|
Témaindító hozzászólás
|
2007.03.27. 20:42 - |
| Voldemort/Bella története... |
[9-1]
Megmondom az igazat, nem gondoltam, hogy el fogom olvasni a Voldermort és Bellatrix kapcsolatáról írt történetet. Tudom, hogy megígértem, de csak én tudtam igazán, hogy mennyire hamis ígéret volt.
Rettegtem tőle. Féltem a mondandójától és féltem magamtól is. Az első néhány rész alatt és után olyan intenzitással tört rám a szenvedés, hogy abba kellett hagynom. Nem akartam rosszat magamnak. Nagyon erős tükör volt előttem. Egy tükör, ami minduntalan emlékeztet saját gyarlóságaimra. Nem akartam szembesülni velük. Itt nem. Azért menekültem ebbe a világba, mert itt én is az lehetek, aki akarok. Nem pedig az, akivé váltam.
Aki már szeretett igazán, vágyakozott teljes lelkével, és aki alázta már meg magát „áhitatból” és odaadásból, és ezek után sem kapott érte megbecsülést, annak kínszenvedés ezt olvasni.
De tegnap elszántam magam. Lezárulni látszik életem azon része, ami olyan határozottan hasítja belém az emlékeit olvasás közben.
Bella maga a fekete tűz, Voldemort pedig az olaj, ami táplálja. Olaj nélkül nem lenne tűz, tűz nélkül nem lángolhatna az olaj.
Bellatrix már-már vallásos fanatizmussal veti istene elé magát, hogy méltóképpen fejezhesse ki csodálatát hite és ura iránt. Csodálatos és egyben szörnyű is. Csodálatos, hogy miként történhet meg az, hogy egy öntudattal és szabad gondolatvilággal megáldott lény ilyen mértékben valaki vagy valami más hatása alá tud kerülni. Létezhet valami, ami elég jó vagy elég sötét ahhoz, hogy példaértékkel szolgáljon mások előtt. Félelmetes dolog a csodálat.
Mekkora hatalom és erő kell ahhoz, hogy ez valakiben összpontosuljon, és úgy sugározza mások felé, hogy meg tudja őket váltani. Mint a lepkék a nyári éjszakákon, úgy bódulnak el az emberek is a szuggesszív egyéniségektől. Milyen öntudat és bizonyosság kell ahhoz, hogy az emberek élére álljon valaki és fennen hirdesse hitét. Vagy mekkora őrültség.
Önfeláldozás. Milyen utat jár be az, aki a legerőszakosabb érzés, az élni-akarás ellen tud fellépni. Maga ellen. Az élete ellen. Mit érezhet az, aki a saját létét alantasabbnak tekinti, mint egy eszmét vagy a megtestesítőjét. Szintén bámulatra méltó, de egyben elborzasztó dolog. Mennyien haltak meg már a világtörténelem során vagy az istenük vagy a vezetőjükbe vetett hitük miatt. És mégis. Mintha az embert csak ez éltetné. Hogy élhessen valamiért vagy valakiért.
Bellát Voldemort és az eszme éltette. Úgy zubogott a Nagyúr minden szava az ereiben, mint a legtisztább hegyi források. Nem volt fertőzve kétségekkel vagy aggályokkal. Nem szennyezte bizalmatlanság vagy hitetlenség. Voldemortnak pedig pontosan erre volt szüksége, hogy lássa, van legalább még egy valaki, aki az ő agyával gondolkodik, szívével érez. Szimbiózisban éltek és léteztek még akkor is, amikor szinte maga a lét választotta el őket egymástól. A Mester és a Tanítvány. A király és a szerető. A vezető és a legjobb katonája.
A leghűségesebb halálfaló minden gondolata egy új világot tárt fel előttem. Egy perspektívát, ahol nincs jó vagy rossz, csak az eszmének megfelelő vagy annak ellentmondó dolog. Ebből a szempontból már nem olyan egyszerű rámondani valakire, hogy gonosz. Az ő álláspontjuk is érthető. Miért engedjenek olyanokat a világukba, akik rendeltetésszerűen nem oda születtek? Voldemort örök aggálya a Mardekár vér és az Arany vérrel kapcsolatban. Ő maga is félvér. Vezethet-e hadakat a saját vére ellen? Igen. Mert az ő vére a meggyőződéséből eredt. A hatalomból amit születésétől fogva birtokolt. Ami előtt meghajolt több generáció és varázslók rendszerei dőltek dugába tőle.
