Mint minden új év. Ez is ugyanúgy kezdődött. Voldemort várkastélyába vonultak le. Anyja és apja elöl. Utánuk Voldemort és Bella, majd Grainne a két bátyja között és végül Lucius és Narcissa Malfoy. Az emelvényen ültek ők kilencen. Pansy Voldemort és Draco között. Bella Voldemort mellett, míg GRainne apja mellett. Grainne mellett a két testvér, Bella mellett Lucius és Narcissa. Grainne unottan forgatta a villáját a tányéron. Mindig ez az unalmas szilveszter. Most vajon hol lehet Blaise? Persze nem mondta meg de összekeverte még aznap a bájitalt, és kiitta az utolsó kortyig. A hozzávalókat pedig morogva de Falco szerezte meg neki. Rosszallóan csóválta a fejét húga esztelen ténykedésén, de Grainne-el már hónapok óta nem lehetett beszélni. Sejtelme sem volt arról, hogy az emelvényen ülő családot és köztük különösen őt érdeklődve figyeli két fiatal férfi az egykori…Zabini páholyból. Felette most valami jelentéktelen név lebegett. A két férfi pedig elhanyagolhatóan kevésbé ismert halálfaló volt.

-         Nem vagy normális!- morogta a másik a tányérjából felnézve.

-         Több mint egy hete nem láttam – vágta rá a férfi vigyorogva.

-         Én vagyok a hülye, hogy ebbe belerángattál – Nott megdörzsölte az orrát. – Úgy nézünk ki mint valami ficsúr filigrán aranyifjúk. Undorító. Hogy ebbe is belerángattál! Nem igaz!

-         Jaj rosszabb vagy mint száz feleség – legyintett Blaise és tekintetét nem vette le a Draco mellett ülő szépségről. Zöld estélyiben volt. A muszlin ujj háromnegyedes, áttetsző szabadon hagyva a hófehér mellkes a mellrésznél pedig mansiként összefonva. A ruha felseje enyhén barnás, söttarany virágmintával és rafináltan combközépig simult a lányra, ahonnan hirtelen váltásként könnyed fordokban bukott ki a fodros szoknyarész. Mardekáros színben tündöklött. Egyszerűen  meseszép volt. Elmaradhatatlan zöld Malfoy-smaragdköves ékszerekkel. A haja apró huncutkákban hullott alá a szépen hátrafésült kontyból. Soha nem látta még Grainne-t reprezentálva és megdöbbentette, hogy mennyire hercegnőiesen kecses és szép. Draco szeme fénye kétségtelen. Most sem Pansyra figyel, aki Voldemort kedvére téve ma is áfonyaszín csipkeruhában volt. Voldemort pedig hűvös fejtartással fogadta Pansy halk szavait. Draco a lányára mosolygott és Grainne felmosolygott a szőke férfira. AZ ében hercegnő a szőke Malfoyok között.

-         Blaise! Blaise! – bökdöste Nott.

-         Mi van! – morgott Blaise, hogy megzavarták az áhitatos gyönyörködését.

-         Ne bámuld már ilyen kocsányon lógó szemekkel a fenébe is mindenki minket néz – sziszegte Nott. Blaise zavartan körbenézett a szemközt ülők tényleg őket méregették. Lehet ez a két fiatal nem szokta így nézni Grainne-t sőt nagyon valószínű. Egyáltalán ki az aki így meri méregetni a vezető lányát, mint ahogy azt ő teszi. Blaise zavartan lenézett. – Azt mondtad jól fogsz viselkedni – tette hozzá suttogva Nott.

-         Mert azt kérdezted, hogy ugye nem fogod megdugni mindenki szeme láttára – röhögött a tányérjába Blaise. – Hát erre mit lehet felelni?

-         Most már kezdek kételkedni a szavaid ilyetén hihetőségében – rázta rosszallóan a fejét Nott.

-         Ss! Nézd!  - Blaise életében először járt Pansy birodalmában, halálfalóként. Nagyon különös érzés volt, és nagyon tetszett neki. Voldemort emelkedett táncra és természetesen Pansyval nyitott. Könnyedén táncoltak. Azt hinnék, akik nem ismerik őket, hogy hidegen. De nem. A vöröses szemek még jobban résnyire szűkültek, hogy takarják az elégedettséget. Pansy pedig kimért volt, és mégsem. Rajongott a férfiért mindig is. Most is. Pedig már hány éve, hogy ő a vezető. És mint mindig az első szám felénél megérkezett a váltás is. Pansyt Draco kérte le Voldemorthoz pedig Bella érkezett. A hatalom fő szereplőit figyelték mind. A maga módján mindkettő szép pár volt. Draco is áfonyaszín talárban feszített. Nagyon jól tartották magukat mind a négyen.  Bella fekete talárban volt, mély dekoltázzsal, haja feltupírozva, izgatott vad szemvillanással, eleganciával. Nagyon nemesi volt, nagyon arisztokratikus és nagyon boszorkányos. Draco flegma arckifejezéssel valószínűleg szokásos gúnyos mondatokkal ostromolta Pansyt aki kellőképpen visszavágott a szavakra. Végre elérkezett a második szám. A vendégség is bekapcsolódhat. A két vezetésben élen járó pár maradt a második táncra is. Blaise is felemelkedett.

