Az érkezési időpontból is adódott, hogy Lucius Malfoyt vacsorára is marasztalták. Rodolphus ivott csak alkoholt az asztalnál, de ő igazán bőségesen, hármuk helyett is fogyasztott. A józan gondolkodású Lucius csak limonádét kortyolgatott Bellával nagy egyetértésben.

• Tehát az ifjú Malfoy szórakoztatja a feleségemet a Roxfortban – húzta el a száját Rodolphus a jégkockákat forgatva a whiskyspoharában Rodolphus. – Nem is tudom fizessek-e érte, vagy lecruciózzalak érte? Még gondolkodom a dolgon – sandított fel a srácra Rodolphus, s közben fanyar gúnyos mosolyra húzta a száját.
• Bárhogy is dönt uram, elfogadom, s hiszem, hogy jól dönt – nézett fel a tányérjából Lucius viszonozva a Lestrange- férfi pillantását.
• Kétlem – szürcsölte a limonádéját egy szívószállal a poharából Bella. – Rodolphus egyetlen értelmes és jó döntése egész eddigi életében az volt, hogy engem feleségül vett – nézett fel gúnyosan Rodolphusra Bella.
• Természetesen erről csak a feleségem vélekedik így – felelte rá azonnal Rodolphus.
• Ez magától értetődik – biccentette Lucius.
• Végre egy Roxforti társ. Ideje, hogy kifaggassalak fiam – intette közelebb bizalmasan a fiút Rodolphus, s karikgyűrűje csak ügy csillogott a gyertyafényben. – Mesélj, hogyan viselkedik a feleségem a Roxfortban? – kacsintott cinkosan a fiúra. Bella morcosan nézte, ahogy a két férfi egyértelműen kizárva őt a feje felett, róla akarnak beszélgetni.  Szúrós pillantást vetett Luciusra, mert tudta a férjétől igazán semmi jóra nem számíthat.
• Talán egy kedves momentumot mindenképpen elárulhatok – törölgette a szája sarkát a szövetszalvétával Lucius. – Amikor az évfolyamnévsorban először tűnt fel Bella Mrs. Lestrange-ként. A tanárok a névváltoztatást teljesen természetesnek vették. Nem úgy Bella. Amikor eleinte az órákon Mrs. Lestrange-ként szólították fel… - Lucius csintalan hallgatással szította a hallgatóság figyelmét, majd hozzátette. – Nos Bella nem hallgatott az új nevére. Ha jól emlékszem csak ült mint a kuka és a teljes nyugalommal hogy nem őt szólították fel.
• Sőt, homlokráncolva azon gondolkodtam, hogy kit hívhatnak Mrs. Akárkinek – nevette el magát Bella és nevetve viszonozta Lucius tekintetét. – Igazad van! Milyen rég is volt! Nagyon komikus jelenet volt.
• A tanár egyfolytában ismételgette, hogy Mrs. Lestrange!
• Én meg bambán néztem rá, hogy miért néz rám, hiszen én Bellatrix Black vagyok – kavargatta unottan a citromszeleteket a limonádéjában Bella. – Belegondolva nagyon kínos volt.
• Főleg hogy utána a tanár odament és megállt Bella felett – folytatta Lucius.
• És megkérdezte, hogy: Bellatrix Lestrange véletlenül nem akar válaszolni a felszólításomra, vagy már megint nem tanulta meg a leckét?
• Had találjam ki: Bella fennakadt, hogy ő nem Lestrange – dőlt hátra karba tett kézzel Rodolphus.
