Már csillagos éjszaka volt. Fabian a hátsó ülésen elaludt. Blaise a visszapillantó tükörben figyelte a fiát ahogy enyhén szétnyílt szájjal mélyen alszik. Daphné a gondolataiba mélyedve nézte a megvilágított utat előttük. Blaise lustán tartotta a csuklóját a kormányon. Nyílegyenes út, monoton két sáv. Nem nagy kaland éjszaka a vezetés. Daphné haja levendulaillatú volt. Nem szokványos illat tőle. Sőt. Ez Pansy illata, a nyugodt családanya illata. Hol volt Daphné érzéki, trópikus egzotikus illata? Furcsa volt a nagy hasú nő ezzel az illattal mellette. Még enyhén nedves volt Daphné haja. Kétszeres fejmosásban részesült a Malfoy kúriában ma este.

-          Te is így gondolod? – kérdezte Daphné halkan. – Mint Draco? Így gondolkodsz rólam?

-          Draco örök álmodozó, hiszen ismered. Álmodott egy nagyot és most elvárja, hogy mindenki úgy táncoljon ahogy ő fütyül – felelte nyugodt hangon Blaise.

-          Az álmainkat sem tudjuk irányítani – mondta Daphné.

-          Pontosan – Blaise felkapcsolt a legnagyobb fokozatra és gázt adott.

-          Szerinted sem vagyok igazi anya ugye? – kérdezte önmarcangoló hangon Daphné.

-          Megszülted Fabiant, hamarosan a kicsiket is, anya vagy – felelte tömören Blaise.

-          Te is csak biológiai anyaságról beszélsz – könyökölt az ablakba Daphné s a csillagos eget nézte felettük.

-          Mindketten vezetünk egy nagy intézményt. Én a Mungót, te a Gringotts-ot. Vagy elnök vagy, vagy anya. Nem lehet egyszerre helyt állni mindkét feladatban – meredt a sötét útra Blaise.

-          Szemrehányást teszel nekem? – fordult felé fürkésző tekintettel Daphné.

-          Nem – pillantott a műszerfalra Blaise, s meleg levegőt fúvatott az autóba. – Csak aggódom, mi lesz a gyerekeinkkel. Nekem sem jut időm Fabianra – vett mély levegőt Blaise és a visszapillantó tükörben a fiára nézett. – Képtelenség három gyereket nevelni, vezetőként. Valamelyikbe bele fogunk bukni. Katasztrofálisan – szorította meg a kormányt erősebben Blaise.

-          Akkor mit javasolsz? Mondjak le? Álljak félre? Most? A káosz közepén? Ki kell mentenem a bankot a zűrzavarból. Biztonság kell.

-          Tudom.

-          Elnök-vezérigazgató vagyok.

-          Tudom.

-          Elértem azt, amit nő a varázsvilágban nem. A csúcson vagyok. Nem fogom itt abbahagyni. Nem fogom feladni. Pusztán mert szültem.

-          Értem.

-          elvárnád?

-          Nem tudom Daphné. Egyikünknek a gyerekekkel kell lenni.

-          És persze legyek én az! – csattant indulatosan Daphné. A kicsik mocorogni kezdtek. Daphné nyugtatólag a hasára tette a tenyerét.

-          Te vagy az anyjuk! – nézett le Blaise Daphné hasára, majd a nőre vádlón.

-          Pazar! Akkor én most hozzak áldozatot? Bizonyítsam, hogy egy nő mindig alá kell hogy rendelje magát a férfiak akaratának, a férfiak erejének, a férfiak spermájának!? – emelte egyre magasabbra a hangját Daphné.

-          Fejezd ezt be!

-          Akkor ne kezd ezt a hímsoviniszta szöveget, amit Draco!

-          Csak próbáltam volna beszélgetni, a tanult, értelmes, bankigazgató feleségemmel. De látom családi témáról veled beszélni nem lehet! A pénztárcámról könnyebben elcseveghetek veled.

-          Amióta házasok vagyunk megint csak vitázunk.

