ő a legszebb férfi, akit valaha megismert. S ez a férfi az ő férje!

Sikítani tudott volna ettől a belső elfojtott boldogságtól, és úgy szerette volna magához szorítani a férjét, mint ahogy ezt a már agyongyűrött pergamendarabot, amire a sorokat írta.

• Biztos jól vagy? Összegyűrted azt a pergament olyan görcsösen szorítod! – riasztotta fel Bellát gondolataiból a mellette ülő szőke hajú fiú. Vállig érő szalmaszőke haja olyan egyedi volt, hogy az egész iskolában csak úgy ismerték az a szőke hajú srác. Bella elkapta mellétől a pergament, melyet a szívéhez szorítva tartott oly sok éjszakán át és gyorsan eltüntette a fiú szeme elől.
• Már mindjárt megérkezünk, elfáradtam az út során – nézett ki útitársa válla felett az elsuhanó tájra Bella. A fiúnak farkastekintete volt. Ezüstszürke szemei nyugodtan és békésen néztek rá. Bella rámosolygott a fiúra. A legközelebb állt hozzá az egész évfolyamból ez a srác, az egyetlen, aki kellően értelmes volt ahhoz, hogy egy lány, aki már asszony egyáltalán beszélgetésbe elegyedjen vele. Bella maga is rá kellett, hogy ébredjen, az egész iskolában megváltozott a helyzete. Ő most már Mrs. Lestrange volt, egy férjes asszony, és így kezelték nemcsak a tanárok, de a diáktársai is. Rodolphus gyűrűje feszült az ujján és ez szinte három lépés távolságra igazította a közelében lévőket. Bella a húgán kívül egyre kevesebb társával tudott fesztelenül érintkezni. Ezen kevesek közé tartozott útitársa is: Lucius Malfoy.

A fiú szintén tizenöt éves volt, és Bella már maga sem tudta megállapítani, hogy rajongása neki szól, vagy a férjének, esetleg sokkal inkább a férje baráti körébe tartozó Voldemortnak. Bella mélykék szemei viszonozták a fiú tekintetét. Lucius olyan volt számára mint egy nyugtató. A szőke fiú közelében egyszerre lecsillapodott lelke lázas csapongása. Senki sem volt rá ilyen jótékony hatással. Ha a szürke szemek mélyére nézett, úgy érezte, hogy egy feneketlen ezüst tó partján áll, és béke költözik a szívébe. A Roxfortban töltött hosszú vég nélküli hónapokban számtalanszor kellett ezekbe a szürke szemekbe néznie ahhoz, hogy ne hagyja hátra az egész iskolát és rohanjon haza, hogy a férjére erőszakolja magát.

Bella természetesen tisztában volt vele, hogy a feltörekvő tizenöt éves mardekáros társának céljai vannak azzal, hogy Bella közelébe helyezkedett. Évfolyamtársak voltak. Lucius pedig Bellában felismerte a nagy kiugrás lehetőségét. Amíg Bella nem lett Rodolphus Lestrange felesége addig szinte nem is beszéltek egymással. Az elmúlt két évben azonban Lucius közeledését és vágyát, hogy Bella társasági körébe tartozzon egyre kevésbé lehetett nem észrevenni. Bella a házasságával egyszerre Lucius érdeklődésének középpontjába került. Mert Bella által kívánt Rodolphus Lestrange és a Nagyúr közelébe férkőzni.

A Lestrange-címeres hintó áthajtott a kovácsoltvas kapu alatt és  a bejárat előtt lassított. Bella suhogó szoknyával szökkent le a hintóról és a szőke fiú felé fordult. Miközben a ruháját igyekezett a hosszú út után kicsit rendbe szedni, megérezte, hogy figyelik. Bella felkapta a fejét és tekintete találkozott az ajtófélfának dőlt Rodolphus Lestrange tekintetével. Volt valami merevség a férje tartásában, amit egyszerre nem értett. Rodolphus lelépkedett hozzájuk és kék szemeiben valami kegyetlen remegés vibrált. Bella sosem látta még ezt a pillantást a férfitől.

