|
Témaindító hozzászólás
|
2007.08.06. 10:06 - |
Ez a történet három nővérről szól. Falco és Mortisha három ikerlányáról, akik lassan elkezdik iskolás éveiket a Roxfortban.
A következő játék három főszereplője: Kendra, Zeleina és Roycee Malfoy-ról.
|
[447-428] [427-408] [407-388] [387-368] [367-348] [347-328] [327-308] [307-288] [287-268] [267-248] [247-228] [227-208] [207-188] [187-168] [167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
- Emlékezz csak, mit mondott anya és apa! - nézett rá Zeleina - Ne keveredjünk bajba. Nem kell, hogy vitázzunk bármin is. Mi tudjuk, mi történt, és kész. - lépett be a tanterembe, amikor Hermione feltárta előttük az ajtót.
Az asztalokon levő kis tálcákon már mindenhol giliszták tekergőztek.
- Remélem, nem megenni kell- fintorgott Kendra. |
A három Malfoy lány semforgatva és morogva hallgatták az geyre színesebb és változatosabbnak tűnő meséket az elrablásukról és annak okáról.
-Ne is figyelj rájuk.- súgta Zeleina nővérének, amikor az átváltoztatástan osztályterem előtt várakoztak.
-Már hogyne mérgesítsem fel magam. - dühöngött Kendra. - Ezek tényleg azt hiszik, hogy a minisztérium ilyen jól képzett. Könyörgöm. - nézett villogó szemekkel a sutyorgó diákcsoport felé. |
| A hétfő ugyanúgy telt, mint az összes többi. Azzal a kivétellel, hogy a hétvége eseményeitől volt zajos az összes folyosó és klubhelység. A diákok szinte itták a csodás megmenekülés történetét, ami olyan feltételezésekre adott okot, hogy hamarosan tündérmesébe illő kibékülés és összefogás következik be, ami elhozza utópiát a varázslótársadalomnak. |
Hosszan néztek a lányok után majd egy nehézkes sóhajjal hoppanáltak Roxmorts-ból.
Az iskolába érve a tanár a Nagyterembe vezette őket, majd ki-ki a sját asztalához leülve neki fogott az ebédnek. |
- Nagyon vigyázzatok magatokra, és bármi van, írjatok! - mondta Mortisha, és búcsúzóul mindhárom kislánynak nyomott egy-egy puszit.
- Ha baj van, ne akarjatok hősködni, még az sem, akinek ez lenne a dolga - kacsintott Falco Roycee-ra - Kérjetek segítséget. Ott van Perselus, és a házvezetők. Tudnak a dologról, hiszen Hermione unokái is áldozatul eshettek volna. Vigyázzatok! Tanuljatok! - engedte útjukra a lányokat a szárnyas vadkanokkal övezett kapunál, ahol már egy kísérőtanár vette át őket. |
| Falcoék kivételesen elsőként léptek be az étkezőbe,majd sorba jöttek a többiek is. Niobe Rose még mindig apja mellett lépkedett és szülei között foglalt helyet. A három ikerlány csendben fogyaszotta el reggelijüket és a gondolataikba merültek. |
Egészen reggeliig a műteremben maradtak, és a család arról beszélt, hogy milyen is volt az életük a lányok születése előtt. Milyen volt az átok, és hogy küzdötték le. A gyerekek már eddig is tisztelettel néztek fel szüleikre, de a most érzett csodálatot nem közelíthette meg.
A tegnapi sokk és kutatás, a veszekedés és a sok bántó szó után végre új nap virrandt, és békében mehettek le az étkezőbe. |
| -Úgy bizony. - lépett a terembe Falco is. Tudta,hogy itt lesz a felesége és átakart jönni megköszönni a képet,amikor is meglátta három lányát és feleségét a fotelokban. Hallotta, hogy miről beszélnek és egy pillanatra ő is fájdalmasan emlékezett vissza azokra az időkre. Elérzékenyülve nézte ahogy három lánya körbe veszik Mortishá-t és ölelgetik egymást. - Sokat küzdöttünk értetek és nem mondanánk le rólatok semmilyen pénzért. |
| - Most már tudod. - simogatta nyugtatóan Kendra hátát, és másik két lányát is magához intette. Két oldalról ők is Mortishához szorították magukat, és nem tudták, hogy gyerekszívük hogy bír majd feldolgozni ennyi fájdalmas titkot. - Tudnotok kell, hogy az, hogy akkor lemondtam a gyermekemről apátokért, nem jelenti azt, hogy bármelyikőnk is ilyet tenne veletek! - nézett sorra a sírós szemekbe. |
| -Én nem tudtam,hogy ezt történt,és nagyon sajnálom, hogy olyanokat vágtam tegnap a fejedhez.-hppögött a kicsi anyja nyakába. |
A nő tudta, hogy most szakadt át igazán a kislányban az a gát, ami feléjük mindig is az értetlenséget okozta. Nem akarta agyonfegyelmezni, fontosabbnak tartotta, hogy magától vonjon le következtetéseket. De arra mindig vigyáztak, hogy a lányoktól soha ne vegyél el a gyerekkort. Mert ez mindenkinek járt. Szorosan ölelte a reszkető kis testet, és csűrű csókokkal látta el a kócos fejet. - Semmi baj, kicsim! - suttogta. |
Kendra potyogó könnyekkel hallgatta anyját. Ő soha sem sírt. Húgai sokszor pityeregtek,ha valami történt velük,vagy ha leszidták őket, de ő soha nem ejtett egy könnycseppet sem. Most már értette miért esett olyan rosszul szüleinek ahogy ő tegnap beszélt.
