Harry korán tért magához. A fürdőbe sietett és a tükörben vizsgálta a nyakát. Semmi nem látszott. Értetlenül állt esti rohama előtt. Talán mégis csak képzelte? Vagy csak elaludt? De miért a parkettán ébredt akkor? Az oldala a kényelmetlen éjszakától rendesen sajgott. Magára kapta talárját és Tűzvillámjára ülve a hivatalba ment. A Minisztériumban ezen a korai órán alig lézengtek. Átment az auror parancsnokságra.

-         A mai nap?- kérdezte az irányítótól.

-         Csendes és nyugodt. Talán gyanúsan csendes és nyugodt ez a hét - fűzte még hozzá a fiatalember. Harry csak bólintott és csatlakozott az éjszakai ügyeletesekhez az irodában.

-         Ilyen se sokszor volt, hogy semmi dolgunk egy hete. Mi történt a kisstílű bűnözőkkel? És a méregkeverőkkel?- Harry magához vette a reggeli prófétát és átlapozta. Semmi. Mi ez a nyugalom? Ekkor becsörtetett az aurorságra Ron.

-         Na mi történt téged is kizavartak otthonról?- rogyott le hozzá ásítozva Ron.

-         Hát így is lehet fogalmazni - hajtogatta össze Harry.

-         Volt valami?

-         Semmi lényeges.

-         Az előszobában aludtam - mérgelődött Ron.- Luna egyszerűen kidobott. Érted ezt? Persze neked könnyű egy villában laksz, egyszerűen felmész Daniel szobájába, vagy valamelyik vendégszobátokba. De én? Egy két szobás családiházban mit tudok csinálni? Az egyikben a lányom a másikban a feleségem. Inkább éjszakai ügyeletes leszek, kialudhatom magam itt az egyik kanapén. Úgysincs mostanában semmi - Harry bűbájt vont maguk köré, hogy a többiek ne hallják, amit mond.

-         Figyelj. Ma összehívjuk az erőnket a Pavilonban. Készüljetek. Éjfélkor - Harry várta, hogy Ron felfogja az elhangzottakat, és utána felállt az íróasztaltól. Az irányítónak még odaszólt.- Ha ma nincs semmi akkor leléptem.

-         Semmi. Viszlát holnap - Harry  kiérve a szabad levegőre seprűre pattant és meg sem állt az Abszol útig. A zsebéből kivette a kis letépett anyagdarabot. A franciaágy takarójuk sarkáról tépte le. Az üzlet címe volt rajta a belső varrásban. A sokaságban kerülgetve az embereket, befordult egy kis utcába. Keresgélve a cégtáblákat végre megtalálta a kicsi koboldműhelyt. Benyitott a koszos ablakú kicsi helységbe. Az üzlet kirakatában szép kelmék voltak, de maga az üzlet nagyon rossz állapotban volt. A régi hajópadlón évszázados kosz gyűlt össze. Az ajtó feletti kis csengő megszólalt, ahogy a nyitott ajtó megkondította.

-         Jó napot!- Harry körbehordozta a tekintetét a polcokon katonásan összehajtott anyagokon.

-         Segíthetek valamiben?- egy fiatal eladólány lépett a pult mögé.

-         Igen. Néhány éve itt vásárolt a feleségem egy takarót - a pulthoz lépett és az anyagdarabot a lány kezébe adta.- El tudnák készíteni újra?

-         Ez szabályellenes - mondta lassan a lány, ahogy az anyagot figyelte.- Minden egyes darabunk egyedi és egyszeri. Ha bármi történik vele nem lehet megjavítani. Ilyen varázslat van rajta. Ezen nem lehet változtatni.

-         Félreértett kisasszony. Én nem a régit szeretném feljavítani, azt tudom, hogy nem lehet - mosolygott Harry.- Én egy teljesen újat szeretnék készíttetni, az eredeti pontos mintájára.

-         Ez ugyanúgy szabályellenes. Kétszer ugyanazt a darabot soha nem készítjük el. Ez a garancia, hogy amit itt vásárolnak az egyedi.

-         Kisasszony mivel tudnám meggyőzni. A darab nagyon fontos és értékes lenne a számunkra. Az eredeti is a mi tulajdonunkban van, és a másolat is a mienkben lenne. Tehát a szabályzatuk így igazán nem sérülne. Mindkettő a mi birtokunkban lesz.

