• És mi lett a farsang után? – kérdezett rá Serita, ahogy maga alá húzta a lábait a kanapén.
• Folytattuk tovább a tanulmányainkat a Roxfortban. Végülis nem volt közös megegyezés, de Dracóval akkor már jártunk ha lehetett ezt így fogalmazni. Nem beszéltünk erről, de a többiek szemében mi már akkor együtt voltunk és egy párt alkottunk.
• És amikor kiderült hogy babát vársz? – kérdezte izgatottan Serita.
• Nem sokkal a Roxfort ostroma előtt – biccentett Pansy. – Így az iskolát kijártuk mindketten. Júniusban megtartottuk az esküvőt, és utána egy fél évig házasok voltunk. A Malfoy-kúrián laktunk Draco szüleivel egészen addig a novemberi napig. Amikor megszülettél és mindennek vége lett.
• S boldogok voltatok a házasságotok alatt? – kérdezősködött Serita.
• Persze. Tényleg…szerettük egymást. Azóta a farsang óta töretlenül. Magam sem értem, hogy történhetett ekkora csapás, hogy nem örökölted egyikünk varázserejét sem – ingatta a fejét Pansy. – talán…talán azért kellett ez…hogy megtérjünk. Hogy ráébredjünk, hogy nem a varázsvilág a mindenható. Hogy elfogadóbbak legyünk az idegenekkel szemben. Én meg is tettem. De Draco már nem. Ekkor váltak el a mi útjaink.
• Akkor nem szerettetek engem igaz? – jegyezte meg Serita.
• Nehéz ezt így kijelenteni.  Nagyon vártunk. Napról napra jobban. És a hatalmas várakozás után nagy a csalódás is. Kétségbeestünk mindketten. És egyedül maradtunk a kétségbeesésünkben. Nem tudtunk támaszt nyújtani egymásnak ebben a helyzetben. És nem tudtunk elfogadni téged, a kvibliséged. Egyetlen nap leforgása alatt minden megváltozott. Többé nem azok voltunk. Nem lehetett ugyanúgy folytatni mindent. Én veled maradtam és eljöttem.
• Lehetett volna máshogy is?
• Igen – sóhajtotta Pansy. – Ha lemondok rólad. Könnyen elintézhettük volna talán, hogy kiiktassunk a környezetünkből. De ehhez nem volt erőm. Mert ragaszkodtam hozzád. Tizenhat éve te voltál az egyetlen, ami Dracóhoz kötött. Ami rá emlékeztetett. Arra a férfira akit szerettem. Én csak egyszer szeretek. S az Draco volt. Nem tudtam volna megválni tőled, mert varázserő nélkül is Draco része voltál számomra. De hiába vittek volna el téged tőlünk, Dracóval én már nem tudtam volna ugyanúgy élni. Mert te jártál volna a gondolataimban. Azt hiszem válaszút előtt álltam. Hogy te, vagy Draco. De tudtam, Dracót már elvesztettem. Azzal, hogy nem varázserővel bíró gyereket szültem neki. Dracóért már nem érte meg harcolnom. De érted még igen. Ha rád néztem apádat láttam, mert az ő szürke szemeivel nézel rám – mosolygott a lányára könnybe lábadt szemmel Pansy.
• Megtiltod, hogy találkozzam vele? – puhatolódzott Serita.
• Nem – legyintett Pansy. – nem értem miért kapott rád. Van egy másik családja. Talán csak meg akar bizonyosodni, hogy jól döntött, amikor megvált tőlünk – ironizált Pansy. – Találkozz vele, ha akarsz, én nem állok közétek. Ő az apád. Még akkor is, ha a nemzésen kívül mással nem is szolgált rá erre az elnevezésre.

Draco pontosan ötre érkezett. Meg sem gondolta, mennyi készülődés előzte meg az érkeztét. Mert Pansyban azért benne volt, hogy ha Serita már az apjával találkozik, akkor legalább Draco a lehető legtökéletesebben lássa a lányát. Serita is izgult, hogy a férfival most már nem úgy találkozik mint legelőször, hanem hogy most már mindketten tudják milyen kapcsolatban állnak.