-          Hát jó reggelt, elnökasszony! Ez a házasság! – mordult Blaise. – Köszöntelek ismét a varázsvilágból felébredve. Vagy Richarddal más volt a házasságod?

-          Úh, hogy hogy felhúztál most Blaise! Esküszöm jobban mint Draco! – tette mindkét tenyerét a hasára Daphné.

-          Jobb volt vele? – nézett rá Blaise ridegen.

-          Ne kezd ezt! Ne mérd magad hozzá, ne akard, hogy hasonlítsak!

-          De akarom. Kurvára az én feleségem vagy és az én három gyerekem anyja leszel szóval ki vele! Tán Richard Collinssal sosem vitatkoztál?

-          Persze, hogy vitatkoztunk, a francba Blaise! – sziszegett Daphné és összepréselte a combjait.

-          Mi az? – nézett le az asszony térdeire Blaise.

-          Semmi, vezess! – szűrte a fogai közt Daphné és a kocsiajtóra szorította a tenyerét.

-          Fájdalmaid vannak? – ráncolta a homlokát Blaise az útra pillantgatva.

-          Nem tudom, egész nap volt ez a fura érzés – nyugtalankodott fészkelődve az ülésen Daphné.

-          Akkor igyekezzünk! – grimaszolt Blaise s beletaposott a gázba. – Miért nem szóltál?

-          Még nincs is itt az ideje!

-          Pontosan erről beszélek! Daphné ikreket vársz! Felfogtad? Megmondtam, hogy ne terheld magad, ne stresszelj, és szólj ha bármi változás van az állapotodban. A férjed vagyok és az orvosod, miért titkolódzol?

-          Nem titkolództam, csak nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Ugye nem fogok most szülni? – hördült fel rémülten Daphné.

-          Ha igen, az nagyon nagy baj, mert életképtelenek még a kicsik – rezzent ki az idegesség Blaise hangjából, ahogy rákanyarodott a tengerparti ház felé vezető útra. – Felviszem Fabiant az ágyába. Addig menj a magánrendelőbe! – sürgette Blaise, s már nyitotta is a hátsó ajtót. mire a rendelőbe ért Daphné már a vizsgálóasztalon feküdt. S szeme riadtan tapadt Blaise gondterhelt arcára. Blaise széttolta a nő térdeit és két ujját becsúsztatta az ölébe.

-          Folyás?

-          Nem.

-          Derék, alhasi fájdalom?

-          Nem. Muszáj ezt csinálnod? Elég… kellemetlen – nézett Blaise arcába idegesen Daphné. – Az egész méhemet végigtapogatod?

-          Ki vagy tágulva – húzta ki a kezét feszülten Blaise.

-          Vagyis?

-          Bármikor kipottyanhatnak.

-          Ez komoly?

-          Igen. Feküdni kellene, mert ha nagyon ráhelyezkednek, akkor beindulhat a szülés.

-          Ne már?! – nézett Blaise arcába rémülte Daphné.

-          Daphné nem viccelek, szüléshez vagy tágulva és ez semmi jót nem jelent. Örülnék, ha két hétig csak feküdnél – nézett le a hanyatt fekvő nőre. Daphné megszeppenten pislogott fel rá. Blaise szeme alatt mélyek a karikák. Annyira sötét és beesett az arca, amilyennek még sosem látta. Talán mind nagyon fáradtak.

-          Most nem lehet Blaise… - suttogta Daphné. – Be kell bizonyítanom, hogy a Gringotts stabilan áll. Egy fogadást akarok rendezni, a legbefolyásosabb személyek meghívásával. Ott kell lennem – Daphné rekedt hangjára, Blaise csak szemrebbenés nélkül, merőn nézett vissza a nőre.

-          Akkor is, ha a kicsik sorsa a tét? Hogy akarod kihordani őket? Ilyen életvitel mellett?

-          Adj valamit, biztos van valami szer… - kapkodta a tekintetét a steril rendelő magányosan árválkodó bútorain.

-          Daphné, erre nincs gyógymód. Állapotos vagy. Pihenned kell erre nem tudok neked semmi mást adni – túrt a hajába idegesen Blaise. – Talán igaza van Dracónak. Többet kellene a családoddal foglalkoznod. Beszóljak a Gringottsba, hogy holnap itthon maradsz?

