|
Témaindító hozzászólás
|
2011.07.17. 20:41 - |
Az út itt ér véget |
[4-1]
Kedves DP-sek!
Nem hittem volna, hogy ilyen hamar elérkezik ez az idő. Amikor lezárul a Harry Potter sorozat. Már nem várhatunk újabb forgatási képeket, vagy híreket, elcsippentett információkat, hogy kinek, milyen lesz a jelmeze, milyennek élte meg egy-egy színész a legizgalmasabb jeleneteket. Hogy várjuk a megjelenési dátumokat, akár gyerekek a karácsonyt. Hogy végigizguljuk a szereplőkkel a történéseket. Sok mindent adott a Harry Potter. Voltak, akik a Harry Potter által szerettek meg olvasni, mások Harry Potter miatt kezdtek el fanfictiont írni. Megérintett fiatalokat, idősebbeket, nem számított a kor, mert összekötötte az embereket a varázslat csodája. Láthattuk Harry Potter útját a varázsvilágban. Két mágus szüntelen küzdelmét és harcát, bepillanthattunk az aranyvérűek világába, hogy milyen lett volna a varázsvilág az ő irányításuk alatt. Szükségszerű bukása volt ez az aranyvérnek. De mégis nagyszerű és emelkedett. Megpróbálták. S ez is értékelendő tett volt. Most hogy az út végére értünk úgy érzem, rajtunk a sor. Már nem Rowlingtól, vagy a Potter-rendezőktől kell várnunk az újat, hanem nekünk, magunknak kell megteremtenünk. Beköszönthet a fanfictionok virágkora. Azok, akik a szívükben továbbra is magukkal viszik és őrzik a Harry Potter-jelenséget, azok biztos, hogy sosem teszik le a pennát, s írnak, mert Potter sosem múlhat el, hiszen itt van velünk, bennünk, örökké újabb és újabb kalandokra várva! Kedves oldallátogatók! Remélem ti is hasonlóan cselekszetek mint én, amint időtök és ihletettségetek engedi írtok, hogy a Potter szereplők ismét kilépjenek a sorok közül, megelevenedjenek és elvarázsoljanak minket. Én mindenképpen itt leszek, és írok. Remélem velem tartotok.
Üdvözlettel és soha nem múló Potter-rajongással: Callie
|
Megértem én, hogy őket is szerepeltetni akarták, de akkor olyan szövegkönyvet kellett volna írni, ami passzol a szereplőkre. Tudom nem könnyű, de a szövegkönyvírónak egy nagy egyes járna a naplóba, mert elcseszte az egész filmet.
Elég kényszermegoldás lett Dracóval Blaiset és Monstrót küldeni a szükség szobájába. Igaz így legalább Blaise is benne volt a buliban, de ezzel elvesztettük Crak mellett Monstrót is. Nem volt egyértelmű a Mardekár kivonulása, Lumpsluck miért maradt a kastélyban? A nagy kastélyrendben, nem tudom Pansynak miért volt ilyen zilált a haja? Legalább a mondatát megkaptuk, meg Pansyt is.
A csata kellős közepén túl sok volt a csók, meg a nagy érzelmi összetalálkozások, utána meg már másról se szólt az egész film csak arról, hogy mennyire összejött Hermione meg Ron. Elég giccses volt éppen Mardekár legféltettebb helyén a Titkok kamrájában megejteni a csókot. Na ott tényleg sírva fakadtam volna szívem szerint. Mert nem elég hogy az egész nevetséges Ron párszaszóbemutatót képesek voltak filmre vinni, holott így is eléggé sántított a dolog a könyvben is, de hogy ezek még ott is találnak egymásra, akár Harry Ginnyre, ez elég ízléstelen volt.
Frászt kaptam, attól a nagy megalázkodástól, amit kisajtoltak a halálfalóktól is Voldemorttal szemben. Dührohamot kaptam, hogy Voldemort és Bella nincs végig együtt, egymás mellett a harcban és kihagyták azt a jelenetet, amikor Voldemort felüvölt, ahogy meghal Bella.
Narcissa haja továbbra sem szőke, és nem borul a haja Harry arca elé és nem takarja el a száját a kíváncsi tekintetek elől. Ez olyan érzelmes jelenet lett volna és nem pont így kaptuk vissza.
