Bella nagy sóhajjal nézett ki a teraszajtón túli sötét éjszakába. Meztelen mellkasára ejtett kezével bágyadtan simította át a kulcscsontjait. A sötétben is fénylett a sok apró drágakővel ékes karikagyűrűje. Nem gyújtott gyertyát, csak hallgatta az éjszakai adást a Varázsszem rádión. Hány álmatlan éjszaka? Hány éjszaka, melyen várta a férje érintését, vágyódott a férfi után. S most ismét, egyetlen éjszaka után a férfi megfeledkezett róla. Bella csalódott sóhajjal simította át hűvös homlokát és az ágyról lelógó lábát meglengette a levegőben. Nem feküdt fel teljesen az ágyra. Még nem akart aludni. Meleg az éjszaka. Forró a nyár. Egyedül van ebben a hatalmas kastélyban. Vajon hol lehet Rodolphus? Mit csinálhatnak? Sikeres volt az a titkos akció? Bella felnézett az éjjeliszekrényen álló órára. Negyed egy van. Későre jár. De a teste nem felejtette a tegnap éjszakát. S azóta is újra vágyódik a férfi érintése után. Bella erőtlenül engedte le a kezét maga mellé a hűvös lepedőre, s mellkasa nagyot emelkedett szerelmes sóhajtása alatt.

Rodolphus a saját hálószobájába nyitott először. S csalódottan vette észre, hogy az ágya üres. Bella tehát nem érzett kedvet ahhoz, hogy egyedül aludjon az ő ágyában. Visszatért a saját hálószobájába. Rodolphus halkan lépkedett végig a kastély másik szárnyába, a felesége hálószobájához. Semmi fény nem szűrődött ki az ajtóréseken. S egészen úgy tűnt, hogy csend van, amikor az ajtó elé érve, meghallotta a halk rádióhangot. Nahát! Bella tényleg rádiót hallgat magányában? Éjszakánként? Talán erre aludt el éveken át, itt mellette a kastélyban, és ő észre sem vette? Rodolphus lenyomta az ajtókilincset és halkan benyitott. Rodolphus levegő után kapkodott. A felesége tényleg meztelenül feküdt az ágyon, ebből a szögből rálátott a lábai közti sötét völgyre, a szép szeméremdomb ezüstösen ragyogott a holdfényben.

• Szép estét kedvesem! – szólalt meg rekedt hangon Rodolphus.
• Hazajöttél? – könyökölt fel az ágyban Bella.
• Hívtál nem igaz? – kezdett vetkőzésbe Rodolphus ahogy közeledett az ágyhoz.
• Én?
• Igen, a Varázsszem rádióban elég egyértelműen közölted, hogy mit akarsz. Az egész Varázsvilág tudja, hogy meztelenül vársz az ágyban! Csak épp nekem nem adod a tudtomra! – jegyezte meg ironikusan Rodolphus.
• Te…hallgattad az adást!? – suttogta halálra váltan Bella és még a sötétben is látszott, hogy elpirul.
• Éppenhogy igen. Közölhetted volna velem, hogy ne lepődjek meg, ha erotikus felhívást kapok tőled méghozzá elég publikusan! – ült az ágyra Rodolphus.
• Merlinre! Én nem tudtam – kapta az ajka elé az ujjait Bella, de közben szeme pajkosan csillogott. – Én azt hittem senki sem hallgatja már ilyenkor a rádiót! Hiszen olyan későn van!
• Bella édes ártatlanságom! Garantáltan az egész varázsvilág tudni fogja holnap, hogy a feleségem nyíltan felszólított, hogy húzzak haza és tegyem a magamévá! – nevetett csendesen Rodolphus. – Mond szívem, máskor is kértél számot a rádióban?
• Hááát… volt már rá példa – sütötte le a szemét Bella. – Csak akkor azért nem tettem, hozzá hogy meztelen vagyok-e.
• Hát akkor éppen a lényeget hallottam – bazsalygott az orra alatt Rodolphus és ujjait becsúsztatta a lány lábai közötti völgybe. Bella megvonaglott az érintés alatt. Rodolphus férfias ujjai határozottan simították át újra és újra a lassan nedvesedő szirmokat. Bella felnyögött a kényeztetés alatt, s ajkát csókra kínálta. Rodolphus birtokba vette a lány ajkait, ujjai bejárták a lány lágy hajlatainak ívét, s zsebéből az ágyra dobta a kis csomagot, kapkodva lerúgta magáról a nadrágot. Bella feljebb húzódott az ágyra, s Rodolphus már ismét felé hajolt, testével eltakarta a hold fényét, a csomagért nyúlt és sietve feltépte a fóliát. Bella felnyögött ahogy magába fogadta, hűvös szellő hűtötte felforrósodott testüket. Bella lábait Rodolphus dereka köré kulcsolta, ujjaival görcsösen kapaszkodott férje vállába, s az éjszaka csendjét éles sikolya törte meg.

