Pansy a karácsonyi díszeket lebegtette a fára, s egyenletesen forgatta körbe az arányos fenyőfát.  A háta mögül mormolást hallott. Röviden hátrafordult és a selyem-masnikat kötögető Draco morcos arckifejezésével találkozott.

-         Ki nem állhatom ezeket a masnikat – dörmögte.

-         Draco – Pansy hallgatózva körbenézett. – Letetted a földre Deimost? – förmedt a férfira.

-         Miért mi van abban, hogy letettem egy kicsit az ölemből? – lebegtette a következő masnit a kosárba.

-         Tudod, nagyon jól, hogy amióta mászik villámgyorsan képes eltűnni – jegyezte meg Pansy és szoknyáját felhajtva térdre ereszkedett és bekukkantott az asztalok alá.

-         Az előbb még itt volt – nézett bosszúsan körbe Draco.

-         Ühüm – húzta el a száját Pansy. – Deimos kicsim hol bujkálsz? – Pansy bekukkantott a bútorok mögé. Deimos véletlen sem adott ki egy hangot sem. Akkor legalább biztos, hogy nincs baj. Ha valami nem lenne rendben Deimos már sírna az biztos. Pansy átsietett a szalonból az étkezőbe. Draco az ellenkező irányba kezdte keresni a fiát.

-         Miért tanulnak meg a gyerekek mászni? – morogta mérgesen. – Nincs egy nyugodt percem sem azóta.

-         Mert ha időnként ránéznél, akkor nem kellene mindig Deimos nyomában kutatnunk a villát -  jegyezte meg Pansy. – Nem figyelsz rá rendesen!

-         Mi az hogy nem figyelek rá?- tiltakozott Draco. – Te vagy az anyja!

-         Ott volt az öledben Draco – vágta rá mérgesen Pansy. – És ráadásul te vagy az apja – nézett gonoszul a férfira. – Hova tűnt?

-         Nem tudom – rántotta meg a vállát Draco - az egyik percben még itt volt. Egy pillanatra tettem le, de tényleg – mentegetőzött tanácstalanul. Pansy benézett a konyhába. Deimos már a folyosó felé kúszott szélsebes gyorsasággal. – A kis szabaduló művész! – jegyezte meg Draco a fia sietős mászkálását figyelve. Pansy felnevetett. Deimos kis pelenkás fenekével olyan gyorsan mászott, ahogy csak bírt.

-         Miket mondasz! – kacagott és futva beérte Deimost és az ölébe kapta.

-         Miért nem azt csinálja? Egy másodpercre elnézek és már elillant. Menekül előlünk. Mintha olyan rosszul bánnánk vele – pislogott laposan a kis huncut kóborlóra. Deimos visítva nevetett, ahogy Pansy karjaiban forgolódott.

-         Jaj te kis furfangos! – mosolygott le a fiára Pansy. – Merre szerettél volna eljutni? – Deimost a babahordozóba tette, s Dracora parancsolt – Nézz a fiadra!

-         Eddig is néztem – dünnyögte Draco, s a mosolygó Deimosra nézett, mintha a kicsit hibáztatná, amiért elmászkált. Draco folytatta a masnik kötését. Deimos azonban ellenakcióba lendült. Amiket Draco megkötött ő visongva kioldozta.

-         Már megint szemtelenkedik!- panaszkodott Pansynak.

-         Esküszöm úgy érzem magam, mintha két gyerekem lenne!- forgatta a szemeit Pasny.

-         Kioldozza, amiket megkötök – árulkodott Draco.

-         Draco! – Pansy meglegyintette Draco sima arcát és a kicsihez lépett. – Kis csillagom, már megint huncutkodsz? - Deimos izgatottan mozgatta a kis lábacskáit. – Mellesleg te is ilyen vagy Draco. Mit lepődsz meg ha a fiad is ilyen? – húzta el a száját Pansy. – Hagyd apukádat, tudod a masni kötés nem igazán megy neki így sem. Keress más szórakozást jó!? – Pansy már megállapította, hogy Deimos előszeretettel alkalmazza az erejét ezzel is szórakoztatva magát és szinte látta maga előtt mekkora boldogsággal fogadja, ahogy Draco kikerekedett szemmel nézi munkája semmissé alakulását. Ezen még ő is jókat szórakozott.  – Te meg rosszabb vagy mint Deimos! – nézett Dracora. Alig lépett a karácsonyfához Draco megint felhorkant.

-         Már megint kezdi – szörnyülködött a kioldozott masnikon.

-         Pont olyan szemtelen mint te! – Pansy a fiára mosolygott.

-         Anyádat bosszantanád inkább mint engem. Azt hittem mint férfi a férfival összefoghatunk a  női elnyomás ellen – nézte áruló fiát Draco.

