Draco a hátsó parkban sétáltatta Deimost. Pansy fent maradt aludni, így Draco a zajongó Deimost kivitte a napsütésre. A hívására érkező nő pedig megérkezett. Magas alkatával, heves csípőringással, fekete kávészín talárban, haja sötét színén eltűnt a napfény. A szeme már a férfit fürkészte távolról. Izgatott pillantással, jól ismert kegyetlen mosollyal a szája körül. Közeledett. A fellépése épp olyan agresszív volt, mint minden körülötte. Hosszú vékony sodrású illanót szívott, és ahogy közeledett már messziről érezni lehetett a jellegzetes keleties illatot. Draco szemhéja meglebbent és a nő elé sietett.
-Bella néném!- Bella röviden átölelte a férfit, majd a kicsi felé nézett, aki a padról igyekezett lecsúszni, majd ismét felmászni rá. - Tudtam, hogy eljössz ha hívlak!
- Csakis mert hívtál - villant mélykék szeme, majd elnézve kifújta a füstöt.  - Csak tudd Voldemorttól jövök...
- Akkor nem lehetsz sokáig?
- Kiszámíthatatlan. Lehet tíz perc és már nála leszek – haját hátralebbentette, s Draco érezte a hajából áradó erős lótuszvirág illatot. - Hallgatlak!
- Információkat akarok - tért rögtön a tárgyra Draco.
- Nem újdonság. Manapság mindenki azt akar - jegyezte meg gúnyosan Bella. Draco már megszokta ezt a stílusát. Egyszerre kacér és fagyos. Unott és érdeklődő.
- Igaz - egyezett bele Draco.
- Bizonyos dolgokat neked sem mondhatok el tudod nagyon jól – nézett unokaöccsére röviden s elindult a park sétányán, szoknyája minden lépésnél szélesen kilebbent, ahogy a jellegzetes járási stílusával kilökte a csípőjét oldalra. Draco is illanóra gyújtott és nagynénje mellé
ért.
 - A kérdésem személyesebb jellegű lenne - nézte futólag Bellát. Bella röviden összehúzta a szemhéjait, de mást nem reagált.
 - Nem mondom kaptam ilyen kérdéseket is, de ezeket többnyire nők teszik fel, már ha meg merik kérdezni  - hangja mélyen búgott, az elmaradhatatlan recsegő gúnnyal.
- Félreértesz - intette le Draco.
 - Mit szeretnél Draco? - szívta meg az illanóját Bella, miközben körbenézett a széles parkon. - Voldemort lepedőtitkait akarod megtudni tőlem?
- Azt akarom tudni, hogy mit tart Pansy felől.
- Jogos kérdés - hümmögött a száját elhúzva Bella. - Voldemort keveset beszél erről.
- De beszél? - csapott le Draco.
- Igen mintha említette volna párszor a nevét - mondta érintőlegesen Bella, fekete szempillái lebegtek, ahogy Dracot mustrálta oldalról, pillantása le-és fel futott unokaöccsén. - Tudom, hogy mit tervezett Voldemort. Természetesen.
- És még mindig?
- Mh. Úgy tudom Pansy most ebből a szempontból semlegessé vált -Bella futólag Deimos felé nézett.
- Bella te tudod, hogy Voldemort miről mit gondol. Mit akar Pansytól? -türelmetlenkedett Draco.
 - Miért izgat most ez ennyire? - vetette rá követelődző tekintetét Bella.
 - Mert tudom, hogy akar valamit.
 - Voldemortnak sok terve van. Mh. Döntések - Bella kutató szemekkel nézett Dracora. - Mennyit tudsz?
- Szinte semmit. Azt viszont igen, hogy ismerem a jelet, a tenyérvonalat, ami mindkettőtökön ott van. Ugyanúgy , ugyanott. És Voldemort meglepően sűrűn érdeklődik Pansy iránt mostanában. Mit jelent a tenyérvonal? Kapcsolat?
- Talán - felelte kitérően Bella.
- Mit akar Voldemort? Tőled mit akart? - Bella leplezetlenül kérte a kérdéseket mindig, és most is szemrebbenés nélkül válaszolt.
- Voldemort mindent akar - szűrte a fogai közül Bella, s komolyan nézett Draco szemébe. - Ha Pansyn is ott a jel. Az nem véletlen Draco. Még én magam sem jöttem rá pontosan mit jelenthet. De nem feltétlenül utal testi szerelemre Draco. Tudom, hogy ez miatt izgat a
dolog - emelte meg a szempilláit egy leheletnyit ezzel nagyobbra nyitva a szemét.