Pansy órákon át készítette a lányát. Semmiben sem tetszett neki. Nem tudta eldönteni, hogy nadrágba, vagy szoknyába legyen, hogy összefogja a haját, vagy leengedje. Maga szárította meg a lánya haját. Serita már dühöngve kiáltozott, hogy fejezze be a szekálást. Pansy végül félig feltűzte egy ezüstcsattal Serita haját. Visszafogott felhős szürkéskék ruhában és lapos ezüstcipőben nyitott ajtót a csengetésre.

Seritának is elállt a lélegzete. Frissen borotváltan, gondosan fésült szőke hajjal, vasalt sötét ingben és élre vasalt fekete nadrágban, tavaszi virágcsokorral állt a korlátnak támaszkodva a férfi. Már háromszor csengetett mire kinyitották neki az ajtót.

• Szia! – mosolygott a lányára Draco, s arcon csókolta a lányt, majd átnyújtotta a virágcsokrot.
• Öh…szia…köszönöm – köszönt zavartan Serita, s lenézett a friss virágcsokorra. A szalon felé mutatott, Draco pedig csalódottan látta, hogy csak két személyre terítettek a teázáshoz.
• Pansy nem tart velünk? – bökte ki Draco.
• Anya azt nem tiltotta meg, hogy velem találkozz, vagyis a teához ő nem csatlakozik – biccentett Serita.
• Mh…értem – préselte össze az ajkát Draco. – A nevelőapád itthon van? – kérdezett rá feszélyezetten Draco.
• Nem, Blaise még Angliában maradt – tette vázába a virágot Serita, s helyet foglalt a teázóasztalnál. Draco is leereszkedett a lányával szembe. – S téged nem hiányol a családod?
• Megvannak nélkülem – felelte kitérően Draco. – Gondolom anyád elmondott már minden rosszat rólam és kellően ellenem hangolt – harapott az ajkára Draco.
• Egészen minden tőle telhetőt megtett. Értékelem az igyekezetét – dobta hátra hosszú ében haját Serita.
• Nem szeretném ha félreértenél. A mi világunkban ezt kellett tenni. Egy olyan férfinak mint amilyen én voltam. Ez szabály. Nem mondom, hogy ez jó dolog, vagy a te szemszögedből ez volt a megfelelő. De ez egy merev világ. Szigorú szabályokkal. Kötelezettségekkel. Aranyvérű szabály. Tudod én tiszta aranyvérű vagyok, neked is annak kellett volna születned…és akkor minden lehetett volna másképp – sütötte le a szemét Draco, s gyorsan a csészéjére pislantott. Töltött magának a gőzölgő italból.
• Most már így alakult. Szerelmes vagy még az anyámba? – kérdezett rá egyenesen Serita. Draco leejtette a kockacukrot félúton a cukros tál és a csészéje között. Meredten bámult a lányára.
• Serita…ez egy olyan kérdés…ööö – Draco hebegve lazítgatta a nyakkendőjét.
• Egy olyan kérdés, amire nekem igazán őszintén válaszolhatnál. Végülis nem ismerlek, érzelmileg nem kötődöm hozzád. Ha azt mondod igen, vagy nem nekem igazán csak egy a tények sorozatából. De kíváncsi vagyok, miért jöttél az anyám után és miért akartál találkozni velem. Az hogy velem találkozgatsz jó indok arra, hogy az anyámat láthasd?
• Én újra nősültem. Van egy tizenegy éves kisfiam – magyarázta Draco. – aHogy anyád úgy én is egy másik társhoz vagyok kötve.
• Nem ezt kérdeztem
• Nem tudok neked erre mit válaszolni – dobta a kockacukrot a csészéjébe.
• Ha nem éreznél semmit iránta most nem lennél itt – keverte meg a saját teáját futólag Serita.
• Nem tetszik nekem, hogy ennyire felnőtt vagy – morogta rosszkedvűen Draco.
• Mert átlátok rajtad? – nevetett Serita. – Anya és te is a csillagokat is letagadnátok az égről. De a szemetek nem hazudik.
• Nekem vissza kell mennem Wiltshirebe. Angliába. Én ott élek. Oda tartozom. Ti viszont ide.
• Csak én – legyintett Serita. – És az semmit sem jelent. Én folyton úton vagyok.