-         Ne mondj ilyeneket neki! – nevetett Pansy. – Én vagyok elnyomva!

-         Hiába panaszkodsz úgysem érti – legyintett Draco. Deimos a karácsonyfára nézett s a feligazított masnikból néhány potyogni kezdett.

-         Deimos!- szólt a kisfiúra Pansy. Draco kikapta a gyereket a babahordozóból és megforgatta.

-         Látod? – vigyorgott elégedetten Draco. – Jaj az én okos fiam! – vigyorgott a kicsire büszkén és a feje fölé emelve meglengette. Deimos élesen visítva élvezte a röptetést. – Ugye?   - Draco hanyatt fekve Deimos pocijához nyomta a száját. Deimos visongott.

-         Draco így nem leszünk kész újévre sem – nézte Dracot ahogy játszik a kicsivel.

-         Persze, hogy nem leszünk készen, ha Deimos mindent keresztülhúz. Már három órája masnikat kötögetek teljes kudarccal – vihogott Draco, s a hasára tette a kicsit, aki hogy szabad utat kapott, máris izgatott mászkálásba kezdett. Draco felkönyökölve nézett a kicsi után, akit Pansy még idejében elkapott, mielőtt elérte volna az ajtót.

-         Játszani akar – nyugtázta Deimos hadműveleteit Pansy.

-         Na jó legyen – Draco előhúzta a pálcáját és Pansytól fellebegtette a levegőbe  a kicsit. Pansy is előkapta a pálcáját, s egy színes szivárványt varázsolt elő, s bárányfelhőket. Deimos visongva érintette meg a szertefoszló kis felhőket és izgatottan próbálta elkapni őket. Pansy átvette a kicsi lebegtetését és Draco következett a buboréközönnel. Deimos órákig elszórakozott az ilyen apróságok kipukkasztásával. Draco és Pansy pedig a fiukban való gyönyörködésben. Figyelték, hogy Deimos hogyan örül egy-egy sikerélményének. Pansy Draco mellé ült és figyelte a kicsit, majd lassan leeresztették magukhoz. Deimos felmászott az apjához és finoman pofozgatni kezdte.

-         Helyes! – bólintott elégedetten Pansy. – legalább tőle megkapod amit megérdemelsz.

-         Nem, kedves – vihogott flegmán Draco . – azt tőled is megkapom.

-         Ki mondta, hogy megérdemled? – emelte meg a szemöldökét  Pansy. Draco elkapta Pansy derekát, ahogy már fel akart állni, és feltűrve a blúzát ujjaival besiklott a bársonyos bőrt tapintva.

-         Eressz! – Pansy a már egérutat nyert Deimos után nézett.

-         Még nem!- morogta Draco Pansy derekára nyomva a száját.

-         Engedj már! Nem akarom, hogy leguruljon a lépcsőn - tolta el Dracot és felszökkenve a fia után sietett.

-         Tessék, ez a fiam! – túrta hajába Draco. – Elszakítja tőlem a nőmet! – dühöngött megjátszott sértettséggel.

-         Draco!- vonta össze a szemöldökét Pansy, s kiszaladt a kicsi után.

Draco oldalán Pansy belépett a várkastély hűvös falai közé.  Voldemort elégedett mosollyal fogadta az érkezőket, s serlegéből kortyolgatva a nemes italt Pansyn  tartotta hosszú másodpercekig a szemét. Végül elnézett. Fürge mozgással nyitotta meg a táncot, s most Bella élvezhette az első keringőt a karján. Tehát Voldemort idén nem választott partnert. A halálfalók közt nagy megtiszteltetésnek számított, ha bármelyikjük leányát, vagy feleségét felkérte a Nagyúr születésnapján az első táncnál. Két éve a Malfoyok élvezhették ezt a kitüntetett figyelmet és idén ismét Bella. Akihez Voldemort rendszeresen visszatért, ha nem választott senkit. Vagy csak nem akarta újból Pansyt felkérni? Az mindenkinek szemet szúrt volna, hogy újból a legifjabb Malfoy feleséget választja. Voldemort ezzel tisztában volt. A fiatal és idősebb Malfoy házaspár közötti szakadás senkinek nem kerülte el a figyelmét. Draco egyedül ment a szüleihez. Pansy feltűnően kerülte Narcissa Malfoyt, aki gőgösen ült a Malfoy páholyban. A pletykára éhes halálfaló nagyasszonyok kíváncsian várták, végülis hová kerülnek az ültetés során az ifjú házasok. Ám nem számítottak a következőre. Voldemort hamarabb befejezte a nyitótáncát Bellával és lefelé lépkedve Pansyt kézen csókolta, s a szorongatott apró női kezet a karjára téve a saját páholyába húzta, ezzel a kínos helykereséstől kímélve meg Pansy Malfoyt, aki a Malfoy páholyba nem volt hajlandó férjét elkísérni. Mindenki suttogásba kezdett, de Voldemort türelmetlenül intett a zenekar felé, hogy játszanak.

