A legközelebbi találkozás hamarabb bekövetkezett mint azt bármelyikük is gondolta. Grainne ugyanis nem adta fel a férfi utáni nyomozást. Az összes fellelhető pontot, ami a férfi életében felvillanhatott, Grainne megkereste. Az egyik pedig éppen az a kétes hírű kocsma volt, amit azóta egyszerűen a „Levendula dallamai” címre kereszteltek, amióta Blaise megkezdte itt a szervezkedését. Többnyire Walpurgis számokat játszottak, és egyebeket is. Grainne hallomásból ismerte a kocsmát, hiszen nagyanyja és Bella veszekedésében, amikor a Parkinsonokról volt szó, többször is felemlegették. Grainne pedig úgy döntött beleveti magát az éjszakába, hogy ismét megtalálja, azt, aki rabul ejtette a szívét. A Levendula dallamaiban azonban a legvegyesebb társaság fordult meg. Grainne pedig rosszkor érkezett. A szűk sikátorban, amiről lefordulva már látta a bejáratot, ami felett levendula ködben állt a felirat, egy borgőzös ember nyomta a falhoz. Grainne hosszas dulakodás közben már a földön küzdött a férfival…reményvesztetten próbálkozott. A férfi túlerőben volt vele, és a csuklyája eltakarta az arcá. Fekete talárban volt. Grainne már sikítozott alatta. Hosszú percek teltek így el, a Rémület percei, amikor…egy levendulatalár lebbent Grainne felett. A férfi úgy repült le róla, mintha felszippantották volna a földről. Grainne nem tudta kivenni a sötétben, hogy ki sietett a segítségére.

- A hölgy azt mondta nem? Ha az ő kérése nem volt érthető, remélem az én pálcám az lesz – mennydörgött a mély dühös férfihang. A csuklyás férfi meglátta ki az, akivel szemben áll. Egyetlen mozzanással térdre borult.  – Józanodni igyekezzél ne előtte4m térdelni – morogta a férfi, és szeme sarkából követte a férfit, ahogy eltűnik az utca végén. Csak ekkor fordult szembe a földön még mindig megijedve ülő Grainnéval. Egyszerre dermedtek le. A titokzatos megmentő, aki kisebb csapattal érkezett, ne mmás volt, mint akiért Grainne jött. Blaise Zabini magasodott felé levendulaszín talárban. Fessen, elegánsan, erőteljesen. Blaise ledöbbenve nézett le a lányra. A kezét nyújtotta, hogy felsegítse, s Grainne másdperc késéssel kábultan fogadta el a sagítséget. A férfi egyerőteljes rántással felhúzta.

- Grainne a francba mit keresel itt. Rádaásul ilyen időpontban? – Blaise aggódva nézett körül, hogy ki a lány kísérője és elborzadva vette észre, a lány valószínűleg egyedül van. – Grainne te egyedül jöttél?

- Nem vagyok a gyereked ne beszélj így velem – húzta el a kezét Grainne drucásan.

- HA a lányom lennél biztos jól elfenekelnélek, amiért ilye nveszélyeknek teszed ki magad. Azt hittem a Malfoyok tudják, hogy egy ilyen környék veszélyes a lányuknak.

- Nem tudják, hogy eljöttem – csapta félre a haját Grainne.

- Blaise gyere már! – hallatszott a női kiáltás Grainne háta mögül. – Ne akarj ma mindenkit elcsábítani cicus! – a nő közelebb jött. Grainne felismerte. Daphné volt.

- Menjetek most nélkülem – intett felé Blaise. – Hazaviszem az elkóborolt kismacskát – vigyorgott a lányra.

- Ó te hős lovag!- Daphné a nyakába csimpaszkodva csókolta. Blaise visszacsókolta, de életében először érezte, hogy zavarban van. Grainne előtt. Zavarta, hogy egy másik nővel látja csókolózni. Miért? Blaise megvakarta a tarkóját. – Na jól van Cicus! Akkor majd reggel – nevetett Daphné és a társasággal belépett a kocsmába. Blaise kettesben maradt az éjszakában Grainne-el.

- Mégis megtudhatnám… - kezdett bele Blaise.

- Ha ki akarsz oktatni, akkor inkább menj velük, mert nem hallgatom végig a szóáradatodat – lépett el mellette Grainne. Blaise a vállánál fogva maga felé fordította.

- Arra zsákutca lesz cicám! – vigyorgott rá Blaise. – Na gyere! –húzta magával Blaise. – Meghívlak egy nyugisabb környékre.

- Az az alak az embered volt?  - ráncolta a homlokát Grainne, visszaemlékezve, hogy a férfi térdet hajtott Blaise előtt, ugyanúgy, ahogy a halálfalók szoktak anyja előtt.