Le lehet e írni azt a fájdalmat, amit egy követő érezhet, ha megszűnni tűnik életének értelme? Fel lehet e fogni ha egy nő elveszíti élete szerelmét. Túl lehet e élni azt a keserű beletörődést, hogy nem tehetsz meg mindent a jövő biztosítása végett. Egy szabadon szárnyaló és mindig aktív léleknek nagyobb gyötrelem nincs is, ha kétségek közt hánykolódik az őrület szélén hosszú évekig. Le kell küzdenie magát, a fizikai lét minden gyötrelmét, és abba az egy dologba kapaszkodva élni, ami a legfontosabb számára. A sivárság és a változatlanság után meg lehet e érni őrület nélkül azt, hogy szinte feltámadásról értesülsz. Ott kúszik az ereidben, a karodon hullámzik. Annyi év possadás után kibírja e az agy ezt az extázist?
Érzékletesség és átadás. Ez az, amit én mindig is célomnak tekintettem, és amit a legfontosabbnak tekintek az élet minden területén. Ez a történet nekem átadott. Fájdalmat, szenvedést, elhivatottságot. Örömöt, ami már a betegesség határát súrolja. Teljességet, amit valaki csak a szolgálatban érhet el. Nem fogok irodalmi szakszavakkal teletűzdelt elemzést írni. Nem is tudnék. Messze elkerültem én már a középiskolás tudásomtól, amivel megfelelően leírhatnám a fordulatokat és minden egyebet. Ezt nem tehetem, mert nem az én asztalom. Nem értek hozzá.
De amit biztosan el tudok mondani, az a véleményem. Lehettek/Lehetsz rám dühös néha azért amiket mondok. Tarthattok a benyomásaimtól vagy attól, ahogy azt prezentálom. Nem tagadom. De túl sok minden bukott már meg körülöttem amiatt, hogy nem voltak az emberek őszinték. Tudom, én sokszor már a durvaságba csapok át. De nem tudok nem indulatos lenni.
Bella kiszabadítása és fogadtatása ezek miatt is volt rám nagy hatással. A tisztelet és a megbecsülés ami Voldemortból áradt erős volt, de nem túlzó. Az a szükséglet ami egymás felé taszította őket legyőzte a fizikai létezés hullámvölgyeit is. A kitaszítottság, amivel magukat a perifériára sodorták az azkabani menekültek érthető és szükséges volt. Hogy lehetne számukra hitetlenek közé visszailleszkedni? Csak megmaradtak egymásnak és Voldemortnak. Megmaradt a kártyázás, az odaadás és a csoportterápia- jellegű beszélgetések.
Megint a kételyek. Mindig azok gyötrik az uralkodókat. Megmarad e a birodalom amit felépített, vagy amint rá kerül a koporsófedél, úgy hull hamvaiba élete munkája is. Ha már az ember maga nem lehet halhatatlan, elérheti e azt életműve által? Mert mondhat bárki bármit a negatív eredmény is eredmény. Minden csak nézőpont kérdése.
Az életet és az élet értelmét keresni, majd megtalálni. Ezt azután egyszerre elveszteni, és ezt méltósággal viselni. Ez a legnagyobb kihívás ami ember előtt állhat. Alkotni valamit, ami maradandó, ami másokban él tovább. Ami alapján gondolatokat ébresztünk és építünk. Lelkeket, életeket és gondolatvilágot. Amivel szélesítünk és kikövezünk. Amivel felnyitjuk egymás szemét a szépre és a jóra, vagy a rosszra és a sötétre. De a szép nem feltétlen jó, és a sötét nem feltétlenül gonosz. De a veszteség mindenhogyan veszteség. Ezt éreztem az utolsó fejezet végeztével. Elvesztettem az egyoldalúságomat végérvényesen. Elhagytam az előítéleteket már valahol félúton. Csak a veszteség maradt. A veszteség, amit egy lány keltett életre és töltött meg értelemmel. Aki leírta a kételyeit és a kérdéseit. Most bennem élnek tovább ezek a kérdések újabbakat és újabbakat szülve Voldemorttal és Bellával együtt. Megköszönhető dolog ez?
