|
Témaindító hozzászólás
|
2007.05.04. 21:00 - |
Na, igazán szép tőled, hogy nyitottad ezt a topicot....bár úgy is addig nyaggattalak volna, amíg kegyelemből vagy le nem szúrsz, vagy meg nem alkotod a szobát! :))
De az, hogy mindenféle vágyak, álmok? na de kérleeeek! :) ilyen eszembe sem jutott... :P |
[Későbbi] [659-640] [639-620] [619-600] [599-580] [579-560] [559-540] [539-520] [519-500] [499-480] [479-460] [459-440] [439-420] [419-400] [399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
A lány szíve kihagyott egy dobbanást, és nem sok kellett neki ahhoz, hogy a lábai felmondják a szolgálatot. Rémült pillantással bámult vőlegényére, és önkéntelenül is hátrálni kezdett.
- Te... hogy... hogy kerülsz ide? - dadogta halálsápadtan. |
Csendes léptek és talár suhogás törte meg az éjszaka csendjét.Egy felhő sem takarta az eget.A hold jól megvilágított egy csuklyás alakot,kinek kapucnijából kilógott egy-két rakoncátlan szőke tincs.Egy fa tövében állt és várt valakire. Egyszer csak cipősarok kopogásra lett figyelmes és ahogy kinézett a fa takarásából,már látta is,hogy Aurora közeledik.
-Jó estét Aurora!-szólt csendesen Deimos Aurora elé állva. |
- Nem lesz mérges az anyukád, ha későn mész haza? - kérdezte gúnyosan Ginny a fiút.
- Felnőtt férfi vagyok! - válaszolt határozottan Falco
- Ahogy érzed, kisherceg! - mosolygott a boszorkány - Pedig ha nem bújik időben ágyba az ember, akkor másnap karikás a szeme.
Falco nem válaszolt semmit a kétértelmű megjegyzésre, csak elmosolyodott. Szürke szeme izzott, és minden pislantásával elraktározta magában a vörös haj csillogását, a kacér testtartás minden vonalát.
- Mit kér, hölgyem? - ment bele a játékba - Mi csillapíthatná szomját?
- Fehérbor - suttogta Ginny, mire Falco odaintette Samet, hogy szolgálja ki őket. Az est hátralevő részében nem esett szó köztük, csak ültek, és iszogattak. Kezük a poháron volt, szájuk a bort vette magához, szemük pedig egymás pillantását. Néha összemosolyogtak, de azt is csak gunyorosan, hogy kitalálták, mire gondolhat a másik. Falconak kiszáradt a torka, amint a nő egyre sűrűbben emelkedő dekoltázsát figyelte. Ginnyt pedig úgy feltüzelte a fiú perzselő pillantása, hogy alig bírt magával. Végül felállt, és elbúcsúzott.
- Késő van már, elmegyek. - nézett szinte komoran - jobban teszed, ha te is hazamész, mielőtt bajba keverednél. - azzal határozott, sebes léptekkel az utcára lépett.
Falco hirtelen fel sem fogta, hogy mi történt. Leroskadt a székbe, és a vele szemben levő üres székre bámult. Pénzt tett ki az asztalra, és mint aki megvilágosodott, vette sietősre a lépteit. Abba az irányba haladt, amelyikbe az előző alkalommal Ginny ment. Néhány pillanat múlva már hallotta is a cipősarkak heves kopogását, majd a sarkon túl már látta a boszorkány karcsú alakjának ringását.
Szinte az eszét vesztette, mert nem akarta, hogy ez a nő most elmenjen. Most nem. Halktalan, gyors mozdulatokkal mögötte termett, és egyszerre szembetalálta magát a villámló tekintettel.
Mindketten nehezen vették a levegőt a sietség, és az izgalom miatt is. Falco felváltva nézett a nő szemébe és szájára. Lépett kettőt, és két karját egy ház falának támasztva, szinte odapréselte Ginnyt.
- Az anyád lehetnék, kölyök! - szólalt meg mély búgással a boszorkány, és tüzes tekintettel nézett az ezüst szemekbe.