- Anya. - szólt elfuló hangon Kendra és odaszaladt anyjához. Mortisha ölébe mászott és kis karjait a nő nyaka köré fonta. |
| - Sok hányadtatás után tudtunk összeházasodni apátokkal. - sóhajtott Mortisha, amint újra lefutottak szeme előtt az emlékképek - Amiknek zömét én okoztam. Nem voltam én ilyen engedelmes. Parancsolásra neveltek, hogy a Gringotts-ot vezessem. - ült le a kényelmes fotelba, és intett, hogy lányai is kövessék példáját - A nászútunkon vettünk egy homokórát, hogy siettessük az időt, és gyermekünk szülessen. A vágyunk teljesült is, de a kicsi fejlődésével apátok folyamatosan legyengült. Haldoklott. Ezért én úgy döntöttem, hogy megölöm a bébit, hogy a férjemet megmentsem. Azt hittem, hogy mindkettem belehalunk. - mondta elfúló hangon, de kemény arccal. Nem akart sírni. Emiatt többé nem. - De túléltük, és utána jöttetek ti hárman. Életünk értelmei. |
| Mindhárom lány ijedten nézte a rémisztő képeket. Soha nem láttak még anyjuktól ilyen félelmetes festményeket. Mindig csak vicceset vagy tájképeket festett. |
| - A gyerekverziót mondom, majd később, ha nagyobbak lesztek, elmesélek mindent. - sóhajtott, és a vászontartóhoz lépett. Pöccintett kettőt, és jónéhány további tartó tűnt fel - Ezeket a képeket ti sosem láttátok, mert túl ilyesztőek lehetnek. - húzott ki egy képet a tartóból - Most nem is mutatom meg az összeset, ne is akarjátok megnézni. Majd később. |
- Van valami amiről nem tudtok. - kezdett bele Mortisha ahogy a lányok kiváncsi szemeibe nézett. - Nem szeretünk róla beszélni, mert nem kellemes. De már elég nagyok vagytok ahhoz, hogy megértsétek a dolgokat.
-Anya nem muszáj elmonadni. - vágott bele Kendra anyjára nézve. |
| - Jó reggelt kívánok! - köszönt hatásosan lányaira - Gondolom teljesen véletlenül botlottatok meg pont a műterem előtt, amikor Kendra is itt van. - mulatott magában ezen a nagy összetartáson, ami az ikreket jellemezte. - Elképzelésem szerint mindent hallottatok! - erre csak két kis bólintást kapott válaszul. |
Mortisha szeme hirtelen elhomályosodott és az ablakon át kinézett a lágy hóesésbe. Nem szólalt meg és Kendra sem kérdezett. Túl régi sebeket szakított fel Kendra ezzel az egy mondatával. Olyanokat amiket már úgy ahogy elfelejtett.
Hirtelen csörömpölésre lettek figyelmesek. Mortisha Kendrára nézett,majd az ajtóra pöccintette a pálcáját,ami feltárult. Roycee és Zeleina egymáson feküdtek a földön és az asztalon álló váza darabjait szedegették éppen,amikor kinyílt az ajtó. A lányok megszeppenve néztek anyjukra,majd lehajtott fejjel léptek be a műterembe az invitáló mozdulatra. |
| - Ő csak azt mondta, hogy sokat kell majd dolgoznom a dolgon. - nézett fel egy pillanatra Kendra, és valahogy ismét egy piciny kis huncutság bújkált a szemében. - Azt mondta, hogy nagy árat fizettetek. |
| -Hm...igen.- tette le az ecseteket Mortisha a kezéből és a lánya felé fordult. - Ezt most magadtól mondod, vagy apád tanácsolta ezeket a bűnbánó szavakat? |
[447-428] [427-408] [407-388] [387-368] [367-348] [347-328] [327-308] [307-288] [287-268] [267-248] [247-228] [227-208] [207-188] [187-168] [167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