-         De nem nyugodhatok meg?
- Erre nem tudok neked válaszolni. Voldemort keveset mond nekem róla, ez érthető. De épp ezért mert keveset mond, azt jelzi foglalkoztatja a dolog. Mellesleg rólad is keveset beszél. Ami szintén azt jelzi, hogy kettőtökön forog az agya. Szüntelen. - Bella elnyomta az
illanót és Draco karjára tette a kezét. - nem tudom mit tervez – mondta ki nyíltan.
- De akkor megnyugodhatok? – sürgette a választ idegesen Draco.
- Nem. a legkevésbé sem lehetsz nyugodt. Voldemort utalt rá, hogy tervei vannak veletek. Pansytól...- Bella értetlenül rázta a fejét. – Nem tudom. Ez messze nem testi szerelem. Egészen más. Voldemort talán magának sem tudja megfogalmazni, de nem zárja ki  a lehetőséget. Lehet, hogy ágyba parancsolja Pansyt és lehet hogy nem. Ezekben a körökben már nem úgy működik a dolog, mint nálatok. Ami a másé, a másé, ami a mienk, az a mienk. Ez Voldemortnál nem így működik. Neki nincs olyan, amit ne szerezhetne meg. Amit akar azt akarja. És nála mindig ez számít. De az utód kérdésről úgy tűnik letett.
- Bella nem sok bíztatót mondasz nekem – tette karba a kezét feszülten Draco.
- Mert nem tudok bízatót mondani. - vett elő újabb illanót a nő. – Nekem nincs beleszólásom. Nem tiltakozhatok hiszen ismered. Ő uralkodik. Felettem is - Bella elrévedt. - De én kívánom, hogy uralkodjon felettem. Vágyom rá, hogy teljesen alárendeltje lehessek. Én mindig is ezt szerettem benne. Senki nem tud ilyen mesterien irányítani és neki élvezet engedelmeskedni.
- Hát nem tudom. Pansyt épp nem az alávetettségről tartom híresnek. Bár... ha Voldemortról van szó - Draco bizonytalankodott.
- Ugye? - csapott le Bella. - Voldemorttól nincs menekvés. Neki sem.
- Bizalmi embere lesz, vagy a szeretője?
- Ki tudja ezt megmondani - intette le Bella. - Ha Voldemort úgy akarja, akkor úgy lesz. Senki sem tehet ellene. Nem mondom azt, hogy nem tervezi a kapcsolatfelvételt Pansyval. Ott van benne ez is. Voldemort pedig állandóan keveri a lapokat, és minden nap megveti őket. Draco
az esély megvan arra is, hogy Pansyt azzá tegye, amivé engem. Kaptatok egy évet. Egy év, és talán néhány hónap. Addig Voldemort átrendezi az asztalon a kártyalapokat. Tudni fogod, hogy alakulnak.
- Gondolod?  - Draconak nem tetszett amit hallott. Az utódlás végleg elveszett tehát, de úgy tűnik nem kerülhetik el ettől függetlenül a kérdést. A vonal, amely Bellánál egyértelmű alávetettségi és szolgai, szinte házastársi esküt jelent, minden forró érzéki szerelemmel együtt,
ott van Pansynál is.

-         Nem fogja bántani ne aggódj – eregette a füstöt Bella.

-         Nem is a bántásról van szó.

-         Mintha csak Luciust hallanám – fintorgott Bella. – Draco. Nézd nem látok Voldemort fejébe, bármennyire is hiszi mindenki ezt rólam.  Nem tudom mi zajlott le kettejük között. Ugyanúgy ahogy te sem. A kérdés rendkívül ingerel – fújta ki dühösen a füstöt Bella. – Voldemorton nem akarok osztozni.

-         Én sem akarok a feleségemen!- csattant Draco.

-         Na látod – Bella engedékenyen elmosolyodott. – mi igazán megértjük a másikat. Voldemort nyílván nem köti az orromra, hogy mit akar Pansytól. Nem akarja, hogy dührohamot kapjak előtte. Fontos neki Pansy. Érzem.