- Még szerencse, hogy nem az anyám! - válaszolt rekedt hangon Falco, és száját Ginny tűzpiros ajkaira szorította. |
Ginny beleborzongott az érintésbe, de álta a heves-jeges, ismerős tekintet perzselését, és mindenttudó mosollyal vizslatta az ezüstszőke haj fényét...hm...Malfoy, a javából... és ráadásul pimaszul vakmerő... tetszett a vörös boszorkánynak az a bátorság és határozottság, amivel a fiú az asztalukhoz lépett, tekintve, hogy ezen az estén még a szokotabbnál is többen keresték fel a fogadót. Azonban ezt nem szerette volna mindenáron Falco tudomására hozni, főleg a megszeppent Auróra szemei előtt nem...
- Igen, Fiatalúr, már találkoztunk, és ha jól sejtem Aurórát sem szükséges bemutatnom Önnek. - próbálta oldani a tapintható feszültséget furcsa hármasuk között.
Falco ránézett a falfehérré vált, szemeivel a cipője orrát vizslató lányra. Auróra csak hosszú másodpercek múlva emelte tekintetét a fiúra, és halványan elmosolyodott... legalábbis Falconak úgy tünt.
- Ó, igen valóban volt már szerencsénk egymáshoz. Kedves jövendőbeli sógornőm... - biccentett Falco.
- Megengedik a hölgyek, hogy csatlakozzam a társaságukhoz? - vette elő lehengerlő stílusát az ifjú varázsló. Ginny csak intett egyet helyeslően, majd egy csettintéssel egy fémvázas széket varázsolt a kicsi, kerek asztal mellé.
Auróra hirtelen, mintha darázs csipte volna meg, felpattant és felkapta talárját a karfáról.
- Nekem...nekem most mennem kell... majd még, ha lehet...akkor... - hebegett zavartan hol Falcora, hol Ginnyre pislogva.
- Igen, lehet Auróra, majd még találkozunk és ne aggódj, minden rendben lesz... Kereslek, amint alkalmam lesz rá. Addig is vigyázz magadra! - szólt Ginny.
Auróra sietős léptekkel elillant a Dark Holow-ból. Ginny még látta egy pillanatra a lány egyenes hajának libbenését...
A boszorkány és Falco kettesben maradtak... |
Aurorának nem is kellett sokáig gondolkodnia, hogy mit mondjon, mert hirtelen egy sötét talár lebbent az asztalnál. Aurora zavartan menekült vörös hajfüggönye mögé, de a férfi csak Ginnyre figyelt.
- Szép estét a hölgyeknek! Mintha már találkoztunk volna...khm - csábító vad szürke pillantás, és csibáészes mosoly. Falco megragadta Ginny kézfejét, és a szájához emelve forró csókot lehelt a bársonyos női kézre. Sokáig tartott a kézcsók, hosszabb ideig, mint ahogy engedni lehetett. Falco leheletével súrolta a finom bőrt, s kereste a nő tekintetét, s a testének reakcióit. Bátor tett volt Malfoyként megjelennie itt, de Ginny Weasley-el semmiképpen sem akart más alakjában találkozni. Perzselő tekintettel nézte a szemközt ülő nőt, s szőke tincsei ismét a szemébe hullottak. |
Ginny hosszú, végtelennek tűnő percekig csak beszélt, mesélt, minden apró részletet megosztva a fiatal, tapasztalatlan Aurórával. A lány döbbent csendben hallgatta őt, elfelejtve hogy hol van, és hogy mekkora veszély leselkedik rá, ha valaki meglátja itt üldögélni egy asztalnál az ellenséggel... el sem tudta képzelni, hogyan lehetett ezt az egészet túlélni... megélni...ehhez képes az ő problémája, olyan semmiségnek tünt...
Ginny fújt egy nagyon, és ezzel befejezte a történetét...