Rodolphus madárcsicsergésre ébredt. Nem sütött be a nap az ágyra, ahogy azt a saját hálószobájában megszokta. Virágmintás rózsaszín tapétára esett a pillantása, a felesége hálószobájában van. Rodolphus fáradtan fordult meg az ágyban, hogy az ágy másik felén fekvő nőt kitapinthassa. Bella fejét a fejtámlának döntve feküdt mellette, ujjai közt a feltépett fóliát forgatva.

• Ez mi? – kérdezte hűvösen Bella, ahogy Rodolphus megfordult mellette.
• Senki nem volt aki felvilágosítson róla? – kérdezte közönyösen Rodolphus.
• Miért használtad? – támadt vádlón a férjére Bella.
• Mert nem ártana védekeznünk – felelte Rodolphus felkönyökölve az ágyban. – Ne légy már ilyen morcos, már kora reggel édes szívem! Árt a szépségednek – mosolyodott el tréfásan Rodolphus és át akarta karolni a nőt, de Bella elhúzódott és kiszállt az ágyból.
• Hagyjál! – Bella magára kapott egy hálóköntöst és a nyitott erkélyajtónak támaszkodott.
• Bella! Gyere vissza! – nyúlt felé az ágyra ejtett kézzel kérlelőn Rodolphus.
• Nem akarsz tőlem gyereket igaz? – szegezte neki könyörtelenül a kérdést Bella.
• Még nem vagy nagykorú! – emlékeztette Rodolphus feszülten a hajába túrva.
• Elég idős vagyok ahhoz, hogy a feleséged legyek, hogy Voldemorthoz beálljak halálfalónak, de ahhoz nem, hogy gyereket szüljek neked? – kérdezte zordan Bella.
• A csudába is Bella kiforgatod a szavaimat! – rántotta le magáról a takarót Rodolphus.
• A tetteid magukért beszélnek! – dobta az ágyra az üres csomagot Bella.
• Csakis a te érdekedben Bella – lépett hozzá Rodolphus és átkarolta a lányt. Bella lehangoltan dőlt háttal a férfinak.
• Üres kifogás! Kisbabát szeretnék tőled! A feleséged vagyok! Olyan nagy kérés ez? – nyafogta panaszosan Bella.
• Most még igen – Bella megfeszült a karjaiban, de Rodolphus nem engedte el, szorosan tartotta. – Tedd le a RAVASZ vizsgáidat és ígérem, teljesítem a kívánságodat – mormolta Bella hollófekete hajába Rodolphus.
• De olyan messze van még az! – csattant Bella.
• Két év? Ugyan már, hova sietsz az anyasággal Bella? Annyira fiatal vagy még! Ne bolondozz már! – tette felesége csípőjére a tenyerét Rodolphus.
• Te ezt nem érted! – dühöngött Bella.
• Igazad van, tényleg nem értem! – vesztette el a türelmét Rodolphus és elhúzódott a lánytól.
• Akkor nincs miről beszélnünk! – fújtatott Bella és a fésülködőasztalához lépve felkapott egy fésűt. Erőszakosan cibálni kezdte hosszú fekete hajában az ezüstfésűt.
• Gyerekfejjel gyereket akarsz szülni? Hisz még magad is gyerek vagy Bella! Tizenöt éves vagy felfogtad?! Hogy akarsz így iskolába járni?! – méreglődött Rodolphus magára ráncigálva a nadrágját.
• Már nem érdekel a suli! A feleséged vagyok, aranyvérű vagyok, nincs szükségem az RBF vizsgáimon kívül másra! – méltatlankodott Bella. – Minek tanuljak még két évet?
• Mert én azt mondtam! Ne elégedj meg az RBF vizsgákkal, mert azok semmit sem érnek magukban, aranyvérű vagy legyen már egy kis tartásod! Tanulj meg mindent, amit a varázslatról megtanulhatsz a Roxfortban!
• Voldemort sokkal több mindenre meg tudna tanítani! – támadt vissza dacosan Bella.
• Voldemort csak a gyilkolásra tud megtanítani! Ezt akarod? EZ az életcélod? Gyerekeket szülni és gyilkosost játszani Voldemorttal? – dülledt ki Rodolphus szeme az idegtől.
• Mi van ha igen?! – felelte rá hetykén Bella, miközben a haját tépte, a tükörben csodálva magát.
• Én ehhez nem fogok asszisztálni Bella! Ha máshogy nem érted meg, akkor megparancsolom, hogy visszamenj az iskolába! – találkozott a pillantásuk a tükörben.
• Nem fogom azt tenni, ami neked tetszik! – jegyezte meg elutasítóan Bella.
• De igenis fogod!
• Miért?!
• Mert a feleségem vagy! Azért! És minimum engedelmességgel tartozol. Befejezed a Roxfortot mert én ezt mondom neked! – Bella szinte eltörpült mellette a tükröben, pedig Bella állt közelebb a tükröhöz. Most egyszerre Rodolphus mégis fenyegetően magas és sötét alaknak tűnt mellette. Rodolphus csak magára dobta az ingjét.
• Milyen egy egocentrikus barom vagy te!
• Ha egy kicsivel is felnőttebb lennél tudnád, hogy éppen hogy nem vagyok az. Én a te érdekeidet nézem és azt tartom szem előtt, hogy mi a jobb neked! – dühöngött Rodolphus, miközben futólag begombolt néhány gombot az ingjén.
• Ami ellenkezik az akaratommal és amit parancsolnod kell az sosem lesz az én érdekem!
• Gyerek vagy! És egy gyerekkel nem tárgyalok! – lépett közelebb Rodolphus haragosan.
• Ne merj hozzám érni! – húzódott el Bella, mielőtt Rodolphus megérinthette volna. -  Ha szerinted gyerek vagyok, akkor tartsd magad távol tőlem és az ágyamtól is! – sziszegte neki Bella.
• Ha ez az ára annak, hogy letedd a RAVASZ vizsgákat, hidd el megteszem! – fordult meg Rodolphus és a hálószobaajtó felé tartott.
• Kellemes önmegtartóztatást! Gondolom lesz aki vigasztaljon te szemétláda! – sírta Bella, és Rodolphus után hajította az ezüstfésűjét, de Rodolphus már kilépett az ajtón, így csak az ajtónak koppant és lehullott a padlóra.