Rodolphus tenyere még mindig a zsebében lapuló pálcáját szorította. A felesége egy fiatal fiúval érkezett haza? Ki ez a semmirekellő suhanc? Aki a feleségével tér haza? Egyáltalán hogy képzeli ezt? Rodolphus érezte, hogy remeg az idegtől. Fogalma sem volt kivel kezdje a dühöngését a feleségével, vagy a betolakodóval a saját birtokán. Ami a legjobban idegesítette, hogy ez a fiú tökéletes ellentéte volt önmagának. Szőke volt, szürke szemekkel, hűvös és nyugodt eleganciával, és azzal a fiatalsággal, amit Rodolphus ha akart volna sem tud már visszaszerezni. Rodolphus áttúrta a haját, mely pontosan tudta, már néhol ősz hajszálakkal vegyült még nem feltűnően, de hát a kor rányomja bélyegét mindenre. Nem vetekedhet egy tizenéves fiúval, sem gondolatokban, sem világlátásban, sem külsőben. Fogalma sem volt egyéb képességei éppen hol is járhatnak ezen a téren.

Most úgy érezte, valamit végleg elrontott. A felesége elvégre már nem szűz. Bármit megtehet, akár a férje teljes tudta nélkül is a Roxfortban. Merlinre mit tettem!

Két év házasság, melyben Bellától megtartóztatta magát. Megérte? Most a látszat egyértelműen azt mutatta, hogy nem. Hiszen a lány hazahozott egy fiút! A pokolba is! Azért mindennek van határa!

• Kit köszönthetek a birtokunkon szívem? Barát vagy ellenség? – szorította magához a feleségét birtkolóan Rodolphus. S mielőtt a lány válaszolhatott volna rányomta ajkait a lány meglepetten szétnyílt ajkaira. Rodolphus maga is tudta ,hogy nevetségesen viselkedik, de nem érdekelte. Az ő felesége, és csaknem tíz hónapja nem látta. A csók száraz és érzelemmentes volt, egyértelműen üres színpadi csók volt semmi több. Csak be akarta mutatni ennek a fiatal kis nyegle fiúnak, hogy tűnjön el a felesége közeléből! Egyszerűen meg akarta mutatni, hogy ki az úr a háznál, hogy ő birtokolja a feleségét és senki hozzá se merjen érni! Komolyan ennyire féltékeny a feleségére és itt a tizenöt évesek közt, játszik az ő szintjükön? Rodolphus ellépett a feleségétől.
• Útitársam és kedves kísérőm Lucius Malfoy személyesen, Rodolphus engedd meg hogy bemutassam – billent vissza nagy nehezen a háziasszony szerepébe Bella. A két férfi sokáig méregette egymást. A csaknem negyven éves férfi és a tizenöt éves fiú. Ég és föld voltak, a sötét és a világos, csokoládé és vanília és Bella maga is megrettent a férje mit fog reagálni. Megsértődik, párbajra hívja vagy mi történik? Hiszen nem is ismerte a férjét, fogalma sem volt hogyan reagál arra, hogy ő egy idegent hoz a birtokra és ráadásul egy hímnemű lényt. Bella erre nem is gondolt, de most ahogy férje bizalmatlan tekintetét látta, egyszerre ráébredt, hogy talán a férje érzéseivel sincs tisztában.

Egy örökkévalóságnak tűnt, mire Rodolphus kézfogásra nyújtotta a kezét. Lucius már-már kisfiúsan elmosolyodott, hogy ez a férfi, aki halálfaló, most a birtokán a kezét nyújtja neki. Lucius Malfoy nagyon is tudta értékelni a gesztusokat.