-         Nem is tudom…

-         Bármennyit hajlandó vagyok fizetni - mondta ki a végső adut Harry. Sejtette, hogy az üzletre ráférne, akármilyen értékesek is a kelméik, az elkészítésük és a beszerzésük éppúgy sokban van. És láthatóan kevesen értékelik a hanyatló félben árválkodó műhelyt. Harry utálta, hogy pénzzel kell győzködnie, de hát a világ már csak ilyen, és most úgy érezte érdemes kihasználnia ezen előnyös helyzetét, hogy megteheti. Hermionéért megéri. Ah Hermione.

-         Rendben. -Egyezett bele az eladónő, miután átszaladt a szomszédos szobába és visszajött.- De az eredeti ár tízszeresébe kerül, az újravarrás.

-         Elfogadom - Amikor Harry meglátta az összeget azért enyhén ledöbbent. A takaró eredeti ára egy éves aurorfizetésére rúgott. Tehát Hermione, aki messze nem rendelkezhetett sok Varázslótőkével ebben a világban, valószínűleg addigi megtakarított pénzét költötte rá. Most már kezdte érteni, miért is volt annyira fontos a takaró Hermionénak. Melegség járta át, ahogy belegondolt, hogy Hermione mindenét feladta a házasságukért. Valóban csak a jóslat miatt? Ekkor azonban újabb rohama lett. Megtántorodva az egyik polcba kapaszkodott, és levegőért kapkodva köhögött. Semmi kedve nem volt elájulni itt a poros kis üzlet közepén. Percekig tartott a rosszulléte, és az eladólány aggódva vizet hozott neki, majd leültette a pult mögötti karosszékbe. Harry azonban megnyugodva érzékelte, hogy a roham fokozatosan elmúlt, és ismét lélegezni tudott.

-         Mikor jöhetek az anyagért?

-         Mennyire sürgős?- kérdezte aggódón az eladólány.

-         Hát eléggé - felelte még mindig köhögve Harry.

-         Abban az esetben, még ma estére elkészülünk.

-          Hatra érte jövök, megfelel?

-         Igen, persze - Harry kilépett a friss levegőre, magában jót derült a megszeppent lányon, aki azt hihette, hogy halálán van, ezért gondolta, hogy bizony sürgős az ügy. Ekkor azonban Harry megállt. Tényleg halálán van? A biztonság kedvéért úgy döntött, hogy jobb, ha rendezi Daniel örökségét még most, amíg megteheti. Papíron ugyanis még mindig úgy van, hogy Sirius őt jelölte meg örökösének, hiszen nem tudta, hogy fia született. Érthetetlen maradt számára ugyan miért titkolta az a bizonyos Malfoy lány Sirius előtt, hogy gyermeket vár. Harry sietősen felkereste az aurorság ügyvédi irodáját.

-         Jó napot Mr. Potter mi járatban nálunk - fogadta a mosolygós ügyvéd.

-         Személyes ügyet intéznék.

-         Ez komolyan hangzik.

-         Az is.

-         Akkor kérem foglaljon helyet.

-         A nevelt fiam örökségét szeretném rendezni.

-         Azt hittem ezzel még ráérünk, ha majd nagykorú lesz.

-         Jobb szeretném még most elintézni ezt az ügyet - törölgette meg Harry a homlokát, ami halványan gyöngyözni kezdett.

-         Valami baj van talán?

-         Remélem semmi komoly. De a biztonság kedvéért. Sirius Black rám eső örökségét teljesen Danielre ruháznám. A teljes széfösszeget és természetesen a Grimmauld téri házat is. Minden ingóságával együtt.

-         Ahogy kívánja Mr. Potter.

-         Mikorra tudná megírni a papírokat?

-         Egy hét múlva kész lesznek - Harry idegesen nézett a férfira szemüvege mögül. Nem tudta biztosan, de úgy érezte ez az egy hét most nagyon hosszú idő.

-         Sürgős lenne az ügy?

-         Életbevágóan sürgős. Akkor lennék nyugodt, ha még ma rendeződne ez.