-         Mire célzol? – ráncolta a homlokát Draco.

-         Gyakran látom, amikor a trónuson ül. Egyedül. A díszteremben. Amikor azt hiszi senki nem látja. És elmélyülten révetegen támasztja a tenyerébe az állát. És az ujjai közt mindig ugyanaz az anyag van. Az áfonyaszín csipkefátyol. Amelyet gondos bűbájjal őriztet, hogy az illatanyaga megmaradjon. Sokszor az éjszaka sötétjében járkál a teremben. Ujjai közt forgatva az anyagot. És gondolkodik. Mindig és egyre többet. Aztán megáll. Belélegzi az illatot egy ideig töpreng és továbbhalad. Mintha a válaszokat a csipkefátyoltól várná a kérdéseire. Nem tudom miken gondolkodhat ilyenkor. Persze nem tudja, hogy már többször rajtakaptam – suttogta halkan Bella. – Nem gyújt gyertyát. A sötétben sétál. És – Bella elhallgatott, egy ideig sötét szemekkel meredt Dracora, futólag körbenézett és közelebb hajolva suttogta. – Senki nem tudja. De…nemrég – Bella mély levegőt vett. – Voldemort rosszul lett. Nagyon megijedtünk. Csak a legbizalmasabbak tudják. Persze most már ismét a régi, de Voldemort figyelmeztetésnek vette a jelet. Azóta gyakrabban jár le a kihalt díszterembe.

-         Gondolod, hogy…. – húzta résnyire a szemét Draco.

-         Ss – hallgattatta el Bella. – Ne! Ne itt! Majd megbeszéljük. Hétvégén gyere anyádékhoz. A Malfoy-birtokon leszek én is. Anyád meghívott. – Bella illanója kialudt. Türelmetlen mozdulattal hajította el. – Ami ma köztünk elhangzott…

-         Titok tudom. Senki nem fog tudni róla – bólintott Draco. – Köszönöm, hogy eljöttél.

-         Sajnálom, hogy nem tudlak megnyugtatni. Bár – Bella végignézett a villa ablaksorán, mintha megérezné, hogy valaki figyeli őket. – Pansy – Dracora sandított. – Van egy olyan sejtésem erősebb az irántad való hűsége, mint a Voldemort iránti. Pansy nem egyenlő velem. Ezt mindkettőnk részéről pozitívumként említem. A különbség köztünk, hogy én akartam Voldemortot. Pansyn viszont ezt nem érzem. És Pansy valóban…mh…másabb mint én. Akaratban…Draco. Szerintem megnyugodhatsz – csapkodta meg unokaöccse arcát Bella vékony ujjaival. – De nem Voldemort miatt. Hanem a feleséged miatt. Cissyék jól választottak neked. A lelki békédet Pansy fogja megadni és nem Voldemort.

-         Lelki béke? – kérdezte ironikus hangúllyal Draco.  – Azt hiszem nem egy Pansyról beszélünk.

-         Draco! – mosolygott elnézően Bella. – Nem is te lennél. Mennem kell – futólag a karjára bökött. – Már várnak – Tehát Voldemort hiányolja leghűbb társát. Bella a hátsó park felé igyekezett.

-         Hétvégén találkozunk! – kiáltott utána Draco. Bella már nem fordult meg, csak a kezét emelte fel futó intésre. Draco visszasétált Deimoshoz, s nem is sejthette, hogy Bella megérzése nem volt alaptalan. Az emeleti háló ablakából egy sötét szempár követte a mozdulatait.

Pansy szédelegve ült fel az ágyban. A lábazatnál Karmilla nyávogott. Pansy lábujjaival megsimogatta a macskát, aki folytatta a nyávogást.