-         Mint fiatal anyát talán ildomos a fia felől érdeklődnöm. Hogy van Deimos? – sziszegte lágy zengéssel Voldemort. – Ne figyelje a többieket! Acsarkodó pengeéles nyelvű kígyó mindegyik – húzta száraz mosolyra a száját Voldemort, látva Pansy mennyire zavarban érzi magát a királyi trónuson.

-         Köszönöm a kérdést. Deimos kiválóan fejlődik – bólintott Pansy.

-         És maga hogy van?

-         Túl semmitmondó kérdés magához – nézett laposan a férfi felé Pansy.

-         Igaza van – bólintott hűvösen Voldemort. - Kínosan érzi magát? Pedig én minden tőlem telhetőt megtettem, hogy megkíméljem a kellemetlenségektől – Voldemort Pansynak is hozatott egy serleget. – Inna velem a születésnapomon? – Serlegét Pansyéhoz koccintotta és szájába véve egy kortyot hosszan ízlelgette a bort. – Úgy érzi kompromittálom? Hogy félreérthető helyzetbe hozom, amiért kitüntetett figyelemmel a páholyomba invitáltam? – sziszegte fagyosan Voldemort. Pansy zavartan elnézett. – Akkor érezhetné ezt, ha most szájon csókolnám – húzta el gúnyosan a száját. Pansy úgy érezte mindjárt összeesik, itt Voldemort mellett. Ahogy ilyesmiket mond neki.

-         De kérem! – tiltakozott hevesen Pansy.

-         Tényleg zavarba hozom – bólintott Voldemort. – Menjen kérje fel a férjét táncolni! Draco nem mer idejönni, hogy megzavarjon minket – küldte el a közeléből Pansyt. Szentimentalizmus? Mi történt vele? Hogy ilyeneket mond Pansy Malfoynak? Uralkodnia kellene magán. Figyelte a forgatagban keringőző párt. Pansy fekete talárt viselt, ami karcsúsította most. Lassan kezdi visszanyerni régi alakját. Lassan. Látva, hogy a házaspár készülődik Voldemort még Pansyhoz lépett.

-         Szívesen párbajoznék egyszer magával – Pansy meglepődve nézett a magas férfira. – Szeret párbajozni nem igaz?

-         Honnan gondolja? – Pansy zavartan nézett körbe. Senki nem tudja róla ezt. Senki. Honnan tudná éppen Voldemort?

-         Üzenek majd magáért. Felmérem a párbajszakértelmét – húzta pengeélesre a száját. Pansy biccentett és Draco elrángatta Pansyt Voldemort szeme elől.

-          Nagyon rád szállt – morogta Draco. – Felhív a páholyába. Beszélget veled –  sorolta mérgesen Draco, s végigmérte Pansyt. – Pansy! Csábítod a Nagyurunkat?

-         Olyanokat beszélsz Draco! Honnan veszed ezt? – dőlt álmosan Draco vállára.

-         Nem tetszik, ahogy rád néz – dühöngött Draco. – Az enyém vagy. Én vettelek feleségül – dühöngte harciasan.

-         Félreértelmezed Draco – nyugtatta Pansy. – Természetes, hogy jól akarta érezni magát a születésnapján. Nincsen ebben semmi különös. És fejezd be, hogy a tulajdonodnak tekintesz – vágta magát a hintó ülésének Pansy.

-         Párbajozni. Hah! Ha jól emlékszem Bellával is így kezdte – húzta el a száját Draco. – Ritka megfogalmazása a dolgoknak nem igaz?

-         Beteg fantáziád van mindig is tudtam – nézett ki az ablakon Pansy. Bár magában ő is nyugtalankodott. Voldemortot nem lehet visszautasítani. Ezért idegeskedett Draco is. Ha megtagadják tőle, amit kér…talán egyenlő a halállal. Voldemort, aki évtizedeken át őrzi a fátylát, és érzelmesen szagolgatja a belőle áradó parfümillatot? Pansyt kirázta a hideg.

-         Soha nem gondoltam még rá mint férfira – súgta halkan Pansy. – Megrémiszt.

-         Megtennéd? – Draco szürke szemeivel kutatva kereste Pansy szemeit. Egyértelműen bontakozott előttük, Voldemort akar valamit.

-         Képtelen lennék rá – lebegett Pansy hangja a levegőben. Megijedt. Ma minden eddiginél jobban. És nem tudta, mit tehetne, ha Voldemort közeledni próbálna…de a gondolatába is beleborzongott. Draco átölelte.