-         Nagyon titokzatos Mr. Potter. Ha maga titkol valamit akkor pedig nagy dolgok készülődhetnek - Harry bosszúsan gondolt arra, hogy hát igen a hírnév. Ha ő kiteszi az utcára a lábát és csak két lépést is tesz, akkor máris történni fog valami, ezt gondolják. De most nem érdekelte. Csak minél gyorsabban rendezhesse ezt az anyagi ügyet.

-         Ha a híres Harry Potternek ilyen sürgős, akkor elkészülünk még ma. Jöjjön vissza zárás után és aláírjuk a szerződést. Így megfelel?

-         Tökéletesen - Harry kezet fogott a férfival és a Gringotts varázslóbank felé vette az irányt. A takaró kifizetése bizony jelentős összeg és ennyit soha nem tartott magánál, még a házban sem tartott ekkora összeget. A koboldok íróasztaluk tornya mögött tüsténkedtek.

-         Pénzt szeretnék kivenni - tette a széfkulcsát az asztalra. A kobold elvette.

-         Most nagyon megélénkült a forgalom a bankban. Sajnos várni kell a járműre – a mellette ülőhöz fordulva suttogta.- Nem értem mik készülődnek, de ilyen forgalmat talán, ha ötven éve bonyolítottunk le - Harry fülét megütötte a koboldok halk beszélgetése. Tehát mások is járnak a bankba. Akkor tényleg készülődhet valami. Zizeg a levegő. A puskapor már ott száll, és hamarosan robbanni fog? Valóban mindenki érzi, hogy fel fognak gyorsulni az események? Harry körbenézett a bankban, ahol varázslók és boszorkányok izgatott és heves pusmogásban jártak- keltek, és türelmetlen gyorsasággal léptek ki –be a bank ajtaján. Valóban mintha hangyabolyban lett volna. Mindenki türelmetlenül várta a kocsit, ami elvezeti széfjéhez. Végre megérkezett a kis csille. Harry beszállt a kobold után. Ekkor vette észre, hogy mellettük egy másik sín is fut.

-         Már két sín van?

-         A mai nap dupláztuk meg. Egyszerűen annyira megnőtt a forgalmunk, hogy kénytelenek voltunk új sínt varázsolni a másik mellé, mert a vendégeink így is sokat várnak - Alig indult meg szélsebesen a kis csille, amikor lassított.

-         Még nem lehetünk ott - vetette fel csodálkozva Harry.

-         Nem is vagyunk ott, de az egyik ügyfelünk itt áll, és a két csille ekkora sebességgel könnyen összeütközhet, ezért lassítunk.

-         Értem - Harry figyelte, ahogy a másik csille mellett lassítanak. Megnézte a széfajtót, felette cikornyás régi számok mutatták: 13. Tehát a tizenhármas széfnél épp tranzakciót folytatnak. A széftulajdonosok ekkor léptek ki az ajtón. Harry a gyorsulásuk előtt még felismerte a méregzöld talárba bújt házaspárt. Pansy és Draco. Tehát a tizenhármas széf a Malfoyoké. Dracoék nem láthatták már Harryt, aki utazása közben azon gondolkodott, hogy igaz elég régi a Malfoy családnév de meg sem gondolta, hogy az első széftulajdonosok között vannak. Hiszen a 13-as szinte a négy roxforti alapító után következik. Széfszámot pedig az idő előre haladtával kaptak egyre nagyobbat. Ha a Malfoyok is pénzt vesznek ki, akkor tényleg nagy dolgok készülnek. Harry most már kifejezetten örült, hogy benézett a bankba. Nem árt neki is felkészülni, ha a Malfoyok is így készülnek. Az előbb tervezettnél jelentősen nagyobb összeget vett magához, és hagyta, hogy a csille szélsebesen visszavigye a kijárathoz. Amint kilépett, érzékelte, hogy bizony eljárt az idő, amíg a bankban volt. Sietnie kell az ügyvédhez.  Néhány perc múlva be is nyitott az ügyvédhez.

-         Tessék az örökséget átírtuk Daniel Black nevére így megfelel?- Harry átolvasta a sorokat.

-          Igen így jó - Kivette a pennát az asztalon álló tintából, és aláírta a pergament.- Daniel nagykorúsága után szabadon rendelkezhet az összeggel. Igen így rendben vagyunk. Köszönöm - kifizette az átiratást, és már sietett is a kis eldugott kelmeárus boltba.

