Harry széthajtotta a levelet. Tudta, hogy kitől jött. És ismét kapkodva és sietősen írt. Őt hívja. Ugyanúgy, mint akkor. Amikor az ikrek születtek. Tűzvillámjára pattant és már száguldott is a Longbottom-villa felé. A szalonban Nevillebe botlott.

-         Ne menj fel! Most vett be egy altatót- motyogta halkan.

-         Hogy van?- kérdezte tompa hangon Harry.

-         Rosszul- Neville egy vékony levelet forgatott az ujjai között.- Gyere ülj le addig! Egy fél óra múlva biztos felébred- Harry leült a Nevillel szemben álló fotelbe.

-         Tudod mi a házasság Harry?- nézett rá bágyatag szemmel Neville. Harry értetlenül meredt rá. Neville nem is várt választ.- A házasság rózsás iga. Bizony Harry. Aki beledugja a fejét, azt hiszi rózsákba dugta- Harry ekkor ismerte fel a kis levelet, amit Neville pödörgetett az ujjai között, Egy rózsalevél volt.-  Aztán – Neville felsóhajtott.- A rózsák leperegnek, lekopnak- Ismét forgatott néhányat a rózsalevélen.- s csak az iga marad. Érted? Józan szemmel ez tisztán látható.

-         Értem, amit mondasz Neville- mondta nyugodtan Harry. Neville a saját házasságát analizálja előtte. A Ginnyvel való kapcsolatát. Neville leeresztette az asztalra a levelet, s felnézett Harry szemeibe.- Voltaképpen nem házasodik senki, hanem egy nőt vesz el- mondta komoly hangon. Harry bólintott hozzá.- Én is egy nőt vettem el. A legszebbet mind közül.

-         Hát persze Neville- erősítette meg Harry.

-         Csodáltam. Ámultam a szépségén, az erotikusságán. És megkaptam. Soha nem is álmodhattam volna ilyen nőről, és az enyém. A feleségem. Én sokat köszönhetek a jóslatnak. Olyan nőt mondhatok magaménak, amilyet sosem tudtam volna megszerezni, és most igával kötöm magamhoz. Láncra verve élünk együtt. De az én feleségem - Hatlamas csattanás hallatszott az emeltről. - Fent van. Menj csak- nézett el álmatagon Neville, s Harry felsietett a nyugati szárnyra. Kopogás nélkül benyitott. Az ajtó előtt porceláncserepek hevertek. Az éjjeliszekrény vázája csapódott akkora zajjal az ajtónak. Harry az ágyban fekvő nőre nézett.

-         Minden rendben? Hogy vagy?- becsukta az ajtót, s a nő mellé ült az ágyra.

-         Pocsékul- morogta Ginny, egy házimanó újabb forróvizes palackot hozott neki. Ginny kicserélte és a hasára tette. A takaróval betakarta magát. S szemeit összeszorítva térdeit felhúzva tűrte a belső éles fájdalmas nyilallásokat.

-         Mi ez?- nézett rá aggódva Harry.

-         Nem tudom. Talán felfáztam - sziszegte Ginny.

-         Látott már orvos? – szegezte neki a kérdést Harry, bár sejtette a választ. Ginny csak ingatta a fejét.- Ginny! Tudom, hogy utálod az orvosokat, de tényleg meg kellene nézetni mi ez - Harry szemei aggódón siklottak a nő testén. –Had hívjak egyet!

-         Nem nem!- Ginny éles szaggató fájdalmat érzett, de most más is kísérte. Rémült kikerekedett szemmel nézett a smaragd szemekbe.

-         Mi az Ginny?- kérdezte gyorsan Harry érzékelve a változást. Ginny megtapogatta maga alatta lepedőt, s ahogy kihúzta a kezét a takaró alól… Egyszerre látták meg a csillogó vérfoltokat az ujjhegyén.

-         Jessszusom Ginny!- kiáltotta rémült, döbbenten Harry.- Azonnal hívatok orvost!- válaszra sem várva kiviharzott a szobából. Az egyik házimanót elküldte a Szent Mungóba. Ő maga pedig már tudta, hogy hova kell mennie. Felpattant Tűzvillámjára és  száguldott is… a Pavilon felé. Egyetlen ugrással lapattant, s eldobta Tűzvillámját a fűbe. Jegygyűrűjét dühös türelmetlenséggel érintette a zárhoz, ami azonnal kattant, Harry berobogott a bordó terembe, s az asztalra csapta tenyerét, ahol ülni szokott.