Draco kényelmesen hátradőlt a fonott székben és kavargatta a cukrot a teájában. Serita figyelte, ahogy az apja karikagyűrűje csillog. Draco futó hűvös mosollyal tette le a teáskanalat és a csésze fülét megfelelő irányba igazgatta, hogy könnyedén tudja a szájához emelni.

• Nézem, ahogy az angol apám teázik – könyökölt az asztalra elmélázva Serita.
• És? – vonta fel a szemöldökét Draco, miközben elégedetten a lányát fürkészte. Szép volt ez a lány. A kettejük gyereke.
• Gondoltál rám valaha is a tizenhat év alatt? – szegezte Dracónak a kérdést a lány. A férfi visszahelyezte a teáscsészét a csészealjra és a lánya  szemébe nézett. – Kérlek ne hazudj!
• Igen – mondta Draco elboruló szürke szemekkel. Seritaegy kockacukrot tartott a teáscsészéje felett. Ha meg is lepte a válasz, most inkább csak érdeklődőn nézett a szőke hajú férfira. – Amikor a fiam született, mert megkönnyebbültem mégsem örökletes a kvibliség.
• Értem – a kockacukor nagy csobbanással merült el a forró teavízben. – Merőben új élmény lehet neked, hogy eszedbe jutott, van egy tizenhat éves lányod.
• A fiam öt évvel fiatalabb nálad.
• Gondolom semmiben sem hasonlít hozzám – Serita csörömpölve kavargatta  teát. Draco fülét bántotta a porcelán és a fém találkozásának agresszív módja. – Mesélj a féltestvéremről.
• A neve Scorpius és rám üt mindenben – tett türelmetlen mozdulatot Draco. Nem azért van itt, hogy a fiáról beszéljen. A lánya érdekli.
• Boldog a házasságod? – kérdezett rá merészen Serita. Draco résnyire húzta a szemét. – boldog vagy? – nyomatékosította Serita.
• Elégedett vagyok – felelte kimérten Draco.
• Aki elégedett az nem jön egy exfeleség után Franciaországba! – jegyezte meg gúnyosan Serita.
• Én hozzád jöttem. A gyerekemhez
• Ugyan! Velem ellentétben legalább az anyámhoz fűzött valami érzelem! – sziszegte neki hidegen Serita. Draco farkasszemet nézett a lányával. Ugyanaz a metsző szürke pillantás. A lány hűvös, homloka sápadt most a napfényben. Egészen belehevült a vádaskodásba.
• Serita, ne a múltról beszéljünk!
• Ne? A múltban nem volt bennünk semmi közös. Gondolod a jelen mást tartogat?
• Bízom benne. Szeretnék jóvá tenni egy egykori hibát, amit elkövettem, ellened
• Azt nem ellenem követted el, hanem az anyám ellen. Felfogtad mit tettél vele? Kiközösítetted az életteréből! El kellett bujdosnia! Miattad! Nem tőlem kell bocsánatot kérned, hanem az anyámtól! S nem enyhítesz semmit a fájdalmán azzal, hogy most utánam szaglászol és szimatolsz! Mintha nem ismernéd úgy teszel! A feleséged volt! Tudhatnád, hogy mennyire büszke nő! Hogy mennyire fáj ez az egész neki! Meddig akarod még tépni a behegedt sebeket? Mennyi fájdalmat akarsz még okozni neki?! – támadt az apjára Serita és a szeme könnybe lábadt.
• Sosem akartam…
• Ne légy ennyire képmutató!
• Bárcsak másként történt volna minden. Bárcsak aranyvérű lennél!
• Tizenhat év után is még mindig?  Tudod próbálom feldolgozni, hogy megjelensz. És megvilágosodik előttem az apám él, és lehetett volna az én apám is, és felnevelhetett volna az anyámmal együtt, ha fel mer vállalni, és ha képes szeretni!
• Serita! – Draco letette a csészét és előrehajolt, hogy az asztalon átnyúlva megfogja a lánya kezét.
• Hagyj! – pattan fel Serita az asztal mellől. – Képtelen vagyok egy asztalnál ülni veled most.  Szerinted nekem nem lett volna jogom ugyanúgy élni és részesülni mindabból, amit a fiad maximálisan élvezhet? Menj haza a fiadhoz, meg a feleségedhez, akik megfeleltek az elvárásaidnak! – Serita döngve csapta be maga után a bejárati ajtót.