-         Nem engedném, tudod nagyon jól – nyomott rövid csókot Pansy homlokára. Pansy belesimult az ölelő karokba, de nem volt meggyőződve arról, hogy elég lesz, Draco szembenállása és tiltakozása. Voldemortot nem lehet megállítani. Keresztülviszi az akaratát. A Malfoyoknak pedig első az engedelmesség, még akkor is ha ez az elveikkel szemben áll. Ha kell, oda fogják dobni őt Pansyt is, az ügy érdekében. Bármennyire is undorodik Draco a gondolattól, hogy Voldemort hozzáérjen akár csak egy ujjal is Pansyhoz. A saját szabályok, a saját tervek. A fekete mágia, a sötét erők szolgálatába bármit. Mindenesetre Pansy kíváncsi lett volna egy ilyen helyzetre. Vajon mennyire fontos Draconak az ő érintetlensége más férfiaktól, és mennyire erősebb ez  benne, mint a Voldemort iránti hűség, és a sötét erők iránti alázat? Meddig lenne képes elmenni?

-         Ugyan, ugyan Pansy – vette elő gyorsan gúnyos modorát Draco . –Szíved szerelmével egy csodálatos éjszaka. Erre vágytál, amióta a közelébe kerültél, tudom nagyon jól.

-         Nem kételkedem benne, hogy fergetegesebb szerető mint te – vágta rá Pansy gonosz mosollyal.

-         Fergeteg? – ízlelgette a szót Draco. – Ám legyen. Aztán ne sírj! Ha megerőszakolva kell távoznod a szobájából.

-         Viszont a Mardekár vér továbbvivőjeként térnék vissza – csillant meg  Pansy szeme.

-         Na nem! Azt már nem!- tiltakozott Draco. Megszorítva Pansy vállát. – Hogy a gyerekét szüld a családunkba! Pfh!- Dracot kirázta a hideg.

-         Elképzelhető, hogy Voldemortban ilyen tervek vannak. Aranyvér és Mardekár vér mint testvérek – vetődött fel Pansyban a gyanú.

-         Deimos testvére Voldemort fattya!? – csattant Draco. – Soha nem engedném!

-         Ti is terveztek, Voldemort is tervez.  Szolgálat, engedelmesség, alázat! És a kettőtök tervei összecsengenek – komorodott el Pansy. Nem tetszett neki ez a szerep ebben a politikai játszmában. Voldemort már megint tenyészállatnak nézi? Vagy élvezné is a dolgot?  - Azt hiszem nem akarok erről tudni – rázta meg a fejét gyorsan Pansy.

-         Legszívesebben eldugnálak a legsötétebb kamrába, hogy ne is tudjanak rólad – dühöngte Draco.

-         Elhiszem, hogy tetszene a gondolat – húzta el gonoszul a száját Pansy. Draco kutatva szemrevételezte Pansyt. Az égre mégis mit esznek rajta?  Persze nem kérdés. Ez így volt mindig is. Kihozzák egymásból a pluszt. A Roxfortban is ő értékelte fel Pansy részvényeit és viszont. Most is így van. Draco Pansyval az oldalán ezerszer kívánatosabb lett. Nem értik, hogy miért. Egyszerűen ezt hozzák ki egymásból ők ketten. Hogy együtt többnek látszanak, még ha külön-külön is értékesek azok a részvények. De együtt! Felbecsülhetetlenek. Ezért kellettek ők mindig is egymásnak. És ezért is akarták mindig is egymást. Ezért voltak mindig is együtt. Mert tudván, hogy egymással vannak a másikat is többnek látták, nemcsak ők magukat, mindenki őket. Érthetetlen. És mégis igaz. S most levakarni se tudják magukról a belső boldogságot, ami Pansyn nagyon látszott. A terhesség alatt is tényleg megszépült. S amióta Deimos velük van… Voldemort pedig titkon mindig is figyelemmel kísérte kettejüket. Nem véletlen, ha az utóbbi egy évben ugrásszerűen megnőtt az érdeklődése Pansy iránt. Draco túl elfogult volt, nem láthatta annyira reálisan Pansyt más szemekkel, mert ő csak a saját szemével látta szebbnek Pansyt, mint valaha. Amit valahol természetesnek érzett. De meg sem gondolta, hogy tényleg mások is szebbnek látják a feleségét, és ez most kezdte nagyon zavarni. Mert, akitől most konkrétan tartott az Voldemort volt. Akitől sosem tudhatta az ember, hogy mire is számíthat. Draco azzal nyugtatta magát, hogy Voldemort már túl idős, hogy ilyeneken gondolkodjon, de be kellett látnia Voldemort túl jól tartja magát, a korához képest. És ez mindenképpen nyugtalansággal töltötte el. Nyugtalansággal a felesége és a családja biztonsága felől.