-         Mit csinálsz! – rángatta vissza talárjánál Nott.

-         Megyek…

-         Ugye nem azt akarod mondani, hogy itt és most fel akarod kérni GRainne Malfoyt? – sziszegte rémülten Nott.

-         De pontosan ez a tervem  - vihogott Blaise.

-         Megőrültél! Nem mehetsz csak úgy az emelvényre tudhatnád! – suttogta halálra váltan Nott.

-         Amióta ma megláttam a közelébe akarok kerülni – Blaise nem vette le a tekintetét a lányról. Láthatóan unatkozott. Valószínűleg minden  szilvesztere hasonló unalmas reprezentálással telt. Hiszen Voldemort születésnapját ünneplik és nem mást. Blaise megindult  az emelvény felé a táncoló tömeg szélén. Grainne a szalvétáját hajtogatta az asztalnál bátyjai elmélyülten beszélgettek. Blaise nem léphet fel az emelvényre csak ha felkérik rá ezt tudta jól. Megállt az emelvény aljánál és felszólt.

-         Grainne Malfoy! Felkérhetem erre a táncra? – szeme csábosan villant. Grainne zavartan kapta fel a fejét. Nyilván nem szokták ilyesmivel zaklatni. Meglepve nézte a vakmerő harminc körüli fiatalembert. A szeme villanása, ismerős volt. Egyetlen pillanatig. Grainne tanácstalanul nézett nagyanyjára, aki gőgösen felhúzta az orrát. Nem Narcissa Malfoy nem adja az unokáját és Lucius? A férfi csak szemrebbenéssel jelezte unokájának, hogy fogadja el a táncra való felkérést.

-         Szívesen – mosolygott kényszeredetten a lány és bátyjait megkerülve lelépdelt az emelvényről. Blaise a tánctérre vezette a lányt és könnyedén karolta át. Grainne jól táncolt. Hát persze. Malfoy. Mi mást várt tőle. Gyönyörű volt ebben a ruhában. És Blaise volt, aki táncba vitte. Egyszerűen ne mbírta megállni, hogy ne érintse meg a lányt.

-         Igazán kár ,hogy egy ilye nszép hölgy ilyen keveset táncol – vigyorgott le Blaise a lányra. Grainne zavartan nézte a mosolyt.

-         Mh. A tiszteletköröket meg kell tenni. Felrúgta a szabályt. Most maga Voldemort kért volna fel – felelte kitérően Grainne.

-         Talán elnézi nekem a nagyúr, hogy ma kivételt teszek.

-         Anyámtól megkapja a kellő elnézést ne aggódjon – mosolygott hidegen Grainne.

-         Persze tudom, hogy a drága szereti a cruciot oda se neki. Ezért az élményért megéri! – vigyorgott Blaise. – Még élvezem is. Pansy előtt élvezet térdelni – kacagott Blaise.

-         Hogy merészeli az anyámat így nevezni – akarta elhúzni a kezét Grainne, de Blaise megszorította.

-         Ugyan…jobban ismerem mint sokan hiszik…Belegondolva rohadt jó oklumenica szexeket éltem meg vele

-         Blasie! – kapott levegő után rémülten Grainne. Hát ezért volt olyan ismerős. A Mosoly a villanó szempár, a csípőmozgás. – Te jó éh , hogy kerülsz ide?

-         Hiányoztál Cicus! – vigyorgott rá Blaise. GRainne elvörösödött és zavartan nézett körbe. Időnként anyja felé pislogott. Pansy észrevette a rendbontót. Aki a lányát forgatta most.

-         Hogy jutottál be?

-         Ártalmatlanítottam a két szemetet, akik bitorolják a páholyomat – felelte egyszerűen Blaise.

-         Jaj ugye nem ölted meg őket! – rémüldözött Grainne.

-         Mh. Hát azért a romantikus lányálmoknak is van határa cicám! – vihogott Blaise. – Szeretnéd, ha mindenféle kalandok által jutnék ide ,sé veszélyeken át…

-         Blaise ez épp elég veszélyes – tiltakozott Grainne.

-         Leütöttem az ostobákat, magukhoz fognak térni ne aggódj! GRainne! Ne mtudom mit mulaszottam volna! Annyira szép vagy! Szeretkezni akarok veled!

-         Blaise állj már le! Vissza kell mennem, Ez itt nem így működik. Nem hagyjuk el hosszú időre a páholyt, ez nem erről szól. Mi itt nem mulatunk.

