Harry Tűzvillámja felé hajolva száguldott a hűvös őszi szélben. Az elsárgult levelek
kavarogtak az úton, időnként felröppenve a levegőbe, majd ismét aláhullva. A fák lassan
utolsó leveleiket hullajtották, s kopáran árválkodtak engedve a szél erejének lengedeztek
száraz ágaik. Harry lepattant a seprűről, felszaladt a lépcsősoron és azonnal ledobta
seprűjét és köpenyét az előtérbe, s inge ujjait könyökéig feltűrte miközben hármasával
véve a lépcsősorokat az emelet nyugati szárnya felé igyekezett. Az ajtó mögül izgatott
hangok és egy női sikoly hallatszott. Harry feltépte az ajtót, s belépett. Az ágyon fekvő
nőhöz sietett.

-         Hát mégis eljöttél!- pihegte halvány mosollyal a nő.

-         Persze, hogy eljöttem- fogta meg a hideg, nedves kezet Harry féltő gyengédséggel.

-         Ginny! Kislányom, kíméld az erőd!- szólt a sarokból Mrs. Weasley.

-         Jaj, hagyj már anya ne idegesíts!- kiáltott rá Ginny. Megszorította Harry kezét az erős
fájdalomra. Összeszorított fogakkal igyekezett visszatartani a feltörni készülő
sikoltást. Mrs. Weasley is az ágyhoz lépett.

-         Drága lányom. Én magam is hét gyermeket hoztam a világra, én igazán tudom.

-         Ah! Anya, menj ki ne idegesíts!- Ginny erőtlenül felült és addig nem is szólalt meg,
amíg Mrs. Weasley nem hagyta el a szobát.

-         Ginny! Igazán megfogadhatnád a jó tanácsokat- szólt Harry.

-         Nézd meg, hogy nézek ki, mint egy víziló- nézett végig magán tehetetlenül Ginny.-
Most őszintén normális dolog ez?- Harry végignézett a nő meglepően széles hasán és
szemüvegét feljebb tolta.- Ugye, hogy nem normális dolog?- vágta rá Ginny mielőtt
Harry megszólalhatott volna.- Merlin! Meg fogok halni!

-         Dehogy halsz meg- vetette ellen Harry talán túlzott sietséggel.

-         A nők a szüléssel közel kerülnek a halálhoz is. Ez a spirituális halálközelség állapota.

-         Miket olvastál te, hogy ilyen gondolataid vannak?- Harry rosszallóan csóválta a fejét.

-         Ez nem képzet, ez így van - mondta makacsul Ginny miközben ismét összepréselte
ajkait. Amint elmúlt a kíméletlen fájás újból megszólalt.- Harry! Ha én már nem
bírom, megteszed?- szemeit kutatóan járatta Harry arcán, de a férfi arckifejezéséről
nem tudott semmit leolvasni.- Tudod. Amit Hermionéval is megtettél. Segítesz
nekem?

-         Ginny ezt nem kérheted!- mondta elsötétedő tekintettel Harry.

-         De igen! Megteszed értem is? Nem fogja senki megtudni, csak mi leszünk - mondta
izgatott gyorsasággal Ginny miközben idegesen megnedvesítette a száját.

-         Ginny? Komolyan nem jön senki segíteni?- Harry furcsának találta, hogy ő már
lélekszakadva sietve itt van, de egy gyógyító sincs a szobában. Ketten voltak
Ginnyvel.

-         Nem.

-         Tulajdonképpen nem is nekem kellene itt lennem, hanem Nevillenek.

-         Ne is említsd! Látni se akarom!- sziszegte Ginny.- Soha többet nem engedem, hogy
hozzám érjen. Nézd meg mit tett velem!- Ginny szemeiben haragos tűz lobbant. Harry
nem szólt közbe, hagyta, hogy Ginny kitombolja magát.- Ha nem lenne az az átkozott
jóslat! Soha nem is teszem ezt. Nevilleért főleg nem- Ginny szemét elfutotta a könny.-
Nem baj, ezzel teljesítve van. Ezt is érted teszem látod?- Ginny türelmetlen
mozdulattal letörölte a könnycseppet.- Na térjünk vissza! Megteszed vagy sem?-
nézett könyörtelenül Harry szemébe.

-         Megteszem- bólintott beleegyezően Harry.- De csak végszükség esetén. Ne hagyd el
magad! Ginny te erős nő vagy nem lesz gond.

-         Két vízilóval? Épp elég gondom lesz.

-         Teljesen más volt a Hermione eset. Tudod, hogy még a minisztériumi küzdelem elég
sok galibát csinált odabent. Te sokkal erősebb vagy Ginny!