Draco magába roskadva ült a teázó asztalnál. A lánya nagyon is megértette, hogy mit jelent ez. Egy nap leforgása alatt. S Seritának igaza van. Mire van joga egy kitagadott gyereknek? Semmire. Draco nem ismerte el a gyerekének. Serita születési adataiban nem szerepel az apjaként. Miért is jött ide? Mit is várt? Megbocsátást? Kitől? Pansytól? Seritától? A feleségtől, vagy a gyerektől? Vagy mindkettejüktől? És igazán megérdemelné? Rászolgált valaha is? Draco a tenyerébe temette az arcát és némán ült a tavaszi napfény szőke fejére hullott. Draco lehunyva a szemét lélegezte be keze szappanillatát. Vannak hibák, amiket nem lehet helyrehozni az életben. Van, ami már örökre beleégett a lélekbe, amin már nem lehet változtatni. Amivel együtt kell élni.

• Majd megenyhül, idővel – hallatszott egy halk, szomorú hang a csendben. Draco meglepve kapta fel a fejét és ujjbegyével kidörzsölte a könnycseppet a szeme sarkából. Hátrafordult. A konyha felé vezető boltív egyik oszlopának dőlve Pansy nézett rá karba tett kézzel. Pansy szeme fekete volt a bánattól, a szemét szinte elvakította a napfényt visszaverő szőke haj vakító színe. Milyen hirtelen szőke még mindig a férfi. Vagy már őszül? Ezt annyira nem lehet látni ezen a világosszőke hajon.
• Miért nem tartottál velünk? – nézett a konyhában álló nőre Draco.
• Vele akartál megismerkedni. Engem már ismersz – fordult háttal Pansy és egy kötényt kötött maga elé, ahogy a konyhába ment. Draco felemelkedett az asztal mellől és követte a nőt.
• Nem jutottam előbbre – túrt a hajába idegesen Draco.
• Össze van zavarodva. Megjelensz. Egyszerre testet öltött előtte az apja. Serita ha tehette volna nagyon apás egy lány lett volna, mindig férfitársaságot keres, de maga sem érti, miért nem találja egyiket sem elfogadhatónak. Mert az apja hiányát érezte egész életében – Pansy megmosta a csapnál az újhagymát és egy vágódeszkát elővéve aprítani kezdte. Draco csendben nézte a nő ténykedését.
• Hoztam vacsorát. Akarsz maradni? – kérdezte közömbösen Dracótól.
• Nem szeretnék zavarni. Serita gondolom feszélyezve érezné magát most a jelenlétemben – rázta a fejét Draco.
• Azért salátát kérsz? – pillantott fel Pansy.
• Jobb ha visszautazok Wiltshirebe – mondta ki halkan Draco. Pansy fürgén vágta a zöld leveleket, amikor felszisszent.
• A francba! Elvágtam az ujjam! – szűrte a fogai közt és sietve a csap alá tartotta a kezét. Draco nézte, ahogy az élénkpiros cseppek hullanak a mosogatóba, s rózsaszínesre oldja a víz.  Pansy idegesen zárta el a csapot és egy törlőkendőt tépett a konyhai adagolóból, s az ujja köré csavarta. Draco homlokráncolva figyelte a jelenetet.
• Mit művelsz?
• A mugliknál így szokás – forgatta a szemét Pansy.
• Csak ketten vagyunk – tárta szét a karját Draco.
• Serita bármikor visszajöhet. Nem szoktam a jelenlétében varázsolni. Itt Franciaországban nincs varázslás – szögezte le Pansy.
• Mutasd! – lépett hozzá Draco és kérlelőn maga felé vonta Pansy kezét elhúzta a fehér papírtörlőt a vérfoltok alatt friss vékony csík vágásból még szivárgott a vér. Késztetést érzett, hogy a nyelve hegyét hozzáérintse a nő hűvös vékony ujjához ott ahol frissen serken a vér. Pansy megsejthette, mert zavartan elhúzta a kezét, s a távolságot felvéve megkerülte a konyhapultot. Idegesen gyűrögette a kötényét. Szempillája megrebbent, ahogy Dracót nézte. A szürke szemek viszonozták a pillantását.
• Jó ötlet. Menj vissza Wiltshirebe! – suttogta kétségbeesetten Pansy.
• Tényleg ezt akarod Pansy? – kérdezte csendesen Draco.
• Igen! Nincs itt keresnivalód. Láthatod, jól élünk nélküled is. Parkinson vagyok, nincsenek anyagi gondjaim. Serita is jól megvan az apja nélkül.
• Igen…hát persze – hajtotta le a fejét Draco, s zsebre dugott kézzel lehangoltan állt. Lassan elindult kifelé. Pansy koppanó cipővel követte. Draco megtorpant.
• Talán…eljöhetnétek egyszer… a birtokra – nézett fel zavartan Draco. Pansy megmerevedett mint akit arcul csaptak. Draco már tudta, hogy nem kellett volna felhoznia az invitálást. Látta, ahogy Pansy arcából kifut a szín. Teljesen elsápadt.