Kifejezetten rosszul esett, hogy Pitont vmi csónakházban ölte meg voldemort, holott ez az egész a Szellemszálláson történt tudtommal. Én szerettem volna kicsit elnosztalgiázni a szellemszálláson, mert nekem a kedvencem még mindig a harmadik potter film és abban jelent meg a szellemszállás is.
Lucius Malfoy sem volt a helyzet magaslatán, de Bella sem ebben a filmben, nem igazán hagyták nekik, hogy megmutassák milyenek is ők és az aranyvér valójában.
Harry elég ocsmány borostásan, ez valahogy nem tetszett a filmben, vmit változtatni kellett volna.
A tizenkilenc évvel később…hát. Draco eléggé statisztaszerepbe alacsonyodott. Elvártam volna azt a jelentőségteljes odabiccentést, ami a könyvben megvolt és amit szépen ki lehetett volna hozni filmen is, mégsem tették. A lányok alig változtak. Draco felesége meg túl szép voltJ nem illett az összkeretbe.
Zenében semmi újat nem kaptunk. De legalább akkor a régit kaptuk volna vissza. Nem, ez sem történt meg. Tetszett az a rész amikor Voldemort talárjából anyagcsápok lengtek Potter felé, és jót repültek kettesben, igazán romantikus lett. Jó volt újra látni Siriust. Ott egészen meghatódtam. Dumbledore viszont minőségen alulira sikeredett ebben a filmben. Valahogy jelentéktelen maradt végig.
Mondhatni a szokásos volt. Se szín, se díszlet, se jelmez, se zene. Hiányzott az, ami a Pottert jelentette: a rácsodálkozás a mágiára, a látvány, a varázslat, a különlegesség.
Elnyújtották a filmet. A Roxfort nem rongálódott meg eléggé. Csata volt is meg nem is. Semmi megrázó. Semmi katartikus. Sokszor nagyon vontatott volt a film. Kicsit olyan érzésem volt, hogy ki akarták sajtolni a filmből a szokásos két óra néhány perc időtartamot és magasról ejtettek arra, hogy élvezetes lesz-e így a film vagy sem. Folyamatosan olyan érzésem volt, hogy lett volna még mit dolgozni ezen a filmen, hogy pörgősebb, izgalmasabb érdekesebb legyen, s újat tudjon adni még így is, még hét Potter film után is.
Nem hittem, hogy egy Potter film után ezt kell majd mondanom, de szinte megváltás volt, hogy vége lett, és nem nagyon vágyom arra, hogy ezt újra lássam.
Úgy érzem eljátszották a lehetőséget. Azt a lehetőséget, amit tartogathatott volna ez a film. Hiszen Piton emléke, a megjelenő régi, már elhunyt szereplők visszaidézése megadhatta volna azt a hangulatot, ami várható lett volna egy filmtől, ami a lezárása az egész sorozatnak. Hogy kicsit visszarévedjünk, de közben sodródjunk is az eseménnyel, hogy amikor feljön a stáblista újra halljuk a Potter-zenét, hogy megkönnyezzük azt, hogy szép volt ez a 12 év, amit a Harry Potter jelentett a 21. századnak, felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt. Hogy még egyszer utoljára, mélyen megérintsen minket az a különlegesség, amit együtt éltünk át, s ami közösségeket formált.
A csalódás fájdalma volt csak az, amit élményként adott ez a film. Mert a sokkhatást egyedül az jelentette, hogy mohón küzdöttek az egész filmben azért, hogy minden egyes szálat maradéktalanul elvarrjanak. Kettétörték a bodzapálcát. A feltámadás köve elveszett a rengetegben. Voldemort és Bella után nem maradt testi maradvány, pernyeként hullottak szét a levegőben. Az utalás egyértelmű: Bellából még egyszer nem lesz Frankenstein menyasszonya. Köszönjük, értettük a célzást. De értettük volna mindezek nélkül is.
Kedves DP-sek!
