Délutáni teaidő. Blaise meglepődve kapta fel a fejét, amikor halkan betolták a teáskészletet  a szobába. Nem sokkal később követte Pansy is. Ezüstszín nappali ruhában ült vele szemközt. Csak mosolygott. Kitöltötte a teát. Blaise-nek is és magának is. Blaise kavargatta a cukrot a teában és sercegőn meggyújtotta az illanót. Jól ismert szantálillat vegyült a párás levegőbe. Blaise bekapott egy teasüteményt és várakozón nézett a nőre.

-         Következő téma? – kérdezte kaján vigyorral.

-         Az első érintetlen nő – felelte röviden Pansy.

-         Mindig is tudtam, hogy a kíváncsiságod erősebb mint a szemérmed. Rendben – kortyolt a forró teába Blaise, s fájós lábát igazgatva hátradőlt.

Már megint egy házidolgozat. Blaise utálta az ilyen fölösleges tevékenységeket, mint házifeladatok írása és egyéb ostobaságok. Ez a jó tanulóknak való. A buzgómócsing lelkesedőknek. Meg talán Pansynak. De neki semmiképpen sem. Pitontól kapott engedélyt, hogy a könyvtár zárolt részlegében keresgélhessen a bűbájtan házidolgozatához. Legalább valami izgalmas dologról igyekezett írni, ha már mindenképpen írni kell. A könyvtárosnő mogorván kapta ki kezéből az engedélyező lapot, és a gyertyafénynél háromszor is megnézte az aláírást, s végül csak fejével bökött a zárolt részleg felé. Blaise fejét rázva nyitotta ki az ajtót és behúzta maga után. A zárolt részlegbe csakis kivételes engedéllyel léphetett be bárki is. Persze Pitontól nem volt nehéz kicsikarni egy engedélyt a mardekárosoknak. Ha mégsem sikerült, akkor pedig Pansy hamisította alá a nevet. Blaise a sorok között kóválygott értelmes témát keresve. Halvány lila gőze sem volt róla, hogy ugyan miről írjon. Cipője halkan koppant a kövezeten. Fáklyalobbanások…távoli ajtónyikorgás…végül egy halk tüsszentés. Blaise meglepődve állt meg. Azt hitte a zárolt részlegben egyedül van. Ezek szerint a sorok között még megbújt valaki…és a tüsszentésből ítélve az illető hölgy. Blaise elvigyorodott és úgy döntött megkeresi, ki lehet az a lelkes tanuló, de reménykedett benne, hogy nem Granger lesz. Már néhány polcsor közé bekukkantott, amikor az egyik ablak alatt az íróasztal fényénél egy karcsú lány ült. A zöld gyertyafénynél körmölt egy vaskos lexikonból. Blaise gyönyörködött egy ideig a körte formájú alakban, ahogy a lány derékvonala találkozott a gömbölyödő formákkal. Vörös hullámos haj. Most összecsapva és sietősen összefogva. A Lány pennájával időnként a homlokát bökdöste. Lábait szorosan maga alá húzva. Fekete bőrcipőjével időntként a szék alatt hintáztatva a lábfejét. Blaise ismerte a lányt. Hatodéves. Mardekáros. A keresztneve pedig Vanessa. A szeme meglepően szép szürkéskék. Néha látta, ahogy átsiklik a lány tekintete rajta. Persze többnyire tanult, mint most is. Blaise megköszörülte a torkát.

-         Helló! – a könyvsornak dőlve nézte a lányt. Lábát lazán keresztbevágta a másik előtt és cipőorrára támasztotta a súlypontot. Vállával a könyveket nyomta beljebb. Hüvelykujját lazán az övébe dugta. A lány megfordult. Ahogy észrevette a villogó szemű, kedves mosolyú Blaiset kihagyott a légzése.

-         Mh. Szia – fordult kissé a fiú felé. – Keresel valamit?

-         Hát jobban belegondolva azt már megtaláltam – mondta rekedtes hangon Blaise.

-         Mert engem kerestél? – a szükréskék szempár sötétebb árnyalatot vett. Blaisenek nagyon tetszett a szeme. Na meg a haja is. Bár a lány többnyire tehetetlenül összefogta, mert zavarta az olvasásban. Blaise sokat látta a klubhelyiségben. Az ablaknál ülve olvasott, írt, vagy csak elmélkedett. Keveset beszélt másokkal. Kár, hogy így hordja ezt a gyönyörű hajat. Blaise már néhány évi tapasztalata alapján megállapította, hogy nála egyenesen fő kérdés a haj. Többnyire a hosszú hajúakat szereti. És azokat akiknek a tekintetében van valami plusz. Ennek a lánynak magasan több plusz volt a szemében, és a térdkalácsa… Mh…Blaise futólag leeresztette  szempilláját.