A birtokra? Ahonnan elűzték? Ahonnan az egy hetes Seritával szinte menekülnie kellett? Hogy oda valaha is visszatérjen? Megaláztatása színhelyére? Soha! Soha be nem teszi a lábát a Malfoy birtokra. Míg él, ő a közelébe sem megy. Draco már tudta, hogy milyen sértés lehetett ez a nőnek.

Én barom! Pansy lehetne a birtok úrnője. A felesége volt. Hogyan térhetne oda vissza vendégként? Látogatóként? A büszke Pansy! És Draco már maga és kételkedett akarná-e Pansyt látni a birtokon úgy, hogy nem a felesége, úgy hogy a fiával és Astoriával fogadja őket. Nem. Ez képtelenség. Ráadásul durva sértés is Pansynak.

• Ne haragudj, buta kérdés volt! – dörzsölte meg a tarkóját Draco zavartan. Pansy még mindig dermedten állt, mint aki kísértetet vagy jelenést látott. Csak a vállának apró rándulásain látszott, hogy egész testében reszket. Pansy hidegen szívta be fogai közt a levegőt.
• Megemlítem Seritának, hogy az apja meghívta magához. Értesítelek, majd, hogy hogyan döntött a lányod! – felelte ridegen.
• Hát persze…és…köszönöm – biccentett búcsúzóul Draco. Pansy még mindig ugyanott állt. Húzta a feje, fuldoklott az érzelmi hullámoktól. Mélyen megrázta ez a kérdés. Vissza Wiltshirebe! Rémálmaiban kísértett csak az a hely.

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2012.11.08. 18:32 callie Szia Sugi! Igen, a férfiak pont ilyenek. És végső soron egy cél mozgatja őket. Nem hiszem, hogy Draco olyan sokban különbözne tőlük :))) Szeretem ezt a történetet, szeretem írni is. Azt hiszem pont azért, amit megfogalmaztál. Remélem, hogy továbbra is tartom a szintet, hogy nem szokványos történetet írok :) Pusz: Callie 2012.09.23 20:02 sugi „ Szia! Draco nagyon is megérdemelte, amit kapott. A férfiak mind ilyenek. Azt hiszik elég egyszer kedvesnek lenni és akkor minden sértés, fájdalom elfelejtődik. Serita elég kíméletes volt az "apjával". Igazából nem nevezném annak, mert csak most bukkant fel. Serita gondolata bennem is megfogalmazódott. Pansyt akarja újra? Kissé furcsa, hogy 16 év után eszébe jut a lánya. Kíváncsian várom a folytatást, nem szokványos :) Pussz

2012.09.23. 20:02 sugi Szia! Draco nagyon is megérdemelte, amit kapott. A férfiak mind ilyenek. Azt hiszik elég egyszer kedvesnek lenni és akkor minden sértés, fájdalom elfelejtődik. Serita elég kíméletes volt az "apjával". Igazából nem nevezném annak, mert csak most bukkant fel. Serita gondolata bennem is megfogalmazódott. Pansyt akarja újra? Kissé furcsa, hogy 16 év után eszébe jut a lánya. Kíváncsian várom a folytatást, nem szokványos :) Pussz