Mortisha!
Először is. Sejtettem, hogy ilyen okok miatt kerülöd nagy ívben a Bella/Voldemort történetemet és tényleg sajnáltam volna ha nem olvasod el, mert én nagyon megszerettem a Méregfogakat. |
Mivel az új fejezetekhez csak a chatbe írtam, és elkezdtünk ott beszélgetni Dragonnal, így bemásolom neked ide, hogy miket szóltam hozzá Méregfogakhoz, mert félő, hogy előbb vagy utóbb kitörlődik onnan, mielőtt elolvashatnád.
"Úristen! Csak két napig nem vagyok, és hirtelen az új fejezetek száma úgy megnő, hogy csak nézek. :D :D :D
És látom, vége van a Méregfogaknak... Hüpp hüpp... De szerencsére már vanaz új regénykéből is! :D :D :D
Olvasooom!"
"A 25. fejezetben naaaagyon tetszett Draco és Bella párbeszéde, és az is klassz volt, hogy végre más szemével is láthattuk Bellát. :D :D :D"
"Jahj, a 26. fejezet olyan szép. A meghatódottságtól könnyesek a szemeim. Annyira értem Bella félelmeit és fájdalmát, hogy minden megváltozott, hogy megöregedtek. Tényleg gyönyörű lett ebben a fejezetben a gondolati rész. Nagyon tetszett! ;)"
"Hűha, Szóval Rabastan Bella szeretője volt? Ez eddig eszembe sem
jutott, de tetszik! Mármint, hogy így tényleg még szorosabb kötelék van négyük (Bella, Voldemort, Rodolphus és Rabastan) között. :D"
"És újra visszatért az eszme kérdése? Aranyvér, vagy Mardekár vér? Hatalom vagy eszme? Nagyon érdekes kérdések ezek, és talán sosem lehet őket megválaszolni... Szeretem, mikor erről filozofálgatsz, mert
minden alkalommal új gondolatokat is felfedezhetek. ;)"
"A 29. fejezetben igazán érdekes volt Bella és Voldemort elmélkedése és a kristály metafora. Tetszik az is, mikor nem elmélkedő leírások vannak, hanem elmélkedő párbeszédek. Mindkét formában nagyon élvezetesek ezek a kérdések. :D"
"Az utolsó fejezet gyönyörű volt. Katartikus, szomorú, filozofikus és
gyönyörű! Már megint bőgök miattad! Jahj!"
"Azt hiszem, most kell egy kis idő, amíg megnyugszom, mert a lelkem most nagyon háborog. De mindjárt megpróbálom olvasni az új regényt, csak egy kis idő kell..."
Hű, jó sokat írtam a chatrészbe. :D
|
Húúú, most olvastam végig, és az utsó fejezetet végigbőgtem. Annyira szomorú és egyben szép volt. Köszönöm nagyon, hogy elolvashattam ezt a történetet, mert végre ez megmutatta, hogy Voldemortnak is lehetnek (és valószínüleg vannak is) érzelmei, és a halálfalók sem csak ostoba gyilkológépek (nem mind). Nagyon-nagyon köszönöm :) Stiga
Kedves Stiga!