• Tévedsz: Azt feleltem, hogy ezt a leckét egy életen át tanulhatom tanár úr! – kacagott fel Bella.
• Persze a tanár nem értette, hogy Bella a Lestrange megszólításra gondolt és erre elkezdte csak személyesen Bellának magyarázni a múlt órai tananyagot – biccentett rá Lucius.
• Azt hiszem a különóra örömére tényleg elég gyorsan egy életre megtanultam, hogy a Mrs. Lestrange megszólítás nekem szól. Az igazság az, hogy az én fejemben akkor még ezen a néven a nagynéném létezett. Mrs. Lestrange számomra Dorea volt – nézett bocsánatkérően Rodolphusra. – Az egyetlen Mrs. Lestrange.
• S hála nekem, most már kettő van belőletek. Mindketten Black lányok, akik Lestrange-okká vedlettetek. Az ifjú Mrs. Lestrange-ra! - emelte a poharát a felesége felé Rodolphus.
• Sosem leszek olyan mint a nagynéném – sóhajtotta magába roskadtan Bella. – Sem olyan okos, sem olyan rátermett nem vagyok semmire. Állandóan pátyolgatásra szorulok, eddig a szüleim, most a férjem…csapnivaló Mrs. Lestrange vagyok. Csak szégyent hozok a nevedre – nézett lehangoltan a férjére Bella.
• Ez butaság kicsim! – tette a tenyerét a lány kezére Rodolphus. – Ha ezzel megnyugtatlak én sem vagyok a Lestrange-ok díszpéldánya. Gondolj csak bele, a bátyám nyomdokaiban elég nehéz bármi különlegességgel kirukkolni. Egy varázsvilágszerte ismert író. Én hozzá képest semmi vagyok – Rodolphus elhúzta a kezét Bella kézfejéről és felhajtotta a maradék whiskyt a poharából. – Azt hiszem rossz baráti társaságot választottam. Szüntelen elnyomottnak érzem én is magam. A Nagyúrhoz senki sem érhet fel, a bátyám is valahol valami hírnévre csak szert tett. Én meg ott kullogok közöttük a sor végén.
• Fogalmam sincs tulajdonképpen mit csinálsz ha nem a Nagyúr utasításait teljesíted, vagy nem szép nőket csábítgatsz a Lestrange-páholyodból? – szegezte a férjének a kérdést meglepetten Bella. Rodolphus férfiasan felnevetett a megjegyzésen.
• Nos mindez azért tényleg nem egy embert próbáló feladat. Inkább két embert – próbált viccelődni Rodolphus, de végül elkomorodott. – Egyébként mi mást csinálnék? Átvettem apám cégét. Nem túl izgalmas dolog, de hát végső soron már évtizedek óta tényleg áruszállítással foglalkozom. Én nem vagyok nagybirtokos, engem nem igazán érdekel a termelés. Én csak veszem, hozom-viszem és eladom az árút. Mostanában azonban inkább csak szállítmányozás. Rabastan volt a nagy vásárló. Különleges dolgokat venni, jó pénzért eladni. Ez az ő író szemének és lelkületének való dolog. Meg hát… a Nagyúr és a rablóhadjáratok idején elég rendszertelenül de végülis kétes árúkat huzigáltunk ide-oda. De én mindvégig csak a logisztikával foglalkoztam.
• Nem értem, ez mit jelent pontosan? – nézett a férjére kíváncsian Bella.