Nem hittem volna, hogy ilyen hamar elérkezik ez az idő. Amikor lezárul a Harry Potter sorozat. Már nem várhatunk újabb forgatási képeket, vagy híreket, elcsippentett információkat, hogy kinek, milyen lesz a jelmeze, milyennek élte meg egy-egy színész a legizgalmasabb jeleneteket. Hogy várjuk a megjelenési dátumokat, akár gyerekek a karácsonyt. Hogy végigizguljuk a szereplőkkel a történéseket. Sok mindent adott a Harry Potter. Voltak, akik a Harry Potter által szerettek meg olvasni, mások Harry Potter miatt kezdtek el fanfictiont írni. Megérintett fiatalokat, idősebbeket, nem számított a kor, mert összekötötte az embereket a varázslat csodája. Láthattuk Harry Potter útját a varázsvilágban. Két mágus szüntelen küzdelmét és harcát, bepillanthattunk az aranyvérűek világába, hogy milyen lett volna a varázsvilág az ő irányításuk alatt. Szükségszerű bukása volt ez az aranyvérnek. De mégis nagyszerű és emelkedett. Megpróbálták. S ez is értékelendő tett volt. Most hogy az út végére értünk úgy érzem, rajtunk a sor. Már nem Rowlingtól, vagy a Potter-rendezőktől kell várnunk az újat, hanem nekünk, magunknak kell megteremtenünk. Beköszönthet a fanfictionok virág |
Harry Potter és a halál ereklyéi 2. rész
Az út itt ér véget. S többé nem izzik fel Harry Potter sebhelye. Voldemort bukása, a Harry Potter filmek bukását is elhozta. A záróakkord disszonánsra sikerült, és a fülsértő rezgés még sokáig ott cseng a fülünkben. Pedig lehetett volna szépen is búcsúzni, de az utolsó Potter-filmről mégis azt kell megállapítani: nem sikerült.
Már a Halál ereklyéinek az első része is sejtette, hogy ne a szokványos könyvhű megoldásokra számítsunk. Így akaratlanul is egyre fokozódó aggodalommal és rémülettel vegyes fenntartásokkal kellett várni az utolsó Harry Potter filmet. Így könnyebben elviselhető volt a számtalan sokkhatás, amivel szembesülni kellett a vetítőterem sötétjében.
Igyekszem összeszedni először a pozítívumokat, bár be kell vallanom nem sok ilyen volt a filmben. A jó öreg taktikámat alkalmazva, nem olvastam el újra a könyvet, hogy ne érjenek durva megrázkódtatások, így két évvel ezelőtti olvasmányélményeimről mondhatom, hogy rosszul emlékszem, lehet tényleg így volt a könyvben, és a fanatikus Potter-rajongó, Mardekár-rajongó, és fanficíró mondatja velem, hogy ez is benne volt meg az is, és ez se, meg az se volt a könyvben.
Amire még vették a fáradtságot a filmkészítők, és szépen kidolgozottan, talán még érzelmeket is megmozgatóan jól sikerült: az Piton emléke. Szinte könnyfacsaróan kedves, szép és aranyos lett. Ügyesen felidézhettük közben a kis Potter nagy alakításait.
Bár keveset szerepeltek a Malfoyok, de ügyes húzás volt, Draco kikérése a Roxforti diákok közül, és a Malfoy-család látványos elvonulása a csatatérről.
Csak magasztalni lehet a Voldemortot és Pitont alakító színészeket. Ők vitték vállukon a filmet. Ha ők nincsenek, a Potter film annyit sem érne, mint amennyit most. Nagyon ott voltak, a film egészében, mindketten hozták azt, amit várhattunk a karaktertől.
Nagyon szép kellék volt Hollóháti diadémja. Elégedett voltam vele.
Tetszett, hogy sokat mutatták Voldemortot és Naginit együtt. Ahogy Voldemort lobogó talárja után kúszik Nagini, akár egy hűséges kis háziállat.
S akkor következzenek a negatívumok. Nem tudom mint Potter-rajongók közt szólva ki hogy van vele, nálam ott pattant el elsőként a húr, amikor a főcím alatt nem a Hedwig Téma hallatszott. Tudom, hogy nem kellene ezen lovagolnom, de Potter attól a jól ismert dallamtól lett Potter. Bárhol, bármikor felcsendül, tudjuk, ez Potter. Kész. Úgy érzem, szép indítás lett volna, ha egyszerre nosztalgiázhatunk, sirathatjuk a Pottert, hogy igen ez volt, amin egy generáció nőtt fel, felidézhettük volna magunkban az izgalmakat, a kíváncsi várakozásokat, az éjféli sorbaállást, a megjelenő kötetek beszerzési lázát, és az éjszakákat átvirrasztó olvasást. Mindegy, valamit, valami pluszt, amitől érezzük, hogy ez tényleg az út vége. Lezárul egy korszak. Amit már senki nem hozhat vissza. Nem ezt kaptuk.