-         Jaj Voldemort fürdöjön csak a fényében. Van egy pozitív élményed, semmi ne makadályoz meg abban, hogy élvezd az oklumencia szexet nos? Akarod? – Blasie persze számított GRainne kíváncsiságára és tudta a lány már régen akarja. Ő pedig GRainnet akarta, ebben a ruhában a magáévá tenni. Söpört rajta a vágy, most ahogy a lány rózsaillata lebbent felé, a gyönyörű zöld ruhában…kell neki itt és most. Mit érdekelte, hogy milyen szabályaik vannak.

-         Na jó legyen! – suttogta izgatottan Grainne. Blaise halkan füttyentett.

-         Ez aztá na merész húzás cicám! Itt anyádék előtt! Gyere! – maga után húzta a lányt a volt ZAbini páholyba – Nott kpoj le egy időre! – kacsintott a férfira.

-         Blaise azt mondtad nem fogod itt mindenki előtt… -hápogott Nott.

-         Figyelj ,ha gyanús egyén közeledik, akkor szólj – Blaise enyhén leeresztette a függönyöket, hogy takarásban lehessenek és GRainne a sötét páholybelsőhöz nyomva csókolta. GRainne válláról lehullottak a muszlin kis anyagok.

-         Ó Blaise!Blaise!- persze nem ő volt kinézetre, de a sötétben ez ne mlátszott. ÉS a csók tényleg BLaise csókja volt ,ahogy az ölelése is. Blaise csók közben megkezdte az oklumenciaszexet. GRainne felsóhajtott.- Mh! Merlinre ez ez… - GRainne remegve engedte, hogy Blaise a szoknyáhát felgyűrve nyomuljon a lábai közé. A keringő taktusai dübögtek a páholy falán, de GRainne és Blaise már egy egészen gyorsabb tempóra váltottak. Blaise csípőringással nyomult a lány öléhez, s karjaival már enyhén megemelte a lányt. Vágyott rá, és képtelen volt elviselni a tudatot, hogy még ki tudja hány napot nélküle kell tengetnie. GRainne leeresztett pillákkal érzékelte fejben a behatolás mély és impulzív lökéseit. A bársonyfüggönynek döntve a fejét zihált, ahogy Blaise  a nyakára tapadva várta, hogy a sötétségbe megjelenjenek a tüzijátékok. GRainne ismét levegő után kapkodva élvezett. Blaise még sokáig szorította magához a lányt.

-         GRainne! Mikor jössz?-  suttogta türelmetlenül.

-         Talán holnapután – pihegte a lány. – Blaise ez fantasztikus volt.

-         Este ne mtudnánk?

-         Sajnos a távoklumenciáho már nem értek – vigyorgott rá Blaise. – De várlak este!

-         Ó hát mégis megadtad az oklumenciaszexet? – kacsintott kacéran a lány. – Nahát! Pedig azt hittem ez csaka kivételeseknek jár! – Blaise még egy csók erejéig visszarántotta a lányt a páholyba. GRainne elhúzódott. Vissza kell mennie. Nott idegesen nézett az emelvény felé. gRainne elsuhant mellette és gyors léptekkel haladt az emelvény felé. Blaise a páholyból figyelte.

-         Ez veszélyes! Az egykori Zabini páholy… - ingatta a fejét Nott. – Pansy nem emlékszik rá , de Draco és Voldemort igen. induljunk – tuszkolta ki barátját a halálfalók közt. Grainne közben felért bátyja és apja közé.

-         Hol voltál? – csapott le Pansy a lányára.

-         Csak körbenéztem – harapta be a száját Grainne. Még duzzadtak voltak Blaise csókjától. A ruhája kissé gyűrött, a nyaka… GRainne zavartan igazgatta a muszlinstóláját…mennyire látszik Blaise csókja? Még mindig vörös a nyaka? Hát Grainnen minden látszott csak éppen az nem ,hogy nyugodt. A szeme csillogását nem tudta elrejteni, mindenáron le kellett sütnie a szemét, hogy takarja. Pansy persze nem hitt neki. Az egykori Zabini páholy tualjdonosai holnap kellemetlen percekben részesülhetnek az biztos. GRainne mégis boldogan ülte végig az ünnepséget. Blaise eljött. A halálfalók közé. Itt volt. Csak, hogy vele lehessen.  És Végig láthatta a vacsora alatt. Grainne meg sem gondolta. Blaise persze szereti a veszélyes játékokat, na de ennyire….behívni a lányt a páholyába egy kis oklumenciaszexre miközbne Voldmeort születésnapját ünneplik. Blaise persze mindenhez eléggé merész volt és szemtelen is…Blaise fittyet hányt arra, hogy levendulataláros, hogy milyen veszélyes itt lennie a halálfalók közt, és eljött, eljött, hogy láthassa GRainne-t. Igazi pompájában. Az emelvényen, és felkérte. Minden szabályt felrúgott, mindent figyelmen kívül hagyott csak ,hogy vele lehessen…na persze nem ő issza a levét a merészségének, hanem akinek a bőrébe bújt…GRainne csillogó szemekkel babrálta ujjait az ölében. Blaise hát ezt ne mgondoltam volna rólad…bár…hozzád mégiscsak illik a veszélyes élet…így ez is…