Én köszönöm, hogy elolvastad a történetet. Igen a varázsvilág sem egyszerű. Még Voldemortnak is lehetnek érzelmei. Meggyőződésem, hogy neki különösen intenzívek az érzelmei. a Félelme a haláltól...a fájdalom, hogy az apja eldobta magától...és nem is érdekelte...megkeseredett ember lehetett és érthető, hogy ilyen gyűlölködővé vált. De nem igényli-e egy ilyen ember jobban a szeretetet mint bárki más? Bella éppen ezt adta meg neki. Csodálta, imádta, és úgy nézett rá, mint senki a világon...összeillő párost alkotnak, a maguk módján. És a halálfalóknak is megvan a maguk értékrendszere, emberi értékek hűség, alázat, meghajlás, büszkeség, gerincesség...ez is értékes egy emberben, még akkor is, ha nem a jó oldalon teszik ezt...ezért akartam bemutatni a halálfalókat Bella szemszögéből, aki a sötét oldal leghívebb és legtisztább értékű asszonya, ezen értékek alapján.
callie |
Szóval, amióta csak Bella kiszabadult az Azkabanból, arra vártam, hogy meglássa végre magát. Mert hát, mi olvasók és a környezete tudtuk, hogy hogyan is néz ki, de tudtam, hogy milyen sokkoló lehet egy gyönyörű fiatal nőből hirtelen olyanná válni, mint Bella. Mert hogy neki ez, bár évek teltek el, mégis csak hirtelen volt. Ő valószínűleg mindig a régi énjével azonosította magát, és mikor meglátta, mi lett belőle, hát az tényleg felérhetett egy villámcsapással. És ezt iszonyatosan jól megragadtad. Pontosan úgy viselkedett Bellatrix a tükrös jelenetben, ahogyan én azt a fejemben előtte már oly sokszor lejátszottam. Mintha csak a gondolataimból szedted volna ki ezt a részt. És az a jó az írásaidban, hogy mindig megtalálod a leghatásosabb szavakat, kifejezéseket, mondatokat. Egyszerűen annyira expresszíven fogalmazod meg az érzéseket, gondolatokat, hogy azt az olvasó is teljesen átéli. Csodálatos fejezet volt. :)
És a mostani is nagyon-nagyon jó lett. Pszichológiai szempontból teljesen hiteles az, ahogy leírod, milyen, amikor egy ember sokáig él bezárva, és aztán hirtelen megint kikerül a való világba. Megdöbbentő, hogy mennyire látod és érzed, hogy mit kell gondolnia, éreznie, tennie a szereplőidnek ahhoz, hogy életszerűek, valósághűek legyenek. Csodálatos író vagy! Imádlak téged és a regényeidet is, és nem tudnám elképzelni, hogy ne olvashassak tőled. Remélem, hogy még sok-sok szép, szomorú, megható, sötét, perverz, családi, politikai, szerelmes, szenvedélyes fejezetet olvashatok tőled. :)
Drága Blissem!
Bella történetében a legfontosabb esemény, és a történet csúcspontja mindenképpen a fogságba esése, a börtönévek és a kiszabadulása és a börtön okozta változások. Legalábbis én mindig is úgy tekintettem erre a történetre, hogy ezek a legdominánsabb részek Bella életében. Hiszen csaknem 15 évet él elzártan a külvilágtól Voldemort iránti hűsége miatt. És ez a hűség neki mindennél fontosabb. AZt próbáltam érzékeltetni, hogy Bellát maga Voldemort és a börtönévek teszik igazán Bellává. Nem visszafejlődés a börtön vállalása, hanem előrelépés az ő személyiségfejlődésében... tehát mindaz ami ezekkel az évekkel együtt jár teszi Bellát szilárd jellemmé, holott már eddig is közel járt hozzá, de a letartóztatása teszi véglegesen azzá. EZért lettek ezek a legerősebben kifejtve, s kapnak nagy hangsúlyt a történetben, mert én ezt akartam kidomborítani és érzékeltetni. Mert ez Bella.És a legszilárdabb legerősebb és legtisztább eszme és jellem az egész történetben az egész varázsvilágban ő. Aki nem ingadozik egy pillanatra sem az eszmében, aki vakon hisz benne és bármit feláldoz érte...csodálatos nő, és egyedi a szemléletmódja. Engem ez fogott meg Bellában és ezért írom ezt a történetet...
Igyekszem elsősorban testi és lelki üggyé tenni Bella életét és történetét, ezért is döntöttem a napló forma mellett, mert így talán jobban látjuk a saját gondolatait a saját küzdéseit... és örülök, ha valósághűnek történik az amit írok, mert még mindig ez a legfontosabb számomra.