-          Nem. Szükség van rám ott.

-          A magzatoknak is, hogy életképesen szülessenek meg! Ha a pattogásod miatt meghalnak, az csakis a te lelkeden szárad. Fel tudod dolgozni egy félig kihordott terhesség emlékét? Mert én biztos, hogy nem – meredt még egy pillanatig Daphnéra Blaise, aztán otthagyta a rendelőben.

-          A francba! – ült fel Daphné, s lehajtva a fejét a hasát simogatta. Blaise az emeleten a teraszra ment. Mikor és hogyan kerültek ők ebbe a helyzetbe? Ilyen pozíciókba? Ő személy szerint sosem akart a Mungó élén lenni. Ez főként hivatali munka már és nem gyógyítás. Véget ért minden családi idill. Visszakapta Daphnét. Ismét a felesége. De ez a Daphné az elnök-vezérigazgató.  A tágas tolóajtónak dőlt. Talán egy órát is állhatott így, a hálószobában Daphné olajlámpást gyújtott, még az ágyban feküdt féloldalasan pocakjára tett kézzel, a terasznak háttal.

-          esetleg fogadhatnánk egy baby sittert nem, Daphné? – kérdezte Blaise, ahogy belépett, s elhúzta a függönyöket. Daphné a határidőnaplójával aludt el. Blaise lenézett a telezsúfolt oldalakra. Még elalvás előtt is a Gringottsra gondol. Blaise a fejét ingatva tette az éjjeliszekrényre a naplót és betakarta Daphnét.

Daphné hullámos haját félresöpörte az arcából és a füle mögé tuszkolta. Szoknyájába törölgette a kezét. Körbenézett a Londoni Gringotts maradványain állva.

-          Nem szép látvány igaz elnökasszony? – kérdezte James hunyorogva.

-          Mit mondanak az építők? – fújtatott Daphné.

-          Egy hét múlva az első szint elkészül.

-          Ne elégedetlenkedjünk igaz? – húzta végig smaragdszínre lakkozott körmeit a kosztümkabátja száljain Daphné. – Ez is bíztató. Kell a londoni jelenlét. Ez mutatja erőnket a legtökéletesebben. Glasgow átmeneti megoldás. Minél hamarabb az új épületben szeretném folytatni a munkát. – Daphné a márványtömbök töredezett darabjai közt lépkedett. Mindenütt építési törmelék, üvegszilánkok. Egy régi rendszer régi épülete. Letörölve London arcáról, és most új szépségjegyekkel kell felruházni az új Londont. Daphné arcán elégedett mosoly szaladt fel. Tökéletes sminkje követte arca felderülését.

-          Igen, elnökasszony? – figyelte James Daphné rezdüléseit.

-          Van egy tervem – pillantott Jamesre a szeme sarkából Daphné. – Egy olyan tökéletes elképzelés, ami a megújulásunkat jelképezheti.

-          Az ötlettára kiapadhatatlan.

-          Majdnem galleon-botránnyal zártuk. Miért ne nyissunk egy új galleonnal? Új megjelenés. Az új Gringotts-épület és alatta, az építés éve. Ilyen galleont kell verni. Szeretném látni a terveket! – Daphné az építősipkás építési vezető-tervezőhöz lépett.

-          Az új épületnél maradjanak meg a fő oszlopok, amik régen is voltak itt a bejárat körül.  A falak azonban üvegtéglából építve mintázzák az örök varázsvilágbeli jelképeket. Szeretném ha a barlangfalon pedig megjelennének a koboldok történelméből vett jelenetek. Ezek egyszerre adják meg a bank egységét, teljességét.  de sötétített üvegfalakat szeretnék, tágas panorámával.

-          Minden megoldható és kivitelezhető elnökasszony. A varázsvilágban semmi sem lehetetlen.

-          Reméltem is – biccentett Daphné. – Készítsen nekem egy egyszerűsített tervrajzot, amit a galleonra verethetünk.

