Panaszos sírás hasított a levegőbe. Az apró női kezek puha mozdulattal emelték ki a síró csecsemőt az aranymotívumos kiságyból. Egy ideig esetlenül matatott  a ruháján, amíg szabaddá tette az utat, s a kis pihés fejű kisfiú máris türelmetlenül mohón tapadt a táplálékforrásra. Egyetlen könnyű fuvallat és a hálószobaajtó kinyílt. Pansy nyugalmat erőltetett magára. Narcissa Malfoy lépett a hálóba, mint az elmúlt három hétben minden sírás alkalmával. Pansy elképzelni nem tudta, hogy érez rá, hogy mikor sír fel Deimos, és hogy tud ilyen gyorsan a hálóban teremni, ezzel megzavarva az intim családi légkört a szoptatás bizalmasságát. Az idegességét a kicsi is megérezte. Élesen visítva sírt fel, Pansy megemelte a kicsit és gyengéden simogatta Deimos hátát.

-         Add csak ide!- lépett hozzájuk Narcissa. Pansy nehéz szívvel, de átengedte Deimost a karjaiból. – Nem értesz a gyerekekhez, túl fiatalok vagytok, én mondtam Luciusnak. Elkapkodtátok ezt az egész házasságot – ringatta az unokáját Narcissa.

-         Nem tudom mire alapozza ezt a téves feltevést – húzta össze a köntösét Pansy.

-         Én huszonöt éves voltam, amikor férjez mentem – mondta hűvösen Narcissa. – Pedig én is a Roxfortban ismertem meg Luciust – átsétált Deimossal a karján a Pansy szobája melletti gyerekszobába.  – Megfürdetem addig – lépett a meleg fürdőhelyiségbe.

-         De Dracoval közösen akartuk fürdetni Deimost!- kiáltotta dühösen Pansy.

-         Draco ma későn jön – felelte kitérően Narcissa. – Akkor már Deimos aludni fog – Pansy a napok elteltével egyre inkább azt érezte, hogy Narcissa teljesen megfossza a gyerekétől. Rajta csüggött egész héten. Elszakítva Deimost tőle. Pansy megértette, hogy csodálja és szereti az unokáját, de ez az erőszakos elszakítás már Pansyt kezdte dühíteni. Deimos az ő fia és nem Narcissáé. Ne cserélődjenek fel a szerepek! Draco keveset volt otthon, Luciusszal együtt Voldemort gyűlésein ültek egész nap. Későn jártak haza és fáradtan. Pansy egész éjszaka Narcissával együtt fent volt a síró Deimos mellett. Teljesen felborult a család. Draco futólag szaladt csak felesége lakosztályába, indulás előtt fél órára reggelenként. A feszültség pedig tapintható volt. Narcissa talán erre utalt a mostani mondataival. Bár valóban minden tőle telhetőt megtett, hogy Pansy  szülés után kipihenhesse magát. De Pansyt ezek a segítő szándékú jelenlétek csak zavarták, idegessé és feszültté tették. Ami rossz hatással volt Deimosra is. Pansy nehézkesen felállt és türelmetlenül kinézett a lenyugvó nap fényeiben fürdő parkra. Ez így nem mehet tovább. A gyerekszobába lépett. Narcissa már a kiságyba fektette Deimost.

-         Most elaludt, hagyd!- szólt rá Narcissa és becsukta maga mögött az ajtót. Pansy a kiságyhoz hajolt és nézte a békésen pihegő Deimost. Három hete érlelődött benne a gondolat, s most egyetlen gondolatnyi suhanásként jött az elhatározás. Pansy megfürdött és az öltözőszobájába lépve csomagolni kezdett. Aine egyetlen pukkanással megjelent mellette.

-         Asszonyom? – nagy szemeivel értetlenül figyelte a gyors mozdulatokkal pakolászó ideges Pansyt.

-         Nos Aine? Mit tanultál a Malfoy hűségről?- kérdezte gúnyosan Pansy a manót. – Most kihez is kell hűségesnek lenned? A nagyasszonyhoz vagy hozzám? – ráncigálta a bőrönd cipzárját Pansy. – Szaladj csak az úrnődhöz és tudasd vele, hogy elutazunk!- Pansy újabb ruhákat dobott a következő ládába. Aine nem szólt csak segített hajtogatni, s belakatolta a ládát. Pansy átsietett a gyerekszobába és Deimost - vigyázva nehogy felébressze - áthelyezte a babahordozóba, s finoman az íróasztalára állította. Aine már mindent összepakolt.