Remélem egyszer talán értékesebbet is olvashatsz tőlem, mint ficeket...Köszönöm a kritikát! callie |
Elolvastam... Most nem a gépem miatt voltam lassú, vagy mert megzavartak, hanem mert a szüntelenül potyogó könnyeim miatt alig láttam a betűket... Annyira gyönyörű volt ez a fejezet, hogy azt nem lehet szavakkal kifejezni...
Bella várakozása az elején, a kezdeti örömöt felváltó fásultság, aztán a remény utolsó lobbanásakor besikló Nagini, aki újra fellobogtatja a remény tüzét annyira jól szemléltette, hogy mit is érezhet egy fogoly, mikor a szabadulás reménye felmerül benne... Mikor Nagini megjelent, akkor indultak meg először a könnyeim, mert szinte éreztem, hogy Bellának ez mennyit jelenthet. Hogy mit érezhet... Voldemort jelet küldött neki. Nem felejtette el, és elmegy érte (ha nem is személyesen) hamarosan. Ez egy rab számára olyan érzés lehet, ami leírhatatlan... Az én szívem biztosan kiugrott volna a helyéből tehetetlen várakozásomban, és mert tudom, hogy hamarosan viszontlátom Voldemortot, és tudom, hogy Bella is így érzett.
Aztán az, hogy Bella nem ismeri fel a saját férjét sem... Ezzel nagyon jól érzékeltetted, hogy ő maga is hogy nézhet ki... Mert persze leírtad ténylegesen is, hogy sovány, koszos, büdös stb., de ezzel valahogy mégis kifejezted, hogy rosszabb állapotban vannak, mint azt bárki el tudja képzelni.
A sorfal pedig... Bőgtem, zokogtam olvasás közben. Bella számára ez olyan fantasztikus érzés lehetett. Istenem, már csak elképzelem ezt az érzést, és attól potyognak a könnyeim. Ahogy leírtad magát a látványt, és aztán azt, hogy Bella mit érez, miközben látja ezt a tisztelet adást egyszerűen gyönyörű volt.
És a katarzis... Voldemort és Bella. Ilyen az igazi szerelem, hűség és csodálat! És ez nem csak Bella részéről mutatkozik most meg, hanem Voldemort részéről is. Szinte láttam, ahogy egymás előtt állnak, és az egyetlen, ami számított az az összekapcsolódó tekintetük volt. Semmi sem volt ennél lényegesebb. Nem számított, hogy hogyan néznek ki, mennyit változtak az évek kínszenvedései során, nem számít semmi, csak hogy még mindig ugyanúgy néznek egymásra. Ugyanazzal a tűzzel, szenvedéllyel és szeretettel. Végigzokogtam az egész jelenetet. Az ölelést, Bella nevének suttogását, ahogy Voldemort a karján vezeti ki, maga mellett, egyenlőként önmagával. És amit a lótuszról mondott a végén Voldemort, és az utána lévő gondolati rész, méltó befejezése volt ennek a csodálatos, gyönyörű, szívszorító, könnypotyogtató fejezetnek.
Kedves Bliss!
Látom, csak akkor kapok az inspiráló tükrös fejezetre kritikát, ha ide is válaszolok...Nem tudom jobban megfogalmazni, de tényleg úgy érzem, hogy én pengettem a húrokat, de a rezgés a te lelkedben szólalt meg. Pontosan az a dallam cseng vissza, amit le akartam játszani itt ezzel a fejezettel. Az, amit éreztetni akartam, amit ki akartam fejezni. Hogy igen a sötétségben is lehet fény. Hogy itt is lehet elismerést kapni, Hogy a hűségért is jár jutalom egy olyan birodalomban, ahol az önszántunkből adott hűség a legfontosabb. Bella és Voldemrot kapcsolata is ilyen. a Hűség, a hatalom, az önfeladás és uralkodás, a szerelem és a szenvedés együttesen...mégis ketten együtt egy olyan egyedi párost alkotnak a sötét szerelem királyi párosa ők ketten...valahol itt bújnak ezen a sorok között...s azon vagyok, hogy ezt érzékeltessem ,ha nem is a legtökéletesebb szöveggel és szavakkal és megfogalmazással...de ezt szeretném éreztetni. Bella az egyetlen nő az egész varázsvilágban, aki a mindent elsöprő küzdő harcias, kegyetlen és fanatikus szerelmet testesíti meg, mert hsizem, hogy Voldemort ezt érdemli és Voldemortot csak így lehet szeretni...szerelemmel szeretni...ilyen szerelemmel szeretni...
