A szalonba Grainne és Blaise a sakkasztalhoz ültek. Falco és Deimos tisztes távolságban kártyáztak a szobában.

- Hölgyeké az elsőbbség! – Blaisenek kellett volna nyitnia, de át akarta engedni Grainnenek.

- De férfiak szoktak támadni – vágta rá Grainne huncut mosollyal.

- A helyemben már nem biztos, hogy ezt mondanád – vihogott Blaise és elővette ezüstszelencéjét. Amióta nincs pálcája bosszúsan mindig gyertyákat kellett keresgélnie, hogy meggyújthassa. A közeli falikarnál gyújtotta meg az illanóját.

- Remélem nem vertél le addig a pályáról – vigyorgott rá Blaise. Grainne előretolta a parasztját.

- Mi a taktikád Blaise? – villantotta rá sötétbe vesző szemeit.

- Nekem? – Blaise a bábukat figyelte, majd a lányra nézett. – A bástyáktól kell megszabadulni, utána pedig a csikóktól, na már ha vannak…mármint a lovagoktól – szívta meg az illanót. Grainne lázasan gondolkodott. Most vajon még a sakkról beszélnek?

- A sakkról beszélsz? – húzta össze a szemhéját Grainne. Blaise felnevetett.

- Mindenhez más taktika kell. Minden helyzethez más – súgta rekedtesen. Grainne minden terv nélkül játszott. Blaise érezte, hogy a Pansyra jellemző logika hiányzik  a játékból. Grainne tehát nem sakkozni akart vele. Hát persze, mi másra számított.

- Szereted, ha gyorsan megadják magukat az ellenfelek? – Grainne hangja lebegett a kíváncsi kérdésben.

- Mh. Változó. Mindegyikben van valami. Ha gyors, ha lassú – Blaise felröhögött. – Grainne te kicsikarod belőlem a kétértelmű megjegyzéseket ez nem ér – Grainne levette egy bábúját.

- Blaise te folyamatosan kétértelműen beszélsz, nem kell ahhoz az én segítségem – nevetett fel Grainne.

- Veszélyes játékot űzöl cicám ugye tudod? – csendült mélyebben Blaise hangja. S levette a királynőt.

- Au Blaise. Komolyan meg akarsz alázni sakkban? – nézte a legértékesebb bábúját Grainne.

- Túl könnyen megadod magad – fújta a sakktáblára a szantálillatot Blaise. Grainne arca elkomorult. Blaise könnyűvérű nőnek tartja. – Mindenkinek vagy csak nekem? – sandított fel a lányra Blaise.

- Most a sakkról van szó? – bizonytalankodott Grainne.

- Grainne! Sakkozni akartál most? Mert ha igen akkor arról – Blaise kettősen értette a kérdését.

- Mert ha csak neked? – Grainne visszatartotta a levegőt.

- Akkor ez felettébb érdekes – Blaise elvigyorodott. Grainne belement a szójátékba és tessék. Már megint a témánál vannak. A vibrálás kézzel tapintható volt a levegőben. Közöttük. Zizegett a levegő. Blaise nem vette el a tekintetét. A félhomályban összekapcsolódott tekintettel meredtek egymásra. Blaisenek nem kellett bemutatni a női reakciókat. Mindet ismerte már. Grainne idegesen megnyalta az ajkát és a mellkasa szédült ütemben járt le-és fel. Blaise áttette az illanót a másik kezébe, és ujjait a lány kezére kulcsolta. Grainnenek kitágult a pupillája, szemében csillogott a gyertyafény. Blaise megemelte a lány kézfejét és ujjait a futóra helyezte.

- Ezzel lépj Cicus!- vigyorgott rá Blaise. Grainne zavartan kapta el a tekintetét és lenézett a táblára. Valóban leüthette Blaise királynőjét. Grainne véghezvitte Blaise ajánlatát.

- Miért? – súgta a férfinak. Egyértelműen odadobta a lánynak a királynőt.

- Nem szeretem az egyenlőtlen játékokat – húzta el a kezét Blaise és szájához emelte az illanót.