-         Kikészítettem a ruháját asszonyom – Pansy biccentett, s lassú mozdulatokkal tűrte, hogy Aine felsegítse rá a ruhát.

Közben a tájra csendesen ereszkedő sötétségben halkan gördült a kastély elé a Malfoy-címeres hintó. Draco meg sem várta, hogy megálljon, már le is szökkent a kocsiról. Lucius a fia után nézett, fejét csóválva, ahogy látta, Draco milyen türelmetlenül siet a fiához és a feleségéhez, s halvány mosollyal vette lépteit a bárszalon felé. Draco felrohant az emeletre és benyitott a gyerekszobába. Deimos nem volt a kiságyban. Draco benyitott felesége dolgozószobájába. Meglátta a babahordozóban kezeivel játszó Deimost. Az asztalhoz lépett és fia fölé hajolt.

-         Fent vagy te kis csibész? – mosolygott a kisfiúra, aki hatalmas szürkéskék szemeivel  nézte a felé magasodó alakot. – Ma nagyon csendben vagy – figyelte, ahogy Deimos rákulcsolja apró ujjait a mutatóujjára, s hüvelykujjával óvatosan megsimogatta a kisfiú finom bőrét.  – És Pansy? Merre jár szülőanyád mh? – nézett az átvezető folyosó felé Draco. – Jó kisfiú legyél Deimos. Mindjárt jövök – súgta a kicsinek, aki elengedte az ujját, s Draco kutatva benézett a következő szobákba. Pansy már az utazóköpenyét terítette a vállára. Draco meglepetten nézett Pansyra.

-         MH. Pansy? – Draco szeme végigsiklott az utazóládákon, összecsomagolt babaholmikon, s ugyanabban a pillanatban sötétült el a tekintete is.

-         Igen, elutazom. És Deimost magammal viszem – lépett el mellette gyorsan Pansy és a  rúgkapáló Deimosra mosolyogva leemelte a babahordozót, s elindult az ajtó felé.

-         Várj! - fogta át a babahordozó fogóját Draco is, erősen markolva a fiát tartó hordozót. – Hova akarsz menni?

-         Teljesen mindegy. De anyáddal egy fedél alatt még egy éjszaka nem maradok - húzta maga felé finoman a babahordozót Pansy. Draco nem engedte el.

-         Veszekedtetek? – emelte meg a szemöldökét Draco.

-         Nem – forgatta meg a szemeit Pansy. – Már miért is veszekedtünk volna, hiszen minden a legnagyobb rendben van – húzta vissza a hordozót Pansy.

-         Így van – bólintott Draco, finoman visszarántva a babahordozót.

-         Nem nincs így!- kiáltotta Pansy maga felé rántva a férfitól Deimost. – Nem veszed észre, hogy anyád szétszaggatja a házasságunkat? Elveszi tőlünk a gyerekünket és közénk áll?

-         Csak segíteni akar – húzta vissza erőszakosan Draco.

-         Nem kérek a segítségéből. Tönkreteszi a családunkat. Elegem van abból, hogy nem foglalkozhatok a saját gyerekemmel – dühöngött Pansy. – Nem tudom mikor fürdettem utoljára én Deimost, ha történet egyáltalán ilyen – húzta el gúnyosan a száját Pansy. – Hetek óta nem szoptathatom nyugodtan a fiamat, mert anyád állandón megzavar. Te persze semmit nem veszel észre ebből, mert itthon sem vagy. Nekem kell kibírnom anyád idegesítő jelenlétét állandóan. Nem érdekel, hogy mit mondasz. Én nem maradok egy percet sem tovább – kiáltotta Pansy Deimos felett, aki már bizonytalanul nyöszörögni kezdett.

-         Most mit mondjak? – kiabált most már Draco is. – Szerinted nem lennék szívesebben a fiammal és a feleségemmel? Voldemort mindig kiválóan időzít, hogy mikor akar nagy ütközeteket, nekünk meg a közelében kell lennünk ha továbbra is el akarjuk érni, amiért eddig is küzdöttünk. Képzeld nekem is elegem van abból, hogy a fiamat egyetlen pillanatra látom amikor alszik, s kész – Deimos keservesen sírni kezdett, ahogy Pansy és Draco a babahordozót rángatva ordibáltak egymásra. Pansy lenézett a kicsire és elengedve a hordozót kivette Deimost és a karjára fektetve nyugtatólag simogatta.

-         Na ennyit arról, hogy anyád tudta nélkül és csendben távozom – dühöngött mérgesen Pansy. Draco a hajába túrt és szürke tekintetével követte a szobában járkáló fiát nyugtató Pansyt.