• A logisztika? Hát mindenki úgy gondolja hogy száraz és unalmas dolog, legalább olyasmi mint Dorea, aki paragrafusokat idéz. Én meg csak számításokat végzek és ennyi. Legalábbis a beavatatlanok így gondolják. Nekik a Rabastan féle izgalom számít, ahhoz azonban, hogy minden eljusson oda, ahova kell hát ahhoz komoly logisztika sem árt. Nem akarlak fárasztani vele – legyintett Rodolphus és inkább újra töltötte a poharát.
• Nem untatsz szeretném tudni, hogy mit csinálsz miközben nem vagy itthon – felelte rá Bella haragosan.
• A teherszállítóhajókra történő ki és bepakolást tervezem meg és irányítom. Ez ennyi.
• De hát sosem utazol! – érvelt Bella.
• Bella édes ártatlanságom. Természetesen én magam nem kell hogy végigmenjek minden teherhajóval. Ezért mondom, hogy én csak logisztikát végzek. Kiszámolom milyen  a súlyelosztás és hogy melyik kikötőben melyik oldalról mit és hova tegyenek ki. Hogy mit és hogy pakoljanak be.  Ez egy rakás baromságnak tűnik, csak ha valami nincs jól elrendezve és kiszámolva az azzal járhat, hogy a hajó a rossz súlyelosztás miatt egyszerűen felborul. Oda a rakomány, elsüllyed a hajó kész vége. Egyszóval én felelek azért, hogy minden rendben zajlik-e egy szállítás során, és hogy minél könnyebben és gyorsabban történjen a kikötésnél az árú leadása illetve felvétele.
• Ó! – pislogott Bella és nagy szemeit a férjére függesztette.
• Egy íróasztalnál ülök a kikötői irodámban sokszor le sem megyek a hajóhoz, csak távcsövön keresztül figyelem, hogy jól zajlik-e a rakodás. Minden teherhajónak megvan a maga elosztása én csak az elosztási pontokra kerülő súlyokat osztom be és ezt a listát kapják meg azok akik felpakolják az árút.
• Ez azért elég komoly feladat – állapította meg Bella.
• Persze hogy az. De hát szinte mindenki utálja. Szerintem két kezemen meg tudnám számolni, hogy kik foglalkoznak logisztikával az egész varázsvilágban. Ahogy a Nagyurunk is mondja: A varázsló egy olyan lény, aki azért lett azzá, ami, mert mérhetetlenül lusta és semmit sem hajlandó maga megcsinálni – mosolygott Rodolphus a barátját idézve.
• Te mégsem vagy ilyen. Miért? – ráncolta a homlokát Bella.
• Fogalmam sincs. Talán az apám iránti tiszteletből.  Valamit ránk hagyott. Amit nem kellene veszni hagyni. Rabastan művész, író, ő egy egészen más világ, nekem kellett a kevésbé kellemes dolgokat átvennem ebből az egészből. Nem állítom, hogy minden percét élvezem annak amit csinálok, sőt, tényleg szörnyen unalmas az asztal mellett ülve csak számolni és számolni és ah…szóval jó utána egy órát úszni és elfelejteni minden mást. Örüljetek, hogy fiatalok vagytok, mert az élet iszonyat unalmas a suli után – mosolygott rájuk Rodolphus.
• Kész tragédia veled beszélgetni Rodolphus – jegyezte meg Bella rosszkedvűen. – Melletted mindig ráébredek, hogy a francba is milyen egy kis hülye gyerek vagyok még mindig – támaszkodott az asztalra lehangoltan Bella.