- Mert velem egyenlőtlen?  - Nézett fel a férfi szemébe Grainne. Blaise sokáig nem válaszolt. Egész idő alatt másról beszéltek. Nem a sakkról. Ezt mindketten érezték. Miért is ment bele ebbe a beszélgetésbe Grainne-el. Nem lett volna szabad. Rengethető a téma. Bizonytalan az út. És nem túl rózsás a helyzet. Nem túl rózsás? Hogy jött ez a szó? Hiszen Grainne felől, most hogy alig egy karnyújtásra van tőle a lány, száll felé a lány minden mozdulatával a rózsaillat. Grainne minden hajigazításával ott lebeg a halovány rózsaillat. Kifejezetten rózsás a helyzet. Csak a kettejük ügye… ügy! Ah! Hiszen közöttük nem lehet szó ügyről. Tudhatná Grainne is. Egyáltalán mit akar tőle a lány. Hogy találkozhatna a fekete és a levendula? És a lány melyik oldalon állna. Az apjáén vagy az övén? Vagy csak szexet akar? Egy Malfoy? A lány a saját szabályai szerint érinthetetlen számára. Ezt Grainne nem tudja? Hát lehet, hogy nem tudja. De értésére kell adni itt és most. Nem szédítheti a lányt, ha egyszer nem kaphatja meg. Ez nem tisztességes Grainne-el.

- Nem…Nem egyenlőtlen – ejtette ki lassan a szavakat Blaise. – De a szín különböző látod? Ez soha nem fog változni.

- És, ha kénytelen lennék megadni magam? – Blaise lépett. Grainne nem tud kilépni a sakkból. A játéknak vége.

- Képes lenne egy Malfoy megadni magát? – hitetlenkedett Blaise. Grainne tehetetlenül tette ölbe a kezét. A sakktáblát bűvölte, képtelen volt Blaisere nézni. Értette mit mond, nagyon is jól. Választania kell az apja és Blaise között. És egy Malfoy, hogyan is fordíthatna hátat az eszmének. Blaise az anyja ellen harcol. Ha nem a család és barátság lép közéjük, akkor az eszme és a politika.

- Blaise…- Grainne szemében könny csillogott. Blaise ha akarná sem tehetné meg. Ezt kifejezte most neki. Nem nyíltan, de utalt rá és Grainne megértette. De talán, ha….

- Grainne – Blaise átfogta a lány vékony csuklóját. – Felejtsd el ezt az egész… - Blaise elharapta a mondata végét. Tulajdonképpen butaságot akart mondani, de nem. Amit Grainne akar az nem butaság, hanem őrültség. – Ezt az egészet – zárta le Blaise a mondatát. – Nem történt semmi. A józan eszemmel mondom azt, hogy lépjünk ezen tovább, amíg még lehet. A ti szabályaitok és az én szabályaim is ezt diktálják.

- A szabályok azért vannak, hogy megszeghessük őket- csattant lázadó hangon a lány és felpattant a sakkasztaltól. Ugyanebben a pillanatban a földszintről hatalmas döngés hallatszott. A bejárati ajtó vágódott ki dühösen. És falat rázó robbanások és dühös kiáltás hallatszott. Grainne rémülten Blaise meglepődötten nézett a másikra.

- Anyám hazajött és dühös, mennem kell – akarta kirántani a kezét Grainne, de Blaise egy pillanatig még visszatartotta.

- Grainne. A hangokból ítélve…én is menni fogok…Elérkezett a szabadulásom ideje - intett fejével a lépcsőn hallatszódó kopogások felé.

- Máris? – Grainne olyan sok mindent akart még mondani, de nem tehette. Ha anyja meglátja, hogy megszegte a szobafogságot akkor megnyúzza. Kiszakította magát a férfi kezéből és kisiklott a szalonból. Alig zárult be mögötte az ajtó A szalonba lépett a fekete poros taláros Pansy, utána loholva Dracoval.

- Deimos! Falco! Menjetek ki! – kiáltotta rájuk Pansy, de dühtől szikrázó szemét nem vette le Blaiseről. – Draco te is! – a három szőke férfi villámgyorsan száguldott ki a szalonból.

- Blaise Zabini! –sziszegte Pansy a férfit szemmel tartva. Pálcájával az ajtókra pöccintett, hogy egy hang se hallatszódjon ki.

- Pansy Parkinson Malfoy – vigyorgott rá Blaise és megszívta az illanóját…