callie |
Hát, akkor mint mindig, leírom, hogy mitől is jó ez a regényed... (Nem olvastam el az előttem szólókat, mert nem akartam, hogy a mondataik befolyással legyenek arra, amit én írok, de majd utána megnézem, hogy látják ők a Méregfogak marását.)
Szóval, amitől jó ez a regény:
1.) Új stílus: Ennek a regénynek a stílusa, a felépítése, a műfaja és a hangvétele teljesen más, mint a többi regényé. Olyan, mintha egy naplót olvashatnánk, Bella naplóját, ami azért tetszik nagyon, mert imádok belelátni a szereplők fejébe, a gondolataikba, és Bella feje amúgy is tele van érdekes és izgalmas dolgokkal, amiket élmény megismerni. :)
2.) Új fajta szerelem: Voldemort és Bella szerelme egy egészen új fajta szemszögből mutatja be egy férfi és egy nő kapcsolatát. Érdekes látni, hogy egy nő hogy rendeli önként magát a férfi uralma alá, és ezáltal hogyan lesz mégis szinte egyenrangú vele. Az írásodból annyira át lehet érezni, hogy Bella mennyire és milyen módon kötődik Voldemorthoz, hogy az olvasó maga is szerelmes lesz a Nagyúrba, és a fanatikus rajongás átragad rá teljesen. :) (Jelentem, én is belezúgtam Voldemort Nagyúrba. :) )
3.) Feltétlen odaadás: Az a mód, ahogy a halálfalók, és főleg Bella kötődik a vezetőjéhez, olyan hatásosan és akkora érzelmi intenzitással van kifejtve, hogy az ember legszívesebben azonnal behódolna a Nagyúrnak. Az a spirituális kötődés, tisztelet, az, ahogy felnéznek rá, ahogy félnek tőle, de egyben istenítik is, egyszerűen magával ragadó. Csodálatos érzés lehet, úgy kiteljesedni, hogy közben mindent feladsz egyetlen emberért és egy eszméért.
4.) Voldemort arcai: Voldemortot általában vezetőként láthattuk eddig, és csak nagyon ritkán mutatta meg emberi arcát is, de most végre láthatjuk, hogy amellett, hogy ő a világ legnagyobb fekete mágusa, ember és férfi is. Bella egy olyan oldalát hozza elő belőle, amit eddig még úgy vélem senki más nem ismerhetett meg. És hála Callie-nak, mi is megismerhetjük ezt a rejtett oldalt. :)
5.) Regulus története: Mindig is kíváncsi voltam Regulusra, de soha senki nem írt még arról, hogy ki lehetett, és mi történhetett vele. És te annyira jól beleillesztetted a történetedbe, hogy 100%-ig lehetne akár az eredeti regények része is.
6.) A szexualitás új fajta bemutatása: Bella és Voldemort szexualitása sokkal perverzebb úgymond, mint az eddigi történetek során a párok szerelmi élete... Ez pedig az én perverz kis lelkecskémnek nagyon jól esik. :)))
Egyelőre ennyi jutott eszembe, de majd még kiegészítem azzal a sok jó dologgal, amiket még kifelejtettem. :) Csak még annyi, hogy sok-sok részt szeretnék olvasni ebből a reényből is, mert nagyon élvezem minden egyes szavát. Imádok elmélkedni rajta, és imádom átérezni Bella érzéseit. :)))
Kedves Bliss!