-Hát ennyi. Ennyi az én életem... most már tudod. - nézett merően a Carrow lányra, aki meg szólalni sem tudott... mit lehet most mondani...semmit...csak a csönd marad hirtelen... |
Ginny azonnal érezte Aurora idegességét. Figyelte a lány ingerült arckifejezését, és arra gondolt, hogy nehezebb lesz megnyugtatnia a lányt, mint ahogy számított rá...
- Figyelj rám! Sokkal hamarabb rájönnek, hogy nem vagy idevaló, hogyha remegsz, és olyan arccal jösz-mész, mint aki épp most találkozott Voldemortal. Lazíts már az ég szerelmére! - bíztatta Ginny a vizeskék szemeit lesütő lánykát.
- Szóval akkor azt szeretnéd , hogy elmeséljem neked a történetemet? - suttogta a boszorka közelebb hajolva Aurorához, ügyelve arra, hogy még csak véletlenül se jusson el egy szó sem a beszélgetésükből az illetéktelenekhez.
- Jól van, akkor csak figyelj! - szólt Ginny.
Kicsit félve gondolt arra, hogy most a saját akaratából újból át kell élnie a borzalmakat, amiken átment... nehezen vallotta be még önmaga előtt is, hogy soha nem lesz túl Harryn és a lányuk elvesztésén... persze mások előtt tökéletesen játszotta a szerepét... a csábító, tüzes, mindig csacsogó, dögös boszorkát... hogy mi az igazság, hogy mit érez, az már régen nem fontos...
Már akkor elhatározta, hogy ezzel az végletekig kétségbeesett lánnyal őszinte lesz, még akkor is ha belül, a szíve táján fáj, ha beledöglik...
A vörös nő vett egy nagy levegőt, és belekezdett... |
| - Megőrültem, hogy eljöttem... - rázta meg a fejét idegesen Aurora. - Nem kellett volna... Hazudtam... Hazudtam ma Deimosnak. Sosem bocsátja meg, ha rájön... - szorongatta idegesen a szoknyáját. - Az apám szíjjat fog hasítani a hátamból, az anyám pedig sírógörcsöt kap... Megőrültem... - nézett körül a helyiségben, ami számára egyet jelentett a züllöttséggel. |
A vörös boszorkány ugyanannál az asztalnál ült, mint az előző este... a levegő szürke és áporodott volt a helyiségben felhőként gomolygó füstől. Alig lehetett megfigyelni a berendezés árnyalatait... nem mintha a gyorsan részegedő közönséget valaha is érdekelte volna, hogy ízléssel állították-e össze a Dark Holow bútorzatát...
Ginny Weasley egy ismeretlen férfi társaságában iszogatta kedvenc mézborát, és látszólag jól szórakozott partnere idétlen, gyermekded viccein... közben éberen figyelt minden újonnan érkező bűbájost. Figyelte az arcokat, a szemekben megbúvó titkokat...az volt az érzése itt senki sem az akinek látszik, alárcot hord mindenki...álarcot, melytől nehezen szabadulhat az, aki magára ölti... Mikor végre feltünt az ajtóban Auróra Carrow karcsú, légies alakja, megkönnyebülten sóhajtott fel.
- Örülök, hogy találkoztunk. - nyújtotta kezét a vele szemben ülő meglehetősen vonzó fiatal varázslónak.
-Ó, a megtiszteltetés engem ért, Drága Hölgyem. - lehelt apró csókot a férfi Ginny kézfejére.
- Most menjen, hagyjon magamra kérem. - szólt a boszorka egyre idegesebben. Félt, hogy az őt kereső lány elillan ijedtében, ezért minnél hamarabb le akarta rázni a nem kívánatos udvarlót.
- Láthatom még?
- Ha Merlin is úgy akarja! - mosolygott kényszeredetten.
- Őszinte hódolatom, Kedves! - hajolt meg Ginny előtt a férfi, majd kissé támolygó léptekkel a pulthoz botorkált.
Auróra mintha csak erre várt volna, Ginny asztalához sietett, és azonnal leült arra a székre, amire az idősebb nő rámutatott.