-         Elkészült?- tért a lényegre Harry.

-         Igen - az eladólány a hátsó szobából áthozta a becsomagolt anyagot.- Megmutatom, hogy megfelel-e  -Kihajtotta az asztalra. Harry azonnal látta, hogy tökéletesen ugyanaz a takaró, amivel már több éve takaróznak. Csak teljesen új kivitelben.- Gyönyörű igaz?- simított a finom anyagon végig az eladólány.

-         Ó igen. Pontosan olyan, amilyenre emlékszem - A vaskos pénzzel teli erszényt a pultra tette.- Köszönöm - Az eladólány gondosan visszacsomagolta az anyagot, és átnyújtotta.

-         Használják egészséggel - szemében aggodalom ült. Harry sejtette, hogy mire gondol az eladólány. Egészséggel. Mi lehet vele?

-         Köszönöm - mondta zavartan, és kifordult az üzletből. Már bíborszínűre festette az eget a nap, amikor Harry végre hazafelé tartott. Ezek a koboldok megérik a pénzüket, egy ilyen anyagra ennyit költeni csak azért, hogy két egyformát készítsenek. Harry lassított és az utolsó mérföldet gyalog tette meg a házig. A verandára ért, amikor ismét érezte a tüdejét szorongató erős fekete felleget. Csendesen fuldoklott és a mellkasához kapott. Levegő után kapkodva támaszkodott a korlátnak. Most sem kínozta sokáig a roham. Ahogy elmúlt még kint maradt egy ideig a verandán, hogy megnyugodjon. Összeszedte magát és belépett a házba. Az étkező felől szűrődtek ki a gyerekhangok.

-         Anyu légyszi! Csak egy kicsit!

-         Jamie! Mondtam, hogy nem.

-         Csak egy icipicit. Egy ilyen picurnyit.

-         Nem és nem. Már megmondtam.

-         Anyu- ez azonban egy gügyögősorozat közben hangzott el. Harry egy pillanatra megtorpant. A lánya. Hermione hallhatólag feldöntötte a széket, hogy a kicsihez lépjen, és hangos kiáltozásba kezdett.

-         Nassy! Te beszéltél! Azt mondtad anyu! Jaj te édes!- nevetve cuppantgatta a kislányt, s Harry ekkor ért az ebédlőajtóhoz. Hermione ránézett és lesütötte a szemét.

-         Anyu! Ez nem igazság - nyafogott Jamie.- Én is beszélek engem mégsem puszilgatsz érte – Harry elmosolyodott fia éleslátásán. És odaérve megsimogatta a fejét.

-         Hoztam neked valamit - mondta szemét Hermionén tartva. A hóna alól kivette és átnyújtotta a csomagot. Hermione fél kézzel átvette, és hagyta, hogy Harry kivegye a kezéből Nassyt.

-         Hallottam lányom kimondtad az első szavad. Ejnye! Legalább tőled elvártam volna, hogy előbb az apát mondd, ha már a fiam erre nem volt hajlandó - ujjával megérintette a kislány száját, aki kacagva csapkodott karjaival.- Hiába, ilyen hálátlanok vagytok. Keveset foglalkozom talán veletek?- miközben igyekezett komoly társalgást fenntartani Nauszikával, szeme sarkából Hermionét figyelte, aki óvatosan lefejtette a szalagot, majd a csomagolópapírt, s ahogy meglátta  a takarót elfutotta szemét a könny. Harry visszaültette Nassyt az etetőszékbe és megérintette Hermione karját. Hermione könnyes szemeivel felnézett rá. Harry lassan lehajolt hozzá és ajkait a nőéhez szorította. Hermione ajkai lassan szétnyíltak, és befogadta a férfi lágy nyelvét. Harry szorosan magához ölelte. Hosszú percekig álltak így végül Hermione kibontakozott az ölelésből.

-         Felavatjuk ma a takarónkat?- kérdezte rekedtesen Harry. Hermione halvány mosollyal bólintott.- Jó, de sietnünk kell egy kicsit, mert este gyűlés lesz - Hermione szeme elsötétedett.

-         Elkezdődött?

-         Nagyon úgy néz ki - Harry szemének zöldje is megsötétedett.