- Hát igen. Nem mind angyal az biztos – húzta el a száját Blaise. Blaise a könyökénél fogva irányította a lányt és végül egy csendes teaházba léptek. Grainne meglepődve látta, hogy a teaházban apró fülkék sokasága volt. És egyikbe sem lehetett belátni. Blaise az emeletre húzta a csigalépcsőn és a sarokban az egyik fülkébe rántotta. Behúzta a függönyt és az apró fülkében már ketten voltak. Az asztalon halvány narancssárga gyertya világított, lámpaernyő alatt.

- Hűha! Ez a titkos találkahelyed? – vigyorgott a férfira Grainne.

- Hát éppen így is lehet mondani – vihogott Blaise. Az asztal mellett két hosszított kanapészerűség állt. Blaise a lánnyal szemben ült le és  két pálcalobbanással a tűzbe rendelt is. Szinte azonnal megjelentek a forró capuccino-k az asztalon. – Nem szeretek várni – mosolygott Blaise, ahogy Grainne a gyorsaságot kikerekedet szemmel csodálta.

- Nem?

- Mármint bizonyos dolgokra nem – nevetett Blaise és belekanalazott a tejszínhabba. – Mit kerestél azon a környéken? -. Szeme villant ahogy Grainnével összenézett.

- Mit gondolsz mit kerestem? – kérdezett vissza Grainne.

- Azt hiszem, jobb ha nem válaszolok – sütötte le a szemét gyorsan Blaise.

- Úgyis tudjuk mindketten – kortyolt az édes italba Grainne.

- A tűzzel játszol Cica!- gyújtotta meg az illanóját Blaise. Grainne behunyt szemmel lélegezte be az illatot. Egyikük sem mondta, de szinte fizikai fájdalmat éreztek, hogy akkor megszakadt a bontakozó kapcsolatuk. De Blaise most még jobban megijedt. Grainne utánajött egyértelmű.

- Mi lehet szebb a tűznél? – búgta halkan Grainne. – A titokzatossága, a melege, a megújuló formája, és a dallamos ropogása…- lehelte elhalóan.

- Mh. Malfoy – rázta a fejét Blaise. – A szavak poétája, a költők költője. Kiforgatod a szavaimat.- A tűz, amely éget. – jegyezte meg Blaise figyelmeztetően.

- S megpirítja az arcot – nevetett torokhangon a lány. Blaise nem bírta tovább a lányra mosolygott. – Grainne cicám! Miért ez az elszántság?

- olyanokat kérdezel, amire te magad is tudod a választ – intette le Grainne. Elfordult a férfitól és a mennyezetet nézte. Szerelmi jelenetek voltak a boltívre festve. – Mh. Kellemes ez a hely.

- Hát persze – kacagott Blaise. – Én nem szeretem a kellemetlen helyeket.

- Nem jöttél hozzánk – nézett rá vissza Grainne.

- Vártál? – vigyorgott rá Blaise.

- Azt hittem eljössz.

- Sok bepótolni valóm volt – nézett el Blaise és nagyot kortyolt a csészéből.

- a nők terén? – kérdezte szemtelenül Grainne.

- khm – Blaise gyorsan letette a csészét mielőtt belefullad. –Hát ott is – vihogott halkan. – Ne kérdezz olyat amire nem akarod tudni a választ Grainne.

- Szívtelen vagy – nézett rá pajkosan a lány.

- Nálam nagyobb és jobb szíve senkinek nincs – tiltakozott játékosan Blaise.

- Túl nagy ez a szív. Sokmindenki belefér. Vajon én is helyet kaptam benne? – sandított fel a férfira. Ezek a macskaszemek! Blaise úgy érezte forog vele a fülke.

- Erre nem kapsz választ – mosolygott a lányra Blaise.

- Tehát egy icike picike helyen már én is ott vagyok?  - fészkelődött a kanapén izgatottan Grainne.

- Látom itt az ideje, hogy hazavigyelek – állt fel Blaise.

- Jaj ne! Ígérem nem mondok ilyet többet – nézett rá csalódottan Grainne.

- Cicus! Hazakísérlek nem szeretném ,ha otthon remegnének az eltűnésed miatt – felhúzta a lányt és kilépett vele az utcára.

- Blaise? – kérdezte határozatlanul Grainne, amíg Blaise fogatára vártak.

- Ne kímélj! – nevetett Blaise.

- Táncolnál velem? Úgy, mint …mint Daphnéval – a hangja elcsuklott. Blaise sokáig meredt a lányra. Még levegőt venni is elfelejtett. Grainne oklumanciaszexre invitálja? Hát ilyen nincs. Ez a lány aztán…hát van vér a pucájában az biztos…Merlinre!

