A reggel első derengése értek a szobába. Grainne ágya már üres volt. A lány az ablaknál állt és a parkra nézett. Blaise az apjával és néhány levendulataláros férfival beszélgetett a parkban. Még fekete talár volt Blaise-en. Mint annyiszor már most is illanót szívott. A komoly képű rövid hajú férfihoz beszélt sűrűn, sokat. Blaise-ért jöttek. És láthatóan nem akartak sokáig várakozni itt. Draco még tett néhány kísérletet, hogy legalább a bárszalonba hívja őket. De a négy másik férfi nemet mondott az ajánlatokra. Blaise már halaszthatatlanul hiányzik a vezetésből. Nem maradhatnak. Nott pedig mindenkinél erősebben biztos helyen akarta tudni a vezetőt. Draco és Blaise búcsúzkodott. Grainne nem hallhatta a beszélgetést, de a férfit nézte. Blaise zsebre dugott kézzel állt, a reggeli hűvös szélben. Viharra állt az idő. A talárokat lebegtette a szél. Blaise és Draco még így is kiemelkedett a férfiak közül, pedig mind magasak voltak. Grainne-ben ott volt a gondolat, hogy elbúcsúzzon a férfitól, de nem tehette. A szobáját nem hagyhatja el most, hogy anyja itthon volt. Blaise dohogva röhögött össze Dracoval. Megszívta az illanót és a park szélétől elindultak vissza a kastélyhoz. Draco és Blaise haladtak elöl. Nott kissé oldalt lemaradva, a két másik levendulataláros férfival. Erőteljes fellépésük volt. Magasak, lendületes léptűek, és kivételesen jól néztek ki. Blaise vigyorogva lépett barátja mellett. Övébe csúsztatott ujjakkal, a könyökével féloldalt tartotta a talárt is visszafogva, a szél lebegtette körülötte a talárt, még vadabb kinézetet kölcsönözve neki. Fekete cipője alatt csikorogtak a kövek. Lépésének ritmusa pedig megfejthetetlen titokzatossággal erotikus volt. Férfias, magabiztos, mégis laza. Megszívta az illanót ,s kifújva a füstöt engedte le a kezét. Dracoval szinte egyszerre léptek, a szél a hajukba kapott, összeborzolta a szálakat.  Blaise vigyorogva túrta át a haját. A fekete talár még magasabbá és előkelőbbé tette a fellépését. Szájához emelte az illanót és amíg a tüdejébe szívta a szantálillatot felnézett az ablaksorra. A pillantása találkozott a melegbarna macskaszemekkel. Blaise észrevette, a lány őket figyeli. Nem akarta, hogy a mellette haladók észrevegyék a lányt az ablakban, ezért csak apró kacsintással jelezte a lánynak, hogy észrevette. Grainne a férfira mosolygott. Tetszett neki Blaise mindig is. Apjához hasonló karcsú testalkattal, tartással sőt még talán hanyagabb tartású volt mint Draco. De talán éppen ettől Blaise elsősorban mindig csípőből mozgott. Míg Draco vállból. Talán a magasságkülönbség miatt? De nem. Blaise stílusa volt egyszerűen ilyen. Combján feszült a fekete nadrág, a férfiasan szép lábakon. Blaiseben semmi nem volt mesterkélt. Annyira természetesen mozgott. A járása is annyira egyedi volt. Macskaszerűen mozgott. Egyszerre szívta meg az illanóját Draco és Blaise. Leeresztették a karjukat. Draco Blaise vállára tette a kezét és gúnyos mosollyal beszélt hozzá. Blaise felröhögött és válaszként visszafeleselt. Draco meg akarta ütni a férfit, de Blaise gyors mozdulattal ellépett előle. Visszalépve nagy léptekkel haladtak a kastély felé. Már csak néhány méretes, nagy impulzusú lépés és a teraszra értek. Blaise még utoljára felnézett Grainne ablakára. Grainne-t a derekáig láthatta, a széles ablakban. Könnyed fehér köntösben volt. A haja még rendezetlenül hullámzott, korai volt még a hajnali időpont. A lány mégis felkelt, hogy ma még láthassa őt. Blaise még így is lemérte a maga következtetéseit. A lányon nem volt melltartó. Tényleg most kelhetett az ágyból. A lányos mellek finoman rezegtek, ahogy Grainne a párkányra támaszkodott, hogy láthassa még őket. A sápadt nyaknál hullámzottak a melegbarna tincsek.  A vékony, szinte törékeny női alak. A törékeny vállak. Grainne karcsú filigrán termete és mégis törékenysége…szinte igényelte, hogy átöleljék. Blasie megrázta a fejét Túl sokat gondol a lányra. Itt az ideje ezen túllépni. Pedig képzeletében már ott állt az ablakban Grainne mögött, hogy félreseperve a selymes tincseket a lány puha nyakára hajolhasson. Grainne túlságosan is szép volt. Ezért nem megy ki a fejéből. Mert megszerezhető volna ezt sejtette. De nem teheti. Pedig kívánja. Nagyon is.

Grainne ahogy kiértek a férfiak a látószögéből csalódottan rogyott a párkány párnáira. Fázósan húzta össze magán a köntöst. A karjait dörzsölgette. Vágyott a férfira. Blaise érintésére. És ezerszer elindult a lakosztályából, hogy a keleti szárnyra vonuljon a férfi hálójába. De sok minden visszatartotta ettől. Így minden éjszaka a baldachinja alatt ábrándozott Blaise öleléséről. Hányszor elképzelte, milyen lehet Blaise-el csókolózni.

Most pedig ismét visszakerül az elérhetetlen távolságba. Valahová, ahol nem találhatja meg. És Blaise nem fogja keresni ebben biztos lehet. Hogyan is közeledhetne ezek után a férfihoz? Hogyan lesz ezeknek a vágyaknak értelme? Grainne még érezte a szantálillatot. Az erotikus, férfias illatot, amit a férfi mindenhol mint nyomot maga után hagy. Csábító illat, és nagyon tetszik neki. Bár nyilván nincs nő, akinek ne tetszene.  Grainne visszazuhant az ágyára. Azt tette, mint már annyi hónapja. Blaiseről álmodozott, hogy aztán elnyomja az álom. Vajon mikor találkozhat a férfival legközelebb?