Vacsora után Narcissa kérésére átvonultak a zeneterembe. Grainne végképp nem akart hangszerhez ülni, De nagyanyja unszolására végül leült a hárfa mellé. Vállához döntötte a hangszert és lágyan kezdte pengetni a húrokat. Az ujjai nedvesek voltak az idegességtől, csúsztak a húrokon, alig bírta megtartani, hogy el ne tévessze az akkordokat. Lába idegesen meg megakadt a pedálon. Blaise az apjával a sarokban a dohányzóasztalhoz ült a terem másik végébe. Blaise sötétben ült, csak az illanó halvány égő fénye villant időnként. Grainnet idegesítette, hogy nem láthatta az arcát, legalább, hogy sejthesse, hogy mit gondol. Blaise azonban örült a félhomálynak. Grainnere esett a gyertyafény. Hosszú vékony karjai hófehéren világítottak a gyertyafényben, ahogy játszott a hárfán. Lágy aranybarna haja, most finoman előreborult, ahogy féloldalra dőlve a húrokat figyelte. És azok a hosszú combok már megint! A pedált váltogatva, mindig egy-egy izom feszült meg. A fiatalos, gyönyörű karcsú lábon siklott éhes tekintete. Mint egy őz, karcsú lábakkal, kecses mozdulatokkal, ruganyosan, remegő fiatalsággal, és ahogy ,fel-felpillant is egy őz riadt tekintete tükröződik vissza a szsemében.

-         Grainne, már megint eltévesztetted! – szólt Narcissa hideg lebegő hangja. Grainne csak erősebb pengetéssel reagált, és hátrarázta a haját a szeméből. Miért kellett ilyen sötétbe ülniük? Engem néz? Vagy nem persze, biztos már megint a kalandjairól mesél! Grainne önmagán sem tudott elmenni ilyenkor, hogy zavarja-e, hogy a férfinak, ilyen sok kapcsolata volt, vagy talán még kíváncsian érdeklődik is egy-egy élménye után. Valahol azonban mégis zavarta a tudat, hogy Blaise-nek ennyi nője volt. Féltékeny volt azokra a nőkre, akik már megismerhették őt. Most pedig itt ült náluk. És bátran legeltetheti rajta a szemét. Grainne megint félrefogta az akkordot.

-         Grainne! – szólt rá nagyanyja.

-         Én is észrevettem mama – dühöngött Grainne. Soha nem ment neki, olyan tökéletesen ez a hárfázás a nagyanyjának is miért éppen most jutott eszébe, hogy leültesse gyakoroltatni. Amikor ilyen pocsékul játszik és még koncentrálni sem képes most. Ráadásul ez a hárfázás most egyenesen idegesíti is- sokkal szívesebben ülne Blaise közelében. Bár nem mégiscsak jobb itt ülni. Mert a közelében már megint zavarban lenne. Összebúgatta a már amúgy is hamis akkordot. Narcissa felszisszent.

-         Nem koncentrálsz – szorította össze hidegen a száját a nagyanyja. Grainne idegesen ellökte magától a hárfát és felpattant a székről.

-         Ebből elég volt – csapta hátra a haját és már gőgösen ki akart vonulni a teremből, amikor apja utána szólt.

-         Grainne! A zongoráról idehoznád a pálcámat? – Grainne megtorpant, leheletnyit összehúzta a szemét, de a zongorához lépett és Blaise mellett átnyúlva átadta apjának a pálcát. Blaise leeresztette a szempilláját, ahogy megérezte, hogy Grainne selymes haja súrolja az arcát ,és a vállára borul. Végre! Belélegezte az illatot. Hosszan, mélyen szívta a tüdejébe a lány illatát. És kellemesen csalódott. Igazán nem társított még semmilyen illatot a lányhoz, még elképzelésben sem. Grainne messze nem használt erős illatokat. A nagyanyjára ütött. Narcissa illatát is csak szorosan az intim szférában lehetett érezni. Grainne ebben is a nagyanyjára ütött. Az illatát csak az ismerhette, akit elég közel engedett magához. Az illat pedig a lehető legegyszerűbb, legtisztább és legnemesebb volt. Rózsa. Nem. Nem az unalmas, nem az elcsépelt. Ellenkezőleg. A törökös, háremhangulatot idéző buja rózsaillat. Nagyon finom volt. Rózsaszappan, és rózsaolaj. Nagyon nőies, és nagyon érzéki.  Blaise gyorsan kapott levegő után, hogy mielőtt a lány elhajol még belélegezhesse. Legszívesebben beletúrt volna a gyönyörű rózsaillatú hajzuhatagba, de nem tehette. Végül mégsem bírta megállni és a lányt csuklójánál fogva megállította.