• Rodolphus Lestrange – szorította meg a srác kezét Rodolphus, miközben tekintete, Bella és a fiú között járt. Mi lehet kettejük közt? – Köszönöm, hogy hazakísérte a feleségemet – tette hozzá komoran Rodolphus.
• Én köszönöm, hogy tiszteletemet tehetem a mi Nagyurunk legközelebbi barátjánál és elmondhatom személyesen is, hogy mennyire csodálom az aranyvér számára oly áldásos tevékenységüket – felelte rá nyugodt pillantással Lucius. Rodolphus fürkészve nézte a fiú tiszta ezüstkék szemét. Szeme sarkából látta Bella zavart szoknyagyűrögetését. S szinte úgy érezte, valami hatalmas követ emeltek le a mellkasáról. Végre megértette. Most hogy az ezüst szemek egyenes tekintetébe nézett. Nem ez a fiatal nyurga fiú nem szarvazta fel. Ugyanis legnagyobb csodálata nem Bellának szól, hanem neki. Rodolphus szélesen elvigyorodott.
• Remek, hosszú út van mögöttetek, a feleségemmel meghívhatunk legalább egy italra? – eresztette el a fiatal fiú kezét és figyelme ismét csakis rég nem látott feleségére terelődött. Bella haja csillogott a napfényben. Hollófekete haj, Merlinre mennyire hiányzott! – hunyta le a szemét egy pillanatra Rodolphus és belekarolt a feleségébe. S szinte bevonszolta magával a kastélyba.
• Ed! Foglalkozz egy kicsit a vendégünkkel, egy perc és jövök! – kiáltotta a házimanónak Rodolphus és Bellát berántotta a zeneszalonba.
• Hallgatlak! – nyomta a falhoz a lányt és végre szabadjára engedhette felháborodását. – Hogy képzeled, hogy az engedélyem nélkül beállítasz a birtokomra egy vadidegennel! Egy fiúval? Ki ez? Milyen szerepet játszik az életedben?
• A birtokunkra – emlékeztette hűvösen Bella.
• Nem tetszik, hogy férfiak kísérgetnek haza! – lépett el idegesen Rodolphus.
• Akkort miért nem jöttél ki elém? – vágott vissza Bella.
• És ha nem vagyok itthon? Csak így hazahozol valakit? – járkált fel-alá Rodolphus.
• Megígértem neki, hogy találkozhat veled. Abban bíztam…kijössz elém – hajtotta le a fejét Bella. Rodolphus megtorpant.
• Akkor miért nem írtad meg! – csattant rá Rodolphus. – Fogalmam sincs mit akarsz és mire vágysz, ha nem közlöd velem – mérgelődött Rodolphus.
• Én…én nem tudtam hogyan is írhatnék ilyet, hiszen mindig annyi dolgod van – kiáltotta tehetetlenül Bella.
• A mindenit a feleségemre azért még táncsak tudok időt szakítani! – sziszegte Rodolphus dühösen.
• Nem úgy vettem észre, hogy érdekelnélek, vagy a Nagyurat akartad kiküldeni elém, amíg te Mirandával vagy? – támadt rá sértődötten Bella.
• Fejezd ezt be! – csattant rá Rodolphus és a lány fölé magasodott. – Még egy órája se vagy itthon, mégis sikerült elérned, hogy a vérnyomásom az egekbe legyen, hogy szétvet az ideg és legszívesebben jól elfenekelnélek! Elejét akarom venni a szúrós megjegyzéseidnek szóval csak hogy tisztázzuk: nem vagyunk együtt Mirandával. A télen elkezdett egy újabb tankönyvet írni, ki tudja, talán jövőre még tanulhatsz is belőle – mérte végig a lányt gúnyosan Rodolphus. Bella gyűlölködve  csapta pofon a férfit. Rodolphus elkapta a csuklóját és a falhoz nyomta a lányt. Bella magas sarkú cipőben volt mégis úgy érezte a férfihoz képest csak egy kis porszem ott a sarokban. Rémülten nézett fel a férfi ideges, kidülledt kék szemeibe. Tudta, a férfi sokkal erősebb nála és tapasztaltabb is, Rodolphus pálcájával szemben ő még kezdő pálcaforgató. Esélye sem lenne harcolni vele.

De nem az történt, amire számított. Rodolphus meleg tenyere a fülénél és a nyakánál hátrasimult és ujjait a selymes hollófekete hajba fúrta. Élvezte, ahogy a hűvös sima hajszálak lengedeznek az ujjai között. A mélykék tekintet most dühös lobogás helyett valami tüzes vágy fényébe csaptak át. Rodolphus érezte, ahogy az ereiben egyre dübörgőbben tombol a vér. Zihálva hajolt a felesége fölé. Bella a falnak vetett fejjel nagy kék szemeivel nézett fel rá, ártatlanul, rózsaszín kis nyelvét kidugta, hogy idegesen megnyalja a száját, és Rodolphus beleszédült a nyelve látványába is. Minden indulata elszállt, csak a felesége gyönyörű arcát látta, amit annyira hiányolt, s csak az emlékeiben idézhette fel. S most itt volt, szebb volt mint amire emlékezett. Finom arccsontjára úgy simult elefántcsontszín bőre, akár a selyem, Hollófekete haja erős lótuszillatot árasztott, szép ívű szemöldöke alatt pedig a legszebb női szempár nézett vissza rá, csókra kínált édes telt piros ajkai enyhén szétnyíltak. Ez a nő szerelemre termett. Egyikük sem tudta, hogy milyen sokára, de végre Rodolphus ajka elérte Bella puha ajkait és most mindketten érezték, hogy ez más, annyira más, mint amilyen valaha a házasságuk közel két éve alatt volt. Teljesen kitisztult a fejükben minden. Most nem volt düh, harag, dac, vagy erőszakos akarat. Semmi keserűség és csalódottság. Rodolphus mohón szívta az orrába a felesége egzotikus lótuszillatát, a nő törékeny teste úgy simult hozzá, mint egy hajlékony, törékeny kis nádszál, és csodálatos volt a lány vékony, apró derekát átölelni. Odaadón nyúltak át vállán a nő karjai, mint egy virág puha levelei. Odaadó, szép, érzéki és hamvas volt. A felesége!