Rodolphus mezítláb haladt végig a folyosón a saját hálószobája felé. Cipőjét maga mellett lóbálta és idegesen húzta végig a kezét a festmények aranyozott keretén. Az ujjai halvány porréteget simítottak fel, Rodolphus szétdörzsölte az ujjai közt és parancsoló, csattanó haraggal ordította:

- Ed! Takarodj az emeletre villámgyorsan és ragyogjon minden, megértetted!? – Rodolphus bevágta maga mögött a hálószobaajtót, de olyan indulattal, hogy az egész kastélyban hallani lehetett a csapódást. Bella és a földszinten sürgölődő Ed is megrezzent a hangra. Rodolphus ledobta a padlóra a cipőt és idegesen nyúlt a farzsebébe, remegve a felindultságtól húzott elő egy szál mentolos cigarettát és rágyújtott. Bella! A kis boszorkány! Már megint manipulálni akarta! És a legősibb trükkel! Komolyan azt hiszi, hogy egy közel negyven éves férfit lehet a szexszel zsarolni? Éppen Rodolphus Lestrange-ot? Rodolphus rosszkedvűen nyitotta ki az ablakot, sarkig kitárta és közben átnézett a felesége lakosztályrészére. Lassan emelte az ajkához a cigarettát és megszívta. A füstöt kieregette az ablakon. Hosszú lesz az idei nyár!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés