Draco álmosan dörzsölgetve a szemét baktatott le a villa márványlépcsőjén. Alig találta meg Pansyt és a fiát. Az egyetlen helyre, ahol voltak éppen arra nem gondolt. Ainét kapta el az étkezőben, aki útbaigazította, hogy a család a konyhában van. Draco nem is emlékezett, mikor volt utoljára a Malfoy-konyhákban, talán gyerekkorában szaladgált le titokban meglesni, hogy hogyan szorgoskodnak a manók. Narcissa Malfoy rangján alulinak tartott minden ehhez hasonlatos belépést a konyhákba, s csakis az étrendet beszélte meg a konyha vezető manóval, s ha valami ne mvolt ínyére, vagy kedvére, akkor nézett le a manókhoz megdorgálás céljából. De így, ahogy Pansy töltötte a napjait a konyhában, igazán nem volt szokványos egy Malfoy-feleségtől. Draco benyitott a konyhába.

-         Jó reggelt, éppen időben! – fogadta gonosz mosollyal Pansy és a kezébe nyomta a kiskanalat. – Etesd meg a fiad! – s el is fordult a Parkinson-recepteskönyvet a kezében tartva, s a kemencék és üstök felé hajolt. Mindegyikből vett egy kis kóstolót és hozzálátott az ízesítéshez. Draco tanácstalanul nézett az etetőszékben izgatottan rá figyelő Deimosra, majd a kiskanálra. Óvatosan közelebb lépett a kicsihez, mintha attól rettegne, mindjárt hatalmas robbanás következne és leült vele szembe.

-         Pontosan mi ez a nagy készülődés? – kérdezte, miközben kanalazni kezdte a furcsa színű pépet. Deimos szájához tartotta, mire fia nagy szürke szemekkel meredt apjára, de bekapta a falatot. Egy ideig kóstolgatta, majd egy perc gondolkodásidő után úgy döntött nem tetszik neki és fintorogva kiköpte.

-         Leköpött! – árulkodott Draco teljesen ledöbbent hangon, s arcáról törölgette az ételt.

-         Látod Deimos nem kegyelmez neked. Nyíltan és egyenesen kimutatja, amit gondol – nézett rá gonoszul Pansy. – ÉN is ezt csinálnám.

-         Ne legyél úgy odáig magaddal – nézett morcosan a kicsire. – Hozzád is csak addig ragaszkodik, amíg szüksége van arra, hogy valaki megetesse. Utána feléd se fog nézni – jegyezte meg undokul. – Mellesleg, ha ilyen borzalmakat adsz neki, ez hamar meg fog történni. Mi ez a szörnyű színű trutymó?  - Draco megszagolgatta az étel.

-         Sárgarépa és krumpli.

-         Akkor nem csodálom, hogy kiköpi. Direkt akartad, hogy ezt én etessem meg vele mi? – emelte meg a szemöldökét Draco . – TE meg a jó pulykahússal eteted, meg csirkehússal.

-         Azon vagyok, hogy végleg megutáljon téged, így van – mosolygott negédesen Pansy. – Ennie kell sárgarépát is. Gondoltam mint vér a vértől tőled szívesebben fogadja.

-         Na persze – Draco Deimosra nézett és a szájába nyomta a kanalat. Deimos fintorgott, és újra kiköpte. – Leköp – panaszkodott Draco. – Az egész ebédje rajtam fog díszelegni – morogta Draco az arcát törölgetve.

-         Nem díszelegni fog az. Hanem undorítani – jegyezte meg Pansy. Kivette a kanalat Draco kezéből és új adagot merítve gyorsan Deimos szájába nyomta.

-         Ugye milyen kis finom? – gügyögött a kicsinek. – Nézd csak, mit készítettem? – Pansy gyorsan a kompótos üvegeket mozgatta Deimos felé, aki rajongott a kompótért, s lelkesen nyelt egyet, ezzel lenyelve a sárgarépát. Draco csodálkozva nézett a gyerekre, aztán Pansyra.

-         Csalsz – bosszankodott Draco.

-         Tereld el a figyelmét, ennyi az egész. De te még ehhez sem értesz – vágta oda gonoszul Pansy és visszanyomta a kiskanalat Draco kezébe. Draco morcosan nézte fia szürke szemét, aki mosolyogva csapkodta a tenyerét az etetőszékhez, s apjára vigyorgott.

-         Megmondtam. Ez egy gonosz ördög. Este nem hagy aludni. Nap közben meg mindenfélével kínoz – dörmögte Draco. S újabb adagot próbált bejuttatni fia szájába. – Még mindig nem válaszoltál, mi ez a készülődés. Ünneplünk valamit?

-         Most úgy teszel mintha nem tudnád – húzta el a száját Pansy.

-         Mert tényleg nem tudom – vakargatta a fejét Draco. – Hanyadika van ma? – Pansy elfordulva nem felelt.

-         Én készülök az biztos. Anyádék lejönnek vajon? Vagy te mégy hozzájuk? – gúnyolódott Pansy. – na kíváncsi leszek. Mit lép a Malfoy- nagyasszony.

Pansy elkezdte  a vacsorához a készülődést. Teleengedte a medencét és elmerült a levendulaillatú habokban. Draco Deimossal a karján lépett a fürdőbe.

-         Zavartok – morogta Pansy. – Azt mondtam fürdök és készülődök. Nem igaz, hogy egy órát nem tudsz foglalkozni a fiaddal.

-         Azt mondtad fürdesz, nem pedig, hogy úszkálsz – nézett a méretes medencére Draco. Deimos visítozott a teli medencét látva. Draco levetkőztette a kicsit és beleeresztette a vízbe. Deimos vidáman lubickolt.

-         Nézd meg, hogy úszik – mosolygott a medence másik végében pancsoló kicsire. Draco gyengéden elengedte a kisfiút, aki izgatottan mozgatta kis kezeit és lábait.

-         Látod? – mosolygott a fián Pansy.

-         Tényleg úszik – figyelte Draco a medence szélére ülve, a vízen fennmaradó kicsit. – Ügyes. Nem hiába az én fiam – vigyorgott Pansyra. Nézték egy darabig a vízben ficánkoló kicsit, végül Pansy megunta.

-         Na kifelé! – nézett a habok közül sötéten Pansy. – Hagyjatok magamra, készülni szeretnék – Draco kiemelte a vízből a kicsit és egy vastag törülközőbe bugyolálva kilépett a fürdőből.

-         De utánad én jövök – morogta Draco.

Délután az egész család ünneplőbe öltözött. Pansy ezüstszín estélyit választott, Draco és Deimos mélyzöld dísztalárban voltak. Deimos persze minden percet kihasznált, hogy összekoszolhassa magát. Pansy ne mgyőzött tisztítóbűbájt küldeni a fia talárjára. Nem kellett tévednie. A Malfoyok nem feledkeztek el az eseményről. Pontban öt órakor gördült a díszes Malfoy-címeres hintó a londoni villa elé. Pansy az étkezőben végezte az utolsó igazításokat, s a kocsikerekek zajára az albakhoz lépve látta, ahogy Lucius Malfoy egyenes tartással lebegő fekete elegáns dísztalárban lelép a fogatról és lesegíti az áfonyaszín estélyibe öltözött tökéletesre fésült lágy hullámú mézszín hajú Narcissa Malfoyt. A férjébe karolva királynői tartással lépkedett. Draco már az oszlopcsarnokban várta a szüleit, karján Deimossal.

-         Deimos gyönyörűségem. Hogy megnőttél, amióta nem láttalak! – Narcissa vizenyős szemekkel vette karjaiba az unokáját. Pedig ő maga is fiatalnak tűnt. Szokatlan lehet a gondolat, hogy már nagymama. Pansy az étkező felől közeledett. Dracoba karolva figyelte, ahogy Lucius és Narcissa felváltva ölelgetik a kis Deimost.

-         Gyertek át az étkezőbe!- invitálta a szüleit Draco, megtörve a kínos oszlopcsarnokban toporgást.

-         Hát vártatok minket? – nézett meglepetten Narcissa.

-         Miért nem úgy tűnik? – kérdezte élesen Pansy.Lucius engedékenyen lépett közbe.

-         Természetesen reménykedtünk benne, hogy nem feledkeztek meg a fiam születésnapjáról. És gondoltuk, hogy azért nem öltöztök minden este alkalmi ruhákba – biccentett hűvösen Pansynak. – Narcissa? – nyújtotta karját a feleségének, aki belekarolt, s közben a másik karján ülő Deimost szemrevételezte. És az ő mindig kritikus tekintetén is elégedettség tűnt fel. Deimos nyugodt és jól táplált babának tűnt. Tetszett neki az unokája. Rendezetten fésült pihés szőke hajjal. Kerek arcocskával, nyugodt szürke szemekkel. Igazi Malfoy. Pansy és Narcissa közé került a kis Deimos, a magasított etetőszékre. A vacsoraasztal felett a kristálycsillár gyertyái kellemes fényt adtak az asztalnak. Ezüsthímzésű damasztabrosz. Malfoy címeres gondosan hajtott és vasalt szalvéta, az ezüst étkészlet és az aranyszélű tányérok. Draco intésére megjelent az első fogás. Lucius és Narcissa még véletlen sem néztek egymásra. De mindketten tudták, ne ma szokványos ünnepi étrendet köszönthetik a tálalásnál.  Deimosnak külön tálka érkezett. Pansy a kiskanálért akart nyúlni, de meggondolta.