-         Nem tudtam, hogy téged kereslek – borzolta meg a haját, ahogy zavartan megvakarta a tarkójánál hátul. – De most már bizonyos vagyok benne.

-         A zárolt részt tizenegykor bezárják – jegyezte meg a lány, megkoppintva a karóráját.

-         Igaz. Akkor sietnünk kell – lépett közelebb Blaise. A lány felnézett rá. Hosszú másodpercek teltek így el. Blaise lefelé nézett a lányra, Vanessa pedig kifacsart testhelyzetben nézte a fölé magasodó érzékien vad tekintetű fiút. Blaise szantálillata beborította. Tetszett neki Blaise. Bár nem mozogtak azonos körökben. De Blaiset lehetetlen volt nem hallani és nem észrevenni a klubhelyiségben. Örök hangadó, nevettető volt. Vanessát kezdetben zavarta a fiú hangoskodása. Mert nem tudott odafigyelni az anyagra. De időnként azon vette észre magát, hogy akaratlanul is elbambulva a fiút bámulja, és mosolyog rá. És Blaise már többször is visszamosolygott. Sőt egyik este egy invitáló üzenetet csúsztatott az íróasztalra. Természetesen Vanessa ne mfogadta el. Hosszú hetek teltek el azóta. Blaise soha nem tette szóvá, hogy miért utasította vissza. Soha nem kérdezett semmit. ÉS soha nem zaklatta vagy zavarta. De sűrűn a lányon felejtette a pillantását és Vanessa egyszerűen képtelen volt nem észrevenni és nem reagálni rá. Most is nedvesség öntötte el már csak Blaise tekintetétől. Pedig a fiú még most sem ért hozzá. Soha nem tenné, ha egy nő nem akarná. Ezt Vanessa jól sejtette. De miért ne akarná? Blaise tapasztalt, kedves, és figyelmes. ÉS egyértelműen kiszemelte magának. És Blaise nagyon jóképű volt ez tény neki is tetszett, mint szinte minden mardekárosnak. Blaise nem beszélt, csak hallgatta a lány lassan felboruló légzését. Vanessa szemében kigyúlt a fény.

-         És…érvényes még a meghívásod? – suttogta hangtalanul. Blaise elvigyorodott.

-         Természetesen – hajolt meg könnyedén, és a szék támlájáról felemelte a lány kezét, hogy a szájához emelje. Nem engedte el. Nyelvével lágyan siklott a lány csuklójára, majd az alkarjára. Vanessa felemelkedett a székből. Blaise másik kezével a lány hajából húzta ki a hajgumit. Felnézve elrendezte a lány vállán a gyönyörű mélyvörös tincseket. – Vétek összefogva hordani egy ilyen gyönyörű hajat – suttogta megrészegedve. Vanessa egyszerűen lélegzetelállító volt. Blaise nem bírta tovább visszafogni magát. A lány rebegő ajkaira csapott és mohón követelőn csókolta a lányt. És Vanessa bátortalanul, de visszacsókolta. Blaise szédítő techinkájától szédült és úgy érezte meggyulladtak körülöttük a polcok. Blaise a lány kezét a tarkójára vonta és magához ölelte a karcsú testet. Vanessa szinte kábultan adta át magát Blaise kényeztetésének.  Blaise fantasztikusan jól ért minden nőhöz. Minden érintésével vágyat ébresztett. És nem volt ,olyan, hogy ne élvezte volna. Szép volt ez a lány. Különleges magasan kiugró arccsonttal. Magas homlokkal. A maga komolyságával. És mégis érzékien gyönyörű testtel. Hajjal és szemmel. Blaise már nem is tudja, mióta látta ebben a lányban azt, amit mások nem. Ő felismerte a lány szépségét, és éhes szemekkel figyelte, hogy nyílik meg előtte. Vanessa visszahúzódó énje mégis vad vággyal párosult. És Vanessa mindent engedett. Blaise az íróasztalra ültette a lányt, s ujjai már a karcsú hosszú combokat simogatták.

-         Megtennéd velem? – lihegte Vanessa kifulladva.