Rodolphus lebiggyesztve a szája sarkát keserűen viszonozta a felesége szomorú pillantását. Hihetetlen, hogy ahogy a munkájáról kezdett beszélni, máris megfájdult a háta. Napi nyolc óra üldögélés az íróasztal mellett, hát tényleg nem érti miért is csinálja. Nem szorul rá anyagilag. Hogy lehet az, hogy mégis megszállottan megy és számol és idegeskedik, ha valamit rosszul pakolnak be és ki és sosem elég nyugodt, amíg vissza nem tér egy hajó a kikötőbe. Annyi stressz, annyi vita és veszekedés és értetlen ember és minden közbejön, időjárás, betegség, unalom, figyelmetlenség. Napi rutin. Komolyan a lelkiismerete dolgoztatja? Az apja emléke? Valami amibe kapaszkodnia kell ebben a kicseszett világban? Tényleg élvezi, hogy azt csinálja amit nem szeret, az egész napja valami olyan dologra megy rá, amiben nem leli örömét és azt a kevés szabadidőt is idegesen tölti azokkal akikkel jól érzi magát, mert közben azon bosszankodik, hogy oda lett az egész nap mert késett egy hajó?

Rodolphus maga sem tudta megválaszolni. Belefáradt az életbe. A szüntelen hátfájásba, amin sokszor már az úszás sem enyhített, s maga sem tudta miért fárasztja magát. Egyik nap a másik után. De ha nem ezt csinálná, akkor mi értelme volna még az életének? Az elmúlt két évben szinte minden nap feltette magának ezt a kérdést. Miért is maradt életben? Mert Rabastan ezt akarta? Mert a sors mellé rendelt valakit? Bellatrix Black személyében? Ez a jövő? A házassága? S most már egyre többször megfordult a fejében az a gondolat mennyiben változtatná meg a hozzáállását dolgokon az, ha netalántán gyerekük születne? Hiszen házas, előbb-utóbb ez a kérdés is napirendre fog kerülni.

Rodolphus már-már fájdalmasan sóhajtott. Be kellett látnia az elmúlt két év megváltoztatta. A halálközelség rányomta a bélyegét az életére. S ott lebegett e kérdés a feje felett. Hogyan tovább? Mi a fontos és mi az ami nem az? Nem lett volna-e egyszerűbb átlibbenni a fátyolon, s vége a küszködésnek, vége mindennek.

S a sötét és komor gondolatok közben eszébe jutott a felesége. Az egyetlen, ami napfényt hozott a fekete kristálycsilláros Lestrange-kastélyba, s fénye megtöltötte Rodolphus napjait is. Bella, aki kezét nyújtotta, hogy úton a sötétség felé visszarántsa. Sokkal tartozik ennek a lánynak. Nagyon sokkal.

• Köszönöm az ebédet, de sajnos most már mennem kell tovább. A szüleim várnak otthon – szólalt meg Lucius Malfoy megtörve a csendet.
• Természetesen – biccentett a tökéletes házigazda előzékeny mosolyával Rodolphus. – Köszönöm még egyszer, hogy hazakísérted a feleségem, és az ő barátai az én barátaim is ifjú Malfoy – fogott kezet a fiúval melegen Rodolphus. - Remélem, látunk még! – Lucius beleegyezően bólintott és a Lestrange-házaspár kikísérte a hintóhoz.
• Rendes fiú – nézett a távozó után Rodolphus.
• Igen tényleg az. S ellentétben velem, tudja, hogy mit akar – sóhajtotta Bella még mindig integetésre emelt kézzel.
• Remélem nem téged – húzta el a száját Rodolphus.
• Lucius Malfoy? Ugyan kérlek! – fújtatott Bella. – Kétlem, hogy azzal akarna a Nagyúr közelébe férkőzni, hogy magára haragítja a legjobb barátját. Esetleg inkább megöli.
• Két évvel ezelőtt azt hittem, könnyű és egyszerű engem megölni – vigyorogta Rodolphus, s elkapva a lány derekát magához húzta. – De amióta becsöppentél az életembe, kezdek kételkedni abban, hogy olyan egyszerű engem eltenni láb alól. Csalódást kell okoznom drága kis feleségem. Amíg te élsz te vagy a védőangyalom – nyomott egy futó csókot a felesége arcára. Nem ez volt, amit Bella éppen várt, de mindenképpen több, mint amit vonakodó férjétől eddig valaha kapott. Rodolphus úgy látszik kezd felengedni. Megtört a jég. Vajon mennyiben köszönhető ez annak, hogy Rodolphus szakított Mirandával és a férje feltételezhetően szerető nélkül maradt? Bárhogy is van, Bella csak nyerhet vele.

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2012.08.23. 18:18 admin Szia Sugi! Igen nem akartam megint egy láblógató aranyvérűt, úgyhogy megkapta az elfoglaltságot Rodolphus is. Szerintem ez náluk belefér.

2012.08.22. 20:48 sugi Szia! Kicsit többet megtudhattam Rodolphusról:) Eddig ködös volt az elfoglalt férj, mit is jelent nála, de ezt megoldottad.