-          Parancsára elnökasszony – Daphné sietve kezet fogott a tervezővel, s máris James felé fordult.

-          Összeállította a meghívottak listáját a fogadásra?

-          Igen – tartotta a karját Daphnénak, hogy segítsen a törmelékeken haladni Daphnénak, aki a hasától szinte nem is látott a lába elé. De Daphné elhárította a segítséget.

-          Menjünk az irodába – indult előre céltudatosan Daphné.

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2015.07.18. 20:05 callie Szia, nem írtál hülyeséget. Blaise azért merőben alfahím tud lenni. :))) Tulajdonképpen a követ már megszerezték... tehát... hamarosan ez a kötetrész le fog záródni.  És végre rátérhetünk a harmadik ereklyére, csak még szeretném itt kicsit elvarrni a szálakat, felállítani a a fő oszlopokat, hogy mi is jellemzi innentől a szereplőket...   Néha már én sem látom át a történetet... elég régen írtam. :))) TEhát mielőtt írok egy új részt, szinte az egészet el kell olvasnom nekem is, hogy ki kicsoda és micsoda... nagyok voltak a kihagyások... és ezt elég nehéz behozni...   Egyébként igazad van. Draco és Daphné sokkal jobban egymásra talált ebben a történetben gondolatilag, lelkivilágban, mint bármelyik másik történetben. De érthető, mindketten vezető pozíciót töltenek be és kellően figyelniük is kell egymásra. És a bravúr amit véghezvittek tagadhatatlan, mindketten eljutottak a csúcsra, úgy, hogy azért emlékszünk, hogy honnan is indultak.... azt hiszem sikertörténet az övék :)))   Köszönöm, hogy még itt vagy és írsz nekem és olvasol, ez jelent most már mindent ezen az oldalon.   Pusz: Callie 2015.06.26 09:40 sugi „ Szia! Huh, nehéz megfogalmazni  a bennem kavargó rengeteg érzelmet. Bár szeretem Blaise és Daphné párosát, sokkal inkább megfogott az előző fejezetben leírt Draco Daphné társalgás. Ők mind a ketten erős, határozott személyek, akik a semmiből építették fel az életüket. Valahogy egy kicsit mintha testvérek vagy lekitársak lennének. Blaidse álláspontja is világos, tényleg anya kell a gyerekenek, de Daphné több mint egyí feleség. Min a bank igazgatója minden dolgozóért felelős, kicsit mindenki anyja. Tőle várják a megoldást a problémákra, ő jelenti a biztonságot. Persze a gyerekenek is szükségük lesz rá, de nehéz megtalálni az egyensúlyt közöttük, mert Daphné mindenhol szeretne helytállni. Blaise akármennyire is modern férfinak tartja magát, mégis van egyfajta alfahím beütése, ami gyakran előjön. Ha hülyeséget írtam, akkor javíts ki légyszi, mert te látod át a történetet teljesen. :) Várom a folytatást! Pussz Sugi

2015.06.26. 09:40 sugi Szia! Huh, nehéz megfogalmazni  a bennem kavargó rengeteg érzelmet. Bár szeretem Blaise és Daphné párosát, sokkal inkább megfogott az előző fejezetben leírt Draco Daphné társalgás. Ők mind a ketten erős, határozott személyek, akik a semmiből építették fel az életüket. Valahogy egy kicsit mintha testvérek vagy lekitársak lennének. Blaidse álláspontja is világos, tényleg anya kell a gyerekenek, de Daphné több mint egyí feleség. Min a bank igazgatója minden dolgozóért felelős, kicsit mindenki anyja. Tőle várják a megoldást a problémákra, ő jelenti a biztonságot. Persze a gyerekenek is szükségük lesz rá, de nehéz megtalálni az egyensúlyt közöttük, mert Daphné mindenhol szeretne helytállni. Blaise akármennyire is modern férfinak tartja magát, mégis van egyfajta alfahím beütése, ami gyakran előjön. Ha hülyeséget írtam, akkor javíts ki légyszi, mert te látod át a történetet teljesen. :) Várom a folytatást! Pussz Sugi