-         Jól van- Ginny ajkai közül préselte a szavakat. Erőszakosan érkezett a tolófájás. Harry
azonnal észrevette a változást. Mrs. Weasley is visszasietett a szobába. Mindent
előkészített az újszülöttek fogadására. Ginny csak bosszúsan reagált anyja
visszatérésére. Haja csapzottan keretezte arcát, s ideges hűvös veríték öntötte el. Harry
meglazította a nyakkendőjét és gyorsan a székre dobta, s már fel is térdelt az ágyra,
Ginnyt feljebb ültetve megtámasztotta a nő hátát. Ginny a mellkasának dőlt, s a testét
szaggató fájdalomtól felsikoltott. Hófehér lábai remegtek az erőlködéstől, és a
kimerültségtől.

-         Nem fog menni- szuszogta.

-         Dehogynem fog menni- bíztatta Harry erősen tartva a nőt. Rettegve nézett fel Mrs.
Weasley rémült tekintetébe. Mindketten nagyon jól tudták, hogy az ikrek túlságosan
nagyok. Ginny már jócskán túlhordta a terhességet. Két fájás között szünet
következett.

-         Tudod Harry hanyadika van?- dőlt erőtlenül a mellkasának.

-         Miért fontos ez most?- ráncolta Harry a homlokát.

-         November elseje. Halottak napja…- suttogta félelmetes nyugalommal Ginny.

-         Ginny!- szólt fenyegetően Harry.- Ne mond ezt!

-         Akkor is november elseje van. Hogy születhet valaki halottak napján?- nevetett
keserűen Ginny.

-         Ne foglalkozz most ilyenekkel!- Harry próbálta lebeszélni Ginnyt halálvágyó
gondolatairól. Újból jött a fájdalom, így Ginny nem válaszolt csak elfehéredett ajkait
összeszorítva erőlködött.

-         Jobb is így- pihegte Ginny.- Meghalok. De legalább a karjaidban.

-         Ginny!- Mrs. Weasley és Harry egyszerre kiáltottak rá.

-         Szerencsétlen fiúk. Ha életben maradnak. A születésnapjuk egy ilyen napon lesz-
mondta kísérteties hangon Ginny. A fájdalom egyre erőteljesebben szaggatta testét,
Ginny felsikoltva erőlködött, anyja és Harry lágy, megnyugtató hangon bíztatták,
hosszú perceken át küzdött, erőlködött Ginny, s feljött a hold mire a két kisfiú
megszületett. Harry áttörölte Ginny homlokát és visszaeresztette a párnákra.

-         Megnézed őket?- suttogta Mrs. Weasley. Ginny csak erőtlenül bólintott és a karjába
vette a két termetes kisfiút.

-         Hatalmasak - suttogta, s megsimogatta a kis arcukat.- de legalább egyik sem hasonlít
Nevillere - Harry zavart tekintettel Mrs. Weasleyre nézett, aki tanácstalanul széttárta a
karjait.

-         Behívjam Nevillet?- kérdezte halkan Harry.

-         Ne!- fordította el a fejét Ginny.- Nem akarom. Most nem tudnék a szemébe nézni-
Harry hajába túrt és fáradtan dörzsölte a homlokát. Mrs. Weasley a kicsiket kivitte
Nevillehez, s Harry egyedül maradt a szendergő nővel. Figyelte kimerült álmát, s
felemelte a vékony női kezet, s finoman megszorította. Ginny. Soha nem akart
Nevilletől gyereket, ezt Harry nagyon jól tudta. Ami Nevillehez kötötte az egyedül a
jóslat volt. A jóslatot pedig csakis érte, Harryért teljesíti. Hiszen az erő, az egyensúly,
az ő erősítését szolgálja. Nem véletlen, hogy csak most, több évi házasság után szánta
rá magát a jóslat ezen részének teljesítésére. Kavarogtak az érzései és a gondolatai.
Ginny és Hermione. A két nő, akik a legfontosabbak az életében. Ha nem lett volna az
Exmemorian soha nem járnak Ginnyvel. De jártak, ami mindent megváltoztatott.
Ginny sokat jelentett neki, s másodjára már mégsem kezdték újra. Egymás előtt sem
tudták volna megmagyarázni, hogy miért nem. Lett volna lehetőségük rá, de nem
tették. Talán tudat alatt már akkor is a jóslatot teljesítették, amit még nem is hallottak.
Ha nem lenne Hermione biztos, hogy most Ginny a felesége. De Hermione van, és ő
az első számára a két nő közül. Maga sem érti miért ez az érzés, de tudja a két nő
közül soha nem tudott volna választani. Mégis, amióta Hermione a felesége,
elégedettség költözött a szívébe és megnyugvás. Az érzés, hogy a választás jóra esett.
Egy percig sem kételkedett a helyességében, s utólag visszagondolva érezte, hogy
ennek így kellett lennie. Van, ami a mienk és van, amit el kell felejtenünk. Ginny a
távoli múlt, az izgalom, a felfoghatatlan szerelem. Hermione a valóság, a
kiegyensúlyozott, boldog, nyugodt, szeretetteljes házasság.