Semmitmondó dallammal kúszott fel a Harry Potter főcím, bár ügyes hatásvadász pillanatképeket kaptunk a sötétben nyomasztóan megjelenő Roxforti diákéletről és Pitonról, meg Voldemortról. Legalábbis így akarták beállítani. Kinek hogy, mindenkinek a maga ügye. Nekem tetszett ez a fajta rend, ami Piton igazgatósága alatt volt a Roxfortban.
Kagylólak. Úgy ahogy volt nem tetszett. Már megint hiányzott az enteriőr, a belső berendezések jelentéktelenek, csupaszok, jellegtelenek voltak. Szegény Fleur nagyon kis szürke háziasszonyként jelent meg, hova lett a legendás szépsége nem tudom, de hogy nem tündöklött az is biztos. Gringottsot úgy összecsapták a filmben, hogy kezdtem megrémülni te jó ég még most kezdődött a film és már túl vagyunk a Gringottson mi fog még itt két órán át tartani, hisz már csak a csata van hátra. Hát nem tévedtem. Végletekig elnyújtották a csatát és még jó sem volt. A kis pohárkák eredetileg nem csak sokszorozódnak, de égetnek is vagy nem? Semmi baj, átlépünk rajta, ne akadjunk fel apróságokon.
Emlékezetem szerint nem Hermionénak jut eszébe hogy ugorjanak a sárkányra, de lehet tévedek, mindegy. Bella sem volt valami sikeres Hermioneként. Mindegy, tudjuk, a Gringottsban nem pont úgy voltak a dolgok az elején sem, hiszen Bella találkozik egy ismerősével…átírták. Ez van.
Másik fájó pontom volt, hogy a hetes könyvből az egyetlen kedvenc történetemet, a Szürke Hölgy történetét nem mesélték el. Ráadásul Hollóháti Heléna néha kicsit hisztis idegbeteg nőnek lett feltüntetve. Potter nem ment fel a Hollóhát toronyba, persze egyszerűbb volt nagy ívben kikerülni, így nem kellett megalkotni és berendezni egy hollóhát klubhelyiséget.
Voldemort és Bella pernyévé válása elég érdekes lett, a bodzapálcát eredetileg senki sem töri ketté, elég hülyén jött ki, hogy Potter miután legyőzte Voldemortot érdekes módon jelentéktelen emberré vált, elmegy egy csomó mindenki mellett és senki nem foglalkozik vele, addig meg egyfolytában éljenezték, meg ujjongtak, meg körbefogták, most még a trió is jól szétment, mert Hermione meg Ron egyfolytában kéz a kézben jártak, és semmi más nem érdekelte őket. Amikor Neville benyögte, hogy el akarja mondani Lunának, hogy szereti, hát ott már kapartam volna a falat. Neville-től amúgy is falkaparási ingerem volt egyfolytában. Ő mint hős állandóan egyedül várta a halálfalók támadását, aztán nézegette az állítólag elégett Teszlek Süveget, ami teljesen jó állapotúnak tűnt. Neville-re olyan nagy hangsúlyt tettek, mindig egyedül, mindig mint hős… hogy kezdtem idegrohamot kapni.
A másik idegroham akkor jött rám, amikor a Roxfort titkos, fontos történetét jelentéktelen emberek makogták el Harrynek, mint Cho, meg Luna, meg tudom is én kik. Hirtelen akkora tudásbázist halmoztak fel a Roxfortról, mint Hermione, aki az egyetlen diák talán az egész Roxiban aki elolvasta a Roxfort történetét. Szóval még azt is jobban elviseltem volna, hogy a minden lében kanál, kis eminens Hermione osztja az észt, mint az, hogy mindenféle ostoba liba olyan információkat ad Harrynek, ami tőlük sem nem volt várható, sem nem lett volna az ő tisztjük. Egyszerűen nem tűnt fel a rendezőnek, hogy vannak dolgok, amiket nem a kevésbé népszerű szereplők szájába kellett volna adniuk.
Megértem én, hogy őket is szerepeltet |
[4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