-         Átadom az élvezetet – húzta gúnyos mosolyra a száját és Narcissára nézett. Narcissa meglepődve nézett fel rá hideg kék szemeivel. – Én minden nap részesülhetek benne – fordult a tányérja felé Pansy, s jóízűen falatozni kezdett. Narcissa a fiára nézett, aki csak megrántotta a vállát, s így Narcissa kezdett Deimos etetéséhez. Deimos mosolyogva nézte az új jövevényeket.  A vacsora meglehetősen csendben telt. Pansy nem mert felnézni a tányérjából, s a hallgatására a Malfoyok sem erőltették a beszélgetést. Zárásként a pezsgő került az asztalra.

-         Boldog születésnapot kívánunk fiam – emelte a krisálypoharat Draco felé Lucius.

-         Köszönöm – forgatta meg a kristályt a kezében Draco, s ő is kortyolni kezdte.

-         Igazán különleges vacsorát készítettél Pansy – mondta nyugodt hangon Narcissa. Pansy sötét szemeit anyósára meresztette. Ezt most hogyan értelmezze? – Ritka, hogy ilyen különleges recept alapján készült ételeket ehetünk. Csak dicséret érheti a Parkinsonok titkos receptjeit. Örülök, hogy bepillanthattunk a Parkinson-ízvilágba – mosolygott hűvösen Narcissa. Minden tőle telhetőt megtett, hogy kicsikarja magából a dicséretet.

-         Köszönöm – Pansy zavartan lehajtotta a fejét s babrált az ölébe terített szalvétán.

-         Szívesen vennénk, ha a Malfoy- kastélyban is részesülhetnénk a Parkinson receptekben- hajolt meg finoman a székében Lucius. Egyértelmű volt a célzás, hogy bármikor szívesen látják őket ismét a Malfoy- kastélyban. És örülnének, ha a fiuk az unokájukkal együtt visszaköltözne.

-         Nagy örömmel – nézett zavartan Dracora Pansy.

-         Draco sétálnál velem a parkban? Már nem is emlékszem mikor néztem szét a villa parkjában utoljára – invitálta a fiát Narcissa. Lucius az ölébe vette az unokáját, s Pansy csatlakozott hozzájuk a szalonba.

-         Szívesen – mosolygott Draco és várta, hogy Narcissa mellé lépjen. Kiléptek a napnyugta színeiben fürdő parkba. Narcissa a fiába karolt.

-         Mesélj Draco! Hogy vagytok?- libbent minden lépésnél a hosszú áfonyaszín estélyi.

-         Jól – felelte szűkszavúan Draco.

-         Megsebesültél úgy értesültem.

-         Már jól vagyok anya – intette le türelmetlenül anyja aggodalmát.

-         Jó és… - Narcissa elhallgatott.

-         És? Pansy és én? Ezt akarod kérdezni ugye? – nézett anyja kék szemeibe Draco.

-         Szeretném tudni. Tényleg fontos, hogy boldog vagy-e? – húzta fiát a rózsalugas felé.

-         Pansy a feleségem – babrált a selymes rózsaszirmokon Draco. – Természetesen boldogok vagyunk. Most mit vársz anyám? Hordjam le Pansyt? Mondjam, hogy minden nap veszekszünk? Hogy kihűlt a hitvesi ágy?  - csattant fel Draco.

-         Nyers vagy – húzta fel az orrát Narcissa. – Akár az apád.

-         Még nem költözünk vissza. Én döntöttem így – mondta békülékeny hangon Draco.

-         Ahogy érzed – bólintott Narcissa. – De szeretnénk sűrűbben látni a kicsit. Gondolom ezt megérted.

-         Jó. De most tényleg jót tett egy kicsit külön lenni. Csak mi hárman. Értsd meg.

-         Megértem Draco – tette nyugtatóan hosszú ujjait a fiára Narcissa. – Azért hiányoztok. Már annyira megszoktam, hogy ott vagytok. Még ha csak érintőlegesen is – nem mondta ki, de érzékelte, hogy Draco és Pansy között megváltozott a viszony. És tényleg azt érzékelte a két fiatalnak jót tett a különélés tőlük és a Malfoy- kastélytól. – látogassatok el gyakrabban – kérte a fiát ,  s visszaindultak a szalonba.