- Na mesélj kiscicám! Miket tudtál meg? – nyújtózkodott Pansy és felkapta a köntösét. Karmilla lelkesen nyávogott egy két dorombolást közbeiktatva. – Bella? Nálunk? Ugyan mit akarhat?  - Pansy kinézett az ablakon. A szökőkút körül valóban Draco sétált a nagynénjével. Pansy nemigen látta még Bellát nappali fénynél. Magas jó kiállású nő volt. ÉS fiatalos. Meglepően fiatalos. Látszott rajta, hogy érett asszony, de mindezek mellett rendkívüli életerővel. Az arca hófehér, szinte hamusan szürke. A szeme zizzenően eleven. És minden mozdulatában ott van a levezetetlen fölös energia. Talán ezért is kell Voldemortnak. Ez mellett a nő mellett érezheti, hogy ő is tele van energiával. Mert Bellából mindig ez sugárzott. Túlfűtött életerő. Örökös elevenség, a meggondolatlanság határáig fokozva. Bella futólag felnézett az ablaksorra. Pansy hátrált egy lépést az ablaktól, de nem vette le szemét a párosról. Karmilla felugrott Pansy fésülködőasztalára és lelkesen somfordálni kezdett kecses lábaival kerülgetve az apróságokat. Pansy hallgatta a nyávogást és felnevetett. – Az én féltékeny férjem! Nem is Draco lenne. Tehát Bellától akarja megtudni? Na igen. Bella talán tudna válaszolni – Karmilla leült és gazdájára nézve nyávogott. – Tenyérvonal? – Pansy felfordította a kéfejét és tanulmányozni kezdte a tenyerét. – Erre gondolnak? – átsimította a rövid törésvonalat a tenyerében. – Tudják a választ? – nézett a macskára, de Karmilla csak az elülső mancsát kezdte tisztogatni. – Nem tudják. De Bellán is ott van. Hm – Pansy az öltözőbe lépett és válogatni kezdett a talárjai között. – Fogas kérdés. Már értem mitől tart Draco – Karmilla lelkiismeretesen követte gazdáját a spanyolfal mögé. – Szerinted? – Pansy felkapta a hajkeféjét és átsimította a haját. Karmilla a tükörben nézve nyivákolt. – Voldemort és én? Ah! – legyintette meg kézfejével a macskát. – Te kis huncut. Nem hinném – Karmilla hevesen tiltakozott. – Jó meghívott egy párszor. De én úgy érzem tisztáztuk a helyzetet. Szerintem egyértelmű a dolog. Voldemortot az utódlás érdekli. Draco. És a fiaink. Ennyi  - nyomta a pamacsot az orrára. – vagy nem? – Karmilla maga köré tekerte hosszú fekete farkát és kétkedően megbillentette a fejét. – Szóval szerinted nem.  – Karmilla nyávogott párat. – A végét nem hallottad? Kár. Kaptunk egy évet? Ezt hallottad utoljára? Mire utalhatott ezzel Bella? – ráncolta a homlokát Pansy. Karmilla végignyúlt a fésülködőasztalon. – Már megint célozgatsz? – nevetett Pansy. – Rosszabb vagy mint Draco. Várj, úgy hallom jönnek! Gyorsan a kosárba!- kergette le a macskát az asztalról Pansy, s ellépett a spanyolfal mögül. Deimos már türelmetlenül topogott az ajtóban, hogy anyja karjaiba vethesse magát, és amint meglátta a könnyed szoknyalebbenést, máris felkérte magát anyja ölébe. Pansy felemelte és a csípőjére téve kérdezgette a kicsit a délutánja felől. Draco gúnyosan mosolygott, s leült hozzájuk a gyerekszobába. Pansy Deimossal játszott, de szeme sarkából Dracot figyelte, aki látványosan elmerült a Reggeli próféta egyik cikkében, miközben a gondolatai egészen más körül forogtak. A délutáni beszélgetésen, a Bellától kapott roppant hasznos információkon. Nem kellett csalódnia. Bella burkoltan, de ismét elejtette a maga utalásait. Arról, hogy ő miről, hogy vélekedik, és mi az ami hasznos és fontos lehet. Bella pedig a maga módján mindig ravasz volt. És bár tagadta, de ismerte Voldemortot. Mindenkinél jobban. Amiket említett, tehát nem véletlenül említette. Bella a legbizalmasabb szférából hozott futó utalásokat a Malfoyoknak. És ennyi mindig is elég volt. Bella pedig sosem tagadta meg a családjától ezeket. A jól informáltság mindannyiuk érdeke volt. A Malfoyok pedig mindig is tudtak titkot tartani. Az információ náluk biztos széfben bújt meg. Maguk boncolgatták ki miből mi következhet, és Voldemort mit szeretne és tervezne. A megfelelő előkészületek és Voldemorttól független előismeretek megkönnyítették az együtt gondolkodást. És erre mind szükséges igényt tartottak.