-         Gyerünk gyulladj meg!- kiáltotta dühösen az asztal közepére meresztve villogó vad tekintetét. A tűz néhány pislákolás után, de engedelmesen meggyulladt.

-         Maga volt ugye?- dörrent rá azonnal Harry.

-         Nyugodj le Harry!

-         Ne nyugtasson! Maga volt igaz?

-         Igen én voltam- lobogta a tűz. Harry ellökte magát az asztaltól és izgatott járkálással hatalmas léptekkel szelte a szobát.

-         Miért? Miért? Miért őt kínozza?- vágta a tűznek a kérdést indulatosan. – Engem kínozzon engem!- bökött a mellkasára Harry.

-         Nem lett volna szabad megtennetek! Dáliával megüzentem.

-         Ne avatkozzon az én dolgaimba, már megmondtam!- sziszegte dühösen Harry.

-         Harry! Nem vetted figyelembe az intő szót. Most viselitek a következményeit. A gyermeketek nem születhet meg Harry. Az egyensúly borulna fel. És azt nem szabad.

-         De ne kínozza az istenért! Nincs elég fájdalma így is?!- kiáltotta kétségbeesetten Harry.

-         Többé nem fordulhat ez elő. Harry a Ginnyvel közös lányotok szétszaggatná a csapatot. Te is tudod. Menj. A hibákért megfizetünk!- a tűz egyetlen lobbanással kialudt. Harry dühöngve elhagyta a Pavilont. Sejtette, tudta, hogy Dumbledore keze lesz a dologban. Képes lett volna most megfojtani, ha már nem lenne halott. Idegesen lába közé kapta a  seprűjét és száguldott a Longbottom villa felé. A lépcső alján botlott az ovrosba.

-         Mi hír?- állította meg a férfit.

-         Spontán vetélés. És nem lehet többé gyermeke - Harry megkövülten állt. De azonnal kijózanodott, Hármasával véve a lécspőfokokat berontott a nyugati szárny hálójába. Ginny porcelánfehér arccal feküdt az ágyban. Harry csak elképzelni tudta most mit érezhet. Ginny aki annyira ragaszkodott a közös gyerekükhöz.

-         Ginny!- suttogta, s gyorsan az ágyhoz sietett, s átfogta a nő remegő hideg kezét.

-         Az ördögé- suttogta vissza Ginny.- A szeretet áldozat Harry. A jóslat ugye?

-         Igen- súgta halkan Harry.

-         Sejtettem- Ginny lehunyta a szemét.- Nekem nem termett boldogság ezen a földön. Az a kicsi, ami volt azt is elvették- megindultak a könnyei.- A lányunk. Aki a boldogságom fáklyáját tarthatta volna a sötétben. Elhagyott. Bár…

-         Ne!- Harry a nő ajkára tette az ujjait. S úgy döntött átnéz a fürdőbe. Kinyitogatta a szekrényeket és megtalálta a morfiumos üveget. Jobb ha elteszi, mert Ginny kétségbeesésében, most képes és megteszi. A zsebébe süllyesztette és vissztért a hálóba.

-         Tedd vissza Harry! Tudom miért mentél- nézett rá könnyes vörös szemekkel Ginny.- Az utolsót legalább hagyd meg nekem. Ne vedd el! Legalább a lehetőseget ne!

-         Jól van- modnta fáradt sóhajjal Harry, s az éjjeliszekrényre tette a morfiumos üveget.- De ígérd meg, hgoy nem teszed meg.

-         Nem teszem meg- nézett fásultan Ginny.- Hosszú s szenvedéssel teli életem lesz. Ez jutott nekem. Semmi sem lehet az enyém, s minden után sóvároghatok.

-         Ginny szedd össze magad! Úgy siránkozol, mint egy öregasszony- próbált viccelni Harry.

-         Most vesztettem el az egyetlent, aki fontos lehetett volna nekem, mindig velem …

-         Ginny! Szeretném visszakapni azt az életvidám csicsergő nőt, aki mindig mellettünk áll. Ugye viszont láthatom? –kérdezte halkan, s letörölgette Ginny könnyeit.

-         Igen. Csak egy kicsit még túl kell ezen tennem magam- fújta ki a levegőt Ginny.

-         Jól van, most pihenj.

-         Az az átkozott jóslat, inkább el se mentem volna aznap a Vadkanba - sziszegte dühösen Ginny.

-         Késő bánat. Most már aludj - szomorodott el Harry, s behúzta maga után az ajtót.