-         Kár, hogy abbahagytad – a hangja rekedtes volt. Megköszörülte. Ráébredt, hogy már megint félreérthető stílusban beszél és kiegészítette. – A játékot – Grainne megnövekedett pupilláit látva azonban rájött, hogy éppen ezzel a szóval tette végképp kétértelművé a mondatot. Végül elvigyorodott, ahogy ráébredt a lány is kettősen érti, amit mond.

-         Szívesen folytatom ha kéred  - húzta mosolyra a száját Grainne. Élénk macskaszemek, hosszú fekete lebegő pillákkal. Blaise érezte a kellemes zizzenést a levegőben.

-         Mh. Cicám! Semmire nem kérek egy nőt, amit nem akar. És ezt nem akartad – szemével a hárfa felé intett.

-         Blaise! Ne célozgass a lányomnak semmire – fenyegette meg Draco. – Gyere csak apádhoz lányom – intette el Blaise mellől a lányát Draco. Blaise és Grainne ekkor döbbent rá, hogy Blaise még mindig rákulcsolt ujjai között a lányt csuklójánál fogva tartja vissza, hogy elléphessen. Nem volt erős szorítás, inkább gyengéd. Blaise elengedte a lányt, aki apjához lépett, de csuklója úgy érezte megperzselődött a meleg férfikéz alatt. Másik kezével simogatta a csuklóját, ahol az előbb még Blaise ért hozzá. Próbálta lehűteni az izgatott bőrfelületet.

-         Blaise igazán nem célozgat apa, csak annyira, amennyi egészséges férfiként szükséges – kacsintott Blaisere, miközben apja foteljének karfájára ült.

-         Blaiseben semmi egészséges férfihajlam nincs már. Eltorzult titkos bűnös vágyai vannak csak – gonoszkodott Draco.

-         Sajnos egyet kell értenem ezzel a gonosz megjegyzéssel – sajnálkozott vigyorogva Blaise. – Csak bűnös gondolataim vannak már.

-         Velem kapcsolatban is? – kérdezett rá Grainne kacéran.

-         Erre nem áll módomban válaszolni – kacsintott a lányra Blaise.

-         Blaise figyelmeztetlek, a lányom bár meglehetősen könnyed szellemű, Malfoy – szívta meg a fenyőillatot Draco.

-         Ugyan. Grainne csak játszik a szavakkal igazam van cicus? – húzta résnyire a szemét Blaise miközben belélegezte a szantálillatot.

-         Nemcsak a szavakkal. A szívekkel is – kacagott fel dallamosan a lány, s hátra rázta a haját.

-         Grainne szívesen izgat minden férfit, hogy aztán kikosarazhassa őket – kotyogott közbe Falco a sakkasztal mellől.

-         Meglepően cseles taktika. Bár mégiscsak a pórul járt férfiakkal tudok együtt érezni – jegyezte meg Blaise , miközben a lányra villantotta szép fogsorát.

-         Nem mindenkit kosarazok ki, csak aki megérdemli – nézett a szeme sarkából a férfira Grainne.

-         Volt már, akit nem kosaraztál ki? – nézett érdeklődve a lányra. Egyáltalán megérdemli valaki, hogy Grainne közelébe kerülhessen? Intimebben? Dracot ismerve ez kétséges.

-         Hogy volt-e? – tettetett gondolkodást Grainne. – Már nem is emlékszem. De van rá jelöltem – simított át a csuklóján Grainne.

-         Remélem kölcsönösen az ifjú Flintre gondolunk ugye Grainne? – mordult Draco. – Úgy hallottam elvesztetted a gyűrűdet – elkapta lánya bal kezét és az ujjaira nézett.

-         Vajon ki informálhatott erről? – nézett sötéten bátyjaira Grainne. Deimos viszonozta a pillantását, de jelezte, a dologban ártatlan, nem volt más választása. Grainne elhúzta a száját.

-         Szerintem elhagytam valahol – nézett ártatlanul Grainne. – Nem is ismerem apa!- túrt a hajába Grainne.