- Öhm….hát…ööö…mizé… - Blaies köpni nyelni nem tudott. Hát erre mit lehet válaszolni. – Tudod, azt csak azokkal lehet ,akik… - Blaise nem merte folytatni. Tulajdonképpen nem tudhatja. Hogy Grainne…-  Nos igen. Tehát az oklumenciaszex, mert azt hiszem ezt szeretnéd, nos nem biztos, hogy menne – nyögte ki végül.

- Miért nem menne? – háborgott Grainne.

- Mert csak azokkal lehet, akik már nem szüzek – Blaise csaknem belepirult a mondandójába. – Vagyis akiknek van szexuális élményük. Nos és legalább egy jó is köztük. – Grainne is elpirult.

- Tehát nem akarod – lépett el Grainne sértetten. Persze kifogásnak gondolta. Nem hitte el, hogy Blaise tényleg igazat mond. Mivel minden csak agyban játszódik le, ezért szükséges a tapasztalat hozzá, hogy legyen egy korábbi élmény, amibe be lehet helyettesíteni.

- Grainne várj! – Blaise visszarántotta magához a lányt. Grainne lebegő pillákkal nézett fel rá. A sértettség ,a visszautasítás fájdalma ott ült a száján, és Blaise nem akarta, hogy ezt érezze. Ő egy nőn sem szereti ezt látni, aki fontos neki.  Blaise tudta, hogy gyűlölni fogja magát ezért a percért és szemrehányások sorozatával kell szembenéznie, de mégis…lehajolt a lány ajkaira. Grainne meglepődve érzékelte, hogy Blaise most tényleg szerelmesen közeledik hozzá. Úgy, ahogy mindig is vágyta. Leeresztette a pilláit és várta a férfi ajkait. Blaise ráhajolt a rózsaszín ajkakra. S a lány ajkai zárva maradtak mint a kisbabáé. Blaise elmosolyodott. Erősebb nyomást gyakorolt az ajkakra, amelyek lassan nyíltak meg előtte. Blaise puhán ért a lány nyelvéhez. Nem akarta elijeszteni. De rá kellett ébrednie Grainne nem az az ijedős kislány. Sóhajtva túrt Blaise hajába és ernyedve adta át magát a csóknak. Blaise átölelte a lány karcsú derekát. Úgy csókolta, mintha egy törékeny rózsaszálat tartana a kezei között. Mindketten úgy éreztek lebegnek tíz centivel a macskaköves út felett. A bizsergés futkosott rajtuk. Mintha az istenek nektárát itták volna olyan lett a csókjuk íze. Grainne már azt sem tudta hol van, egyetlen dolog érdekelte, hogy végre, végre Blaise karjaiban van, és az ő csókjába veszik el. Grainne-el még a csók is olyan…légies és földöntúli. Égi. Égi szikra, amelyet nem lehet elfelejteni. Grainne szorította magát a férfihoz, ahogy csak bírta. Blaise elhúzódva megemelte a fejét.

- Ne- Ne csak még egy kicsit! –kérlelte Grainne, s szemében csalódott fénnyel nézett a férfira. Túl rövid volt. Túl hamar megszakította ezt a földöntúli csodát.

- Itt a fogat – köszörülte a torkát Blaise. Grainne visszahelyezkedett a férfi karjaiba. Tudta, ha elhúzódik tőle, akkor már nem fogja újra megcsókolni. A tarkójánál fogva húzta le a férfi fejét a csókhoz. – Grainne! Te kis akaratos vadmacska – a férfi gurgulázva nevetett, de lehajolt a megduzzadt ajkakra. Grainne készségesen fogadta be, a behatolót. Blaise mindent tudott a csókról, amit csak lehetett. És a technikáját egyszerűen senki nem tudta utánozni, vagy csak megközelíteni. Grainne már ebbe z első csókjukba belehabarodott és telhetetlenül többet akart belőle. Blaise érezte, ahogy átsöpör rajtuk az izgalom. Ezt itt és most le kell állítani. Blaise elhúzódott és a fogatba húzta a lányt.

- Blaise vétek minden perc, amit te nem csókolózással töltesz- állapította meg elégedetten Grainne. – Fergetegesen jól csókolsz.

- Ó köszönöm az elismerést – vihogott Blasie. – A fiatal nők átka – rázta a fejét. – Ha egyszer rákapnak a csókolózásra állandóan azt akarják. El fog múlni Cicám ne aggódj!

- Illúzióromboló vagy Blaise. – kacagott fel Grainne

- Nem kedvesem ezt hívják tapasztalatnak – nevetett Blaise. A fogat a Malfoy-kastély felé repítette őket. Grainne még ki akart csikarni egy búcsúcsókot.

- Nyomás az ágyba! Cicus – tiltakozott Blaise. Grainne nevetve ugrott le a fogatról. Blaise szemével követte, ahogy a birtok határára lép a lány. Nyugodtnak kellene lennie. De úgy érezte, a hibát éppen ma éjszaka követte el.