- Örülök, hogy itt vagy, Kislány! - köszöntötte Ginny a félénk Carrow lányt. |
| Aurora, ahogy beesteledett, és a szülei lefeküdtek aludni, kiosont a kastélyukból, és elindult a találkozójára. Reszketve húzta össze magán a köpenyét, miután hoppanált birtokuk elől a szórakozóhelyhez. Nem tudta, hogy a hidegtől, vagy a félelemtől, de folyamatosan borsózott a háta. Mikor belépett a mulató ajtaján, tekintetével azonnal Ginny Weasleyt kereste. |
| -Nem,nem...ismered Deimos,majd ...esetleg egyszer..bemutatlak egymásnak...de most leszeretnék feküdni mert...mert...nagyon fáj a fejem-mondta Aurora kiszakítva pillantását Deimoséból és elindult visszafele a kastélyba. |
| - Na és, én is ismerem azt az ismerősöd? Esetleg bemutathatnál neki... - folytatta Deimos. Mindenképpen ki akarta ugratni a nyulat a bokorból. Nem tudta elviselni azt az érzést, hogy a leendő felesége képes a szemeibe hazudni. |
- Ööö...egy ismerősömmel találkozom.-felelte Aurora. Próbálta elfordítani a fejét,de Deimos keze erősen fogta az arcát,íyg kénytelen volt Deimos szemébe nézni.
"-Hm már megint ez az érzés,mért érzem ezt?"-kérdezte magától megszeppenve Aurora,ahogy a szürkés szemekbe nézett. |
| - És, ha szabad tudnom, milyen dolgod van? - érdeklődött Deimos, egyik ujjával Aurora álla alá nyúlt, és megemelte a fejét. Kutakodó pillantását a lány tekintetébe fúrta. Menyasszonya fülig pirulva tűrte a szemkontaktust. |
| -Én...nem hiszem...hogy ráérnék,tudod...nagyon sok..dolgom van.- motyogta szemlesütve Aurora és közben átkozta magát,hogy mért nem talált ki egy jobb indokot. Úgy is ráfog jönni,hogy valamit eltitkoltam előle-dünnyögte magában Aurora. |
Már majdnem összeértek az ajkaik, mikor Aurora magához tért a kábulatból.
- Nem, ne! - szakította ki magát a fiú karjaiból, majd előre sietett. Deimos ment utána csendesen, majd pár perc múlva újra megszólalt.
- Nem válaszoltál a kérdésemre... Ráérsz ma este? |
-Értem,akkor rokon lelkek vagyunk,mert én is szeretek könyveket olvasni.-mosolygott a kezei között tartott törékeny virágszálra.
-Van valami programod ma estére?- kérdezte halkan Deimos. Aurora a kérdést meghallva felkapta a fejét és belenézett a szürkés szempárba.Most először érezte,hogy furcsán megrándul a gyomra,ahogy azokba a gyönyörű szemekbe néz. Már csak arra eszmélt fel,hogy Deimos arca lassan közeledik az övéhez. |
- Én... egy festészetről szóló könyvet olvastam... - hazudta Aurora, és abban a pillanatban fülig pirult. - Egyébként, bármit elolvasok, ami jó... - harapta be az ajkait. Mikor idegességében megbotlott egy kavicsban, felsikkantott. Deimos az utolsó pillanatban kapott utána, és a karjaiba zárta. |
| -Hm...az jó! És mit olvastál?-kérdezte halkan Deimos-Tényleg milyen könyveket szeretsz olvasni? |
| - Én... én csak olvasgattam... itthon... a szobámban... - motyogta zavartan a lány, és idegesen tördelte a kezét. Mikor rádöbbent, hogy mit csinál, gyorsan összefonta maga előtt a karjait. Sosem tudott jól hazudni, és ezt ő maga is tudta, ennek következtében pedig még furcsábban viselkedett. |
[Későbbi] [659-640] [639-620] [619-600] [599-580] [579-560] [559-540] [539-520] [519-500] [499-480] [479-460] [459-440] [439-420] [419-400] [399-380] [379-360] [359-340] [339-320] [319-300] [299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