Köszönöm szépen a kritikádat, és hát mit is válaszoljak.:)) Amikor felvetődött bennem a Bella történet, akkor már tudtam, hogy szükségesek lesznek naplórészletek, mert máshogy ne mtudom jól közvetíteni az ő érzelmeit és gondolatait. Ezért szakítottam a korábbi történetmeséléssel és úgy tekintettem a történetre, mint Bella emlékiratára. Emlékirat, mert a múltban fontos eseményeket tárja fel, egészen közelről. Égető kérdéseket, amelyek eddig nem voltak kifejtve. Tehát Voldemort hatalomra jutása, a beavatás élménye, a horcruxok elkészítése a titokzatos RAB...és amikr még most fognak következni, de ezeket most nme írom le mert akkor rájönnél mi a folytatás. Bár aki figyelmesen olvassa az sejti mik lesznek a következő mozzanatok, mert Bella az idő távlatából ír, az írás pillanatában már a teljes történelmi események tudatában ír, tehát mindig előreutal a következőkre...sejteti, hogy mi hogyan alakul...az igazán szomorú részek azonban csak most következnek. Az eddigi fejezetek az öröm évei voltak. A többi...hát ismerjük azért Bella sorsát nem kell leírnom, mi fog vele történni...én csak azt tolmácsolom, hogy vajon ő mit érezhetett és hogyan élte meg ezeket...most jönnek a történet legjobb részei legalábbis nagyon remélem, mert Bella megérdemelné, hogy ezeket a fejezeteket tényelg szépen írjam meg, tehát most minden energiámmal azon leszek, hogy úgy írjam meg a maga valóságában....remélem sikerül...majd írd meg, hogy te hogy látod...sikerült-e...
callie |
Kedves Callie!
Hihetetlen vagy, de komolyan! ÁÁÁ.. nem is tudom, hogyan írjam le a gondolataimat... Végre egyedül vagyok az irodában, és egy picit garázdálkodhatok az írásaid között... csak le ne bukjak!
Elgondolkoztattál, mint mindig, akárhányszor csak a soraidat olvasom. Mit jelent az alázat, mit jelentenek az elvek, mi az amihez hűséggel kötődünk? A szerelem alázat, függőség, önmagunk átalakulása a másikba vagy formálódás a másikhoz? Vagy talán szabadság, saját énünk kiteljesedése? Az egyéntől függ, hogy ki melyik utat választja, de a vége mindig ugyanaz? Mi a jóság és mi a gonoszság? Ki dönti ezt el? Mitől válik valaki romlottá? Ki lesz bűnös és miért már születése pillanatában? Fekete vagy fehér és nincsennek árnyalatok? Van valami ami tökéletes ezen a földön? Ki az vagy mi az ami miatt bármire képes lennék. ( Én a testvéreimért, azt hiszem) Mit és kit követsz az életed során?
Bella úgy lesz szabad és önmaga, hogy Voldemortől válik függővé... így lesz az igazi Bella. Nagyon érdekes elgondolás.
Nem tudom a válaszokat Callie. Úgy hiszem nincsennek is örök, és minden helyzetre alkalmazható igazságok.
Félek a függőségtől, attól hogy valaki más akarata uralkodjon felettem. Ez sajnos a szerelemi életemre is igaz. Ezért is vagyok egyedül hoszú évek óta, mert azt keresem aki szabaddá tesz, aki kiteljesít, nem pedig azt akinek játszanom kell a "NŐT". Nem fogadom el sohasem, azokat a korlátokat, amiket nem tartok észszerűnek. Itt van például a vallás - hiszek egy felettünk álló erőben, a szeretet varázsában és mindenhatóságában, egy rendezőelvben, ami szerint működik a világ, de nem igazán tudok mit kezdeni a Katolikus Egyház hatalmával, bigottságával, elavult értelmetlen, természetellenes gátjaival. Lázadok, ha kell, de mindig akkkor, ha igaznak vélem azt ami miatt fellépek, ami mellett kiállok. Ok nélkül soha! Végtelenül hűséges vagyok, azokhoz akiket szeretek és kitartó a barátságban, szerelemben.