-         Hova akarsz menni? – nézte sötéten Draco.

-         Mondtam már, hogy nem  tudom, innen el.

-         Vissza a Parkinson – birtokra?

-         Megőrültél? – húzta el a száját Pansy. – Örülök, hogy megszabadultam tőlük. Én nem te vagyok, hogy az anyámékhoz szaladok, hogy rendezzék a családi ügyeimet.

-         Én sem hozzájuk szaladok -  túrt a hajába Draco . – Ha nem vennéd észre – húzta el a száját Draco. Gyorsan felmérte a helyzetet. Pansy nem fog maradni ebben biztos volt. Látta az elszántságot az arcán. A fia nélkül viszont nem megy. És Draco sem akarná elszakítani a fiát Pansytól.  Összeszorította a száját és kinyitotta az ajtót. – Veletek megyek – morogta. Pansy megdöbbenve a döntésen nézett Dracora, de kilépett a folyosóra. Draco előresietett. A két szárny találkozásánál a lépcsőn már Narcissa közeledett feléjük. Látta a csomagokat, amiket már tornyoztak a hintóra a kastély előtt.

-         Ti meg mit csináltok? – kérdezte metsző hangon Narcissa.

-         Elutazunk nem látod? – válaszolt nyersen Draco. A hangzavarra Lucius is kijött a földszinti bárszalonból és most nézte az emeleten állókat. Narcissa a lépcső egyik végéből hűvösen méregette  a vele szemben állókat. Pansy a karján tartott síró csecsemővel, Draco morcos arccal megtorpanva a megjelenő anyja látványától. Draco futólag az apjára nézett, aki szemrebbenéssel biccentett, s Draco már lefelé kapkodta a lábát. Pansy szorosan utána sietett.

-         Lucius te engeded? – sietett utánuk Narcissa.

-         Menjenek – várta be feleségét Lucius a lépcső alján.

-         De….de – Narcissa meglebbenő szempillákkal nézett az unokája után.

-         Viszontlátásra – bólintott Lucius Pansy felé, aki csak fejbólintással reagált. Narcissára nem is nézett. Draco becsapta az ajtót, s hátradőlve adta meg a jelzést, hogy indulhatnak. Pansy nehézkesen ült, a sebe még mindig fájt és most kényelmetlenül fecergett az ülésen. Draco észrevette, s kezével  magához húzta a feleségét, hogy Pansy áttehesse a súlypontot, ami eddig a sebet nyomta. Kivette Deimost a karjából és visszatette a babahordozóba.

-         Hova megyünk? – kérdezte bizonytalanul Pansy.

-         A londoni villába – felelte Draco szűkszavúan.

-         Haragszanak rám ugye? – nézte a babahordozóban szundikáló Deimost Pansy.

-         Á nem. Örülnek, hogy eljöttünk – ironizált Draco.

-         És te? – nézett fel Dracora megemelve a fejét Draco válláról.

-         Ahol ti vagytok ott van az én helyem is – fanyalgott Draco. Rövid utazás után megálltak. Kiugrott a hintóból és kisegítette Pansyt, majd kivette a babahordozót. Pansy végignézett az impozáns neogótikus stílusú villán.

-         Igazán csinos – méregette Pansy finom gúnnyal.

-         Ami rólad nem mondható el – vágta vissza gonoszul Draco, végigmérve feleségét. Pansy rá akart csapni Draco karjára, de Draco meggyorsítva lépteit kitért előle, s belépett az oszlopos zöld előcsarnokba. Aine már meggyújtogatta a fogadásukra a gyertyákat. Pansy végignézett magán. Hát igen. Tényleg távol állt tőle a régi roxforti csinos lány. Deimos meghagyta a maga nyomait anyja testén.  Pansy belépett a kígyóoszlopos előcsarnokba. Sokkal légiesebb építésű volt a villa mint a nagy Malfoy kastély. De tetszett neki. Meghittebbnek tűnt, még ha valóban mindkettőt reprezentálásra is szánták a Malfoyok.

-         Én adtam életet a fiadnak, úgyhogy egy szót sem szólhatsz – mosolygott vissza gonoszul Dracora s belekarolva együtt lépkedtek fel a márványlépcsőn az emeletre. Draco  a babahordozóban békésen pihegő fiát figyelte, s Pansy is lemosolygott a kicsire. Egy röpke villanásig felnéztek s egymásra mosolyogtak. Draco magához szorította Pansyt, s futó csókot nyomott felesége ajkaira.