-         Meg fogod ne aggódj! – gúnyolódott Draco. – Blaise sose legyen lányod. Nem győzhetsz vigyázni az erényére – rázta a fejét Draco.

-         Jaj apuci!- borzolta meg Draco szépen fésült haját Grainne. Draco bosszúsan lesimítgatta a haját. Blaise pedig röhögött rajtuk.

-         Mh. Tehát már jegyben jársz? – a hangjában némi csalódottság villant.

-         Nem – vágta rá egyenesen Grainne. – Nem jegygyűrűről van szó. Hanem egy vasgyűrűről, amit levélben kaptam, merő gyermeki rajongásként, és Mr. Flint küldte nem is a fia – húzta el a száját Grainne.

-         Tulajdonképpen nincs szoros megállapodás a családdal – magyarázta Draco. – Ellentétben Deimossal, akinek mint nekem volt már konkrét jelöltje van. Elméletben Falco és Grainne szabadon választhat bizonyos határokon belül – legyintett Draco.

-         Sejtem mi az egyes számú szabály. Aranyvér – bólintott Blaise kifújva tüdejéből a füstöt.

-         Nahát Blaise! Látom jól ismered a család szokásait – mosolygott rá Grainne.

-         Hát hogyne – dőlt előre előzékenyen Blaise a foteljében.

-         Mindemellett egyéb apróságok is szükségesek lennének, mint….

-         De ezek kikerülhetőek – legyintett Grainne.

-         Igaz – bólintott kényszeredetten Draco. – De alul nem házasodhatunk. Szóval hiába nézted ki magadnak a Roxforti szertárürítő golymókot – vihogott Draco.

-         Még mindig kedvesebb mint te apa – vágta rá gonoszul Grainne.

-         Felesel velem – panaszkodott Draco.

-         Pansy miért nem volt jelen a vacsoránál? – döbbent rá Blaise.

-          Mh… - Draco végül úgy döntött elárulja . – Voldemortnál van.

-         És nem kísérted el? – vihogott Blaise.

-         Vitt magával pálcát is – kacagott Draco . –Gondolom már megint szórakoztatják egymást. Mindig ezt csinálják. De ne kérdezősködj, fogoly vagy!

-         Apa nekem sokkal jobb módszereim lennének Blaise fogvatartására – kacsintott a férfira Grainne,

-         Mh átkérhetem magam a szigorúbb börtönőr felügyelete alá? – kacsintott vissza Blaise.

-         Semmiképp sem, mert a börtönőr nem ismer mértéket – tiltakozott hevesen Draco.

-         Jól viselem a mértéktelenséget – röhögött kajánul Blaise.

-         Akkor bennem méltó őrére akadna – szorította meg Draco karját a lány.

-         Grainne állítsd le magad – szólt rá Draco. – Blaise a keleti szárnyon marad. Örüljön, hogy nem Voldemort várbörtönében haldoklik, mint már egyszer.

-         Azt semmi porcikám nem kívánja – tapogatta meg a mellkasát fájósan Blaise. A meghűlésének az ottani börtön tett be végleg.  – Hány hét alatt válhat valaki politika halottá? – komorodott el Blaise.

-         Szerintem egy-két hónap biztosan elég. Utána már a nevedet is elfelejtik – gonoszkodott Draco.

-         Jaj nekem!- sóhajtott fel Blaise és felállt. – Ma már visszavonulok, ha megbocsátasz – biccentett Draco felé.

-         Hogy érzed – legyintett Draco. Blaise zsebre vágott kézzel haladt kifelé a folyosón a cipősarkát majdnem letaposta valaki. Blaise megállt.

-         Húha! Utolérem a lakodalmad Blaise!- előzte ki Grainne.

-         Mh? – Blaise értetlenül bambult rá.

-         Ha valaki a sarkadra lép azt jelenti, ott lesz a lakodalmadban. Nem tudtad? – haladt a lépcsőn felfelé GRainne, még a korláton áthajolva kiáltotta le.

-         Hát tudod a lakodalommal kapcsolatos szavakat és mondásokat én már száműztem a szótáramból – vigyorgott fel rá Blaise.

-         Már mindent értek – kacagott Grainne. – Jó éjt Blaise!

-         Szép álmokat cicus!- nézett a fordulóban eltűnő lány után.