Két apró dolog jutott még eszembe és bár tudom, hogy amit itt most leírtam nem kapcsolódik szorosan a művedhez és egy kicsit el távolodtam a konkrét történettől, de valamiért úgy érzem, hogy le kell jegyeznem. Az egyik egy dalszöveg részlete - Elisabeth c, musicalből - engedd, hogy éljek, szabadon, mint a lélek, mert így vagyok csak Én!
A másik a boszorkány vallás alapszabálya, legfontosabb törvénye - Bármit megtehetsz, ha nem ártasz másoknak.
Hát röviden ennyi! Türelmetlenül várom a további részeket!
Puszil,és marad őszinte, igazi griffendéles hódolattal,
Csacska boszi
Kedves Saci!
Valóban ehhez hasonló kérdéseket boncolgat a téma. Bella története, és remélem ez a hosszas gondolatiság végigkísári az ő életútját. Én magam nem hiszem, hogy tudnám ezt érezni, pontosítok, még nem találkoztam olyan személlyel aki iránt ezt érezném, de el tudom képzelni, hogy ha találkoznák egy Voldemorthoz hasonló egyénnel akkor érezném ezt. Önmagunk iránti kérdések is ezek. Hogy mi a hűség? Meddig korlátoz, és meddig szabadít fel? Mi a szabadság? Az ha megállunk a piros lámpánál, vagy az ha nem? Bella akkor teljesedik ki, amikor Voldemort vonzásába kerül. Szerintem az egyik legkülönlegesebb és sötét szerelem ez. Feladni mindent egyetlen személyért, és egyetlen eszméért. Mivel Voldemort testesíti meg az eszmét igazán a kettő összeolvad. Bellában is. ÉS az eszméjükért, a hitükért sokan képesek vltak feláldozni az életüket is. Bella is ezt teszi, és tenné.
Vallási kérdésekbe inkább itt most nem megyek bele...még a végén bezárják az oldalt:)))
A boszorkány kérdéskör nekem egyenlő a fekete és fehér mágia kérdéskörével...és a különbséget leírtam a smaragdkövek ezen fejezetében...Természetesen csodás dolog a fehér mágia és tiszta dolog is, de a béke is gyönyörű dolog mégis fegyvereket gyártanak...
Puszi!
callie |
ezeket a sorokat muszáj megörökítenem, mert ennél jobban talán nem tudom elmondani a véleményem...mert ez az első benyomás hatalma..
ez annyira mély, és
annyira
tiszta...romlottságá
ban a legtisztább
amit olvastam, a
tiszta fekete, és
mégis
csillogó...szinte
irigylésre
méltó...így szeretni
valakit, így imádni,
követni és
szolgálni..szinte
csodás..mintha a
hitvallása lenne..és
az is
mert nekem ne mondja
senki, hogy csak az
lehet magasztos, ami
jó..ez maga a
feltétel nélküliség,
az áhitat, annak a
felismerése, hogy
IGEN, van valaki,
akit érdemes
követni..akit
lehet..valami
hihetetlen élvezet
abban, ha
irányítanak...
Mit
szépítsem,
elaléltam...rámnyomt
ad ma estére a
bélyeged
Callie..szinte ég a
sötét jegy a
karomon..izzik a
bőröm, lángol a
testem és forr a
vérem, mégis nyugodt
vagyok..egyszerre tüzelt fel a
gondolat, és
kioltott a
bizonyosság
..kész
vagyok.
Szóval Callie engem megfogtál!
Köszönöm Mortisha!
Pontosan azt fogalmaztad meg, amit éreztetni akartam, amit ki akartam fejezni és most kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy sikerült benned megpengetnem ezt az érzést, amit én is érzek, azt a gondolatot ami megalkotja az egységet az együtt gondolkodás és hullámzás örömét megosztani veled. Igen Bella minden mondata és minden tette ezt akarja majd sugallni és nagyon remélem, hogy sikerül is megfogalmaznom és megalkotnom, úgy ahogy azt elemi erőként érezni kell. Az alázat nagyszerűségét és csodáját, azt, hogy érdemes vkiért feladnunk önmagunkat, és alávetni magunkat az akaratának, az irányításának.
callie |
| Voldemort/Bella története... |
[9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