-         Ez nem kérdés szépségem – mosolygott rá csábosan Blaise. – Erről álmodom már hetek óta – Blaise kutató ujjai bejárták a rezgő érintetlen testet. Blaise szenvedélye Vanessát is magával ragadta. Már teljesen az íróasztalon feküdt, Blaise lekapta róla a semmi kis alsóneműt és gyengéden tört utat magának. Nem sietett. Lassan haladt előre. Vanessa lehunyt szemmel fogadta a behatolást. Blaise az asztalra támaszkodva pihegett. Tekintetével a lány arcát fürkészte. Tudta. Vanessa érintetlen. A piros vércseppek a jegyzetlapokra csorogtak. Vanessa átkarolta Blaise nyakát.

-         Folytasd! Érezni akarom! Hogy most csakis engem szeretsz – búgta mosolyogva. Blaise csókolta a lányt, s finoman haladva jutott el a gyönyörig. Vanessa lehunyt szemmel mosolygott. – Nagyon pocsék voltam igaz?

-         Egyáltalán nem – Blaise ujjaival a lány érzékeny pontját simogatta.

-         Blaise? – nyitotta ki a szemét Vanessa.

-         Én nem hagyok befejezetlen köröket magam után. Most rajtad a sor. Engedd át magad! – vigyorgott Blaise, s addig ingerelte a lányt, míg az visszatartott lélegzettel el nem ért a csúcsig. Blaise. Aki nem hagy kielégítetlenül egyetlen nőt sem. Aki nem távozik a saját kielégülése után. Ez a titok nyitja. Ettől volt a varázsvilág legjobb szeretője már évek óta. Mert a nők nem csalódottsággal hagyták el az ágyat. Blaise megadta nekik ha nem az egyik úton akkor a másikon. De nem hagyott befejezetlenül egy megkezdett szeretkezést sem. Ezért sóvárog utána minden nő most már. Mert hallomásból mindenki tudja, hogy mit várhat Blaisetől. És Blaise valóban nem volt rossz az ágyban. Sőt! Éppen a tapasztaltsága révén szinte minden fortélyát ismerte a testi szerelemnek. Magasabb szinten művelte mint bárki más…és ennek nagy szerepe volt abban, hogy korán indult el az úton és kivétel nélkül idősebb nők vezették be a rejtelmekbe. Blaise hírneve és Blaise megjelenése együtt pedig mindenki másnál érdekesebbé és izgalmasabbá tette őt, nem beszélve arról, hogy az iránta táplált reményeket be is váltotta. Blaise, aki minden nőt szeretett, de mégis mindig csak éppen azt, akivel volt.

Blaise teája kihűlt. Visszatette a csészealjra a csészét. Pansy révedezve az illanóját szívta. Blaise mosolyogva nézett rá.

-         nos elégedett vagy?

-         Madam Cvikkernél? A zárolt részlegben?  - Pansy felkacagott. – Blaise! Hát nem vagy semmi.

-         A fő dolgot még nem is tudod – vihogott Blaise. – Vanessa nem egyéjszakás kalandom volt. Néhány hónapig összejártunk és mindig a zárolt részlegben…khm. Ismerkedtünk egymással – Blaise is előkapott egy illanót. – Szóval egyik este bedurvultunk. Egy teljes polcot ledöntöttünk. Hatalmas csörömpöléssel járt, de hát ugye nem akartam abbahagyni, már a határnál voltunk. Szóval befejeztük. ÁH! Életem legizgisebb szeretkezése volt! –csapkodta a térdét Blaise. – Szóval még összetapadva lebegtünk a mámorban, amikor már hallottuk a jól ismert csoszogást. Ugye a zajra jött! – hahotázott Blaise. – És majdnem ott talált minket a könyvhalmon egymásba gabalyodva! Ááá! – Blaise kacarászva fecergett a székében. – Szóval csak úgy meztelenül behúzódtunk a polcok mögé és felmásztunk az egyik tetejére. A nő ott mérgelődött, hogy nem talál senkit sehol, pedig a jegyzetek ott voltak az asztalon. Vanessa! – Blaise álmodozva nosztalgikus mosollyal nézett a sötétedő tájra az ablakon át. – Sokat voltunk együtt. És nagyon jó volt. Az első nő, akit én vezettem be a szerelem titkaiba. És akiben én fedeztem fel a nőt. Az első esténk óta mindig kiengedve hordta a haját. A jó tanácsom ára, hogy összejött egy fiúval. Azt hiszem az is lett a férje – legyintett Blaise. – Tessék kikupálom a nőket és elviszik őket mellőlem – sopánkodott Blaise.

-         Nem kell téged félteni te szoknyavadász – legyintette meg Pansy. – Keresel te másikat.

-         Az igaz – bólintott vigyorogva Blaise.