Bella beleszédült a gyengédségbe, amit még soha nem tapasztalt a férje közeledése alatt. Rodolphus legtöbb érintése kényszerből született. A nászéjszakájukon a halálközeli kényszer, a kierőszakolt intim érintései a tavaly nyári alkalommal is. Rodolphus szinte sosem érintette meg önszántából. Mindig valami kényszerítő erő volt, ami erre bírta. Tavaly Bella maga erőszakolta ki. Nem túl szép dolog, de így volt. Ez a csók azonban távol állt minden kényszertől. Rodolphus akarta, éppen úgy, ahogy Bella. S ettől szinte olyan volt mintha a méz ízét éreznék az ajkukon. Pedig Rodolphus ajkának most is whisky és mentol keverékíze volt, jellegzetes, férfias és szédítő. S úgy csókolt, hogy Bella egyszerre érezte a behatolás édes csodáját, nyelve simogató lágy játékát, az ajkai puha szívását, Rodolphus szeretőhöz illőn értett a csókhoz és Bella megroggyant térddel kapaszkodott a férjébe. Szeretkezz velem!

Rodolphus felemelte fejét a csókból. Bella még mindig a férjébe kapaszkodott. Rodolphus kifulladva  húzódott el a nőtől. Bella nedves duzzadt ajkakkal csodálkozva viszonozta férje zaklatott pillantását. A falnak támaszkodott és várta, hogy teste lecsillapodjon.

- Nem bántam meg – mosolygott rá Rodolphus. – Fogalmad sincs mennyire kívánlak Bella, de vár a vendégünk – súgta Rodolphus rekedten és sietve távozott a zeneszalonból.

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2012.08.21. 21:09 callie Szia Sugi! Annyira akartam, hogy írjon Rodolphus Bellána ka Roxfortba, hogy ezt bármennyire is nem illik a sorok közé nem bírtam kihagyni. Egyszerűen valami olyat akartam írni, amitől azt látjuk, hogy ez a Rodolphus azért nagyon is foglalkozik a feleségével, és egy szépen fogalmazott levél természetes tőle. Hiszen csak azt írta le, ami igaz. Azt már tudjuk, hogy Rodolphus szépnek tartja Bellát, és valahol azért érződik, hogy affféle atyáskodó hangneme is van a levélnek, egy idősebb férfi ír a fiatal lánynak, de mégis megengedhet magának olyan szavakat és kifejezéseket, amik csak legbensőbb rokoni kapcsolatokban szokás. Mh hát Luciussal beállítani sem semmi :))) de ez jó indítást adott annak, hogy egy kis féltékenységet is gerjesszünk köztük. Puszi: Callie 2012.08.21 15:15 sugi „ Szia Callie! Először nagyon meglepődtem a levélen, főleg a fogalmazásán. Olyan igazi szerelmes férj szavai, ezért volt annyira furcsa. Bellától nagy lépés lehetett Luciust hazavinni, Rodolphus féltékenységét olvasni viszont nagy öröm. Talán Bella is ezt várta titkon?  Pussz Sugi

2012.08.21. 15:15 sugi Szia Callie! Először nagyon meglepődtem a levélen, főleg a fogalmazásán. Olyan igazi szerelmes férj szavai, ezért volt annyira furcsa. Bellától nagy lépés lehetett Luciust hazavinni, Rodolphus féltékenységét olvasni viszont nagy öröm. Talán Bella is ezt várta titkon?  Pussz Sugi